Térgeometria

Térgeometria

Serényi H. Zsigmond és Le K’dar kiállítása

Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, 2014. VIII. 15–IX. 12.

P. Szabó Ernő

 

Le K’dar:  Térgeometria XII.,  olaj, vászon, 90x90 cm

Le K’dar: Térgeometria XII., olaj, vászon, 90×90 cm

A geometria ikonosztáza – ezt a címet adta egyik, a kiállításon szereplő sorozatának Serényi H. Zsigmond, arra utalva, hogy a görög eredetű geometria szó, amelynek eredeti jelentése földmérés, földművelés, a „valódi képre” utaló ikon kifejezéssel társulva egyszerre jelent egy olyan gondolkodásmódot, amely stíluskorszakoktól függetlenül a művészet egész történetén végigvonul, s egy jobban körülhatárolható képegyüttest is, amelynek megalkotói között a 20. századi egyetemes és magyar művészet olyan jeleseit találjuk, mint például Piet Mondriant, aki előtt egyik munkájával a kiállításon Le K’dar tiszteleg, vagy Joseph Alberst, aki viszont Serényi H. Zsigmond számára jelent fontos viszonyítási pontot, Moholy-Nagy Lászlót, Kassák Lajost, akik alighanem mindkettejükre erőteljes hatást gyakoroltak, s akik nélkül a Budapesti Műhely, a Józsefvárosi Galéria működése éppen olyan lehetetlen lett volna, mint az olyan jelentős életművek megalkotása, amilyen Fajó János, Deim Pál, Nemcsics Antal és mások nevéhez kötődik.

Ezen mesterek örökségét viszi tovább a két kiállító is, akik immár maguk is a mesterek sorába emelkedtek: az 1936-os születésű Le K’dar, aki még Kádár Józsefként kezdte a pályáját Magyarországon, mielőtt 1969-ben Párizsba emigrált és a kollégájánál alig fél évvel fiatalabb Serényi H. Zsigmond, aki „kalandvágyból” mindvégig itthon maradt. Mindketten igen sokoldalúak, előbbi festői, grafikusi tevékenysége mellett fotográfusként, művészetszervezőként, folyóirat-kiadóként, szerkesztőként is működött, működik, utóbbi elsősorban a reklámgrafika területén szerzett jelentős érdemeket.

Le K’dar, aki a rendszerváltozás óta párhuzamosan dolgozik Párizsban és Hajdúszoboszlón, az ezredforduló óta foglalkozik újra intenzíven festészettel, a geometria, a térgeometria problematikájával. Az ezredforduló után született összegző művei a sík és a tér, a kör, a gömb, az ellipszis és az elliptoid formák gazdag kapcsolatrendszerét elemző alkotások, amelyekből egyébként néhány hónappal ezelőtt a Körmendi Galériában rendezett egyéni tárlatot. A Dunaszerdahelyen bemutatott összeállítás jól érzékelteti, hogy a síkformák, a kör, a négyzet, a téglalap, a statikus kompozíció felől a teljesség, az univerzum törvényeire figyelve hogyan mozdult el a plasztikus forma, a gömb, majd a mozgáshoz, a dinamikához kötődő ellipszis, illetve ellipszoid, a derékszögben találkozó geometrikus elemektől az átlósan futó erővonalak felé. Legutóbbi festményein különös mikrovilágok jelennek meg, sajátos léptékváltásoknak lehetünk tanúi, másrészt egyre több művén tűnik fel az óramotívum, az idő dimenziója.

Serényi H. Zsigmond festményein a tiszta egynemű fehér, vagy a fehér felé közelítő síkok a végtelen teret szimbolizálják. Rajtuk vízszintes irányban futó, különböző szélességű, magasságú, plaszticitású csíkok sorakoznak, amelyek egyrészt különböző ritmusokat hoznak létre, másrészt különböző minőségű geometrikus egységeket hasítanak ki a térből. A mozdulatlanság és a mozgás párbeszéde jelenik meg a műveken, a személyesség játszik főszerepet az első pillantásra talán személytelennek tűnő felületen. Az egymástól olykor csak leheletnyi eltéréseket mutató elemek a lehető legszemélyesebb mondandót hordozzák, ha úgy tetszik, akár csak a Le K’dar művek elemei, a rendben megfogalmazódó szabadság legszemélyesebb élményének a kifejezései.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:40:25+00:00 szeptember 15, 2014|2014. augusztusi szám|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!