A Kutyafalkától a bajor kastélyig

Arnulf Rainer 85 éves

Retrospektív, Albertina, Bécs, 2014. IX. 3–2015. I. 6.

Rainer Universalis, Baden am Wien, Arnulf Rainer Múzeum 2014. X. 19–2015. IV. 30.

Tisztelet Arnulf Rainernek, Magyar Nemzeti Galéria, 2014. X. 15–2015. I. 4.

Muladi Brigitta

A mitikus művész

Arnulf Rainer: Korlátolt, 1974–75, olaj, kréta, fotó fára kasírozva, Albertina

Arnulf Rainer: Korlátolt, 1974–75, olaj, kréta, fotó fára kasírozva, Albertina

A folyamatos mítoszépítés ugyanolyan fontos Arnulf Rainer számára, mint a műveit beburkoló titokzatosság. A mítosz egy része az általa alapított művészcsoportokból, a megfogalmazott avantgárd elméleteiből2, a felhasznált vizuális mintákból: korai vallási jelképekből művészettörténeti, kulturális, történelmi idézetek sokaságából, a képszövegekből, a másik része a művész életének tudatos és véletlen mozzanataiból áll össze. Nem beszélve az életrajzi referenciákból, amelyek között van az Otto Mauerrel3 kötött barátság, 1961-ben az átfestési botrány, amely miatt a bíróság nyilvánosan elítélte, valamint az, hogy 1974-ben a Bécs város által neki ítélt díjat nem vette át, amit később újra megkapott. Háromszor vett részt a documentán (5., 6., 7.), 1978-ban a Velencei Biennále osztrák pavilonjában képviselte országát, ekkor megkapta a legnagyobb osztrák állami kitüntetést is. A berlini Akadémia tagjává választotta, 2006-ban az Aragón Goya-életműdíjat is megkapta, „Goya munkásságához való hasonlósága miatt”. Kiállítása volt a Stedelijk Múzeumban, a bécsi Kunstforumban, a berlini Nationalgalerie-ben, Münchenben a Pinakothek der Moderne képtárban, látható műve a New York-i Guggenheimben és a MOMA-ban.

Az osztrák-bajor határon, az Inn partjára épült kora középkori Schloss Vornbach, az udvarház, ahol Rainer él, hosszú éveken át fogadta a betérőket, nemcsak az elmélyültséggel közeledő szakembereket, hanem a pusztán kíváncsiskodni vágyókat is. A ház legendás lakója mint élő látványosság építette így saját mítoszát. A kerti kovácsoltvas kapu ugyan már zárva van, de Rainer hírneve ma is töretlen, szenvedélyesen dolgozik, és ezekben a hónapokban kiemelt figyelmet kap: idén december 8-án lesz 85 éves. Az egyik legjelentősebb kortárs osztrák művészt ünneplő kiállítás közül a legjelentősebb a bécsi Albertinában rendezett retrospektív tárlat, amely annak ellenére, hogy sok munkát felvonultató, nagy volumenű és térberendezésével, a festés nélküli, nyersen hagyott, a művekkel „együtt élő” pótfalaival az egyik legérzékenyebben megrendezett kiállítás – szerintem mégsem a legnagyobb megtiszteltetést jelenti a művész számára. Annál inkább annak a kisvárosi múzeumnak a megalapítása, amely teljes egészében, az évnek minden napján neki van szentelve.

Rainer Bécs szomszédságában, Badenben született, ahol a nagyváros helyett a nyugalmas városkát választó, itt lakó számos művész alkotta – 1915-ben megalakult – Kunstverein munkája nyomán pezsgő kortárs művészeti élet zajlik ma is. A hajdani regionális kiállítási centrum (Ausstellungszentrum) az 1821-ben Charles von Moreau tervei nyomán épült Frauenbad, női fürdő volt, amelynek tereiben ma Arnulf Rainer művészetét mutatják be, tematikus, főként páros kiállításokon keresztül – a legutóbb Damien Hirsttel együtt láthattuk.4

(Zárójelben jegyzem meg, hogy a badeni Kunstverein és a Szombathelyi Képtár csereprogramjai nyomán számos csoportos és egyéni magyar kortárs kiállítás valósult meg egykor a városban, a női fürdő átalakítás előtti bizarr kabinjaiban, medencéiben.)

