A patkány éve / Átjáróház

Deák Csillag és Kölüs Lajos páros esszéje Csákány István kiállításáról

 

Deák Csillag: A patkány éve

A kínai horoszkóp szerint a kecske évét írjuk. A patkány éve legközelebb 2020-ban lesz. Csákány nem akart addig várni, előre forgatta az idő kerekét, de nagyon. Én egy patkánynak látszó állatot látok a Trapéz Galériában, üvegbúra alatt van, és mit sem tud Sylvia Plathról. A hely szelleme is megjelenik az installációban, az ugrás, a trapéz. A taposómalom kivonva a forgalomból, most csak egy kaloda, nem ugrál még egy mókus sem. Víz nélküli malom is lehet, akár vízlépcső, kiszáradt. Folyton a késre vetem a pillantásomat, rozsdamentes, minden króm, csak a vasalón látni az időt, régen szidolozták. Nincs ing, lepedő, amit vasalni kellene. Csak idő van, a faépítményben talán perceg a szú. Bemondta a tévé, mezei pocok invázió van Magyarországon, pusztítja a növényzetet, erdőket. Nagy a baj, mert a pocok szapora, akár száz utódja is lehet, és azt is megrágja, amit nem fogyaszt el. P1310398_kicsi

Tárgyak közötti viszonyokat látok, egymásba kötnek, egymás mellett vannak, ésszerűen és minden ésszerűség nélkül. Egyfajta káosz, hideg vasak és acélok, tűz sehol, víz sincs, föld sincs, csak levegő van, szabadon áramolhat a tárgyak között. Ez lenne a mi univerzumunk, ahonnan nem szabadulhatunk? Ahogy a patkány sem, bár van még egy kis oxigénje. Mert még minden dupla, minden plusz, és főleg duplapluszjó. Mert ez a kiállítás címe. Csákány nem horrort csinált a konyhai eszközökből, talán a Régiségek kicsiny boltjában vagyok. Törekszünk arra, hogy elődeink féltve óvott dísztárgyai és szeretettel használt mindennapi eszközei egyaránt megtalálják helyüket a ma emberének otthonában is.

Designcenter. Csákány a tárgyakkal helyettesítené az embereket? Frank Oz a Rémségek kicsiny boltjában egy húsevő virágot filmez, a húsevő étvágya végtelen és feneketlen. Kiderül róla, hogy egy földön kívüli lény. Csákány is valami titok felé tereli a nézőjét: keresse, kutassa, legyen ő a feltaláló, az új Edison, a Rubik Ernő. Már-már egy Rubik-misszióra gyanakszom. Forgassuk fel Csákány rendjét, rakjunk ki valami értelmes világot, amelyben a tárgyak ismét eredeti funkciójukat tölthetik be. A legegyszerűbb háztartási eszközök, használatból kivontak, berozsdásodtak, elavultak, bár használhatók még. És ott vonul a fényparaván, fényben úszik a leválasztott tér, labirintusszerű.

Bekukkantunk a kisebb teremmé avanzsált részbe, nem mindenki tudja első látásra, mit lát, napelem, csak nap nincs, kapcsolat nincs, konnektor sincs, használaton kívüli ez is, mint a többi tárgy, és a napkollektor mellett a ruhaszárító, leeresztett árbocú hajóként, mert nincs nap, nincs szél, nincs energia, nincs mosott ruha, talán levegő sincs, vagy egyszer csak az is elfogy.

P1310407_kicsiA Virágot Algernonnak egy szuper intelligens egérről is szól, meg Charlie-ról, aki agyműtéten esik át, és utána szélsebesen nő a tudásvágya, megtanul húsz nyelven, tudományokban jártas lesz, és idővel lekörözi orvosait saját szakterületükön is. Csákány patkánya alteregója Algernonnak? Csak egy kicsit vaskosabb, de élet szagú? Ránk hozza a vészt és a félszet? Gondolkodásunk és cselekedeteink tükörképe, parafrázisa az installáció? Lehetünk bármily okosok, a tárgyak túlélnek minket, hiába vesznek körbe okos gépek, az ember akkor is csak magára van utalva. Emberhiány az installáció, miközben a tárgyakat emberek tervezték és alkották. Ennyiben a Varroda (Ghost Keeping) visszatér, szellemtartás van, csak másként, tovább gondolva. A funkciók elvesztése szomorú, egy hibás, lerobbant autó semmit sem ér. Halott tárgy. Pótlandó. A szemüveg is munkaszemüveg, védi a szemet, nem tudni mitől, nem hegesztésre gyártották, nem hegeszt, összekapcsolva ártatlan tárgyakkal, evő- és főzőeszközök, kavarunk, merünk.

Merjük ennyire embertelenné tenni életünket, a kéz is csak kézfej, de fej sehol, hát nem a fej parancsolja, hogy mit mutasson az ujj? Kérdés, Csákány tárgyai mit helyettesítenek? Egy apokalipszis után vagyunk? Valaki modellezi, hogyan élnek túl bennünket a tárgyaink? Neutronbomba robbant? Groteszk, de igaz lehet, hiába a kecske éve, a patkány az úr. Ideje a kecskéket patkányra cserélni. Ha még maradt levegője, és nincs káros sugárzás. Napfény se?

