A kivonulás esztétikája

Beszámoló a Sziget Fesztivál képzőművészeti programjairól

Hajógyári-sziget, 2014. VIII. 11–16.

Ficsor Benedek

 

PET Vár és Sárkány – A bicskei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola Kreatív Diákcsoportjának munkája

PET Vár és Sárkány – A bicskei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola Kreatív Diákcsoportjának munkája

Minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kaptak a különféle művészeti ágak – köztük a képzőművészet is – Európa egyik legnagyobb könnyűzenei eseményén, az augusztus közepén a Hajógyári-szigeten rendezett Sziget Fesztiválon. Az eredeti megjelenési helyük, befogadóik, funkciójuk és formanyelvük alapján a jellemzően a magas művészet szférájába sorolt produkciók és produktumok feltűnése az idegen közegben számos izgalmas problémát vetett fel. Voltaképpen még abban sem lehettünk biztosak, hogy műalkotásokkal van-e dolgunk. A kérdés ez esetben azonban nem arra irányult, hogy a valóság (külső) elemeit miként helyezhetjük a művészet kontextusába, hanem, hogy a kontextus lehetővé teszi-e, hogy művészetről beszéljünk egyáltalán.

Mint a jelentős zenei fesztiválok minden esetben, a Sziget is a nagy tömegeket vonzó előadókra építi fel kampányát. A közönséget mainstream sztárokkal lehet becsalogatni, így a folyamatos növekedésre ítélt rendezvénynek – hiszen a látogatószám-csökkenés jelentős presztízs- és anyagi veszteséget feltételez – a legfrissebb trendeket figyelembe véve kell összeállítania műsorát. Ez azonban csak a felszín, a Sziget szervezői hangsúlyozták, a fesztivál lényegét nem a nagy nevek jelentik, hiszen őket a világ bármely pontján megtekintheti a közönség, az összművészeti jelleg adja a rendezvény sava-borsát.

– Meggyőződésem, hogy az idei megnövekedett érdeklődés nem csupán a jobb programnak, de az elmúlt évek látványos fejlesztéseinek is köszönhető – fogalmazott közleményében Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője. A látványos fejlesztés mindenekelőtt a látvány fejlesztését foglalta magában, a Hajógyári-sziget a rendezvény egy hetére sajátos kiállítási térré változott, amelyben az egyszerű díszítőelemek ugyanúgy helyet kaptak, mint a köztéri szobrok, installációk, workshopok.

– A Sziget filozófiájának hosszú évek óta része a művészeti programok kiemelt szerepeltetése – mondta el Szép Fruzsina, a fesztivál programigazgatója. – A koncepciót, hogy az összművészet nagyobb teret kapjon a rendezvényen, tavaly erősítettük meg. Ennek része többek között az a művészeti pályázat is, amelynek eredményeként a kétszáz beérkezett pályamű közül harminc képzőművész alkotásait mutattuk be a Szigeten.

Ezen munkák egy része egyszerű díszítőelemként jelent meg. Nehezen lehetett különbséget tenni funkcionális szempontból a hatalmas medúzákat formáló, fákra függesztett, világító zsákok, a közönséges lampionok, a Hello Wood csoport jókora tojásai, raklapokból épített Colosseuma, vagy éppen Szőke Gábor Miklós óriás kutyafej-, unikornis- és rackajuhszobrai között. Interaktivitásuk miatt eltért valamelyest az előbbiektől Szőke Gábor Miklós és Huszár András egyensúlyszobra: a hatalmas hintaló, amelyet több tucat ember tudott csak megmozdítani. Ugyanezen elv mentén volt értelmezhető a Wahorn András és Wahorn Róbert által készített Szerelem Szerelem című szerelmi fészek, amely egy négyágú mérleghintát ötvözött az erdei kunyhók naiv romantikájával. Funkcióját ez is a szigetlakók játékba lépésével nyerte el. Akárcsak a Nagyszínpad előtti téren minden este hétkor megrendezett „party speciál” játékok, amelynek során több tízezer ember eregetett lufit, dobált 5000 hatalmas strandlabdát, fújt buborékot, vagy szórt szét 6 tonna festékport.

A díszítőelemek és játékok a reflektálatlan befogadást erősítették: a fesztiválozó megcsodálta a fán függő medúzát, felszállt a hintalóra, áthaladt az óriási kutyafejen, és a kapcsolat ezzel megszakad, a művek nem provokálták kérdések feltételére, elmaradt a kommunikáció alkotás és befogadó között.

Míg a szobrok és installációk egy része többletjelentés nélküli látványelemként, puszta ornamensként funkcionált, vagy kizárólag szórakoztató szerepet töltött be, az alkotások egy másik csoportja mint a regionális emlékezéskultúra médiuma jelent meg a fesztiválon.

