„A” Szatmári

Szatmári Gizella: Fény és árnyék.
Zala György pályája és művészete

Szerkesztette: Péntek Imre, Vitrin Kiadó, 2014, Zalaegerszeg, 207 oldal

Kerny Terézia

 

Szatmári GizellaBármennyire hihetetlennek tűnik, alig vannak magyar képzőművész-monográfiáink. Persze nem hibáztatok, hibáztathatok érte senkit sem, de talán a két kezemen össze tudnám számolni, hogy kik vállalkoztak erre a meglehetősen nehéz feladatra. Hiszen, valljuk be őszintén, ez a munka nem kecsegtet azonnali sikerrel, s legalább egy évtized kell hozzá, hogy megvalósuljon. Szatmári Gizella is többéves feltáró munka eredményeként adta ki Zala György monográfiáját. Persze az eltelt évek-évtizedek során mások is foglalkoztak munkásságával, hiszen Zala művei, hol nemzeti szimbólum jellegüknél fogva, hol politikai okok miatt, mindig közügynek számítottak.

Szatmári Gizella könyve a művészmonográfiák klasszikus szerkezetét követi. Azaz megtalálható benne Zala életrajza, oeuvre-katalógusa, a rá vonatkozó válogatott bib-liográfia és a szülőhelytől a Művészettörténeti Intézetig terjedő kutatómunka forrásanyaga. Zala hatalmas életművét a szerző tizennyolc, szellemes címekkel ellátott fejezetre tagolva tárgyalja. Zala (Mayer) György szobrászművész 1858. április 16-án született a ma Szlovéniához tartozó Alsólendván. Budapesten 1937. július 31-én hunyt el. A századforduló hivatalos művészetének egyik neves képviselője, a neobarokk emlékműszobrászat legjelentősebb mestere volt. Az érettségi vizsga letétele után előbb a Műegyetemre, majd a Mintarajztanodába iratkozott be, hogy rajztanári képesítést nyerjen. Legelső kísérletével, A sziklához láncolt Prometheus című szobrával már jutalmat nyert. Ez a kis műve egyúttal állami ösztöndíjhoz juttatta, így Bécsbe utazhatott a művészeti akadémiára, ahol Edmund von Hellmer tanítványa lett. Egy év múlva, 1880-ban Münchenbe utazott. Münchenből 1884-ben tért haza Budapestre, és Epreskert utcai műtermében jeles művek hosszú sorát mintázta meg.

Ennyi röviden a kezdeti évekről, most vegyük sorra főbb műveit, amelyet Szatmári Gizella hat csoportra osztott:

Megvalósult művek (113 alkotás) kronológiai rendben, teljességre törekvő irodalommal.

Megvalósulatlan tervek pályamunkák (9).

Épületplasztika (3).

Restaurálási, újrafaragási munka, mely nem volt más, mint a pécsi székesegyház újjáépítése során végzett rekonstrukciós munka, melyről legutóbb Szakács Béla írt az Ars Hungaricába.

Érmek (6).

Egyéb (például a koronázási díszelőadás szobra).

A korai művek közül érdemes megemlékezni Szent Benedek-szobráról, vagy Szűz Mária- és Mária Magdolna-kompozíciójáról, amely a korábbi ikonográfiai hagyományoktól teljesen eltérő felfogásban készült, s amely a müncheni képzőművészeti akadémia kiállításán általános feltűnést keltett. Huszár Adolf elhunytával a szoborbizottság őt kérte fel az aradi vértanúk emlékének elkészítésére. Az emlékművet 1889-ben állították fel, és a szoborcsoport egyik alakjával, a Harckészséggel elnyerte a Trefort Ágoston által alapított művészeti nagy aranyérmet is. 1892-ben ő készítette a budai Honvéd-szobrot, melynek mintáját a brüsszeli múzeum szerezte meg. Műtermében készült Andrássy Gyula gróf lovasszobra a Parlament elé. A nagy millenniumi emlékműre 1894-ben kapott megbízást, és Gábriel arkangyal szobrát, a Háború és Béke-szoborcsoportot, négy királyszobrot és minden domborművet ő mintázott meg. A nagyszabású munkálatok egészen 1929-ig húzódtak. Közben elkészítette Szegedre Deák Ferenc szobrát, amit 1914-ben állítottak fel. 1919-ben, a Tanácsköztársaság ideje alatt Marx Károlyról készített alkalmi dekorációs szobrot gipszből. Utolsó két műve Horthy Miklós mellszobra és a Tisza István-emlékmű volt, melyről a Jelenkorban Tímár Árpád írt.

A hatalmas anyagot feldolgozó monográfiának végül még egy nagyon fontos részére szeretnék utalni, mégpedig az eredeti helyesírás alapján közölt dokumentumfejezetre, melynek összegyűjtése óriási feladat lehetett, hiszen szinte az ország valamennyi számba jöhető közgyűjteménye megtalálható benne. A kiváló, rendkívül olvasmányosan megírt könyv megkerülhetetlen lesz a korszakkal foglalkozó kutatók számára, de nem csak nekik. A könyvet alighanem úgy fogjuk csak emlegetni: „A” Szatmári, hiszen jól tudjuk, hogy az A névelő a szakmában a legmagasabb elismerésnek számít.

Print Friendly