 

Kölüs Lajos: Átjáróház

Valami lehetetlen és hihetetlen dologra gondolok, amikor Csákány István Duplapluszjó című kiállítását nézem. Egy kép, két installáció. A fehér és megvilágított térelválasztó önmagában kísérteties, egy birodalomban járok, talán August Ferdinand Möbius német matematikus és csillagász birodalmában. Talán Borgesnél, aki egy különleges korongról ír. Ez az Odin korongja. Csak egy oldala van. A földön nincsen semmi más, aminek csak egy oldala volna. Amíg a kezemben van, én vagyok a király – mondja az ismeretlen. Möbius megalkotja a Möbius-szalagot kétdimenziós felülettel, aminek különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van. Ha a szalagon egy ceruzával hosszirányban a közepén csíkot húzunk, visszajutunk oda, ahonnan elindultunk, bejárva az eredeti fizikai szalag mindkét oldalát.

Fotó: Erdei Gábor

Fotó: Erdei Gábor

Csákány zsibárussá lett volna? Gyűjt, majd rendszerez, és előáll valamilyen teóriával? Kidöntötte egy akvárium üvegfalait, megtartotta a vasvázat, és ebbe a térbe belehelyezte kedvenc és/vagy gyűlölt tárgyait. Nem az az érdekes, milyen tárgyakat vett kézbe, fontosabb az, hogy miként helyezte el őket, milyen az egymáshoz való viszonyuk. A rendszer, ha őrült is. Patkány egy gömbvasalóba zárva, az egyetlen élőlény, már preparátum, díszlet, modell. Csákány épp Möbius és Borges ellentéte, a teret hozza létre, a dimenziókat, a kiterjedést. Egyetlen tárgy sem fordul elő kétszer, kivéve a kézfejet, amely a vasváz alól felfele mutat, míg a másik fájintosan érinti össze a mutatóujjat a hüvelykujjal, lyukat formálva, akár távcsőbe néznénk, a rendszer működik. A teremtés pillanatát látnánk, isten ujját, legyen világosság, hát lőn. És ott a pecsétgyűjtemény, benne korunk átka jelenik meg, számos pecsét kell, hogy igazolni tudjuk, vagyunk és létezünk. Pecsét nélkül minden érvénytelen, az életünk is. Miközben a hegesztő szemüveg és a merítőkanál, a húskiemelő, a tésztafogó a kalózok halálfejes zászlóját idézi meg. Jön a halál, vagy már itt is van. Támadnak a kalózok. P1310403_kicsi

Franciakulcs lapul meg az üvegfedő mögött, valamit szorítani kell, megfogni, forgatni, kiforgatni, beforgatni. Mintha egy vendéglő konyhájában lennénk, korongok imitálják a tányérok oszlopát, csavarodnak, de még nem dőlt el semmi. Patkányt eszünk, szervírozva van, sárgás terítőn, átlátszó félgömb fedi, közelében egy kés, használni kell. Egy patkányt áldozunk fel, és nem Izsákot. Ábrahámot sem látni, de Möbius szellemét igen. A fából készült lépcsősor a fölfele és lefele utat jelképezi, oda és vissza, hol lent, hol fent, mintha Escher híres képe elevenedne meg, mögötte a forgó dob, most pihen. Az alkotó is. Valami készül, a patkány csak ürügy, valamit működtetni kell, áldozat készül az isteneknek. Csákány univerzuma ismeretlen, holott mindegyik tárgyat ismerjük. Az események láncolatát kell felmérnünk, mi fog történni, ha a patkányt szabadon engedjük, elszalad, késünkbe szalad?

Kérdés, belül vagyunk Csákány rendszerén, vagy azon kívül? Mi szemlélünk valamit, vagy minket szemlél egy ismeretlen? A festékkaparó szögei élesek, nyomot hagynak a falon, meg az emberi bőrön is. Nem lóvakaró, ahhoz túl erős. A falépcső hátulnézetből, könyvek éleire ismerünk. Vége a Gutenberg-galaxisnak?

A litográfia egy hatalmas fülhallgatót ábrázol, ami abroncsként szorítja a zenét hallgató férfi fejét. Sztetoszkóppal hallgat valami, egy szívverést az univerzumból. Szűrt hord a férfi, lehet pásztor, égi pásztor, istenség. Hermész. Csákány sokoldalúan mutatja be, milyen az, ha az ember egysíkú, ha képtelen felfogni, változnia kell, önmaga által, belülről. Falanszterben vagyunk, Madách őrült világában, de lehetünk egy kórházban is, ahol a súlyos, haldokló betegeket fehér paraván mögé rejtik, engedik, hogy bevégezzék sorsukat, életüket. Csákány ironikusan világít rá, szükség van a Borgesekre, a Möbiusokra. Az egy oldalakra, amely a végtelent szimbolizálja. Elromlott valami, és nem találjuk meg, hogy mi az, ami elromlott?

Fotó: Erdei Gábor

Fotó: Erdei Gábor

Van egy olyan érzésem, Murphy nem tévedett, és mintha Csákány is osztaná ezt a véleményt: Ha végre nekilátsz valaminek, előbb még valami mást kell csinálnod. Csákány is neki látott, mire rájött, most valami mást kell csinálnia. És akkor minket, nézőket is elfog a kéjes érzés: Duplapluszjó. És nem kell hozzá egy dupla kávé, se brazil, se kolumbiai.

 

Csákány István: Duplapluszjó
2015. március 13-ig
Trapéz Galéria
(Budapest, V. Henszlmann Imre u. 3.)

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:41+00:00 március 9, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!