Ujvárossy László kiállítása

Kányádi Iréne

A tárlat címe a művészi légyott elméletének és az eisensteini képletnek (1+1=3) az összekapcsolásából született meg, amely szerint két kép összerakásából egy harmadik jelentés jön létre. A randez-vous elmélet logikáját követve a (meg)talált képek minden találkozásnál újra átértékelődhetnek, és az interpretációnak ebből a folyamatos dinamizmusából kifolyólag jogosan kérdezhetünk rá: 1+1=? A képeknek ez az összerakása nem a dolgok összegét, hanem egy új tartalom megjelenését eredményezi.

A kiállított munkák három nagy téma köré csoportosulnak, de nem beszélhetünk e témaköröket elválasztó éles határvonalról, hiszen deriválódnak egymásból. Ujvárossy László identitástörténetének, élettörténetének a fragmentumai. Ebből adódóan a kiállítás anyagát egységes egészként kell nézni, nem lehet a munkákat kiragadni a kontextusból, és egyedi darabokként interpretálni. A három fontos témakör, amely köré szerveződnek a műalkotások: a politikum (művész, egyén és hatalom viszonyának az abszurduma), az emlékezet-amnézia és az ennek hatására kialakuló művészi értelemképződés, a harmadik pedig a giccsreciklálás problémája, mint egy kulturális amnézia gyógyító rítusa.

Ujvárossy László: Szaklarizátor 11, Viktor Pivovarov

Ujvárossy László: Szaklarizátor 11, Viktor Pivovarov

A kiállított munkák stílusa, technikai kivitelezése sokféle: fénykép, installáció, animáció, reprodukció, linóleummetszet stb. A kivitelezésnek ez a sokszínűsége a művész érzékenységét, nyitottságát, dinamizmusát hangsúlyozza. Az első teremben látható munkák fotódokumentációkból és térbeli installációból állnak össze egy koherens egységgé. A falakon levő fotók a művészettörténet nagyjaival való dialógus dokumentációi, maga a kultúrpuzzle. Ezek a képek érzelmi, kromatikai, formai asszociációkból születtek meg. Mellettük láthatóak az eredeti munkák reprodukciói, azoké a munkáké, amelyekkel Ujvárossy László egy emlékező, kulturális dialógust folytat. Sol LeWittet parafrazálva, aki szerint különböző emberek ugyanazt különbözőképpen fogják értelmezni, a kultúrpuzzle darabjai a tárlat látogatóit is dialógusra, aktív részvételre ösztönzik. Ez a fényképgyűjtemény egy művészettörténeti adalék, mely a fentiek értelmében nyer jelentést a tárlat látogatói számára. Témáiból a művészettörténet óriásai köszönnek vissza: Nobuyoshi Araki, John Baldessari, Christo, Erdély Miklós, Urs Fisher, Antoni Tapies, Giuseppe Penone, Gerhard Richter stb. A képeken a rögzített nézőpontok helyett egy széttördelt dinamikájú médium szabadságát választotta a művész: montázs + ready-made.

Az itt látható munkák lényege nem az anyagszerűségükben van, hanem a művész és a néző fejében. Túlvezetik a látogatót a közvetlen érzéki tapasztalatokon, amelyekből születtek (érzelmi, olfaktív, kromatikai asszociációkból) és azokat a néző fejében továbbgenerálva újabb és újabb asszociációkat, értelemképződési lehetőségeket tárnak fel. Az installáció betűi (feketék, szemben a fotók üde színfoltjaival) arra késztetik a látogatót, hogy továbbfolytassa a művész által elkezdett művészettörténeti dialógust. Egy másfajta asszociatív mechanizmusra alapoznak: nem a vizuálisra, csupán az emlékezésre. Mondhatni, koncept jellegük még hangsúlyosabb, mint a falra kiállított fotók esetében. A térben látható betűk, amelyek közé a látogató szükségszerűen be kell hatoljon ahhoz, hogy a falra kiaggatott fotókhoz juthasson, teljes mértékben túllépik a közvetlen vizuális tapasztalatot. Az egyedüli fogódzó a néző számára egy betű, egy név kezdőbetűje, amelynek függvényében dönt arról, hogy például a W-nél Andy Warholt vagy Willem de Kooningot vagy bárki mást választ ki ahhoz, hogy képzeletbeli dialógust folytasson vele. Így születik meg a gondolati mű. A falon látható „statement”-ek pedig meghatározzák az installáció betűinek a játékszabályait.

Ujvárossy László: Szaklarozátor

Ujvárossy László: Szaklarizátor

Továbbhaladva az első termen, a Termékenység asztala című installációt, reprodukciót láthatjuk, vele szemben pedig egy monitoron fut a Termékenység című animáció. Ezeknek a munkáknak a motívumvilága szervesen kapcsolódik az alagsorban látható gyerekrajzokhoz. A harminc darab gyermekrajz (1980-1988) a Nagyváradi Kisegítő Iskolában született meg, ahol a művész a vizuális gyakorlatok az értelmi fogyatékosokra kifejtett hatásaival kísérletezett. Míg a kultúrpuzzle sorozat darabjai a szubjektív asszociációkra és megélésekre alapoznak, a gyerekrajzok és termékenység motívumai a kollektív, irracionális és mágikus szférákból születtek meg.

