Hiánylét

Kondor Attila és Mátyási Péter kiállítása

Tolnay Imre

 

Valóban nagyon alkalmas a nyelv(ünk) arra, hogy intellektuális szójátékokba feledkezzünk általa és ugyanezt a metaforikus anekdotázást a vizuális nyelvvel is megtehetjük. Az időről, az időbe (és persze térbe) hajítottságról, a hiány és a lét megragadhatóságáról (rajzolható idő) viszont érdemesebb beszélni, akár képekben is. Rajzolt idő című, a Molnár Ani Galériában rendezett kiállításukon Kondor Attila és Mátyási Péter is e problémakört járja körül. A közös tárlat képein első látásra mindkét művész civilizációnk emblematikus tárgyait, tereit, más szóval kulturális-építészeti toposzait, relikviáit tematizálják. A művek tartalmi metszéspontjaiban azonban minden esetben a hiány, a lét és nemlét állnak.

Mátyási Péter: Cím nélkül, 2014, grafit, pasztell, fólia, radír, 40 x 40 cm

Mátyási Péter: Cím nélkül, 2014, grafit, pasztell, fólia, radír, 40 x 40 cm

A galéria első terének falára lógatott, viszonylag nagy, fekvő formátumú képének Kondor Attila az Élő könyvtár címet adta, miközben nem igazán élő dolgot látunk: temetkezési urnafülkék hálózatához hasonló rendszerben falszürke, sőt vákuum-szerűen anyagtalan polcokon sorakoznak a majdnem monokróm rozsda-tónusú (enyészet, mulandóság) könyvek, a monoton rács-szerkezetről a lakótelepek lyuk-architektúrája és a börtönrács vizuális hálója is elénk vetül. És hát valljuk be, a könyvekben felhalmozott/tárolt tudás nem élő dolog, mi tesszük/tehetjük azzá, az analfabéták, az adott nyelvet nem ismerők pedig ebben az imaginációban és összefüggésben esélytelenek… A művész több munkáján is látjuk a könyvtár-toposzt, a könyvek alól-körül hiányzó polc a téren és időn kívüliség, a hiány megjelenése. A belső kiállítótér egyik falán Kondor egymás alá helyezett képpárja, melynek felső festményén, ismét hiány-közegben az európai építészet egy archetipikus térlefedésmódja, egy állószékes, ferde támaszos fa-fedélszék. A perspektív térlefedés egyik elemét itt is tudatosan anyagtalanul, üres sziluettben hagyta az alkotó, a képpár alsó, falnak támasztott festménye is vizuális vákuumba, üres szürkeségbe helyezi egy klasszikus reprezentatív tér padlómintázatát. Ugyanezen kérdéseket bontja ki személyes élményekből indító, majd a kollektív emlékezetet ismét építészeti morfológiával megidéző képekben Kondor Attila Ontogenezis című festmény-animációja is, Allegri és Arvo Part metavilágba emelő zenéjével.

Kondor Attila: Feltétlenség, 2013, olaj, vászon, 100 × 140 cm;  Intuitio, 2014, olaj, vászon, 100 × 140 cm

Kondor Attila: Feltétlenség, 2013, olaj, vászon, 100 × 140 cm; Intuitio, 2014, olaj, vászon, 100 × 140 cm

Mátyási Péter kisméretű „grafikai táblaképeinek” hordozói áttetsző pauszpapírok, fóliák. Grafittal, pasztellal megrajzolt kilátókat látunk ezeken, s fumatósan derengő szürkeségben, hűvös, távolságtartó tárgyilagossággal. Pontosabban a hiány itt is valósan ölt testet, az architektúra elemei ugyanis radírral, azaz űrteremtéssel készültek, s válnak láthatóvá. Egész más építészettörténeti szegmensből, de a kulturális előképekhez való kötődésről tanúskodnak Mátyási munkái is. A kilátótornyokról egy kelet-európai talán őrtornyokra, a szabadság és a kilátás(ok) felemás illúziójára is asszociál, különösen, ha régi, megfakult fotók atmoszféráját is árasztják, és transzparenciájuk ennek a jelenléthiány-viszonylatnak intim léptékükkel együtt is erőteljes megjelenítői.
Egyszerűségük, provokatívan puritán eszköztáruk ellenére összetett, vizuális-tartalmi kontrasztokból összeállított képeket látunk. Ugyanúgy, mint az érzékelés, az összeállított kép is részadatok bizonyos halmazából épül fel, és hasonlít a részben ismeretlen külső valóságra. Felépítésében egy sor tényező játszik szerepet: a valóságos mozzanat aktuális jelzései, a múltbeli tapasztalatok, szükségletek, beállítódások, sőt, azoknál, akik élnek vele, az előítéletek és végül, de nem utolsósorban, az összeállításhoz szükséges, minél több és jól felhasználható részadat. A végeredmény nem annyira a külső világ tükröződése, mint inkább egy olyan kép, mely lehetőség szerint legjobban egyezik ezzel a világgal, s amelyet az ember a felhasználható információk alapján alakíthat.
Érezhetően valamiképp a levegőben van a kortárs képzőművészetben ez a hiányt, létet-ittlétet-nemlétet és az idő viszonylatait firtató gondolkodás és ténykedés. Kondor Attila és Mátyási Péter ugyanakkor egyéni, sztereotípiáktól mentes, letisztult módon hívták életre e poszt-historikusnak is nevezhető korhangulatban képi világukat.

Molnár Ani Galéria,

2014. december 1-jéig

 

Print Friendly