Lévay Jenő kiállítása Dorogon

P. Szabó Ernő

Váltótér – ezt a címet adta kiállításának Lévay Jenő Munkácsy-díjas képzőművész, és azt hiszem, Dorogon, a József Attila Művelődési központban, a Dorogi Galériában aligha kell sokáig magyarázni, miért. A várostól alig néhány kilométernyire, a Duna fölé magasodva találjuk azt a különös építményt, amelyet az 1920-as évek végén emeltek, hogy ott rakják át a dorogi szénbányából érkező szenet az uszályokra, amelyek azután erőművekbe viszik azt. Néhány éves működés után ez a szállítás leállt, de az építmény azután is ott állt évtizedekig gazdátlanul, míg Lévay Jenő a kilencvenes évek közepén fel nem fedezte és meg nem szerezte azt. Ez a váltótér azóta fontos szerepet játszik a munkásságában, olyannyira, hogy újabb művek létrehozására inspirálta, legyenek azok hagyományos értelemben vett képzőművészeti alkotások, vagy olyan akciók, mint amilyen a váltótér-részvények kibocsájtása és jegyzése volt. Ennek a műnek fontos szerep jut a művésznek a Budapesti Műcsarnokban február 1-jéig látható egyéni kiállításán, de Nagy T. Katalin művészettörténész kurátorral a Váltótér című projekttel pályáztak az idei velencei biennále magyar pavilonjának a kiállítására is.

 Lévay Jenő: Kufárok a fürdőben 1., 2011, harmonogram, 28 x 60 cm


Lévay Jenő: Kufárok a fürdőben 1., 2011, harmonogram, 28 x 60 cm

A váltótár azonban nemcsak a dunai átrakó terére és az ahhoz kapcsolódó művek együttesére utal Lévay Jenő művészetében, hanem egy másik alkotásra, pontosabban alkotások másik csoportjára is, amelyek nagyjából a dunai átrakó megszerzésének az időszakában születtek meg. Nagyjából, mondom, mert a műcsoportot elindító, Páternoszter című performanszra néhány évvel korábban, 1993-ban került sor, azokkal a grafikákkal pedig, amelyek e performansz nyomán születtek, 1996-ban nyert nagydíjat Lévay Jenő a Miskolci Grafikai Biennálén. A Páternoszter című performanszra a művész meghívott néhány vendéget, akiket a miskolci egyetem egyik épületének az első emeletén ültetett le egy asztal köré, ő maga pedig a páternoszter egyik fülkéjében egy széken ült. Így időnként, újra és újra áthaladva a váltótéren, azaz a páternoszter alsó és fölső fordulóján fel- és lemenet közben maga is felbukkant ezen a szinten, s olyankor mintegy az asztalfőn foglalt helyet. S míg a vendégek beszélgetve, eszegetve, iszogatva múlatták az időt, ő az egyes szinteket elválasztó födémek falára erősített kartonlapokra írt különböző üzeneteket.

Emlékszem, hasonló páternoszterrel mentünk föl éveken át a budapesti Hírlapkiadó vállalatban a különböző szerkesztőségekbe is, Lévay Jenő is, meg én is, mert mindketten ott dolgoztunk, én kezdő újságíróként, ő grafikusként, akinek a legfontosabb feladata az volt, hogy gyors karikatúrákat, újságrajzokat készítsen a beküldött, közlésre méltónak ítélt olvasói levelekhez. Jól megrostálták a főnökeink a hozzászólásokat, ahogyan a megírható témákat is, aki élt akkoriban, tudja, hogy így mentek a dolgok mindenütt. Még itt Dorogon is, pedig lehet, hogy már akkor is József Attila nevét viselte a művelődési ház, s akkor biztosan elhangzott itt néhányszor a híres idézet, a Thomas Mannhoz címzett felszólítás: „….az igazat mondd, ne csak a valódit…” Talán még ehhez a korszakához kötődnek Lévay Jenő első hírátiratai is, amelyekben különböző képi motívumokat dolgozott át, s amelyek létrehozásához később Hír József dorogi fényképész fotóit is felhasználta. Ha van egy kis abszurdum a dolgok egybeesésében, akkor az nem az én kitalálmányom, ez tényleg egy kis magyar abszurd.

Lévay Jenő: Kufárok a fürdőben 1., 2011, harmonogram, 28 x 60 cm

Lévay Jenő: Kufárok a fürdőben 1., 2011, harmonogram, 28 x 60 cm

Mindenesetre akkoriban sietősen ugrottunk ki a páternoszterből a legfölső és legalsó szinten, hiszen azt sulykolták belénk, hogy bent maradni veszélyes. Lévay Jenő viszont – igaz, a rendszerváltozás után voltunk már néhány évvel – éppen arra tett kísérletet, hogy megmutassa: a váltótéren való áthaladás nem hogy nem veszélyes, de éppenséggel kötelező mindazok számára, akik fogékonyak a művészi, emberi igazságra, s nem elégednek meg jól bevált közhelyek hangoztatásával, vagy a jól bevált eszközök alkalmazásával. Hogy a váltótérig eljutott, abban minden bizonnyal szerepe van annak, hogy pályakezdő művészként már a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójától kezdődően érdeklődőtt a művészet új kifejezési formái, eszközei iránt, hiszen például már 1978-ban elkezdett videografikával majd 1981-tól Xerox-szal kísérletezni, ugyanakkor a művészetet nem egyszerűen a passzív műélvezés tárgyaként tekintette, hanem új emberi kapcsolatok közvetítőjeként is, ahogyan azt a Xertox csoport tagjaként Swierkievicz Róberttel és Regős Imrével egy évtizeden át megrendezett akciók, a dolgos meditációk is bizonyították.

