Új HUNGART-könyvek

Wehner Tibor: Harasztÿ István; P. Szabó Ernő: Polgár Rózsa; Szeifert Judit: Szurcsik József

Sorozatszerkesztő: Szeifert Judit, HUNGART Egyesület Kiadó, 2014

Kozák Csaba

HungartTörtént, hogy 2007 őszén Sárkány Győző, a HUNGART elnöke azzal kereste meg Szeifert Judit művészettörténészt, hogy egy olyan kismonográfia sorozatot kellene útjára indítani, ami bemutatja, feldolgozza a legjelentősebb kortárs magyar képzőművészek (festők, grafikusok, szobrászok), ipar- és fotóművészek életművét vagy az oeuvre utolsó szeletét. Így jelenhetett meg 2009-ben meg az első öt kötet, melyet évente négy-öt kiadvány követett.

A kisalakú, vágott A5-ös méretű könyvek külalakja és belső strukturáltsága következetesen lett kialakítva. A kemény borítón minden esetben egy színes vagy fekete-fehér reprodukció szerepel az adott művésztől. A könyvtervet mindig Barák Péter és Édes Gábor jegyzi. A kötet szerkezete hagyományos felépítést követ: az előszó, majd a magyar nyelvű monografikus tanulmány után található Bodóczky Miklós angol fordítása. A könyv közel kétharmadát a műveket bemutató reprodukciók foglalják el, végül pedig a dokumentációs résszel (életrajz, egyéni és csoportos kiállítások, a közgyűjteményekben szereplő művek listája és bibliográfia) zár a kiadvány. Az oldalszám kilencven és száznegyven között mozog. Az eddig megjelent huszonhat kötetet pedig tizenhét szerző jegyzi, tehát volt olyan, aki több kismonográfiát írt (a legtöbbnek – ötnek – Wehner Tibor a szerzője).

Nem lehet véletlen, hogy a Harasztÿ István munkásságának utolsó pár évét bemutató kötet szerzője, Wehner Tibor a mester nyolcvanadik születésnapjára datálta kötetét. Az írás „a 2010 körüli évektől napjainkig lepergett öt-hat esztendő egységes műcsoportot alkotó munkáira” koncentrál. Teszi mindezt azon okból, mivel az oeuvre a fenti időpontig részletesen fel van dolgozva. Ezért csak röviden tér ki a főművekre (Fügemagozó, 1970; Madárkalitka, 1972; Blokkolóóra. Ön nem késett el, 1977; Agyágyú, 1981 stb.) úgy a szövegben, mint a képanyagban. Wehner utal arra a jelenségre, ami a hazai és a nemzetközi művészetben a 20. században egyre természetesebb: felsorolja a festőket, akik a szobrászatban is jeleskednek, valamint azokat, akik a szobrászat irányából indítottak a festészet terepe felé. A művész maga is festőként indult a 60-as években a Dési Huber Képzőművész Körben. Harasztÿ, a magyar kinetikus plasztika, a mobilszobrászat műfajának megteremtője, fali domborművein, síkplasztikáin, képtárgyain sem tagadja meg indíttatását, hiszen az olajfesték, a festett alap, a minimális színhasználat mellett fontosabbak a képtérbe épített/applikált (mozdulatlan és mozgó) hulladékok, melléktermékek, talált tárgyak, alkatrészek.

A szerző felsorolja azon kiállításokat, melyekre nem hívták meg a művészt (pl. az 1997-es Síkplasztikák-tárlatot), mivel alkotásait a szakmai ítészek nemigen tudták definiálni. Wehner történelmi utalásokkal kitér a kollázs fogalmára a nemzetközi és a hazai porondon, valamint azon csoportos tárlatokra, melyeken már szerepeltek Harasztÿ munkái, miközben folyamatosan elemzi/értelmezi a művész alkotásait. A falra akasztható műveket három csoportra osztja, úgymint a geometrikus rendet alkalmazó tiszta kompozíciók, a motívumokat halmazszerűen, zuhatagként felsorakoztató munkák, míg a harmadikba az egy-egy alkatrészre koncentráló művek tartoznak. Dicséri Harasztÿ technikai kivitelezésének fantasztikus pontosságát, változatos anyaghasználatát, majd idéz a művésznek a munkamódszerére vonatkozó riportjából. Végül Frank Jánost citálja a művész komplexitása kapcsán, melyet az utóbbi évek munkáira is érvényesnek tart.

