Mezei történetek

Páros esszé Elekes Károly tuningképeiről

 

Deák Csillag: Tű-párna

A Memoart Galériában Elekes Károly Mezei történetek című kiállítását nézem. Nem vagyok mezőn, mezei nyulat, mezei zsurlót, pipacsot, mezei pacsirtát sem látok. Mezei, avagy közönséges embert sem veszek észre sehol. Albert Camus szerint: a Közönséges lélek igényli, hogy mindig igaza legyen. Elekes Károly figurái nem az igazságra törnek, képesek tévedni, eltévedni, valamit elrontani, és elfelejteni önnön nagyságukat.

A Mester fája egy triptichon. Mintha cseresznyevirágzást látnánk, ám most nem a favágás ideje van, és mégis, még éltében, virágzás idején vágták ki a fát, keresztfának, a fa is ugyanarra sorsra jutott, mint a keresztre feszített. József a keresztfát vállára emeli, már érzi a súlyát, bár még nem ismeri a jövőt. Kérdés, miért ácsolt keresztet? Mária békésen üldögél, ölében tartva fiát, lábánál az áldozati bárány. A kép tárgyiassága megkapó, egyszerű eszközökkel tárja elénk a jövőt, semmi misztikum, inkább alázat és kiérlelt gondolat. A bor az asztalon, az áldozati ital. Vér fog hullni.

A Mester fája, 2013, olaj, vászon, kasírozva, 3 x 55 x 40cm,

A Mester fája, 2013, olaj, vászon, kasírozva, 3 x 55 x 40cm

A Fájdalom című képet bőrünkön érezzük. Valami elment, valaki elment, örökre, már nem látható, sötét árnya nem felismerhető, csak mi tudjuk, kit takar. A színes tűk nem akupunktúra terápiát mutatnak, nem fájdalmat csillapítanak, inkább az emlékezést szolgálják. Nagyanyánk féltett tűpárnája is felötlik, és a vérvörös folt, ha közelebbről nézzük, bemélyedt gombostűfej lehet, csontig hatolt.

Gerber házai c. kép a kalligrafikus kínai festészet parafrázisa. Mintha a kínai sakk tábláját látnám, ahol középen van egy folyó, amelyen csak a támadó figurák mehetnek át. A folyó két oldalán a táj és ház mintegy inverz, ellentétes képe látható. Sötét és világos, zöldülő és havas, fekete és fehér. Valaki sakkozik, mutatják a piros vonalak. Megtalálták a hidat.

A Művésznő (IM), 2013, olaj, vászon, kasírozva, 68 x 47 cm

A Művésznő (IM), 2013, olaj, vászon, kasírozva, 68 x 47 cm

Misztikus a Rózsák kép. Benne a Rózsák háborúja, a természeti csoda, amit a rózsa képvisel a maga szimmetriájával, levélképződéseivel, a női szemérmet is megidézve. Elkerít, bekerít, mintha egy földgömböt látnék, amely utazásra csábít, felfedezésre ösztönöz, vagy egy emlékkönyvet olvasnánk, amit helyenként írás díszít, fecsegő csecsebecsék. Az összekötő vonalak szövevénye hálót fon föléjük, rokonok vagyunk, csak elég messze kell visszakeresnünk családfánkat és „rózsa” nélkül, nem születhettünk volna meg.

Reptér, 2013, olaj, vászon, 63 x 31cm

Reptér, 2013, olaj, vászon, 63 x 31cm

A Reptér című kép felidézi bennem André Kertész híres fényképét. Egy férfi és egy nő áll, háttal a kamerának, és egy fakerítés résén kukucskálnak valahová, a kerítésen túli világba (Circus Budapest, 1921). Elekesnél Cupido kukucskál, egy reptéren. A repülőtér az elválások és visszatérések helye. Nagy a forgalom, a kondenzcsíkok is ezt jelzik. Kék az ég és zöld a fű, és még megvan az örök gyermeki kíváncsiság. Cupido is gyerek, de fegyvertára vállára vetve áldozatára vár. Ha nyila kiröppen és célba talál, a szerelem gyerekké teszi áldozatait is, lesz játszótársa.

A Művésznő a filmvilágot idézi fel, a fegyvert és az álarcot. Pattogzik a festék, melyik réteg az eredeti, nehéz eldönteni. Előtűnik a vérvörös alap. A portré olyan ötvenesévek-beli nőt ábrázol, akinek fegyver nem illik a kezébe, itt valami mellément. A vörös álarcot úgy tartja, mint a Jézus szíve képeken. A jobb kéz, amelyik a maszkot tartja, keresztezi a pisztolyt tartó kezet, így nem tudhat lőni, akkor se, ha balkezes, maga a kép is egy álarc, dobogó szív. A végzet asszonya, la femme fatale, jut eszembe. Szövés és rácsok, hímzés, hímezés-hámozás, majdnemglória, ami nem zárul körré, és mégis kalodában tartja asszonya fejét. A halálfej ádámcsutka, vagy golyva, talán túl didaktikus, a végzet valahonnan máshonnan jön. A fonal a rácsokból tovább gyűrűzik, a kiírt végzetasszonya szöveg kimegy a képből, neve titok marad.

A Mezei történetek világa a gyermekkoré, amikor éj és nappal egybeesik, folyik a játék, abbahagyhatatlan, legyen a munkák legnehezebbje is, az aratás, amit néha éjszaka, holdvilágnál is folytattak, ha sietni kellett. Labda és csillag eggyé vált, ég és föld összehajolt, az idő megszűnt létezni. Egy flamand festő, vagy epigonja focizik velünk? Hólabdák repülnek, és nincs annyi láb, ahány labda, munka és játék találkozása, illetve ellentéte. A játék ne lenne munka?

