Gyorsmustra

Gyorsmustra

Impressziók a III. Szobrász Biennáléról

MűvészetMalom, Szentendre, 2014. X. 19–XI. 16.

Lóska Lajos

 

Hérics Nándor:  Szabadság, szerelem, 2014,  műanyag, neon,  81x35x18 cm

Hérics Nándor: Szabadság, szerelem, 2014, műanyag, neon, 81x35x18 cm

Október 18-án 18 órakor nyílt meg Szentendrén a MűvészetMalomban a III. Szobrász Biennále Evidencia címmel a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Szobrász Társaság, a Ferenczy Múzeum, valamint Szentendre Város Önkormányzata szervezésében. Közel száznegyven művész több mint kétszáz plasztikáját tekinthetik meg az érdeklődők, s e számok azt sugallják, alkotni valóban evidencia. A szalon jellegű kiállításoknak demokratizmusukból adódóan az a nagy erényük, hogy beadásosak lévén viszonylag objektív áttekintést képesek adni egy-egy időszak – többnyire három év – művészetéről. Az viszont már kérdéses, hogy ebből a kollekcióból mennyi a jó mű, és hányat rostál majd ki közülük az idő (általában elég sokat). Őszintén szólva nagyon szerettem volna valamilyen meglepő, új stiláris fordulatról beszámolni írásomban, de azt kellett konstatálnom, hogy az idén sem történtek gyökeres változások a szobrászatban, továbbra is a sokszínűség, a stíluspluralizmus a meghatározó: a figurálistól az absztraktig számtalan kifejezésmód jelen van a Malomban.

A megnyitó idején még világos volt, ami nagy szerencse, mert a kiállítás – ahogy minden alkalommal – már az udvaron elkezdődik. A sok figurális és absztrakt szobor között az érdeklődőt ma is megállítja – bár az újdonság izgalma annyira nem sugárzik belőle, mint hajdan – Móder Rezső lemezplasztikája, melybe játékos motívumokat vágott a lézervágó. Mellette természetesen kalapács is található, amivel meg lehet szólaltatni (Ötdimenziós zenemobil I., 2011). Vonzza a tekintetet – pedig csak lezseren a falnak van támasztva – Budahelyi Tibor Nagy körzőnyílás (2014) című műve. Ha valami használati tárgy felnagyításra kerül, hajlamosak vagyunk azonnal Oldenburgra és a pop artra gondolni. Budahelyi alkotása annak ellenére, hogy ő is élt a felnagyítás meghökkentő hatásával, nem popos; nem a fejünkre növő tárgyakról szól, hanem a konstrukció erejét dicséri. A Bauhaus szelleme, ha csak kicsit is, de belengi az udvar egyik felét, mégpedig Bojti András hatalmas méretű színes, piros, kék üveglapokból összeállított konstrukciójának köszönhetően, mely napsütésben (ahogy erre figyelmeztetett a művész) igen szép színes árnyékokat vet (Reflexiós magántér, 2014).

A Malom elkészült épületrészében folytatódik a szoborszemle még a konstruktivizmus ihlette kifejezésmódot alkalmazó Nagámi munkáival. Utánuk játékos (Luzsicza Árpád: Párban I-II, 2011) és expresszív (Gádor Magda: Száguldás, 2013), illetve organikus nonfiguratív faplasztikák (Dechandt Antal, Farkas-Pap Éva) következnek. A bemutató egyik legszínvonalasabb műve Menasági Péter keleties, misztikus, titokzatos Napkapuja (2011). A másik alkotása, a Függő kő a földszinti romos teremben van elhelyezve. A következő emelet az üveg- és neonplasztikáké. Bohus Zoltán szépen megvilágított üvege nyugalmat sugároz, Sipos Marica akvárium formájú üvegre írt konceptuális üzenetet. Hérics Nándor erotikus Szabadság szobor-parafrázisán a nőalak pálmaág helyett világító neoncsövet tart a feje fölé (Szabadság, szerelem, 2014).

Innen tovább folytatva az utunkat, a másik oldalon, a romos épületrészben, színes kavalkád fogad bennünket: Szabó György hosszú lábon álló szerkezeteket mutat be, Buczkó György maxi függőónt, a dunaszerdahelyi Lipcsey György falra akasztható kisplasztikát, melyből ferde bronzpálcikák állnak ki, Németh Ágnes ívvé hajló figurát drótból, és a sort még hosszasan folytathatnánk. Ebből a sokadalomból Majoros Gyula groteszk Párologtató (2011) című reliefjét és Sejben Lajos mitikus, aprólékosan megdolgozott szürreális, tüskés toronyformájú Angyalcsapdáját (2013) emelném ki. Kár, hogy az utóbbi objekt és két társa, de Pázmándi Antal plasztikája is alig volt kivehető a sötétben (közben beesteledett). Elfelejtették megvilágítani őket, miközben a velük szemben lévő falra függesztett Varga Éva-reliefekre három lámpát is ráirányítottak. Ilyen bakik nem fordulhatnának volna elő, még akkor sem, ha a kiállítás rohammunkában épült.

A következő emelet, a padlástér ugyancsak zsúfolásig tömve van különböző stílusú és minőségű szobrokkal. Közülük Deli Ágnes boltívesre hajlított faszerkezetből kiálló három gumigömbje tűnik ki, mely groteszksége mellett emlékeztet a művész korábbi, kemény és lágy felületek ellentétére építő installációira (Cím nélkül, 2014). Örömmel konstatáltam továbbá, hogy Kungl György szurikátái után ismét visszatért nagy felfedezéséhez, a festett tájkép- és városkép-kerámiaszobraihoz, melyekből azonnal hármat is hozott (Red Baron II., 2014).

A tárlaton főleg az idősebb és a középgeneráció szerepelt Csíkszentmihályi Róberttől Heritesz Gáborig és Mata Attilától Szabó Tamásig. A stúdiós korúak, a 35 évesnél fiatalabbak közül többen mintha bojkottálták volna a biennálét, tisztelet a kivételnek, például Rabóczky Judit Ritának, akinek a folyosón felállított szobra szintén sötétben árválkodott.

Az értékekre koncentráló, némiképpen szubjektív írásomat – minden egyéni megközelítés szubjektív, még akkor is, ha objektívnek vallja magát – elsősorban kedvcsinálónak szántam. Remélhetőleg hosszú, szép őszünk lesz, s sokan elzarándokolnak Szentendrére, a művészek városába, és a tárlatot is megnézik majd.

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!