A rendszerváltás és a Berlini fal leomlásának 25. évfordulója adta a Kelet-Európa Vurstli 25 ajtóból felépített „falának” apropóját. A helyszín – a Vurstli – a határok nélküli szabadság és a keleti blokk gyakran disztópiába illő állapotai közti feszültséget volt hivatott felidézni. A térelrendezésnek, a látványvilágnak és a „játékmesterek” szigorú szabályainak – útlevélellenőrzés, fokozott rendőri jelenlét – köszönhetően a klasszikus falusi vurstlik hangulatában a szocialista mindennapok szürreális viszonyrendszerei jelentek meg. A Kelet-Európa Vurstlit a szabad külvilágtól leválasztó fal az egykori szocialista blokk országaiból érkező fiatal művészeknek teremetett lehetőséget rá, hogy emlékképet és korrajzot hagyjanak magukról és a szüleik, környezetük emlékeiről a Páneurópai Piknik szimbolikusan megidézett terében. A helyszín így az elrettentéssel szórakoztató vidámpark banális terében írta újra az egykori ideológiai és földrajzi megosztottságot.

A Rendszerváltás 25 összefoglaló néven futó programsorozathoz kapcsolódott Kunckel Zoltán, Juhász Péter és a Healium LED-installációja, a Budapest angyala is, amely Csilla von Boeselagernek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójának állított emléket, aki 1989-ben kiemelkedő szerepet játszott a hazánkba érkező kelet-német, erdélyi magyar és délszláv menekültek megsegítésében.

A szigetes emlékezetkultúrához sorolhatjuk a múzeumi helyszíneket is. A fesztivál főbejáratához közel felépített Múzeumi Negyed 16 intézménynek adott otthont, köztük a debreceni MODEM-nek, a Robert Capa Központnak, az Iparművészeti Múzeumnak, vagy éppen a Karton Karikatúra és Képregény Múzeumnak.

Önálló sátorral települt ki a Szigetre a Magyar Nemzeti Múzeum. A könnyed fesztivál-életérzést a konvencionális múzeumi arculattal, valamint a legfrissebb dizájntrendeket idéző monogrammal vegyítő megjelenés különleges keretet biztosított az alapvetően az intézményt bemutató, népszerűsítő installációknak.

– A szigetes megjelenés egy múzeumi brandépítés része – mesélte Császtvay Tünde, az MNM főigazgató-helyettese. A Nemzeti Múzeumnak az ország legrégebbi múzeumaként meg kell mutatnia, hogy a nemzeti múlt értékeit izgalmas és szórakoztató formában is a közönség elé lehet tárni. Olyan korosztályokhoz is szeretnénk eljuttatni ezt az üzenetet, akik másként nem találkoznak a múzeumban őrzött kincsekkel. A Sziget Fesztivál remek lehetőséget biztosított, hogy a mai kor kihívásainak megfelelve, a fiatalok minden igényét kielégítve beszéljünk a nemzeti történelmünkről és hagyományainkról.

– Két alapmotívum jelent meg a kiállításon – folytatta a főigazgató-helyettes. – A látogatók egy földrajzi utazást tehettek hazánkban az MNM és filiáléi tárlatainak megtekintésével, másrészt egy történelmi tablót tártunk eléjük a legújabb technikák felhasználásával. Pintér Réka látványtervezővel közösen alakítottuk ki a kiállítást, amelynek fő üzenete az újraértelmezés volt: a múltat a jelenből különféle olvasatokon keresztül érthetjük meg.

Amellett, hogy a Sziget egész területén találkozhattunk különféle funkciójú alkotásokkal, a szervezők ebben az évben is létrehozták az ArtZone-t, a fesztivál teréből kerítésekkel leválasztott, koncentrált művészeti egységet, amelynek megvalósításában számos hazai alkotócsoport, dizájner, művészeti szakember és iskola vett részt, így a Magyar Mozgó Képtár, a VisArt, a Paloma, a Kisképző, a Medence Csoport, az Ivanka, az Agora vagy a cARTc. Az érdeklődők festhettek, betonszobrot készíthettek, ruhát varrhattak vagy egyszerűen csak kipihenhették a nap fáradalmait a füves területen, a sátorok árnyékában.

– Az ArtZone a képzőművészet és a dizájn kitágított tere a fesztiválon belül – mondta Pálosi Boglárka, a művészeti helyszín projektfelelőse. – A kialakításnál elsőszámú szempont volt, hogy egy olyan inspiráló környezetet hozzunk létre, ahol a közönség szabadon alkothat, ahol a művészetet a saját állapotának megfelelő mélységben befogadhatja, vagy a kellemes környezetben egyszerűen elvonulhat. Ahhoz, hogy az alkotáshoz, pihenéshez szükséges lelkiállapot létrejöhessen, a legfontosabb lépés volt területileg leválasztani az ArtZone-t, és létre hozni egy szigetet a Szigeten belül. Azzal, hogy körbekerítettük és az érdeklődők egy kapun át tudtak belépni, szimbolikusan és gyakorlatilag is egy másik térré, eltérő közeggé avattuk a területet, amelynek pszichológiai következményei remekül megmutatkoztak: nálunk mindenki sokkal nyugodtabb volt, pozitív energiákkal feltöltődve indulhatott újra az éjszakának.

