Archívum – emlékezet

Archívum – emlékezet

Pár gondolat a Fotóhónap kapcsán

Ismeretlen ismerős, MTI, Fuga, 2014. X. 29–XI. 23

„Múltunkat magunkban hordozzuk a jelenben”, Bálint Ház, 2014. X. 6–13.

Retracings, MemoryLab, Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterme, 2014. XI. 13–2015. I. 12.

Surányi Mihály

 

Csontó Lajos:  Rosa Luxemburg, 2014

Csontó Lajos:
Rosa Luxemburg, 2014

Október közepéig a budapesti Fotóhónap kiállításai közül tizenkettő került fel a fotohonap.hu weboldalra. Ebből négy foglalkozik az emlékezettel, az archívumokkal. Az MTI az 50-es években készült képekből kínál válogatást, a Bálint Házban a zsidó múlt emlékeiből rendeznek kiállítást, a MemoryLab című kiállításon részt vevő művészek arra vállalkoztak, hogy országaik saját 20. századi történelmére és a fotóra mint a dokumentáció eszközére reagáljanak. A Retracings című kiállításnak pedig explicit célja az archívumok használatának, a fotografikus feldolgozásnak a vizsgálata.

Lehetne azt mondani, véletlenül alakult úgy, hogy az emlékezettel foglalkozó kiállítások ilyen nagy arányban vannak jelen a Fotóhónap palettáján, és ebből az összeállításból nem érdemes mélyebb következtetéseket levonni, de ha ezekhez hozzávesszük azokat a munkákat is, melyek az év során különböző alkalmakkor kerültek bemutatásra, talán már nem lehet elmenni a jelenség mellett.

A Pécsi József-ösztöndíjasok között ott volt Bíró Eszter, aki kifejezetten személyes történeteket gondolt újra, saját gyűjtésű képekből állította össze sorozatát, s egészítette ki feljegyzésekkel, riportokkal azt. Somlói Kolos (májusban a Tranzit Artban állított ki) Morasájának alapanyaga egy véletlen folytán került elő, de nem kellett volna feltétlenül sorozattá válnia – szükséges volt egyfajta érzékenység is a téma iránt. Barcza Gergely QR-projektje, mely az idei év egyik legkomplexebb archívumfeldolgozása volt, szintén ennek köszönheti létrejöttét. Elég széles skálán dolgozó művészek nyúlnak tehát hasonló problémákhoz, a privát emlékezés csatornáihoz. Speciálisan hazai helyzetet tükröznek ezek az arányok? – kérdezhetnénk. Azt hiszem, erre nyugodtan válaszolhatunk igennel.

A pozsonyi fotóhónap huszonnyolc kiállítási kínálatában három olyan lesz, mely valamilyen formában az emlékezésről, az archívumokról szól, különösen, ha ebbe beleszámítjuk Divald Kornél Sáros és Zemplén vármegyék 1915-ös csatatereit bemutató kiállítását is. A bécsi fotóhónap százhatvanöt kiállításából tizenöt nevezhető olyannak, mely valamilyen formában a múlttal, az emlékekkel foglalkozik. Az európai kiállítások egyik legteljesebb adatbázisa a photography-now.com. Ha ezt áttanulmányozzuk, láthatjuk, hogy az év hátralevő hónapjaiban megrendezendő több száz kiállítás között kevesebb, mint öt olyan szerepel, ahol az archívum fogalma egyáltalán felmerül. Ezek közül az egyik legnagyobb Berlinben kerül megrendezésre az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából. (Ebben az adatbázisban a magyar és szlovák kiállítások nem szerepelnek.)

Az mindenki számára világos, hogy a budapesti fotóhónap anyagi lehetőségei messze elmaradnak az összehasonlításban részt vevő másik két esemény mögött. A témaválasztás viszont jól jelzi, hogy mennyire foglalkoztatja a fotográfusokat a közelebbi és távolabbi múlt feldolgozása.

Az MTI kiállítása az 50-es években készült, az utóbbi időben digitalizált művekből ad válogatást a FUGA Művészeti Központban. A kiállítást látogatók döntő többsége feltehetően még nem élt ebben az időszakban, ezért reméljük, hogy az anyag segíteni fogja a látogatókat abban, hogy erről a korról eleven, sokrétű és ne sablonos, tankönyvszagú képet alakíthassanak ki magukban. Egy ilyen jellegű archívum bemutatásának a minősége nem az egyedi képeken mérhető, hanem az átadott információ gazdagságán, sokoldalúságán, felhasználhatóságán. Van Fontcubertának egy gondolata, melyet a fotografikus képről általánosságban mondott, de egy pontosan ilyen, dokumentumfotókból összeállított kiállítás kapcsán sem szabad elfelejteni: „Számos történelmi okból kifolyólag a fotográfiához a bizonyíték fogalma társult, de ez csak egy tradíció, egy hiedelem. A képek éppen olyan konstrukciók, mint bármilyen más emberi produktum.”

A múlt megismerése, az archívumok feltárása együtt jár a társadalmi mozgásokkal. A nagy átrendeződések mindig ráirányítják a figyelmet a múltra, az archívumokban őrzött információkra. Az újabb összefüggések kiemelése, megfogalmazása minden olyan társadalmi szereplőnek fontos, akinek a pozíciója valami miatt változik, vagy változtatni akar rajta. Nagyon tisztán látszik, hogy a mai Magyarországon mennyire fontossá, elhalaszthatatlanná vált a múlt újabb feldolgozása, az emlékek újragondolása, az archívumokban őrzött tárgyak közötti viszony újraértelmezése. Nyilván az sem véletlen, hogy milyen archívumok születtek eddig is. Az MTI anyagán kívül, mely Európában is egyedülálló méretű, mindenképpen meg kell említeni két privátfotó-gyűjteményt, a Horus Archívumot és a Fortepan adatbázisát. Ez utóbbiak anyaga pontosan arra mutat rá, hogy a különböző politikai korszakok alatt melyek voltak azok az események, amikor egy magyar polgár kezébe vette a kamerát.

A privátfotó-gyűjtemények érdekes helyzet elé néznek azzal, hogy a napjaink magánéletét dokumentáló fotók már nem papíralapú tárgyak, hanem a világháló különböző pontjain megjelenő állományok. Manapság elképzelhetetlen mennyiségű személyes fotó találja meg a helyét az internetuniverzumban nagy kihívás elé állítva mindazokat, akik a jövőben ilyen anyagok kutatásával foglalkoznának.

A fotó egyetlen pillanat vizuális információit archiválja, így a belőle épített archívumok igen jelentős rejtett tudást is magukban hordoznak. Egy archívum kutatója nyugodtan érezheti magát kémnek az idő egy másik szeletében. Hajdú József munkája, melynek keretében néhány Erdélyi Mór által a Magyar Királyi Államvasutak megbízásából készített fotót tett vizsgálata tárgyává, pontosan mutatja a lehetőségek egyikét, ahogy egy ilyen anyag feltárható. Pontosan mikor készültek az új temesvári pályaudvart bemutató képek? Miért azt az időpontot választotta a fotós? Milyen következményekkel járt mindez? Mintha egy bűntény után nyomoznánk! Hajdú József sorozata, bár magát a kérdést megválaszolja, több ennél. Az Uhl Gabriella által rendezett kiállítás magának a kutatásnak a szimbólumaként is felfogható. Szintén Uhl Gabriella a kurátora a MemoryLab kiállításának, ahol radikális társadalmi szerep- és múltértelmezések mutatkoznak be olyan művészektől, mint Gerhes Gábor, Erwin Olaf, Ősz Gábor vagy Esterházy Marcell.

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!