Kolozsvári értékteremtés

Kolozsvári értékteremtés

Kerekasztal-beszélgetés a Minerva, a Korunk és a Quadro Galéria vezetőivel

Molnár Eszter

 

Csóka Szilárd Zsolt:  A részeg, 2013,  olaj, vászon, 150x150 cm

Csóka Szilárd Zsolt: A részeg, 2013, olaj, vászon, 150×150 cm

Három olyan kolozsvári galériát ismerhetünk meg a beszélgetésből, amelyekben közös, hogy különbözőképpen, de egyaránt foglalkoznak magyar képzőművészettel. Más-más profilt képviselnek és igényeket elégítenek ki, ám a „kincses város” képzőművészeti életének szervezésében mindegyüknek fontos szerepe van.

Kolozsvár magyar vonatkozású képzőművészeti életében a galéria ma milyen szerepet tölt be, mit képvisel? Van-e speciális profilja, olyan korosztály, művészcsoport, műfaj, időszak, stílus, amelyet pártol, előnyben részesít?

Tibori Szabó Zoltán (Minerva Galéria): A mai galéria az 1992-ben kolozsvári értelmiségiek által alapított Minerva Művelődési Egyesület égisze alatt működik. Számos szerteágazó tevékenységünk mellett a galéria jelenleg Kolozsvár és Erdély képzőművészeti életét próbálja bemutatni, minden generáció és nemzetiség felé nyitottan. A Jókai utca 16. szám alatti székházunkban tulajdonképpen két, galériaként szolgáló teremegyüttesünk van: az alagsori, középkori ízű és a modern, emeleti Cs. Gyimesi Éva Terem, illetve annak előcsarnoka, amelyek különböző befogadási kapacitású és hangulatú terek. A teljesség igénye nélkül sorolnék fel néhány eseményt a közelmúltból: hagyományosan decemberben, illetve az év első hónapjában rendezzük meg a kolozsvári Barabás Miklós Céh művészcsoport kiállítását. Próbálunk viszonyulni ahhoz is, hogy az erdélyi képzőművészet nagy részét elrabolták, vagy kivitték az országból: többször hoztuk haza erdélyi mesterek magyarországi magángyűjteményekben található munkáit, de erdélyi származású magyarországi festőknek, például Barcsay Jenőnek is rendeztünk már kiállítást. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum égisze alatt néhány éve létrehozott EMŰK (Erdélyi Művészeti Központ) mellé álltunk, így először a mi kiállítótereinkben rendezhettek Sepsiszentgyörgyön kívül reprezentatív kiállítást. Kolozsváron rengeteg könyvkiadó működött, jelentős számú képzőművészt foglalkoztatva. Amikor megjelent az Erdélyi Grafika című album, átfogó kiállítást rendeztünk azoknak a grafikusoknak a művei-ből, akik hosszú évtizedekig nem túl nagy anyagi elismerésért cserébe magas színvonalon álltak helyt a könyvszépítési munkában. A Minerva Galériának nagyon fontos támaszpontja a Szabadság című napilap, továbbá annak internetes portálja és digitális változata, amelyek előzetes és utólagos publicitást és ismeretséget biztosítanak a nálunk kiállító művészeknek.

Magyari Annamária (Korunk Studiógaléria): A Korunk Galéria, valamint jogutódja a Korunk Stúdiógaléria (2010-től) konzekvensen ragaszkodik a kortárs erdélyi képzőművészet fontos értékeinek megjelenítéséhez, kiemelkedő és pályakezdő képzőművészek munkásságának bemutatásához. Értékcentrikus szemléletével igyekszik elősegíteni a műalkotások és alkotóik népszerűsítését a művészeti életben. A galériában bemutatott művészek többnyire a magyarországi és erdélyi posztmodern művészet nemzedékéhez tartoznak, alkotásaikat havonta szervezett kiállítások keretében mutatjuk be. Teret ad minden stílusnak, korosztálynak, műfajnak a klasszikusabb művészeti ágazatoktól (festészet, szobrászat, grafika), a modernebb műfajokig (fotó- és videoinstalláció).

