Kolozsvári értékteremtés

Kerekasztal-beszélgetés a Minerva, a Korunk és a Quadro Galéria vezetőivel

Molnár Eszter

 

Csóka Szilárd Zsolt:  A részeg, 2013,  olaj, vászon, 150x150 cm

Csóka Szilárd Zsolt: A részeg, 2013, olaj, vászon, 150×150 cm

Három olyan kolozsvári galériát ismerhetünk meg a beszélgetésből, amelyekben közös, hogy különbözőképpen, de egyaránt foglalkoznak magyar képzőművészettel. Más-más profilt képviselnek és igényeket elégítenek ki, ám a „kincses város” képzőművészeti életének szervezésében mindegyüknek fontos szerepe van.

Kolozsvár magyar vonatkozású képzőművészeti életében a galéria ma milyen szerepet tölt be, mit képvisel? Van-e speciális profilja, olyan korosztály, művészcsoport, műfaj, időszak, stílus, amelyet pártol, előnyben részesít?

Tibori Szabó Zoltán (Minerva Galéria): A mai galéria az 1992-ben kolozsvári értelmiségiek által alapított Minerva Művelődési Egyesület égisze alatt működik. Számos szerteágazó tevékenységünk mellett a galéria jelenleg Kolozsvár és Erdély képzőművészeti életét próbálja bemutatni, minden generáció és nemzetiség felé nyitottan. A Jókai utca 16. szám alatti székházunkban tulajdonképpen két, galériaként szolgáló teremegyüttesünk van: az alagsori, középkori ízű és a modern, emeleti Cs. Gyimesi Éva Terem, illetve annak előcsarnoka, amelyek különböző befogadási kapacitású és hangulatú terek. A teljesség igénye nélkül sorolnék fel néhány eseményt a közelmúltból: hagyományosan decemberben, illetve az év első hónapjában rendezzük meg a kolozsvári Barabás Miklós Céh művészcsoport kiállítását. Próbálunk viszonyulni ahhoz is, hogy az erdélyi képzőművészet nagy részét elrabolták, vagy kivitték az országból: többször hoztuk haza erdélyi mesterek magyarországi magángyűjteményekben található munkáit, de erdélyi származású magyarországi festőknek, például Barcsay Jenőnek is rendeztünk már kiállítást. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum égisze alatt néhány éve létrehozott EMŰK (Erdélyi Művészeti Központ) mellé álltunk, így először a mi kiállítótereinkben rendezhettek Sepsiszentgyörgyön kívül reprezentatív kiállítást. Kolozsváron rengeteg könyvkiadó működött, jelentős számú képzőművészt foglalkoztatva. Amikor megjelent az Erdélyi Grafika című album, átfogó kiállítást rendeztünk azoknak a grafikusoknak a művei-ből, akik hosszú évtizedekig nem túl nagy anyagi elismerésért cserébe magas színvonalon álltak helyt a könyvszépítési munkában. A Minerva Galériának nagyon fontos támaszpontja a Szabadság című napilap, továbbá annak internetes portálja és digitális változata, amelyek előzetes és utólagos publicitást és ismeretséget biztosítanak a nálunk kiállító művészeknek.

Magyari Annamária (Korunk Studiógaléria): A Korunk Galéria, valamint jogutódja a Korunk Stúdiógaléria (2010-től) konzekvensen ragaszkodik a kortárs erdélyi képzőművészet fontos értékeinek megjelenítéséhez, kiemelkedő és pályakezdő képzőművészek munkásságának bemutatásához. Értékcentrikus szemléletével igyekszik elősegíteni a műalkotások és alkotóik népszerűsítését a művészeti életben. A galériában bemutatott művészek többnyire a magyarországi és erdélyi posztmodern művészet nemzedékéhez tartoznak, alkotásaikat havonta szervezett kiállítások keretében mutatjuk be. Teret ad minden stílusnak, korosztálynak, műfajnak a klasszikusabb művészeti ágazatoktól (festészet, szobrászat, grafika), a modernebb műfajokig (fotó- és videoinstalláció).