Mindenesetre 2006-ban határozták el a múzeum létrehozását, ami 2009-től Arnulf Rainer Múzeum, ahol az aktuális látnivaló természetesen egy születésnapi kiállítás, amely a múzeum 5. évfordulóját is ünnepli egyben. A koncepció nem mástól származik, mint a müncheni Lenbachhaus egykori igazgatójától, az Albertinában rendezett Rainer-retrospektív kurátorától, Prof. Helmut Friedeltől. Az egykori fürdő átalakított tereiben Rainer Universalis címmel a művész több mint 60 személyes, kedvenc alkotása – a központozott keresztek, az aránytanulmányok, a monokróm átfestések, a groteszk grimaszok, a testbeszéd, a női beszéd, a monumentális keresztek, a kéz és ujjfestmények a 60-as, 70-es évekből, a klasszikus festményszéria darabjai, egészen a késői művészeti reprók és múltbeli fotórelikviák átfestései –, az életműnek szinte teljes keresztmetszete látható.

A jubileumot egy hazai kiállítótérben, patinás környezetben, a Magyar Nemzeti Galéria kamarakiállításával, Rainernek saját tulajdonú Goya-átfestéseivel ünnepeljük, ahol a művek „jelenlétében” négy magyar művész, Nádler István, Kovács Péter, Szikszai Károly és Gaál József friss munkáival köszönti a nagy osztrák mestert.5

A magyar művészek részvétele első látásra ebben az összefüggésben mintha erőltetett lenne, de ha ismerjük a művész életútját, látjuk, hogy művésztársai mindig fontos szerepet töltöttek be nemcsak a magánéletében, hanem a munkáiban is. Fiatalon Maria Lassniggal utazott Párizsba, ahol André Bretont keresték fel, nem kis lelkesedésüktől hajtva a szürrealizmus irányában. A saját pózába belemerevedett „művészpápa” azonban kiábrándította Rainert és Lassnigot. A valóságon túli világ és nem utolsósorban az alkotás gyakorlatának a szabadságába és felszabadultságába, az irónia, az önirónia, a humor elmaradhatatlanságába vetett hitet Rainer maradandóan az informelben és art brutban találta meg, amely utóbbi kezdetben inspirációs közeg volt számára, majd később a saját gyűjteményének a témájává is vált.

Az osztrák és nagyobb merítésben az európai 60-as évek individuális avantgárdjának emblematikus alakja ma is sokat dolgozik együtt alkotótársakkal, de a legnagyobb anyagot, 500 együttes munkát Dieter Roth-tal hozták létre 1972 és 1980 között6. Rainernek akkoriban a Mariahilfer strassén lévő műteremlakásában születtek kettős portréi, körülbelül úgy, mint a mai csoportos szelfik. Ugyanis a beállított fotók beszélgetések, viccelődés, grimaszolás közben kattantak el, majd Roth rajzolta őket „felül”. Rainer szociális természete a mai napig megmaradt, a születésnapit kivéve badeni kiállításain is, ahol eddig kizárólag páros kiállításokat rendeztek.

Felülfestés, önirónia és titokzatosság

A felülfestés, átfestés / Übermalung az alcímben említett három születésnapi tárlat összefogó „motívuma”, amely immár Rainer védjegyévé vált – egy, az alkotásnak tulajdonképpen a szükség hozta megoldása volt. Ugyanis a művész a Flohmarkton, az ócskapiacon vásárolt vásznakra festett, amelyek az ismeretlen festők munkáival is olcsóbbak voltak, mint az új alapanyagok (mint itthon – továbbfejlesztve az alapokat, hasonló alkotómódszerrel, de más jelentést adva nekik – Elekes Károly).

Ha feltennénk a kérdést, hogy ez rombolás, destrukció, vagy teremtés, építés, természetesen az utóbbiakat válaszolnánk, de Rainer munkásságában akadtak felforgató művek is. Rainernek ezek az első eladásra szánt munkái teremtették meg az alapjait szinte az egész életműnek, hiszen ezekben már ott volt az alapgondolat, a már meglevő kulturális/művészeti produktum megtartása, továbbvitele, amely egy új párbeszédes formában, egy műben integrálódik. Később a felülfestett hordozót is maga a művész hozta létre, nyomtatással, fotóeljárásokkal vitte fel az átalakítani, továbbvinni vágyott mű egy részletét a felületre. Már az első munkáknál felismerte, hogy nem hagyja érintetlenül a régi vásznon „talált” motívum, legyen az arc vagy tájrészlet, elkezdett rá reagálni, hagyta magára hatni azt, s a későbbiekben ez fokozódott, amikor már felismerhető képi toposzokat használt – és egészen mélyen foglalkoztatta a téma, befolyásolta a gesztusait a felhasznált részlet nyújtotta jelentés. A végeredmény, amelyet ritkán érez befejezettnek, talán épp ezért szólt lételméleti fogalmakról, mint élet, halál, tündöklés, elmúlás, új kezdet, örök körforgás.