A gyerekrajzokban olyan fajta értelemképződésnek lehetünk a tanúi, amelynek kiindulópontja az ösztön, a tudatalatti, vagy a pszichoszomatikus betegségek. Jung szerint a pszichoanalízisben van egy központi értelemmag, amely inkább a mitikus-archaikus szférához sorolható, mintsem a személyes élményekhez. „Freud szerint ez az értelemmag csakis akkor nyeri el a jelentését, ha az egyes emberek életében lejátszódó értelemképződési folyamatokban értelemalapító szerepre tesz szert.” Ujvárossy László azzal, hogy a gyerekek rajzait bevitte a galériába – kiemelve ebből a mitikus-archaikus szférából ezt az „értelem-magot” – egy művészi értelemképző rituálét hajtott végre.

Ujvárossy László: Viktor Pivovarov-parafrázis

Ujvárossy László: Viktor Pivovarov-parafrázis

Az alkotói rituálénak ugyanezt a fordított útját járja be a művész a giccsreciklálási munkáiban is (1984-1994). Visszavezeti a mai giccsjelképeket (szarvas, ló, hattyú, retusált családi képek stb.) az életkultusz gyökereihez, a misztikához, mágiához és az eredendő szimbólumokhoz azáltal, hogy rájuk fest, és hogy más kontextusba helyezi őket. Ezzel kiemeli a talált tárgyakat az önelveszítés szférájából. Jó példák erre az Éljen és virágozzék – jelszó című munkái, ahol a merített papírban láthatóak a Ceausescu-korszak „lozinkáinak” a betűmaradványai, mintegy átmenve a művészi alkotás tisztítótűzén. Erre a merített papírra kerülnek rá a családi retusált képek, amelyekből kilátszanak az érzelgősség szintjére süllyesztett felszínes családi kapcsolatok. A  lozinkák metamorfizálódott betűrészletei pedig kiélesítik úgy a társadalmi, mint a családi érzelgősség helyzetének az abszurdumát, ugyanakkor általuk egy politikai giccs megtisztítására is vállalkozik a művész. Ugyancsak a banalitásnak és a felszínes érzelgősségnek az abszurdumát mutatja be A paradicsomban című animáció vagy a Rugalmasabb nipp-szemléletet kívánok című munkája. Az Emlék-generáló szék Joseph Beuys emlékére készült, aki ugyancsak a kollektív mitológia szimbólumait használja fel a munkáiban (zsír, filc, tej, méz) és akinél a mágikus emlékezet, az energiaátvitel kap nagyon fontos szerepet.

A Victor Pivovarov önarckép-parafrázisok, amelyek a politikai vetületű munkák kategóriájába sorolhatóak, technikailag a kultúrpuzzle darabjaihoz kötődnek. Parafrazálva Viktor Pivovarov arcképeit, egy dokumentációját láthatjuk a művésznek önmagáról a politikai hatalom abszurdumával való szembesülésében. Ezek a munkák időben nagy intervallumot hidalnak át. A felvonulás előtti önarckép 1983-ban született, míg a Pomeló 2013-ban. Időtől függetlenül, a helyzet abszurduma megmaradt, üzenik az önarcképek. A Megéneklünk Románia c. animáció ugyanezt a helyzetjelentést támasztja alá.

Ujvárossy László: Felvonulás előtti önarckép

Ujvárossy László: Felvonulás előtti önarckép

Végighaladva a kiállítótér termein, az alagsor utolsó termének a falán egy 4/4-es felületen egy sakktábla kockái fogadják a látogatót. Az élet sakktáblája ez, amelyen előrehaladva elkerülhetetlenül fehér és fekete négyzetre egyaránt rálépünk. Egyetlen sakkfigura jelenik meg a táblán, a ló, a pszükhopomposz. Ez a lény segít az előrehaladásban, az átkelésben, lélekvezető szerepe van. Nem ítélkezik, csak utat mutat. A sakktáblán pedig egy film kockái futnak: egy Utazás filmje, amelyből a néző a kezdet és vég nélküli felhők és villanydrótok futását látja és egy kocsi zúgását hallja. Ez az a munka, amely egységbe szervezi a kiállítás anyagát. Benne a tudatos és a tudattalan, a racionális és a véletlenszerű, a szubjektív és a kollektív mítosz darabjai az élettörténetnek egy koherens egységébe kovácsolódnak össze.

Magma Kortárs Kiállítótér, Sepsiszentgyörgy

2015. V. 28. – VI. 20.

Print Friendly