Páros esszé Tóth György szentendrei kiállításáról

Deák Csillag: Légy a múzsám!

Magyar Múzsák címmel nyílt kiállítás a szentendrei Erdész Galériában, a Tavaszi Fesztivál programjaként. A kiállítást Karafiáth Orsolya kulturdémon nyitotta meg, Tóth György egyik múzsája. Több is van neki, igaz nem kilenc, csak öt, illetve hat. Karafiáth Orsolya költő, Tunyogi Henriett táncművész, Verebics Ágnes és Verebics Katalin festőművészek, Nagy Boglárka festőművész és Hámori Gabriella színművész állt a művész kamerája elé. Ugyanabban a kiállítótérben nyílt meg Nagy Boglárka Gundel- különdíjas festőművész, és egyben múzsa, kamarakiállítása.

Fotó: Botos Péter

Fotó: Botos Péter

Nem simán csak aktfotókat látunk, áttűnő, lebegő testeket, hanem a képek alatt, objektek formájában egy átlátszó kapszulában, mintegy időkapszulában az ábrázolt múzsa emléktárgyait. Relikviák. A műteremben hátrahagyott tárgyak, kézirat, csipke bugyi, paróka, festéktubus, festőecset. Egy időutazás részesei is vagyunk, az egyes tárgyaknak beszédes a sorrendje. Az intimitást (alsónemű) kifejező tárgyaktól, a külsőségeken keresztül (paróka), eljutunk az alkotás alapanyagához (festék), az érintetlen ecset motívumához. Itt nem Dante Beatricéjét látjuk (akit az író személyesen sose látott), hanem hús-vér nőket. Tóth György fotói szándékosan homályban hagyottak, így elérhetetlenebbek a nézők számára. Nem intimpistáskodásnak vagyunk tanúi, a kiállított relikviák ellenére sem. A női princípiumok is megjelennek a képeken és az objekteken is (szépség, karcsúság, csábítás), ugyanakkor az egyes portrékon erős karaktervonások tűnnek fel, pl. az anyaság és a testvérpár kérdésköre.

Karafiáth Orsolya és Tóth György a megnyitón

Karafiáth Orsolya és Tóth György a megnyitón – Fotó: Botos Péter

Hámori Gabriella aktfotóján Tóth György a női testet szoborként ábrázolja. A melltakarás, a fej félrebillentése, az öl védtelensége, a kézfej egymáshoz illesztése az ártatlanságot szimbolizálja. Nem törekszik egy modell-test megalkotására, amely sokak számára elérhetetlen. Spontán önfelmutatás és bevállalás érhető tetten. Ilyen vagyok, ilyennek is mutatom magam. Tunyogi Henriett is múzsa lett. Az aktfotón nem táncol, mégsem mozdulatlan. Tóth a női test különböző fókuszú fotóiból mozgásfázisokat rak össze, ezzel táncba viszi múzsáját.

Karafiáth Orsolya tényleg démon, többszörösen is. Benne lakozik egy hajasbaba, egy meg nem született gyermek és egy démon, akinek angyalarca van. A félarcokból egy ártatlan nő arca néz ránk. Sosem fog felnőni, talán nem is akar, örökre gyerek marad. A Verebics testvérpár szempárja nem találkozik egymással. Nem sziámi ikrek, szétválaszthatók. Az egyik alak viszonylagos állandóságot mutat, a másik viszont folytonos mozgásban van. Az egymásba csúsztatott képek mégis a két test ellentétét, rivalitását sugallják.

Nagy Boglárka kettős portréja néz ránk a falról, beint nekünk, kinéz magából. Van is mit néznie. A fotójával szembeni falakon saját festményei láthatók. Az aktfotón egy fehér csík járja át a testét, és mintegy felfüggeszti, lebegővé teszi azt. A fekete-fehér aktfotókat jól ellenpontozzák Nagy Boglárka színes festményei, amelyeken szintén a női test, valamint színes ruhadarabok, fürdőruhák jelennek meg. A hátsó nézetből festett alakok női mivoltukat hangsúlyozzák, már-már narcisztikus gondossággal, önmagukat érintik meg, mintha az érintő kezek és ujjak, keresnének valami támaszt, és nem lelik meg azt, csak a saját testben. Nagy Boglárka az élet napos oldalát ábrázolja, a fény mámorát. Fotórealista. Nála különös hangsúlyt kapnak a ruhadarabok, mintha azok is relikviák lennének. Ennyiben Tóth György relikviáival rokonok. Mindkét művész az életörömet ábrázolja műveiben. Tóth György a test esendőségét és tarthatatlanságát mutatja meg, Nagy Boglárka tetten éri figuráit, meglesi, kilesi őket, keresi az egyetlen mozdulatot, amelyhez a teremtés szimbóluma kapcsolható.