A talált figurára – amely gyakran egy mai értelemben vett szelfi, saját alakja, önironikus, grimaszoló portréja, manírosan vonagló teste volt – kerültek a festői gesztusok, vonalgomolyagok, amivel a tisztán absztrakt ideát és a figuratív ábrázolás gyakorlatát szintetizálta, olvasztotta egységbe, egyszerre képviselvén az avantgárd és a posztmodern gondolkodást.

Egy interjúban7, ahol munkamódszeréről beszél, elmondja, hogy egyszerre több művön dolgozik, a munkában a dinamikus, gyors váltás inspirálja, mindig újra és újra visszatér egy-egy darabhoz, hirtelen gesztusokkal alakítja, mindaddig, amíg nem érzi, hogy abba kell hagynia. Nem készít terveket, mindent a pillanat hoz létre, s képtelen tovább dolgozni rajtuk, ugyanakkor sokszor elégedetlen a múzeumok falain viszontlátott alkotásaival.

Műveit nagy számuk miatt szinte lehetetlen katalogizálni, ez a mai napig nem történt meg. A hatalmas anyag forrásai között ott vannak kollegák, nagy németalföldi mesterek festményei, Van Gogh-portrék, művészettörténeti toposzok, aktok, önarcképek, önaktok, Messerschmidt után készült groteszk önportrék, természettudományos könyvlapok, históriai ábrázolások, Hirosima és Nagaszaki bombázás utáni dokumentumfotói, halottak családi fotói, halotti maszkok, és ezekből az Albertina is csak egy szűk keresztmetszetet képes bemutatni.

Korai Keresztjeit látva azt gondolhatnánk, hogy egyértelmű kapcsolata van a kereszténységgel, amit így fogalmaz: „Nem vagyok buzgó hívő, de valóban pozitív kapcsolatom van a vallással.” Amikor egy riporter megkérdezte, hogy helyes-e a keresztet mint a szenvedéstörténetünk részét, mint a halállal való számvetés jelét értelmeznünk, nem szólalt meg, csak lassan, határozottan bólogatott.

A kérdésekre adott válaszait, ahogy a műveit sem, nem szereti lezárni, egyértelművé tenni. Arra, hogy van-e még valami, amit nem festett át és ami feltétlenül átfestésre vár, s egyáltalán mi az a késztetés, ami miatt létrehozza műveit, a festő azt válaszolja:

„Minden művésznek megvannak a saját képei, a vizuális elképzelései, de nem szabad róla beszélni, különben az megsemmisíti őket. Titokzatosnak kell maradniuk, hogy megtartsák a vonzerejüket.”8

Jegyzetek

1  Rainer 1950-ben alapította a Hundegruppe / Kutyafalka elnevezésű csoportot, művésztársai: Ernst Fuchs, Arik Brauer és Josef Mikl.

2  1952-ben adta ki a „Malerei um die Malerei zu verlassen“ / Festészet, hogy elhagyhassuk a festészetet című manifesztumát a Frankfurt am Main-beli lakásgalériájában, ami az első informel nyilatkozat volt Közép-Európában.

3  Otto Maurer (1907–1973) osztrák pap, aki galériásként és gyűjtőként vált ismertté. 3000 informel alkotásból álló gyűjteménye volt. 1981-ban alapították az Otto Maurer-díjat, amely a legjelentősebb osztrák képzőművészeti díj, amelyet az O. M. Alapítvány ad, az osztrák katolikus egyház által támogatva.

4  A badeni Arnulf Rainer Múzeum sajtószövege. http://www.arnulf-rainer-museum.at/de/museum/

5  A kiállítás kurátora Szeifert Judit. http://www.mng.hu/sajtoszoba/rainer_press

6  Művészduó, Rainer és Roth a Belvederében, art-port 2011. http://www.art-port.cc/artikel/1853-kunstlerduo-rainer-roth-im-belvedere/

7  Eva Stern: Arnulf Rainerrel készült interjú, 2012 http://vimeo.com/43410112

8   Hans Joachim Müller írása, Die Welt, © Axel Springer 2014. 9. 26. http://www.welt.de/kultur/kunst-und-architektur/article132647394/Im-Schloss-der-Uebermaler-unten-die-Touristen.html

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!