Székely Sebestyén György (Quadro Galéria): A galéria egyik profilja a muzeális tevékenységkör. Nemcsak kiállítási katalógus jellegű kiadványaink vannak, hanem egy-egy életművet vagy annak egy szakaszát tudományosan is feldolgozók. Amikor a galéria 2008-ban elindult, úgy éreztük, hogy hiánypótló tevékenységet kell végeznünk, ugyanis a Bánffy-palotában működő kolozsvári Szépművészeti Múzeum abban az időszakban nem igazán foglalkozott művészettörténeti publikálással. Ezenkívül Erdély multikulturalitásának bemutatására helyeztük a hangsúlyt. Ez a szándék továbbra is megmaradt, ugyanakkor tágítottuk a kört, mert nem akartunk egy regionális viszonyulásnál leragadni. Az utóbbi időben – mivel annyi minden történik, és annyira erős lett a város képzőművészeti felhozatala – szinte csak kolozsváriakkal foglalkozunk, olyan kortársakkal, akik a neoavantgárdhoz tartoznak. Laurenţiu Ruţă-Fulger, Antik Sándor vagy Bertalan István – aki a temesvári neoavantgárd kör vezető egyénisége lett – nevét említeném, a fiatalok közül pedig Rădu Baieșét vagy Tódor Tamásét. A lista még rövid, mert kortársakkal programszerűen csak nemrég kezdtünk el foglalkozni.

A közelmúltban milyen kiállításokat láthatott a közönség a galériában? Van-e olyan ezek közül, amit valamilyen okból kiemelkedőnek, fontosnak tart?

  1. Sz. Z.: A Studio 9 nevű csíkszeredai képzőművészeti csoportosulás kiállítása például nagyon érdekes volt. Remek kiállítást rendezett nálunk Miklóssy Mária, Plugor Sándor özvegye is, aki Sepsiszentgyörgyről tért vissza Kolozsvárra, hogy megmutassa magát a városnak, amely mindig viszonyítási pont maradt számára, miután itt végzett az Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Reveláció volt ez a kiállítás számunkra, és nagy sikert is aratott, a művész több munkát eladott. Hasonló sikeresek voltak Vinczeffy László, Valovits László, Forró Ágnes festőművészek egyéni kiállításai. Idén augusztusban egy fotókiállítás volt látható nálunk, amely Kolozsvárt mutatja be két fotóművész – László Miklós és Miklóssy Gyula – szemével. Ez az anyag megjárta idén márciusban Sopront s később Stuttgartot is. A Kolozsvári Magyar Napok keretében ezt az anyagot mutattuk be kombinálva Hipságh Gyöngyi soproni fotóművész Ecce Homo című kiállításával, illetve a két már említett művész Sopronban készített felvételeivel. Nagy az érdeklődés e munkák iránt is, az itt élő emberek kíváncsiak rá, hogy a fotóművész hogyan látja ezt a várost.
  2. A.: Az utóbbi időszakban a változatosságot tartottam fontosnak. Arra törekszem, hogy minden képzőművészeti ágból mutassunk be látogatóinknak egy-egy művészt. Az elmúlt hónapokban grafikai (Antal-Tövissi Anna, Éles Bulcsú), festészeti (Jánosi Andrea, Libor Zsófia, Zsín Bence, Bíró Boglárka, Kiss Bora, Bába István, Csóka Szilárd Zsolt), textil- (Csíky Szabó S. Ágnes) és szobrászati (Gyarmathy János) kiállításokat, sőt Koter Vilmos installációkról készült fotó- és video-dokumentációit is befogadta a galéria. Azt a tárlatunkat emelném még ki, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül szerveztünk meg. Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész kisplasztikai kiállítása Újkori mítoszok címmel, szeptember 14-ig volt látható. Ezzel a tárlattal vettünk részt egyébként a Cluj Art Weekend rendezvényen is.

Sz. S. Gy.: Számomra Laurenţiu Ruţă-Fulger kiállítása volt a legkellemesebb élmény az utóbbi időben, mert nemcsak arról szólt, hogy kiállítottuk a munkákat, hanem egy egyéves kutatás is megelőzte a tárlatot. Ruţă esetében adtunk először alkotói ösztöndíjat. Úgy egyeztünk meg, hogy a projektből esetleg lehet kiállítás, de ez nem volt feltétele az ösztöndíjnak. Az utolsó pillanatban eldöntöttük, hogy mégis szervezünk kiállítást, mert jó lenne a műteremből és a projektszellemből kiemelni azt, amit csinál. Még a megnyitó előtti napokban is bizonytalan volt, hogy mit fogunk majd látni, Ruţă a megnyitó előtti napon készítette a most is látható két tükörsarkot a galériába. Végül egy rendkívül izgalmas, kísérletező, helyspecifikus tárlat jöhetett létre.