P. Szabó Ernő Fonalakba foglalt teljesség címen írt Polgár Rózsa (1936–2014) művészetéről. A szerző feleleveníti a 2012-ben az Iparművészeti Múzeumban bemutatott életmű-kiállítást, megemlíti a nagysikerű Babatakaró című, 1979-es kárpitot, majd ezekből indítva csatol át a szülő-gyermek kapcsolatot, a hírességek (Weöres Sándor, Ferenczy Noémi stb.) előtti tisztelgést ábrázoló gobelinekre és a többi tematikus műre. Rákérdez a kísérleti textil és a kortárs magyar textilművészet legutóbbi időszakának kapcsolatára, és a francia gobelin technika megidézésével történelmi távlatot ad a hazai hagyományok hiányának, illetve meglétének. P. Szabó folyamatosan idéz a művésztől, és párhuzamot von az alkotó életrajza és annak inspirációs forrásából született kárpitjai között. A szerző felsorolja és elemzi az életmű legfontosabb darabjait (Anyaság, 1986; Himnusz, 1996; Szabadság, 1998; Oltárkép, 2004 stb.). Az aprólékos elemzések sorát azzal zárja, hogy Polgár Rózsa több művén is meghatározó jelentőségű a fény szerepe, majd idéz a művész ars poeticájából: „a huszadik század kegyetlenül véres időszaka szeretethiányról tanúskodik. Az életet kapott utód kárpitba szőtte őseinek és korának gyökereit és emlékeit.”

Szeifert Judit Privát univerzum címen írt tanulmányt Szurcsik József művészetéről. Az egységes anyagot hét fejezetre bontotta. A

[Profil] fejezetben kifejti, hogy a művészt műfajilag nem lehet kizárólagosan kategorizálni, hiszen párhuzamosan fest, grafikázik, szobrot készít, miközben egy-egy gondolatkört dolgoz fel sorozataiban. A szerző kitér a művész családi hátterére és munkásságának különböző területeire. Az [Arctalan idők] részben a szerző a művészetben az időbeli határoknak és azok megértésének kérdéséről értekezik.

Hagyományt és archaizálást említ, Szurcsiknál az időtlenség érzetére hívja fel a figyelmet, majd a művész antik hősökről készült műveit elemzi. A múlttal, a múltba való átjárással, az emlékkel és emlékezéssel behatóbban foglalkozik. Az [Időtlen arcok] a képeken újra és újra megjelenő mozdulatlan profilarcokat, a múltba néző faragott, tömbös fejeket, a szimbolikát hordozó álarcokat elemzi. A [Karc poetika] a legfrissebb, groteszk komputerrajzokat mutatja be. Az [Arc poetica] fejezet a szójátékon túl a hal-Krisztus motívum jelentőségét emeli ki Szurcsik művészetében, miközben biblikus, történelmi, filozófiai és művészettörténeti hátterét adja a szavaknak. A tanulmány az [Arc plasztikák] fejezettel zárul, ami a művész térbeli grafikáit, 3D-s szoborműveit, térbeli konstrukciókba épített lapos arcéleit, fémkonstrukcióit mutatja be.

A három, utoljára megjelent kismonográfia hasonlóan magas színvonalú, mint a korábbi kiadványok. Egyetlen, apró hibát/hiányt említenék. A kötetekben nincs feltüntetve az eddig megjelent könyvek listája, ami ugyan az interneten megtalálható, de nem ártana egy kis önreklám sem az utolsó oldalakon. Lásd például a Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum katalógusait, melyek mindegyikében felsoroltatnak a korábbi kiadványok szerzővel, címmel, évszámmal. Ahogy kell.

 

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!