Egy triangulum hangjai

Egy triangulum hangjai

Deák Csillag – Kölüs Lajos

 

Meese, Ereklyek a rotundabol

Meese, Ereklyék a rotundaból

Filozófiai kérdéseket vet fel és jár körbe a Ludwig Múzeum Anarchia. Utópia. Forradom. című kiállítása. Miként lehetséges egyszerre rombolni és építeni, hogy a rombolásból ne legyen utópia, a forradalomból kiúttalanság? Mi legyen az emberrel, aki esendően él a jelenben, de rájön, esendősége nem természetes, védtelensége rabság, és önmagát kell meghaladnia, sőt olykor feláldoznia? A művészet örök kérdése is ott lappang a tárlaton, mikor van előre, mikor van hátra, és hogyan keverednek össze ezek a kérdések, válnak megvalósíthatatlan látszattá, kikerülhetetlen gáttá, csomóvá, fekéllyé az ember testén és lelkén (Barbara Caspar: Iránytű nélkül, 2004; Jonathan Meese: Ereklyék a rotundából, 2007). Valamerre mozdulni kell, irányba és szélbe állni, mert a jelen elviselhetetlen koloncként lóg a művész, az ember nyakában (Ladik Katalin: A partizán lány indulója, 1979). Szabadulni szeretne ettől a kolonctól, hogy futása szabad és felemelő legyen, még akkor is, ha nem talál követőre vagy követőkre (Simonyi Emő: Lefejezés, Felemelkedés, Forradalmi etűd, Felvilágosodás, 2012-2013). Kiválasztott vagy? Többet látsz, mint mások? Felismered a hamist és a hazugságot, ami körötted él a világban (Január Herceg Tova: Zászlók I-V., 1999)? Spontán lázadsz ellene? Létezésed lesz a fennálló rend, tekintély, intézményes művészet cáfolata? Sors és sorstalanság jellemez egyszerre, mert az összefüggések felismerése kényszerít arra, hogy cselekedj (drMáriás: Zselés kalap, 1992).

mesee_bivalyszor

Jonathan Mesee, Bivalyszőr anya, 2001

Jonathan Mesee szerint: A következő nagy forradalom nem az utcán zajlik majd, hanem a művészetből jön. A polgári engedetlenség valahol már rég megjelenik a művészi alkotásban, miközben még nincs forradalmi helyzet, és sokszor követi is a művészet a forradalmi változásokat. Követ és lendít egyszerre. Lokalitás (Jörg Schlick: Stájerország ma, 1992) és univerzalitás (Jörg Schlick: Mao Tse Tung, 1995) értékei jelennek meg a bemutatott alkotásokban. Nem figyelni rájuk lehetetlen (Jonathan Meese: Bivalyszőr anya, 2001). Ezek a művek radikálisak, honvesztők és hontalanok egyszerre, mert mindvégig szemben állnak a hivatalos irányzattal, szemlélettel és értékekkel (Martin Kippenberger: Ne ébredj fel, Apa, 1994). Paradigmák és megszólalási technikák, formák változásait (Jörg Schlick: Pszeudo-isochromatikus táblák a színérzékeléshez, 2005; Jonathan Meese: Stalinietsche de Large, 2006) figyelhetjük meg. Módszerek és kontextusok egymásra találását és olthatatlan ellentéteit mutatják fel az alkotások. Valami nem jól működik, valami baj van a világban. A tudatosság és ösztönösség művészi harcát, rejtvényeit és megoldhatatlan ellentmondásait: milyen is és milyenné legyen a világ, a jelenvaló? Marko Brecelj Koper város választási kampányáról készítette el egy egész termet betöltő installációját (Akácok, 2014).

 

Kippenberger

Kippenberger, Ne ébredj fel, Apa, 1994

Elmélet és gyakorlat csatáját is látjuk. Művészi víziókat és a realitások hétfejű sárkányait (Hejettes Szomlyazók: Oltár, A föld alól is, Dobd ki a tévét, 1989). Létezik önkritikus művészeti anarchizmus? A művész felszámolja önmagát? Jörg Schlick hétköznapi embereket kért fel, hogy fessenek az ő nevében. Mindvégig a szabadságról folyik a diskurzus. A szabadság szabad megszólalási lehetőség és helyzet. Opció, amelyet nem mindig váltunk valóra. Pusztán a kifejezés, az óhaj kevés. A hitelesség is, ha nem párosul művészi megformálással. A szabadság tehát a művészi kifejezés alfája és ómegája (Frey Krisztián: ’68 Augusztus, 1968; Ladik Katalin: Szünet a forradalmi munkában, 1979). Mikor válik valami csak ötletté, fintorrá, kényszerű és szatirikus gesztussá, plakátszöveggé és képpé, és mikor lesz ugyanezen gesztus megdöbbentő katarzissá a megformálása által (Szombathy Bálint: Lenin Budapesten, 1972-2010)? Az egyik teremben csak drMáriás művei láthatók. Korábbi képei a közhelyet járják körül, elvontan (Ebéd, 1988; Pohárban, 1989; Jéghegy, 1990; Halott fotel, 1991), legújabb művei szintén a közhely világába, mindennapjainkba visznek (Bérházpolippá változó APEH-adminisztrátor, 2007). Szatirikus kifejezési módját megtartva drMáriás politikusok parafrázisait hozza létre (Sztálin Jackson Pollock műtermében, 2014; A Szabadság szobor Moszkvába költözött, 2013).

