Mi a határ?

Határtalanul – design és antidesign

Bálna, 2014. X. 3–XI. 23.

Sinkó István

 

Nyilas Kálmán műve

Nyilas Kálmán műve

A madeinhungary + 03.meed design rendezvénysorozat keretén belül a Budapest Galéria kiállítótermében, a Bálna első emeletén szürreális bútorraktár jött létre. Designerek, tervezők, képzőművészek munkái láthatók, akár egy KIKA- vagy IKEA-bemutatóterem falai közt: lámpák, asztalok, formatervezett high-tech elektronika, valamint blaszfémikus tárgyak – ijesztően olyanok, mintha valóban termékek lennének.

A Budapest Galéria munkatársai, valamint Szigetvári Lilla textildesigner és Radnóti Tamás belsőépítész szervezésében hazai és szlovák, cseh, valamint lengyel iparművészek és képzőművészek állítanak ki egy – vagy majdnem egy – légtérben. A bemutató – kicsit termékbemutató feelinggel – a hazai ismert designerek egy jelentős részét felvonultatja. Úgy tűnik, a hazai design teljes mértékben egyenrangú a nemzetközi trendeket ugyancsak figyelő szomszéd országok tervezőinek munkáival. Pyka Zsolték furcsa, kagylószerűen villogó lámpája, Albert Virág és Pongrácz Farkas egyszerűnek tűnő, rafinált falemez-szalag lámpaernyői vagy Bloch Gábor asztalkája, esetleg Fock Máté roncsderbis motorja, Kerékgyártó András formaterve ott van a topon. Ugyancsak finom és elegáns a textilesek kollekciója, így Söptei Eszter térfüggönye is többek között.

A nemzetközi anyag még talán haloványabbnak, kevésbé kiérleltnek, bátortalanabbnak is tűnik, mint a hazai mezőny tárgyai. Talán a válogatás volt túl óvatos, talán a bemutatandó tárgykör volt túlságosan ipari, de kevesebb a merészség, a formatervezői bravúr (ez ugyanakkor a magyar anyag egy részére is igaz).

A kiállítótér másik felén a hazai konceptuális művészet ismert személyiségei jelentkeznek „tárgyaikkal”. Itt már több az ismerős mű, korábbi kiállítások során felbukkant alkotás. Legelőször Lakner Antal oly sokat látott gépezeteinek egy darabja a profi dokumentációval kísérve. A SZAF utazós-címkés koporsója sem először látható, ugyanakkor számos izgalmas és szellemes újdonsággal is jelentkeztek az alkotók. Szalay Péter ironikus vödör-focilabdája, Mascher Róbert repülőroncsokból kialakított álbútorai, Koralevics Rita izometrikusmetszet-tárgyai vagy a mindig megújuló Németh Ilona komódja, melynek több funkciója között az imazsámoly is szerepel, szellemes (politikai) utalásokkal is színesíti a kiállítás eredeti tartalmát. Azaz ez a tartalom a képzőművészek esetében egyértelműen az antidesign létét, a design a grandartba való beépülésének határeseteit mutatja. A rendezők szándéka világos, de nem biztos, hogy a néző el tudja választani a „nem tárgyat” a tárgytól (Lakner, Németh, Várnagy munkáit). Nemcsak a profi kivitelezés, de az irónia konszolidált külsőbe rejtése miatt sem könnyű felfedezni az eltéréseket.

Azután van még néhány sajátos kérdésfelvetés, például Gerhes Gábor fotói kapcsán. Mi a fotó szerepe egy design-antidesign kiállításon, mióta része ez az ipari művészetnek, és annak szélsőséges változatainak? A Gruppo Tökmag gigantikus játékkockái vagy Kokesch Ádám pszeudo-hőfokszabályzója sokkal inkább részei ennek a koncepciónak. A lomiból, a giccsből építkező – szoborviccnek is tekinthető – munkák (Fekete László) is inkább megférnek itt, mint Gerhes – amúgy remek és provokatív – „portréi”.

A rendezésre visszatérve még, a szétválasztás esetén talán célszerű lett volna nem hasonló zsúfoltsággal rendezni a két teremrészt. Az átmenet ugyan megvalósult, de a termék-nem termék fogalom elveszett. Jó lett volna a társadalmi design (meghirdetett témakör) több szereplőjével találkozni: így a különböző tűzfalfestő brigádok, a városi díszítőgerillák (virágosító, horgoló) munkáival, ha legalább dokumentáció keretében is.

A Bálna – és benne a Budapest Galéria – létéért, látogatottságáért küzd. Ez a tárlat a gyerekfoglalkozásokkal, szimpóziumokkal, táncperformanszokkal nyilván sok látogatót, érdeklődő szakembert és civilt vonzhat. Része a Design hétnek, események, találkozások zajlanak a tárlat ideje alatt. Mégis kihaltnak, alig látogatottnak tűnik, s bizony maga a kiállítási szóróanyag sem túl informatív. Pedig a rendezvény (tárlat, kiállítás, bemutató) talán több figyelmet és propagandát (is) érdemelne.

A tárgyak kultuszának korában az antitárgy is kultusszá nemesedik, látjuk e kiállítás kapcsán, hogy mindaz, amit ironikusan, szociális kritikával a képzőművészek tárgyak létrehozásával kifejezni kívánnak, hogyan válik maga is design-elemmé, s így teljesítve be például a rendezők címadásának igazát: Határtalan design.

Print Friendly