Mezei történetek, 2013, olaj, vászon, 34 x 48 cm

Mezei történetek, 2013, olaj, vászon, 34 x 48 cm

Elekes már-már jolly-joker, mindent tud, mindent helyettesít. Vonalai tisztán futnak, ha vörös szálak is, vonzzák a szemünket, vezetik a tekintetünket. Elekes hálót képez, hálót lát a világban, kapcsolatokat és viszonyokat.

 

Kölüs Lajos: Végtelenített pár

Elekes Károly színei visszafogottak, koptatottak, de nem szürkék, ha olykor sötétek is. Vibráló piros virágok, keskeny zöld csík, fehér gyöngysor, világosbarna szájkosár, virágzó gyümölcsfa, megannyi jel és tárgy tanúsítja, a művész alkot, tuningol, kételkedik és kifejező erejében bízva, önképét is megfogalmazza, továbbá azt sem hallgatja el, mit gondol a világról, amelyben él. Tájképek, portrék, szakrális történetek sorakoznak a falakon. Látom A Királynő nyakláncát. Elekes Károly merészen újít, miközben bátran vállalja, hogy egyszerre provinciális és egyszerre egyetemes szempontok is uralják alkotásait. Nem puffogtat hazug frázisokat, holott hazug frázisokat ábrázol. Leleplez, felmutat, de nem tagadja, ennek a kultúrkörnek ő is tagja, árnyékát senki sem lépheti túl.

Korához szól, felvetései ülnek, líraiak (Mezei történetek, Reptér) és drámaiak is (Emlékhely, A Mester fája), de mindvégig realisták. Amit a mából lát és érzékel, előttünk van. Szabadszellemű alkotó, nem vonzza semmiféle távlat, csalóka kép, de illúziótlannak sem mondanám. Képein az árnyalatnyi terhek súlya nő meg, egy gesztus válik jellemhordozóvá, banális képből formál néhány vonallal karakteres arcot, figurát, életet, párkapcsolatot. Atmoszférikus festő, a látvány csodáját és a csoda látványát képes megjeleníteni, mindvégig ügyelve arra, hogy a művészete iránti vakságát megőrizze, és ez a vakság senkit se sértsen, legfőképpen a képeket nézők és látók szemét.
Az Öröklét gyöngyszemeit nézem, a boldog párt, a nő ránk néz, egyenesen a szemünkbe, enyhe mosollyal, kissé talán magasról teszi ezt, távolságtartóan, a férfi kerüli pillantásunkat, oldalt néz, valahová, mintha szólt volna neki valaki, hajtsa kissé oldalt a fejét, és ő szó nélkül engedelmeskedik. A férfi ősz bajsza, orra körüli mély és árkos ránc, utal az érett korra, a nő széles és telt arca, szorosra zárt, de piros ajka életet sugároz és nyugalmat, helyén van, sorsával elégedett, nem zavarja a sokévi korkülönbség, ami közte és férje közt lehet. A gyöngysor a végtelent mutatja, de annak ritkán látott természetét is felfedi Elekes Károly, a kötést, a kötél funkcióját, hogy bizony az ember nyakára szorulhat a végtelen, kijelöli pályáját, amelyet róhat reggeltől napestig.

A Glóriák az előbbi kép ellentéte. Miként is vagyunk álszentek, hogyan is visszük át az egyházi jeleket, a szakralitás jelbeszédét egy egészen más és profán világba, ahol a pénz és profit szempontok érvényesülnek. Jézus töprengő alakja és a glóriák közti viszonyt nézve erkölcs és számítás értékrendjét látjuk, a bekebelezést. Jézus magatartása az ellenkezőjét mutatta. Isten nélkül élünk, miközben folyton hivatkozunk rá, még a szignálokban is. Jézus az Olajfák hegyén című kép olcsó nyomata, másolata ott függött a legtöbb kispolgári, paraszti házban. Itt a három közszolgálati tévéadó logója uralja a képet, majd én megmondom nektek, hol lakik a Jóisten, csak egy igazság van, igehirdetés. A hátteret, a képet, akár ki is húzhatnánk alóla. Már nincs szükség rá.

Emlékhely a mindenhová emlékjelet állító buzgalmat idézi meg, ahogy korábbi emlékjeleink kiüresednek, elvesztik eredeti jelentésüket. Már nem kell a kifaragott kopjafa. A barbierózsaszín oszlop mint absztrakt fénycső a menő. Mindkettő megdőlt, talán csak mi látjuk ferdének azokat, lehet azért, mert mindegyik a mellette állóhoz igazodik. Jön valami új, ami máris megdőlt, akárcsak a kopjafa, a tradíció?

Glóriák I-II-III., 2013, olaj, vászon, kasírozva, 56 x 40 cm

Glóriák I-II-III., 2013, olaj, vászon, kasírozva, 56 x 40 cm

Elekes Károly nem értékeli át a múltat, de nem is pusztán felidézi vagy megidézi azt. Maga lesz az infravörös vizsgálati eszköz, átvilágítja saját magát is, kettős látást mutat, érzékel, benne nem ért véget a múlt, hanem folytatódik, ismételten jelen van. A művész mezei marad, túllát a mai kocsmán, bár néha a Varázshegyen ücsörög, és úgy érzi, szellemképes az adás. Még a Duna is.

2015. március 28-ig
Memoart Galéria
(1136 Pannónia utca 6. III. emelet 3.)

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:44+00:00 február 21, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!