Amikor a művész gyűjt

Csodálatos rögeszmék. A művész mint gyűjtő

Barbican Art Gallery, London, 2015. V. 25-ig

Nagy Kristóf

Andy Warhol

Andy Warhol gyűjteménye (részlet), Magnificent Obsessions: The Artist as Collector, süteményes dobozok Andy Warhol egykori gyűjteményéből

A londoni Barbican Art Gallery legfrissebb, a címében csodálatos rögeszméket ígérő kiállítása témájaként a gyűjtés és a gyűjtemények kérdéséhez nyúl, ami már legalább huszonöt éve intenzíven foglalkoztatja a művészettörténészeket és kurátorokat. Mindemellett olyan sztárművészeket vonultat fel, mint Damien Hirst, Sol LeWitt, Arman vagy Andy Warhol, akiknek a neveivel felszerelkezve már nem lehet a látogatottság szempontjából sikertelen kiállítást rendezni.

A kurátor annak bemutatására vállalkozik, hogy mit gyűjtenek a művészek. Ennek érdekében tizennégy modern és kortárs művész gyűjteményét állítja ki külön-külön termekben azzal a céllal, hogy ne csak mint Wunderkammereket mutassa be ezeket, hanem összefüggésbe is hozza őket az egyes művészek alkotásaival. A kiállításnak ez az ajánlata rögtön problémák sorát veti fel. Mi számít egy művész gyűjteményének, és ez megkülönböztethető-e a művészek lakásán vagy műtermében felhalmozódott kacatoktól? Művészetileg és művészettörténetileg is fontossá válik-e egy tárgy, csupán azért, mert Andy Warhol konyhájában állt? Nem kötődik-e minden művész munkája tárgyak és dolgok felhalmozásához, és ha igen, akkor igazából bármely művész szerepelhetne a kiállításon? Vajon egy bizonyos ponton a művészek gyűjteményei maguk is műalkotásokká válnak? Ha antropológiai szemszögből vizsgáljuk a gyűjtés és a gyűjtők viszonyát, akkor mennyivel fontosabb Damien Hirst és a tárgyai kapcsolata, mint bárki másnak a dolgaihoz fűződő viszonya?1

A kiállítás érdekesen fogja meg és fordítja fel az a problémakört, amit James Clifford a gyűjtés uralkodó és archaizáló rendszerének nevez, amiben egy gyűjtött vagy kiállított tárgy a régisége és művészeti vagy antropológiai autentikussága által tehet szert értékre.2 A Barbican Gallery kiállítása nem a keletkezésük és egyediségük alapján csoportosítja a tárgyakat az értékesség különböző kategóriáiba, hanem az alapján, hogy ki gyűjtötte vagy birtokolta azokat. Így kerülhet a kiállítás anyagába Sol LeWitt más művészek minimalista munkáival és az Andy Warhol gyűjteményébe tartozó, „tolató mozdony” feliratú magyar vasútmodell, vagy a Hiroshi Sugimoto gyűjtötte és árusította japán népművészeti tárgyak azokkal az állatpreparátumokkal, melyekkel Damien Hirst híressé vált. A kiállítás nem igazán tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy hasonló tárgyak különböző művészek gyűjteményeiben egyaránt felbukkannak, nem válaszolja meg a kérdést, hogy ebben az esetben mennyiben azonos vagy különböző a státuszuk.

A kiállítás nem mélyed el a különböző művészek gyűjteményeinek a viszonyában sem, nem veti össze őket semmilyen módon. Ezt a térelrendezés sem segíti elő, mivel mind a tizennégy művész külön teret, a legtöbbjük egy három oldalról zárt beugrót kap, ami által teljesen elszigetelődnek egymástól. Ennek következtében a kiállítás arra törekedhet, hogy az egyes művészek kollekciója és az általuk létrehozott műtárgyak közötti viszonyt tárja fel, nem pedig arra, hogy összehasonlítsa a művészek „nem mű-” és műgyűjtésének történetét. Így nem derülhet ki, hogy az afrikai és keleti maszkok gyűjtése (ami itt gyakori) kortünet-e, vagy melyik művésznek mikor és hogyan lett a rögeszméje, pedig ez a kérdés különösen izgalmas lehetett volna, mivel a bemutatott alkotók mind a klasszikus avantgárd után dolgoztak, így valahogyan viszonyulniuk kellett az 1910-es, 1920-as éveknek a maszkok iránti rajongásához. Hasonlóan érdekes kérdés lehetett volna, hogy az egyes művészeknek mit jelentett a saját műtermükben felhalmozni a gyűjteményeiket, és ezek a tárgyak milyen viszonyban álltak az ugyanott elhelyezett saját alkotásaikkal, hogyan módosíthatták a Brâncuşi nevével is fémjelzett, különös művész-műterem viszonyt.

Egészen változatos a gyűjtemények és az azokat gyűjtő művészek alkotásainak a viszonya. Van, akiknél ezek szorosan összetartoznak, mint Damien Hirstnél, akinek Wunderkammerszerű gyűjteménye szinte összeér a saját hasonló alkotásaival, vagy Arman, akinek fiatalkorától meglévő gyűjtőszenvedélye nemcsak a kollekciójában, hanem a különböző tárgyakat felhalmozó műalkotásaiban is megnyilvánul. Ezzel szemben a brit absztrakt művész, Howard Hodgkin művein nem látszik különösebben, hogy komoly indiai festészeti anyaga van.

Bizonyos művészek, mint az amerikai Sol LeWitt vagy a német Hanne Darboven, a saját praxisukban nem a kaotikus felhalmozás hívei, hanem a gyűjtés és leltárazás rendezett, múzeumszerű gyakorlata szerint alkotnak maguk is műveket. LeWitt az Autobiography című fotókönyvében dokumentálta műtermének minden tárgyát és szegletét húsz éven át, míg Darboven Coworkers and Friends című sorozatán a munkatársaival és barátaival eltöltött estéjét örökítette meg. De hogy ez milyen viszonyban áll a terem másik felében felhalmozott, egyébként igen impresszív gyűjteményével, arra nem kapunk választ.

A kiállítás összességében túl tág teret határoz meg magának, amikor a művészek különböző gyűjtői attitűdjeit vizsgálja. Bár megállapításra kerül, hogy sok művésznél a gyűjtői és az alkotói tevékenység között nincs valódi kapcsolat, azonban ezeknek az eseteknek a bemutatása nem ad hozzá semmi fontos információt a kiállításhoz az adott alkotó érdekes gyűjteményének a megtekintésén túl. Ha a kiállítás vállalta volna, hogy a tárlaton bemutatott 20. századi gyűjtési gyakorlatokat összeveti a korábbi példákkal, illetve hogy ha szorosabban az alkotás és a gyűjtés közötti kapcsolatok különböző válfajaira koncentrált volna, akkor a látogatónak nem kellene beérnie – mint egy antikváriumban – a mókás Lajka kutya és japán netsuke-szobrok gyűjteményének puszta megtekintésével.

Jegyzetek

1    Svetlana Boym: On Diasporic Intimacy: Ilya Kabakov’s Installations and Immigrant Homes in: Critical Inquiry, Vol. 24, No. 2, Intimacy (Winter, 1998), 498–524. o.

2            James Clifford: Kiállított kultúrák, in: Lettre, 2001. 43. sz.

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!