 

akacok

Brecelj, Akácok – részlet

Már az a kifejezés is nonszensz, hogy közép-európai. Rudolf Kucera könyvében1 foglalkozik a nemzeti mítoszokkal és előítéletekkel, a tisztán nemzeti állam kialakításának eszméjével, kritikai analízise kitér a kisebbségi viszonyokra is. Si-La-Gi Bocsánatkérés (2008) című alkotása a nemzetek egymásközti megbékélését vizionálja. Szombathy Bálint: Jugoszlávia dekonstrukciója (1974-2011) az államszövetség szétesését ábrázolja. Hans Kupelwieser: R 14/2 szobor (2014) című műve porszórt alumínium, pirosra lakkozott színben. Totálkár. A szabadság másik oldalára világít rá az alkotás, egyben fényesen csillogó felületével megidézi a sebességet, a mobilitást és a halált is.

Hans Kupelwieser

Hans Kupelwieser

Az utópia, sehol-hely, az a hely, ami nincs, ami nem a megszokott lét terrénuma, ami valami más, mint a valóság2. A tárlaton bemutatott művek sehol-helyen születtek, önmagukban hordozzák az utópiát, miközben a forradalom utópiájával számoltak le. A mai világban az alárendeltséget felváltja az egyidejűség és a mellérendelődés. Ez nem automatikusan következik be, és küzdelemmel jár. Kivel ülünk és kivel állunk szemben, gyakran önmagunkkal (Kippenberger: Happy End Franz Kafka Amerika című művében, 1996). A modern triangulum egyik szögében nyitott. Kérdés, hogy a három elem (anarchia, utópia, forradalom) közül melyik két elem találkozásánál látjuk, vesszük észre, tűrjük el vagy igényeljük a nyitottságot.

A nyolcvanas évektől egészen napjainkig ívelő időszakot átfogó, térben pedig döntően Kelet-Közép-Európára fókuszáló kiállítás a címében (Anarchia. Utópia. Forradalom.) megfogalmazott gondolatot dolgozza fel. A kiállítás apropóját nemcsak a vasfüggöny leomlásának idén ünnepelt 25. évfordulója adja. Fontos inspirációt jelent a kortárs művészet folyamatos önreflexiója, amely azt vizsgálja, elindítója-e a művészet lényeges társadalmi, politikai változásoknak, vagy inkább reagál rájuk. A kiállításon a következő művészektől láthatók alkotások:

APSOLUTNO | BASKA Barbara | Marko BRECELJ és a Puha Terroristák (the Soft Terrorists) | Barbara CASPAR | drMÁRIÁS | EL-HASSAN Róza | Hejettes Szomlyazók | Január Herceg | Martin KIPPENBERGER | Hans KUPELWIESER | Katalin LADIK | Jonathan MEESE | Manfred WOLFF-PLOTTEGG | SI-LA-GI | SIMONYI Emő | Jörg SCHLICK | SZOMBATHY Bálint | Zoran TODOROVIĆ | Slaven TOLJ | V. MÁJERSZKY Róbert | Peter WEIBEL

Anarchia. Utópia. Forradalom.

2014. 10. 17 – 2015. 01. 04.

Ludwig Múzeum

1 Rudolf Kucera: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével, Korma Kiadó, 2008 (http://www.libri.hu/konyv/kucera_rudolf.kozep-europa-tortenete-egy-cseh-politologus-szemevel.html)

2 Gáspár Gabriella: A modern művészet, mint utópia (http://www.boldogsag.net/index.php? option=com_content&view=article&id=13345:gaspar-gabriella-a-modern-mveszet-mint-utopia-&catid=962:pozitiv-es-negativ-utopiak-irodalom-es-boelcselet&Itemid=579)

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:40:07+00:00 november 17, 2014|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!