Tóth György múzsái Fotó: Botos Péter

Tóth György múzsái
Fotó: Botos Péter

 

Kölüs Lajos: Múzsák fénytörésben

A múzsák az ihlet forrásai, számtalan mű született általuk. Az ihlető múzsa gyakran egy gyönyörű hölgy képében indítja el a művész fantáziáját, immár több száz éve. Tóth György múzsái igazi angyalok, bár meglehet, hogy démon is lakozik bennük, amely folytonos mozgásra készteti a múzsákat. Mintha Matisse Körtáncát vélném felfedezni az öt aktfotóban, csak itt a szereplők nem fogják meg egymás kezét. Elegánsak, miként a megnyitón, és önfeledtek. Tóth György beforgatja figuráit, mintha tanulmányozná a mozgások összetettségét, egyediségét. Rácsodálkozik a fiatal női testekre, amelyek a termékenységet, az elérhetetlenséget, a tisztaságot, az ártatlanságot is szimbolizálják.
Az öt aktfotó egyben portréként is felfogható, különösen azzal, hogy a képek alatt relikviák találhatók, gondosan összeválogatva. A múzsa személyes tárgyai, kellékei. Tóth György kiragadja őket a mindennapok világából. Torzít, hogy felmutasson valamit és valakit. Homályos fotói rejtettek, a múzsák védelmében. Bár szerintem egyik múzsa sem szorul védelemre, önállóak, szabadok, világot látott múzsák. Az aktfotók hangulatképek is, ilyen értelemben megismételhetetlenek. Vágyakat veszünk észre, a nő szabadságát, hogy szabadon rendelkezik teste fölött.

Tóth György: Magyar múzsák V., Hámori Gabriella, fotó, 130 x 100 cm

Tóth György: Magyar Múzsák IV., Nagy Boglárka, fotó, 130 x 100 cm

Nagy Boglárka a nézőket napsütött helyre viszi. Örüljenek a tengernek, a száradó fürdőruhának, a színek kavalkádjának. Képei nem a hiányról, az elérhetetlenségről, de nem is a feleslegről szólnak. A test filigránságáról, a testérzet komfortjáról, anorexia nélkül is lehetünk soványak, örömteliek. Színei élénkek, mozgalmasak, még egy kendőben is megtalálja a szivárvány színeit. Sablonmentesek – a megszokás olyan pillanatait ragadja meg, amely jellemzi figuráját. A testbeszédeket olvasva könnyen önmagunkra, mozdulatunkra ismerünk. A fiatalság élni akarását, önfeledtségét, sodrását foglalják keretbe a festmények.

Sorban állnak a múzsák? Valamire várnak? Goethe meghasonlik idős korában, Kundera Halhatatlanság című könyvében, amikor a fiatal Bettina von Arnim felkínálja szépségét és testét a költőnek, aki ezt az ajándékot nem tudja elfogadni, visszautasítja. Tóth György alkotótársként fordul a múzsáihoz, ezzel túllép az alkotó és múzsa viszonyának szokásos értelmezésén.

Az egymástól igen eltérő karakterű alkotások különös fénytörésbe kerülnek, mert a sejtelmek világába vezet az egyik, a fotó, míg a földhöz közeli léptekkel indul el a másik a tengerhez, a szabadság világába. Nincs szomorúság, ha vannak is kétségeink, a hátsó nézet Nagy Boglárkánál egy megálló, egy pillanat, redőzet, arról is szól, a boldogság nem felhőtlen. Tóth György is a fénnyel játszik, az árnyékok finom egymásba hajlásával mutatja be a meztelen test magárahagyottságát, bizonytalanságát. Egzisztencia és metafizika találkozik a két művész alkotásaiban, de más-más hangsúllyal. Tóth György a női lélekre lel a testek által, Nagy Boglárka az anyagiságban, a tárgyiasságban találja meg figuráinak belső mozgatórugóit.
Erdész Galéria
(Szentendre, Bercsényi utca 4.)

2015. május 3-ig

Print Friendly