Az utolsó bölény (nem nyert!)

feLugossy László kiállítása

Deák Csillag: Libidó kapszula részecskegyorsítóval

feLugossy László, mint hal a vízben, lubickol a komoly játékosságban. Hal, aki a nap körül hering, halszemen keresztül látjuk szemét, olcsó üveggyöngyöt szór a disznók, jaj, nem, inkább a halak elé, hering, hering, nem ing, ne vedd magadra, légy hal, légy légy, nem vagy bölény, így tökmindegy, hogy nyert vagy vesztes valamely állat. Virág elvtárs már nem rúg labdába, de Poligráf elvtárs mindnyájunkra figyel, az esetek többségében, huhu, itt vagyok, mondom, nem tetszem? Az esetek többségében egyformán figyelt, most látom, hogy ott van a múlt idő jele, a t betű, és most mi van, már nem is figyel? Az isteni részecskék ide vagy oda, kötényt kötöttünk magunk elé, háttérnek is megteszi, otthonka, otthonos, falvédő, jaj, a libidó kapszula fallosza mögött is kötény, inaktív palánkok, akkor kosarat sem kapunk.

Részlet a kiálllításból

Részlet a kiállításból

Patafizikus részecskegyorsító és metafizikus részecskelassító küzd egymással, mert visszafelé sem érdekes, színes nájlonzacskó, nemzeti színt is látni, térdvédő, lábak, lábujj, fekete szigetelőszalag takarja a körmöket, mintha a bűnözők arcát látnánk lekötött szemmel. Kéz, láb, nem épkézláb, tessék kifeküdni kapjuk a felszólítást az egyik objektnél, a kötött sapkás fallosz előtt, szöszöljünk ezzel? Performanszában szabadságszobrot formáz, az olajág halgerinc, szálkapálma, törékeny és szúrós, felmutatja, mivé lettünk, hering a nap körül.

Részlet a videóból

Részlet a videóból

Utolsó bölényként mi az érdekes, milyen jövő vár egy utolsóra? Hamar rájövünk, itt a halálról is szó van. Úgy néz ezzel szembe, hogy közben játszik, fallikus oszlopokat alkot, a potensséget figurázza ki, bizony alul már annyi. Annyira nem. Az öregedés szimptómáit veszi sorra, jelzi, tudja, miről van szó. Nem tudja, de mondja. Mondaná, de nem tudja mondani. A perfomanszában fogalmazza meg költői nyelvén a sötétséget, számtalan változatban. Hangja nem dörgedelmes, inkább dörmögő, meditatív. feLugossy nem akar semmit sem bizonyítani, hogy mit tud és mit nem tud. Ez a kiállítás mindent szétzilál, szétszed, darabokra. És nem tudjuk, mivé fogja majd összerakni, de azt igen, a kosárba bele fog találni, a kosár nem lesz üres. A hal teste az ürességet, a végességet jelenti, diadalmasan tartja feje fölé, mintha a bölény, az utolsó bölény győzne. Cselesen állítja, hogy nem nyert. Épp az ellenkezője az igaz, itt nála a művészet nyert, az emberi halandóságot képes legyőzni. Laca hal-hatatlan, bármit is mond nekünk, nem tud bennünket megtéveszteni.

feLugossy örökösen a rend ellen vét és vétkezik. Szabad szellem, akit az evilágisága a metafizika felé sodor ugyan, de nem

feLugossy László: Cím nélkül, 2015

feLugossy László: Cím nélkül, 2015

süllyed el az ezoterika mocsarába. Az Inaktív palánkok (2015) nem a játékból való kiszorulását, kivonulását jelenti, hanem azt, hogy ő mindvégig játékban van, nem a pálya széléről nézi az eseményeket. Tétre menően játszik. Az életével. Kockára teszi, kockáztatja, és az eredményt felmutatja: a csontvázat. És a nézőre is kikacsint: Na, ez biztosan nem fog tetszeni.

