Üvegbe írt inspirációk

Beszélgetés a coburgi kiállításon díjazott Lukácsi László üvegművésszel

Lóska Lajos

18-Üvegbe írt inspirációkVajon miért alakult ki az a furcsa, ám tipikus helyzet, hogy a magyar üvegszobrászokat külföldön – Amerikában, Európában, Japánban – jobban számon tartják és gyakrabban díjazzák, mint itthon? A nemzetközi kiállításokon mindig szerepel egy-egy magyar név a top-tízben. Kis hazánk nem csupán Nobel-díjasokkal, feltalálókkal, olimpikonokkal, de az üvegszobrászok sikereivel is nyugodtan büszkélkedhetne. Jól példázza ezt, hogy a 2010-ben, a Japánban megrendezett kanazawai Nemzetközi Üvegművészeti Kiállításon 39 ország 450 műve közül épp Lukácsi László Ferenczy- és Fujita-díjas üvegszobrász plasztikáját jutalmazták aranyéremmel. Most egy újabb elismerés miatt kerestem meg. Áprilisban, a németországi Coburgban, a Kortárs Üvegművészet Múzeumában bemutatott, díjazott és a múzeum gyűjteményébe meg is vásárolt alkotásáról és élményeiről kérdeztem.

A coburgi tárlat Európa legnagyobb üvegművészeti eseménye, melyet csak nyolcévente rendeznek meg. A kiállításra 26 ország 550 alkotója 1100 művel pályázott. Közülük tizenegyet díjaztak, többek között az Ön alkotását is. Néhány éve Japánban is aranyérmet kapott. Azt is mondhatnánk tehát, hogy elismerést elismerésre halmoz.

Lukácsi László: Ez így nem teljesen igaz. Az viszont jólesik a művésznek, ha az általa készített alkotások másoknak is tetszenek, főleg ha ezt egy nemzetközi szakmai zsűri pozitívan értékeli és díjazza. Furcsa, disszonáns világban élünk, de úgy tűnik, az emberek keresik, szeretik a harmóniát sugárzó műveket. Coburgban, a díjazott szobrom körül is folyamatos volt a tömeg: fotózták, megérintették… E bábeli nyelvzavarban is eufória volt érezni a sikert.

Hogyan lett Önből üvegművész?

L. L.: Gyerekkoromtól erre a pályára készültem. Édesapám a Műszaki Üvegipari Szövetkezetben dolgozott, ahol elsősorban tükröket készítettek, üveget csiszoltak, sőt üveghuta is volt. Eldöntöttem, hogy én is ezzel az anyaggal szeretnék foglalkozni. 1985-ben diplomáztam a Magyar Iparművészeti Főiskola üveg szakán. Eleinte főleg melegüveg-alakítással kísérleteztem, majd érdeklődésem egyre inkább a hideg megmunkálású csiszolt plasztikák felé fordult. Rájöttem: inkább szobrász alkat vagyok. Az én eszközkészletem nem agyag, gipsz, kő vagy bronz – hanem színes síküveg és tükör. Konstruktív indíttatású térplasztikákkal kezdtem, majd megszállott természetimádóként egyre organikusabbakká váltak elképzeléseim.

Bohus Zoltán és Horváth Márton voltak főiskolai tanárai. Mit tanult tőlük?

L. L.: A főiskolán elsősorban szemléletet tanultunk. Az ember folyamatosan képzi magát, soha sem hiszi azt, hogy mindent tud az anyagról. A jó művész onnan is ismerhető fel, hogy örökösen kísérletezik. A klasszikus szobrászati matériák mellé az utóbbi pár évtizedben sok új alapanyag felsorakozott. Ezek mind-mind egy újabb szakmát igényelnek. Az üveg azonban különösen nehezen adja magát: férfiasan kemény és líraian lágy egyszerre. Ezt a szeszélyes, gyönyörű anyagot megmunkálni, csiszolni sokkal lassabb, precízebb folyamat az üvegfúváshoz képest. A végeredmény hosszú kiérlelési folyamat alatt jön létre. Ez való nekem! És bár a munka hihetetlen koncentrációt igényel, mégis elmerengek. A magányos, megszállott munka elringat. Egyfajta rítus ez…

Szobor-e egy üvegplasztika?

L. L.: Természetesen! Ennek az anyagnak vitathatatlanul varázsa az áttetszőség, az optikai játékok végtelensége, melyeket az ember sokszor tapasztalatok birtokában részben már előre meg tud tervezni, olykor viszont a véletlen történések révén születik a legjobb mű. A kísérletezés jó hajtó- és mozgatóerő az újabb felfedezésekhez. Célom, hogy a szemlélő is interaktív befogadója legyen ennek az élő játéknak.

A munkáinak legkedveltebb alakja a legyező. Hogyan talált rá? Stilárisan hova sorolná munkásságát?

L. L.: Magam sem tudom. A legyező egy relatíve egyszerű elem sorolásából épül fel, és mégis megfogja, magával ragadja az embert. Szenvedélyemmé vált, mert egyszerre klasszikus és mégis modern. Széles közönséget szólít meg. Rengeteg variációm készül. Később a természet ihletésére az egyszerű legyezőformáim a növényi, a csiga- és kagylómotívummal is gazdagodtak. Igazából az üveg, az anyag szépségét próbálom ezekben a művekben megmutatni. Mint egy-egy kimerevített, tökéletes természeti forma üvegbe írt inspirációja.

Ki menedzseli Önt? Milyen céljai vannak a közeli jövőben?

L. L.: Feleségem, Borbás Dorka, szintén üvegművész, aki huszonötödik éve támogat, segít engem. Minden utálatos, időrabló adminisztrációt levesz a vállamról. Szerencsém van! Egyébként 2015-re is megtelt a naptárom, sok a felkérésem. A kinti gyűjtők, galériások, kurátorok már régóta nagyra becsülik az üvegszobrászatot. Különleges művekkel találkozhatunk egy-egy nagyszabású kiállításon. Magyar kollégákéval is. Itthon a pannonhalmi Hefter Galéria és az Erdész Galéria segít népszerűsíteni minket. Ennek ellenére még mindig egyfajta missziós küzdelem elfogadtatni a közvéleménnyel, művészettörténészekkel, hogy az üvegszobrászat nem „szimplán iparművészet”, hanem igenis a kortárs képzőművészet egy nemzetközileg, független bírák által megmérettetett, rangos ága…

 

Print Friendly