A szín testet ölt – OSAS / A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület kiállítása

Vasarely Múzeum, 2014. X. 9–2015. I. 11.

Mészáros Zsolt

Jovánovics Tamás: Lago do Como és Summerpalace, 2006, polisztirén, akril, 200x100x30 cm

Jovánovics Tamás: Lago do Como és Summerpalace, 2006, polisztirén, akril, 200x100x30 cm

A két német képzőművész-kurátor, Heiner Thiel és Michael Post a szín és a forma kapcsolatát állította csoportos vándorkiállításuk középpontjába. A beválogatott munkák a festészet és a szobrászat közötti szűk részben helyet foglalva, olyan köztes művekként értelmeződnek, amelyeknél a „szín szervesen kapcsolódik a plasztikához; vagyis forma és szín együtt fogannak meg a mű koncepciójában” – fogalmaz a kiállításkatalógus egyik szerzője, Matthias Bleyl művészettörténész, teoretikus.

A tárlat először a wiesbadeni KunstHausban valósult meg, majd Zürichbe utazott tovább, ezután érkezett harmadik állomására, a magyar fővárosba. A szervezők elmondása szerint, egy évvel ezelőtt, a berlini Grauwinkel gyűjtemény budapesti megnyitóján találkoztak a Vasarely Múzeum belső tereivel, és egyből beleszerettek. Eldöntötték, hogy itt folytatják projektjüket, és ebben lelkes partnerre találtak az OSAS Alapítványban.

A sikeresnek mondható szakmai együttműködés eredményeképpen a nemzetközi anyag négy magyar résztvevővel, Gál Andrással, Gáyor Tiborral, Haász Istvánnal és Jovánovics Tamással egészült ki. Fontos megemlíteni, hogy nemcsak műveik kerültek be a kiállításba, hanem a wiesbadeni katalógus mellett külön, egy a munkásságukat ismertető, gazdagon illusztrált német-angol nyelvű kiadvány is megjelent. Csatlakozásukkal tizenötre bővült a kiállítók köre, amelynek tagjai Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, valamint az Egyesült Államokban élnek és dolgoznak. A két terembe rendezett tárlat anyaga zömében friss, idei és tavalyi alkotásokat tartalmaz, de egy-két kivételtől eltekintve a többi is a 2000-es években született.

Az OSAS 2006-os megalakulásától fogva a konkrét és konstruktív művészet hagyományait és kortárs törekvéseit mutatja be egy-egy téma köré csoportosítva. Szeretem a kiállításaikat, mert átgondolt koncepciókkal, jó művészekkel dolgoznak. A nívós válogatásokat pedig rendszerint nemzetközi kontextusba helyezik. Ezúttal, ahogy a cím is mutatja, a szín kerül előtérbe, pontosabban annak plasztikai minősége. A tiszta komplementerek és a különböző árnyalatok fénnyel való viszonyában bontakozik ki a forma, amely árnyék-konstellációkat hoz létre (Gáyor Tibor: Sarok-Objekt), a sugarakat csillámokká töri, színátmenetekben rögzíti, deríti vagy éppen magába gyűjti. Kedvelt a magasfény (Joachim Bandau, Gert Riel), a fémes, illetve a gyöngyházhatások alkalmazása. Haász Istvánnál a monumentalitást sugalló tömbök finom érzékenységű kollázsfelületein egyenletesen oszlik el a védjegyévé vált napsárga fedőréteg (Structura solida II.). Néhányan anyagszerűséggel, például textilszerű, gyűrt kiképzéssel (Eduard Tauss) vagy illuzionisztikus felületekkel (Jeremy Thomas, Matthew Tysson) kísérleteznek. A tárlat az acéltól kezdve, a vason, az alumíniumon, a fán, a kartonon, a műanyagon keresztül a szigetelésekhez is használt poliuretánig sokféle nyersanyagot vonultat fel, de festékfajták tekintetében is – az akriltól, a zománcon át a körömlakkig – széles a repertoár.

Jeremy Thomas amerikai szobrász biomorfikus alakzatai kovácsolt lágy acélból készültek, de első pillantásra olyanok, mintha gumifigurák volnának. Van bennük valami popos karakter, Jeff Koons „lufiállatkáit” idézik fel számomra. Egyébként maga a művész az új-mexikói sivatagban él saját kohóval felszerelt műteremházában. Különleges technikája során sűrített levegővel „fújja fel” szobrait, amelyeket utána porlakkal von be. A londoni születésű, Franciaországban élő Matthew Tyson falemezei tépett szélű papírfecnikre apellálnak: mintha egy hajdan volt kollázs elkallódott részei kerültek volna újra elő. A belga művész, Willy Anthoons papírmunkáira emlékeztetnek abból a szempontból, hogy Tyson esetében is a „tépések” tónusértékükkel és formájukkal a kompozíció szerves részeit alkotják. A zürichi konkrétek második generációjához tartozó müller-emil vagy a frankfurti Ann Reder finom optikai intervenciókat használ alkotásain. Roy Thurston hosszúkás objektjei vagy Michael Post minimál reliefjei ütemként ritmizálják a teret. A wiesbadeni Heiner Thiel legújabb munkáinál a sötét tónusú, négyszögű, konkáv testek virtuális színtereket hoznak létre. Gál András falnak támasztott képei írásnyomokat őrző archaikus kőtáblákhoz hasonlók. Bill Thompson organikus formái élőlényszerűen tapadnak a falra. A kézzel faragott poliuretánra körülbelül húsz réteg egyedileg kevert autófesték kerül. Jovánovics Tamás a színt rétegként kihajtva a térbe, a festészet tolvalyi értelemben vett tautologikus természetére világít rá, azaz a szín színt fed.

A kiállítóterekben nincsenek képaláírások, feltüntetett művésznevek, még szignatúrák sem, hanem kinyomtatott, reprodukciókkal ellátott műtárgylista segítségével tájékozódhat az érdeklődő. A művek egymáshoz illeszkedése révén olyan vizuálisan tiszta és egységes tér keletkezett, amelyben a látogató a maga bőrén tapasztalhatja meg a szín térteremtő képességét. Az összkép szikár és aszketikus. Séta közben vagy egy-egy pontnál hosszabban elidőzve az alkotások elmélkedésre, szemlélődésre késztetnek. A kolostori hangulatot erősítik a kisméretű ablakok, a vastag falak, a kőkeretes ajtók, a mennyezet kazettái, a fal mentén körbefutó alacsony kőpad középkori ülőfülkéket behívó képzetei. Bár a művek esetében Josef Albers színtanára vagy más 20. századi elméletre lenne kézenfekvő hivatkozni – valószínű a hely által keltett asszociációkból adódóan – az itáliai trecento művészet üdeségét, komolyságát, színkultúráját juttatják az eszembe.

A szín testet ölt című tárlat a németországi Koblenzbe, onnét pedig Utrechtbe megy tovább. A 2016-ra szóló tervek szerint Los Angelesbe is eljutna az anyag, amely az út során minden állomáson helyi művészek munkáival is kiegészül.

Print Friendly