A magyar művészetről kicsit másképpen

Mezei Ottó: Magyar, európai, modern. Válogatott írások

Argumentum Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet,
Művészettörténeti Intézet, Budapest, 2013, 447 oldal

Lóska Lajos

 

Mezei OttóMezei Ottó (1925–2004) tanulmánykötetét lapozgatva szükséges néhány életrajzi adatát felelevenítenünk. Tudnunk kell például, hogy munkássága igazán az 1960-as évek közepén, a már erodálódni kezdő puha diktatúrában indult, és a rendszerváltást követően, az új évezred első éveiben fejeződött be. Következetes kritikus volt, szemléletét, értékítéletét a társadalmi változások különösebben nem befolyásolták. Szükséges viszont felhívnom a figyelmet arra a tudományos és kritikusi pályáját meghatározó tényre, hogy érdeklődési köre különbözött a többnyire német és angol nyelven olvasó kortársaiétól. Mezei ugyanis franciás műveltségű, a francia szakirodalmat ismerő művészettörténész volt. Egyszerre volt továbbá tényeket kutató történész és a kortárs irányzatokat bemutató, értelmező és minősítő kritikus. Foglalkozott Csontváryval, Nagybánya második nemzedékével, Nemes Lampérth Józseffel, a szürrealizmussal, a Bauhaus-szal, a két világháború közötti magyar grafikával.

Cikkeit olvasva számomra úgy tűnik, hogy művészettörténeti munkásságával egyenértékű (ha nem izgalmasabb) kritikusi tevékenysége. Mégpedig sajátos látásmódja miatt, ugyanis számos ítész kollégájától eltérően nem lelkesedett egyoldalúan a nyugati áramlatokhoz (pop art, hard edge stb.) közvetlenül kapcsolódó alkotópályákért, pedig azoknak a 1960-as évek végén progresszív volt a szerepük, alternatívát jelentettek a hivatalos, fáradt posztimpresszionista festészettel, illetve a figurális, klasszicizáló szobrászattal szemben. Ez a szemlélet jellemzi többek között A Szürenon és kisugárzása című tanulmányát, melyben amellett érvel, hogy az egyetemes irányzatok felé orientálódó Iparterven kívül a helyi tradíciókat felmutató Szürenon csoport is komoly mértékben hozzájárult modern művészetünk kialakulásához. Informatív írása foglalkozik továbbá a Csáji Attila szervezte R-kiállítással, amit az tett jelentőssé, hogy a tárlaton együtt szerepeltek a két csoport művészeinek alkotásai.

Mezei természetesen a Szürenon-tagokról külön-külön is megemlékezett. Alapos, elemző írást jelentettet meg Prutkay Péter munkásságáról a Vigadó Galériában 1997-ben megrendezett kiállításához készült katalógusban. Bemutatta továbbá a társulás többi reprezentánsának, a csoportalapító Csáji Attilának, de Csutoros Sándornak, Papp Oszkárnak, Türk Péternek a tevékenységét is. Emellett számos opusa elemzi a múlt század hatodik évtizede művészetének eseményeit. Számomra közülük az egyik legérdekesebb A hatvanas évek festészete – madártávlatból című.

A szerző rendszerváltás előtt megjelent publikációinak értékét növeli, hogy már abban az időben foglalkozott Lossonczy Tamás, Gyarmathy Tihamér és Martyn Ferenc festészetével, amikor az aczéli kultúrpolitika képviselői az Európai Iskola tagjainak alkotásait még igencsak bizalmatlanul méregették.

Mezei Ottó eddig kötetben meg nem jelent – irodalomjegyzékkel és névmutatóval kiegészített – írásait Andrási Gábor és Pataki Gábor rendezte sajtó alá. Alapos munkájukat csak dicsérni lehet.

Print Friendly