Gergely Nóra kiállítása

Hemrik László

Az ember szabadságra van ítélve, mondja Sartre, mivel nemcsak az, ami, hanem amivé teszi magát, és ez a tevés maga a szabadság, de ebben a tevésben benne kell lennie a különböző keretek belátásának, nyugalmának, mert anélkül csak a kapkodás van. Gergely Nórát szabad embernek gondolom és szabad alkotónak, akinél ezt a szabadságot nem a semmi keretezi, mint Sartre-nál, hanem valamiféle otthonosság és bensőségesség. Mert abban a szabadság testesül meg – én így érzem legalábbis, ahogy Gergely Nóra impulzív, magával ragadó nagyvonalúsággal, műfaji megkötöttségek nélkül gazdagítja bensőséges univerzumát – természetes úgy, hogy belátja a művészet kínálta lehetőségek korlátait.

Gergely Nóra: A közelség jelei Schein Gábor Márciusban jaguárok c. versére

Gergely Nóra: A közelség jelei Schein Gábor Márciusban jaguárok c. versére

A határátlépések korát éli a képzőművészet, ami több célt is szolgál, történetesen azt, hogy felszabadítsa a művészt a gépies kényszerek alól, ennek ellenére sok művész akár évtizedekig ragaszkodik egy-egy jól bevált technikához, motívumhoz, formarendhez. Nóra kezét láthatólag nem köti meg egy kontroll alatt tartott életmű ideája, nem kíván megfelelni sem a külső, sem a maga által diktált előírásoknak, ezért lesz a művészete mindig más, és testesíti meg ez a következetesség az állandóságot, így igazolva a klasszikus tézist, miszerint minden művész egyetlen művön dolgozik egész életében. Megjegyzem, tényleg nehéz lenne olyan művészeket, vagy irányzatokat találni, akikhez köthető lenne, és akkor itt még nem is látunk példát a kerámiáira.

IMG_1657Most pedig kísérletet teszek a kiállított művek legfőbb sajátosságai körülírására és arra, hogy az egyes művek, műcsoportok miként is érintkeznek egymással, s egyáltalán milyen Gergely Nóra világa. Művészetének egyik legfontosabb karaktere, hogy azonos hangsúllyal van meg benne az emelkedett gondolatiság és a hétköznapi élményanyag. Ha lehet mondani, a művész egyforma odaadással, gondoskodó figyelemmel foglalkozik velük, de hát ez egy bensőséges világban: természetes.

Bár vigyázzunk, nehogy leaprócseprőzzük a hétköznapi jelenségeket, a kiállítás óva int ettől. Gondoljunk csak a Festett súly-sorozatra, ahol a sportolókat, a különböző mozgásformákat ábrázoló miniatúrák termetes kavicsokra kerültek. Ezek a kövek a földtörténet kezdetének gyermekei, tehát nem akárkik. Vagy nézzünk a csaptelep testre szabott csomagolóanyagából készült assemblage-ra, pontosabban „képítményre”. Nóra nyelvi leleménye ez, a művész felülírta, felülfestette ugyan a tárgy funkcionális egyhangúságát, de mégis ottmaradt, és ez így van jól, az emberi természet dehumanizált vetülete. És ott vannak a festményekbe applikált gyümölcsmagok (dió, szilva, barack), néha feltörünk egyet közülük, mélázva arrébb rúgjuk őket egy séta során, pedig az élet, az egyedi entitás, sőt egy egész faj génjeinek hordozói. Könnyedségükben emelkedettek a játékos, erőteljes színvilágú absztrakt képei, melyeken a gyermekkorhoz kötődő abakusz-korongok, gömböcskék töltik ki a síkot. Az életöröm, a zene tere ez. Egy sűrűn lakott táj. Gergely Nóra képei többsége tájképként is értelmezhető. Szöveggel vagy szöveg nélkül. Még azok a felületek is, ahol a képstruktúrát flekkszöveg-szigetek alkotják, mint például a Schein Gábor Márciusban jaguárok című kötetének verseit beépítő munka. De természetesen a táj közvetlenebbül is megjelenik. Időnként hangulatokat generálva, máskor pedig szürreális víziókat teremtve.

Az első két levél című munkában a paradicsomi állapotokról mit sem tudó, észrevétlen és öntudatlan fügefaleveleket látjuk. Többletjelentést Ádám és Éva szemérmességétől kapnak, majd teljesen kiszakadnak a genezis jelentésköréből, és a mindenkori emberi jelek, szövegek, üzenetek szimbólumává válnak, amelyek mindig ismétlődnek és mindig változnak.

Mert rendkívül fontos részét képezi Gergely Nóra művészetének a szöveg, a szó, a vers. Nyelvében él a művész! Ezek lennének azok a már említett emelkedett jelenségek. Részben saját, s részben vendégszövegek találnak otthonra munkáiban. Ezek mögött a vendégszövegek, vendégversek mögött olyan jelentős szerzők állnak, mint Anna Ahmatova, Schein Gábor és Weöres Sándor, akik bizony az érzékeiket időnként a fajdalomban is megmerítik, ismerik a metafizika a hűvösét, az egzisztenciális szorongást – de így kerek a világ. És mindez nem mond ellent sem a színnek, sem a játéknak, sem a bensőségességnek. Gergely Nóra a vers és a közbeszéd határán álló szövegei is hasonló érzékenységről tanúskodnak.11035580_10206363537752950_8615577041507332656_n (1)

Gergely Nóra szövegalapú munkái nem illusztrációk, és nem is képversek. Illetve illusztrációk, de a szó eredeti, ősi jelentésében, miszerint az illusztráció megtisztít, megvilágosít, nem pedig elképzelni segíti a szövegben megformált látványt. És persze értelmezhetők akár képversként is, de nem poétikai értelemben, olyan képként, amelynek lírai törekvési az elsődlegesek, nem a narráció, a valóságkettőzés stb. Az utóbb említett grafikákhoz, festményekhez szervesen kapcsolódnak az életmű már nem is egészen új tagjai, a videó és szöveg alapra épült, mozgókép-etűdök. Létkérdéseket, erkölcsi dilemmákat, az emlékezés gyötrelmeit szólaltatják meg a rövid, tömör kompozíciók.

Az emberi életünknek vannak olyan pillanatai, amikor váratlanul összesűrűsödnek a dolgok körülöttünk. Azt gondolom, Gergely Nóra alkotásai valami hasonlóra képesek. A mágia, az ihlet, az intuíció, ki tudja, minek a segítségével, művészi közegbe forgatja a világ fenoménjeit, hogy az elkészült alkotásokkal találkozó néző megélesített szemmel és füllel léphessen tovább saját történeteibe. Ez még akkor is így van, ha Gergely Nóra otthonos, bensőséges világa alapvetően nem a közönség igényeit kiszolgáló művészet.
Gergely Nóra munkái – alapvetően – nem a kedvünkért születnek, de a kedvünkre vannak.2004gn

Petőfi Irodalmi Múzeum
2015. 04. 26. – 05. 24.

Print Friendly