Székely Sebestyén György (Quadro Galéria): A galéria egyik profilja a muzeális tevékenységkör. Nemcsak kiállítási katalógus jellegű kiadványaink vannak, hanem egy-egy életművet vagy annak egy szakaszát tudományosan is feldolgozók. Amikor a galéria 2008-ban elindult, úgy éreztük, hogy hiánypótló tevékenységet kell végeznünk, ugyanis a Bánffy-palotában működő kolozsvári Szépművészeti Múzeum abban az időszakban nem igazán foglalkozott művészettörténeti publikálással. Ezenkívül Erdély multikulturalitásának bemutatására helyeztük a hangsúlyt. Ez a szándék továbbra is megmaradt, ugyanakkor tágítottuk a kört, mert nem akartunk egy regionális viszonyulásnál leragadni. Az utóbbi időben – mivel annyi minden történik, és annyira erős lett a város képzőművészeti felhozatala – szinte csak kolozsváriakkal foglalkozunk, olyan kortársakkal, akik a neoavantgárdhoz tartoznak. Laurenţiu Ruţă-Fulger, Antik Sándor vagy Bertalan István – aki a temesvári neoavantgárd kör vezető egyénisége lett – nevét említeném, a fiatalok közül pedig Rădu Baieșét vagy Tódor Tamásét. A lista még rövid, mert kortársakkal programszerűen csak nemrég kezdtünk el foglalkozni.

A közelmúltban milyen kiállításokat láthatott a közönség a galériában? Van-e olyan ezek közül, amit valamilyen okból kiemelkedőnek, fontosnak tart?

  1. Sz. Z.: A Studio 9 nevű csíkszeredai képzőművészeti csoportosulás kiállítása például nagyon érdekes volt. Remek kiállítást rendezett nálunk Miklóssy Mária, Plugor Sándor özvegye is, aki Sepsiszentgyörgyről tért vissza Kolozsvárra, hogy megmutassa magát a városnak, amely mindig viszonyítási pont maradt számára, miután itt végzett az Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Reveláció volt ez a kiállítás számunkra, és nagy sikert is aratott, a művész több munkát eladott. Hasonló sikeresek voltak Vinczeffy László, Valovits László, Forró Ágnes festőművészek egyéni kiállításai. Idén augusztusban egy fotókiállítás volt látható nálunk, amely Kolozsvárt mutatja be két fotóművész – László Miklós és Miklóssy Gyula – szemével. Ez az anyag megjárta idén márciusban Sopront s később Stuttgartot is. A Kolozsvári Magyar Napok keretében ezt az anyagot mutattuk be kombinálva Hipságh Gyöngyi soproni fotóművész Ecce Homo című kiállításával, illetve a két már említett művész Sopronban készített felvételeivel. Nagy az érdeklődés e munkák iránt is, az itt élő emberek kíváncsiak rá, hogy a fotóművész hogyan látja ezt a várost.
  2. A.: Az utóbbi időszakban a változatosságot tartottam fontosnak. Arra törekszem, hogy minden képzőművészeti ágból mutassunk be látogatóinknak egy-egy művészt. Az elmúlt hónapokban grafikai (Antal-Tövissi Anna, Éles Bulcsú), festészeti (Jánosi Andrea, Libor Zsófia, Zsín Bence, Bíró Boglárka, Kiss Bora, Bába István, Csóka Szilárd Zsolt), textil- (Csíky Szabó S. Ágnes) és szobrászati (Gyarmathy János) kiállításokat, sőt Koter Vilmos installációkról készült fotó- és video-dokumentációit is befogadta a galéria. Azt a tárlatunkat emelném még ki, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül szerveztünk meg. Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész kisplasztikai kiállítása Újkori mítoszok címmel, szeptember 14-ig volt látható. Ezzel a tárlattal vettünk részt egyébként a Cluj Art Weekend rendezvényen is.

Sz. S. Gy.: Számomra Laurenţiu Ruţă-Fulger kiállítása volt a legkellemesebb élmény az utóbbi időben, mert nemcsak arról szólt, hogy kiállítottuk a munkákat, hanem egy egyéves kutatás is megelőzte a tárlatot. Ruţă esetében adtunk először alkotói ösztöndíjat. Úgy egyeztünk meg, hogy a projektből esetleg lehet kiállítás, de ez nem volt feltétele az ösztöndíjnak. Az utolsó pillanatban eldöntöttük, hogy mégis szervezünk kiállítást, mert jó lenne a műteremből és a projektszellemből kiemelni azt, amit csinál. Még a megnyitó előtti napokban is bizonytalan volt, hogy mit fogunk majd látni, Ruţă a megnyitó előtti napon készítette a most is látható két tükörsarkot a galériába. Végül egy rendkívül izgalmas, kísérletező, helyspecifikus tárlat jöhetett létre.