Ami már akkor is megkülönböztette Lévay Jenőt jó néhány már kortársától, s megkülönbözteti azóta is, az többek között az, hogy miközben szenvedélyesen érdeklődik az új technikai lehetőségek iránt, továbbra is fontos szerepet tulajdonít a leghagyományosabb művészeti tevékenységnek, a rajznak, s művek sorát hozta létre a különböző eszközök ötvözésével. Másik különös jellemzője az, hogy ez a bizonyos technikai érdeklődés sosem zárta ki a morális problémák közötti érdeklődést vagy éppen különböző érzelmi állapotok megragadásának a szándékát, ennek köszönhetően minden művében igen erősek a filozofikus de a költői tartalmak is – ennek az egységnek a kialakulásában alighanem jelentős szerepe van a zene iránti érzékenységének is, amelyet a megnyitó után következő filmvetítések is alighanem jól érzékeltetnek majd.

Lévay Jenő: Váltótér 150111, 2015, harmonogram, 80 x 95 cm

Lévay Jenő: Váltótér 150111, 2015, harmonogram, 80 x 95 cm

Ilyen értelemben váltótérnek nevezhetjük Lévay Jenő művészetének egészét is, hiszen különböző médiumok egyszerre vagy egymás után történő alkalmazásával, a képi motívumok többszörös átértelmezésén keresztül jut el a művészi igazság megfogalmazásához. A fénymásolót követte a táblamásoló, amellyel a váltóteres részvények nagy része készült, s ezt a gépet használta az első harmonogramok elkészítéséhez is. Harmonogramnak azt nevezzük, amikor egy kép egy folyamat kezdetét és végét is egyszerre mutatja, s látszanak közbeeső fázisok is. Az új, 1996-tól számítógéppel készített képek lényege, hogy három kamera rögzíti az előtte lévő látványt, a képet három, egymással hatvan fokos szöget bezáró, félig áteresztő ernyőre vetíti. A felvétel során a kamera negyven másodpercig veszi az előtte lévő élőlény vagy tárgy mozgását, majd fél percen át mutatja a mű az előző képet. E felvételeknek köszönhetően finom, több rétegből felépülő struktúrák születnek. A harmonogramok külön csoportját képezik a legújabb művek közé tartozó videotiluszok, amelyek készítése közben a kamerák különböző szögben megdöntve kapnak helyet a monitorral szemben, az így létrejövő, egymásra rakódó képek a nautilusz kagyló alakját veszik fel, a Fibonacci számsor szerint alakulnak, a folytonos növekvés, ha úgy tetszik újjászületés metaforájaként. A kamera és a monitor közé bármilyen tárgy behelyezhető, s ha e tárgyak történetesen éppen egy átalakulásban vagy eltűnőben lévő világ rekvizitumai, mint például a vidéki Magyarország régi mesterségeihez vagy éppen a bányászathoz kötődő szerszámok, akkor a képsorokban megjelenő végtelenség és a tárgyak képviselte konkrét időszak különös párbeszédet folytatnak egymással.

A tárgyak persze mulandóak, mi sem mutatja ezt jobban, mint éppen korunk elektronikai eszközeinek gyors elavulása. Az emberi és művészi értékek azonban maradandóak, legyen szó bármilyen tárgyi vagy civilizációs környezetről. Jól érzékeltetik ezt Lévay Jenő Hamvas Bélát megidéző dossziéi, végtelen Möbius-szalagjai. amelyek egyszerre emlékeztetnek arra, hogy a tudósnak a második világháború után, a semmiből kellett újrakezdenie az életet, és arra, hogy ez háta mögött a lebombázott dolgozószobával, osztályidegenként, vidékre száműzve, raktárosként dolgozva is sikerült. A szellem győzelme volt ez az anyagi világ, a teljességet kereső emberé a az emberséget nem ismerő hatalom, vagy éppen a költészeté, a művészeté a torz törvények felett? Azt hiszem, abban a váltótérben, amelyet Lévay Jenő alkotásai rajzolnak körül a magyar kultúra napján megnyílt tárlaton, érdemes erről egy kicsit mélyebben eldolgozni. Jó szerencsét ehhez mindenkinek, és dolgos meditációt!

Lévay Jenő: Kufárok a fürdőben 2., 2011, harmonogram, 28 x 60 cm

Lévay Jenő: Kufárok a fürdőben 2., 2011, harmonogram, 28 x 60 cm

Lévay Jenő: Váltótér

Dorogi Galéria, február 20-ig

Print Friendly