Melyek a művészek kiválasztásának szempontjai? Hogyan zajlik a kiállításszervezés? Önök keresik-e meg a művészeket, vagy fordítva?

  1. Sz. Z.: Hagyományunkká vált, hogy olyan pályakezdő művészeket is bemutatunk, akiknek még sohasem volt egyéni kiállításuk, tehát elindítunk a pályán harmadéves, mesteris, doktori képzésre járó fiatalokat. A kiállításnak egyetlen feltétele van, ez a művészi minőség. Miután vagy mi, vagy a művész megkerestük egymást, megnézzük a portfóliót, és eldöntjük, mely munkákat állítjuk ki. Tudatosan építettünk ki jó kapcsolatokat a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetemen oktató művészekkel, meghívjuk őket a rendezvényeinkre, ahol láthatják, hogy komolyan érdeklődünk a fiatalok munkái iránt.
  2. A.: Többnyire erdélyi és magyarországi képzőművészek állítanak ki a galériában. Általában mi keressük meg a művészt, de van példa a fordítottjára is. A galéria összes rendezvénye dokumentálásra kerül, a folyamatosan bővülő archívum tartalmazza az alkotások képanyagát, a művészek ars poeticáját, elképzeléseit.

Sz. S. Gy.: Egyrészt nem feldolgozott életműveket bemutató kiállításokat rendezünk – nagyjából lezárt életművű, klasszikus, jelentős művészekről, akik mindezek ellenére nem kerültek még a figyelem középpontjába –, legutóbb Tóth László kiállítása képviselte ezt a vonalat. Másrészt a fiatalok esetében megnézzük, hogy kik kerülnek ki az egyetemről, eljárunk a műtermeikbe, kiállításaikra, és a művészek egymást is ajánlják. Nem akarunk leragadni csak a kolozsváriaknál, de egyrészt most itt nagy az értéktermelés, másrészt pedig a 60-as, 70-es, 80-as évek helyi művészete annyira feldolgozatlan és kevéssé ismert – noha Kolozsvár akkor is sok értelemben a fővárosnál szabadabb és modernebb művészeti központ volt –, hogy szükségét érzem, hogy foglalkozzunk vele.

Foglalkozik-e a galéria kereskedelmi tevékenységgel? Ha igen, mennyire elégedett vele?

  1. Sz. Z.: Örülünk, támogatjuk és érdekünk is, ha eladás történik, de ebben nincs gyakorlati szerepünk.
  2. A.: A Korunk Galéria nem folytat kereskedelmi tevékenységet, korábban sem tette.

Sz. S. Gy.: Igen. Eddig számos aukciót rendeztünk a kiállításokkal párhuzamosan. Mostanra odáig jutottunk, hogy nem szervezünk többet aukciót, mert a többi tevékenységünk került előtérbe, és inkább a falról, raktárból adjuk el a műveket. Emellett törekszünk a közepes és kommerciális műtárgyakat kiküszöbölni. Vásárokon sikerül jól értékesíteni a kortársakat. 2011-ben voltunk az Artmarketen Budapesten, idén az Art14Londonon és a Scope Baselen, és ezután is szeretnénk ilyen eseményeken részt venni, de nem kívánunk kizárólag vagy kifejezetten kereskedelmi tevékenységet folytatni. Célunk az, hogy a művészeink bekapcsolódjanak a nemzetközi körforgásba. Érdekes megkeresések érkeztek. Például Laurenţiu Ruţă-Fulger fotogramjai iránt a Victoria and Albert Múzeum érdeklődik, illetve legutóbb egy nagyon jó nevű londoni galerista vásárolt tőle munkát. Ezenkívül magyar, osztrák, török és angol gyűjtők vásároltak eddig tőlünk kortárs alkotásokat.

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!