– A koncepciónk az volt, hogy a hozzánk belépő szigetlakók inspirációt nyerjenek a workshopokon, illetve, hogy felidézzük bennük azt a gyermekvilágot, amely az ArtZone-on kívüli fesztivál kontrasztjaként funkcionál. Olyan hatások érték itt tehát a látogatókat, amelyek alapvetően tértek el a Sziget többi részétől, így színesítve a fesztivál palettáját.

– Tapasztalataink szerint, a szigetlakók kiemelt helyként tekintettek az ArtZone-ra, nagyon sokan keresték fel minden nap – tette hozzá Tóth Pál Sándor galerista, a cARTc kulturális egyesület elnöke. – Az ArtZone nagy részén workshopok zajlottak, vagyis a látogatók csinálták a művészetet, nálunk beszélgettünk róla. A cARTc fiatal kurátorokra és művészeti menedzserekre fókuszál, elméleti oldalról közelítjük meg tehát a művészetet. Katalógusokat, művészeti magazinokat hoztunk magunkkal, illetve kortárs képzőművészettel foglalkozó hazai és külföldi kiadványokat.

Egy könnyűzenei rendezvénysorozat azonban nem szokványos terep a magas művészet számára – vélekedett Tóth Pál Sándor. – Egy fesztiválra nem lehet olyan műveket hozni, amelyek akár egy művészeti vásár profiljába is beillenének. Minden művész galériához tartozik, a galéria pedig nagyon figyel rá, hogy a művésze hol jelenik meg. Sátorban nem könnyű kiállítást rendezni. Nem megoldhatatlan, ám a műtárgyak kiválasztásánál szem előtt kell tartani, hogy a Szigeten vagyunk.

Mint azt sok helyütt olvashattuk, a fesztivál különlegességét szervezők és résztvevők egyaránt abban látják, hogy a Hajógyári-szigetre lépve az ember kiszakad a külvilág valóságából, és egy új, alternatív, paralel realitásban találja magát. Ezt erősítik a Sziget elnevezései és szlogenjei: Fesztiválköztársaság, Szabadság Szigete, Csodaország stb. A mindennapok valóságából kiszakadni vágyás, illetve az összművészeti jegyek hangsúlyozása óhatatlanul is felidézi a nevadai Black Rock sivatagban évente megrendezett Burning Man fesztivált, amely az amerikai ellenkultúra szimbolikus rendezvényévé vált az utóbbi évtizedekben.

Hogy teljesebb képet kapjunk a Sziget Fesztivál művészeti kezdeményezéseiről, érdemes nagyon röviden összevetni a két rendezvényt. A Burning Man egy hete a posztmodern törzsi kultúra ünnepe, amely során a résztvevők szimbolikus gesztusokon keresztül hoznak létre egy alternatív társadalmat. A törzs belső dinamikája az önmegvalósítás szabadságán alapul, a cselekedetek, az alkotás minden esetben valamiért, és nem valami ellen irányul. A műalkotások a művészet felszabadítását is hirdetik, hiszen a múzeumi térben érinthetetlenné tett munkák eltávolítják az embertől a művészetet. A részvétel az alkotási folyamatban a kivonulás manifesztumává válik.

A Sziget Fesztiválon ezzel szemben készen kapott díszletek közé érkezik a látogató, közreműködése a reflektálatlan játékban merül ki. Így elmosódnak a határok a könnyűzenei és az összművészeti produkciók között: a cél minden esetben a felhőtlen szórakozás. A kivonulás ennek köszönhetően a Burning Mant meghatározó „létgyakorlat” helyett relaxációvá, szabadidős tevékenységgé válik. Azonban éppen ez az elsőre felszínesnek tűnő állapot az, amely a Sziget terében elhelyezett alkotásokat jelentésessé teszi.

Ahogy Szép Fruzsina programigazgató fogalmazott: – A Szigetet a művészeti projektek különböztetik meg és emelik ki a nagy európai fesztiválok tömegéből. A fesztivál szívét és lelkét az összművészeti programok jelentik. A látogatóink pedig minden évben kellően nyitottak ahhoz, hogy magukhoz engedjék a kulturális értékeket, és az itt átélt élmények hatására új életformát alakítsanak ki maguknak, kultúrafogyasztó emberekké válva.

Az ornamentikát és a játékot valamiféle posztmodern „esztétikai nevelés” részeként értelmezhetjük. A Sziget díszítő tárgyai műalkotás helyett sokkal inkább közösségi, széles körben hozzáférhetővé tett csatornák, amelyeken keresztül a közönség elérheti a magas művészetet. Médium vagy katalizátor szerepüknek köszönhetően ily módon a fesztiválra érkezők a mainstream zenei közegen túl a kortárs művészet világába is betekintést nyerhettek. A kezdeményezés sikerét a Szigetre idén kiérkezett rekordszámú látogató is igazolja.

Print Friendly