Melyek a művészek kiválasztásának szempontjai? Hogyan zajlik a kiállításszervezés? Önök keresik-e meg a művészeket, vagy fordítva?

  1. Sz. Z.: Hagyományunkká vált, hogy olyan pályakezdő művészeket is bemutatunk, akiknek még sohasem volt egyéni kiállításuk, tehát elindítunk a pályán harmadéves, mesteris, doktori képzésre járó fiatalokat. A kiállításnak egyetlen feltétele van, ez a művészi minőség. Miután vagy mi, vagy a művész megkerestük egymást, megnézzük a portfóliót, és eldöntjük, mely munkákat állítjuk ki. Tudatosan építettünk ki jó kapcsolatokat a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetemen oktató művészekkel, meghívjuk őket a rendezvényeinkre, ahol láthatják, hogy komolyan érdeklődünk a fiatalok munkái iránt.
  2. A.: Többnyire erdélyi és magyarországi képzőművészek állítanak ki a galériában. Általában mi keressük meg a művészt, de van példa a fordítottjára is. A galéria összes rendezvénye dokumentálásra kerül, a folyamatosan bővülő archívum tartalmazza az alkotások képanyagát, a művészek ars poeticáját, elképzeléseit.

Sz. S. Gy.: Egyrészt nem feldolgozott életműveket bemutató kiállításokat rendezünk – nagyjából lezárt életművű, klasszikus, jelentős művészekről, akik mindezek ellenére nem kerültek még a figyelem középpontjába –, legutóbb Tóth László kiállítása képviselte ezt a vonalat. Másrészt a fiatalok esetében megnézzük, hogy kik kerülnek ki az egyetemről, eljárunk a műtermeikbe, kiállításaikra, és a művészek egymást is ajánlják. Nem akarunk leragadni csak a kolozsváriaknál, de egyrészt most itt nagy az értéktermelés, másrészt pedig a 60-as, 70-es, 80-as évek helyi művészete annyira feldolgozatlan és kevéssé ismert – noha Kolozsvár akkor is sok értelemben a fővárosnál szabadabb és modernebb művészeti központ volt –, hogy szükségét érzem, hogy foglalkozzunk vele.

Foglalkozik-e a galéria kereskedelmi tevékenységgel? Ha igen, mennyire elégedett vele?

  1. Sz. Z.: Örülünk, támogatjuk és érdekünk is, ha eladás történik, de ebben nincs gyakorlati szerepünk.
  2. A.: A Korunk Galéria nem folytat kereskedelmi tevékenységet, korábban sem tette.

Sz. S. Gy.: Igen. Eddig számos aukciót rendeztünk a kiállításokkal párhuzamosan. Mostanra odáig jutottunk, hogy nem szervezünk többet aukciót, mert a többi tevékenységünk került előtérbe, és inkább a falról, raktárból adjuk el a műveket. Emellett törekszünk a közepes és kommerciális műtárgyakat kiküszöbölni. Vásárokon sikerül jól értékesíteni a kortársakat. 2011-ben voltunk az Artmarketen Budapesten, idén az Art14Londonon és a Scope Baselen, és ezután is szeretnénk ilyen eseményeken részt venni, de nem kívánunk kizárólag vagy kifejezetten kereskedelmi tevékenységet folytatni. Célunk az, hogy a művészeink bekapcsolódjanak a nemzetközi körforgásba. Érdekes megkeresések érkeztek. Például Laurenţiu Ruţă-Fulger fotogramjai iránt a Victoria and Albert Múzeum érdeklődik, illetve legutóbb egy nagyon jó nevű londoni galerista vásárolt tőle munkát. Ezenkívül magyar, osztrák, török és angol gyűjtők vásároltak eddig tőlünk kortárs alkotásokat.

Print Friendly