Festményei, objektjei, fotói, videói, dalszövegei, performanszai a homeosztázis állapotát jelenítik meg, azaz alkotó létének belső dinamizmusának állandóságát. Ugyanakkor folytonosan ellent is mond magának, ezt jelzi a home-oszt-ázis felirat, az eredeti szó szétírása. Ha ironikusan is, de utal a hagyományra, van Gogh cipőjére. Laca cipője is utal az elmúlásra, az eltűnésre, mégsem halotti maszk, életmaszk – telített forma. Hiányzik belőle a viselője, mégis jelen van. feLugossy László.

feLugossy László: Cím nélkül, 2015

feLugossy László: Cím nélkül, 2015

Kölüs Lajos: Az utolsó töltény (talált)

Ha van utolsó bölény, lennie kell utolsó tölténynek is. feLugossy legújabb kiállítása ismét a művész önmagához, a művészethez való viszonyát járja körbe. Mindent kiforgat, ez a fordított látás segíti abban, hogy a művészet, az alkotás örömét és örömtelenségét, hasznosságát és haszontalanságát újra gondolja. feLugossy leragasztja lábujját, elénk tárja kövéredő, öregedő lábszárát, mintha egy hajdani díva lenne, szégyentelenül.

feLugossy László: Cím nélkül, 2015

feLugossy László: Cím nélkül, 2015

Kitárulkozik előttünk, nyughatatlan libidóját is beleértve, gondolataival fűszerezve a látványt. Mit is látunk a kiállításon? Festményeket alig, vagy egyáltalán nem. Installációkat és objekteket, videót igen. feLugossy szétzilálja a képzőművészetről bennünk lévő képet, számára semmi sem szent. Hogy mégis? Ki meri mondani, a király meztelen. Önismétel, mintha leckét mondana fel. Ahogy a sarokba állított fallikus oszlopa, mint egy totemtárgy, üres nejlonzacskókat tartalmaz, az óvszert is felidézve, kimondja: visszafelé sem érdekes.

feLugossy László: Géprajz, 2015

feLugossy László: Géprajz, 2015

Mi más lenne ez, mint önmagával való ironikus, szatirikus szembenézés? Visszafelé megy az időben, és nem talál valamit, számára így is érdektelen a dolog. Az emlék és emlékezés nem uralja el a gondolkodását, miközben végigfutja a köreit, emlékezik. Nem akar a metafizika rögös, sejtelmes útján járni, a szellemi létet úgy éli meg, mint egy méregtelenítést.

feLugossy László: Inaktív palánkok, 2015, részlet

feLugossy László: Inaktív palánkok, 2015, részlet

feLugossy tisztába rakja magát, nem ürít, annál ő fegyelmezettebb, de kimondja: Tessék kifeküdni. Talán sokan komolyan veszik ezt a mondatát, kifekszenek a kiállítástól, magától a művésztől, aki kötött sapkát húz egy kopjafának látszó tárgyra, ezzel beszól a kulturális közéletben zajló vitába, mi a magyar, mi a nemzeti. Manapság már doktoriskolában is kutatják a szemantikai szempontok össznyelvek közötti revolúciós darabkáit, amelyek őrülten szofisztikált képeslap-hangulatú és evilági jótékonykodásokat vizionálnak szerte-széjjel. feLugossy gondolatait papírra-képekre vető művész is, nála kép-szó-hang egyet jelent. A performansza is erről szólt.

A hal, aki a nap körül hering – csavarja ki a kifejezést, a művészet örök lényegét, egyéni módon láss és gondolkodj, ne kövess semmit és senkit. Nem tárja szét karját, mint A Megváltó Krisztus szobra a brazíliai Rio de Janeiróban. feLugossy annál szofisztikáltabb, hogy ilyen módon utaljon evilágiságára. Épp azzal, hogy a Szabadság szobrot mintázza meg, az olajág nála már végeredmény, konklúzió, az élet értelme, kontextust nyer idevalósága, helyhez kötöttsége, mondhatnám azt, ha nem venné sértésnek, hogy ő egy nagy magyar ember. Nagyon nagy. A fecske-szövegek mutatják szabadságvágyát, gondolkodásának korlátokat nem ismerő erejét. Az esetek többségében Poligráf elvtárs mindenkire egyformán figyelt. Még az indián WC-n is.

feLugossy művészetében ott a zene is, harmónia nélkül. Kopogós zene, emberi fülnek szokatlan. Mintha el akarna tántorítani bennünket a művészettől, a művészetről való felfogásunktól. Mi is a művészet? – kérdezi akaratlanul is a művész, anélkül, hogy kimondaná vagy leírná ezt kérdést. feLugossy egy tigrisek húzta szekéren ül, fején szőlőlevelekből font koszorút hord, míg kezében egy borospoharat tart. Az utolsó bölényről kiderül, hogy nem mást, mint maga Dionüszosz.

 

A38 hajó
Petőfi híd budai hídfő

2015. április 14. – 2015. május 03.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:30+00:00 április 20, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!