Extra Hungariam

P. Szabó Ernő: Férfi, esőben

Válogatott művészeti írások, Press X Press Kiadó, 2014, 400 oldal
Pataki Gábor

19-PSzaboErno-EmberEsobenA most megjelent válogatás is a szerző ugyanazon erényeit csillantja fel, mint az előző, Egy kicsi együtt repülés című interjúkötet: a különféle művészeti megközelítések, alapállások, megnyilvánulási formák iránti nyitottságot, elfogulatlan látásmódot, másfelől egy elemi kíváncsiságot, alig csituló s mindegyre megújuló érdeklődést – csak jelen esetben a festői, szobrászi életutak, hitvallások helyett a múzeum-boom, a gomba módra szaporodó új biennálék és kiállítási események, a művészeti világ forgószínpadszerűen visszatérő kiemelt pillanatai – Velence, documenta, manifesta, az art fairek – iránt.

Ami mindenek felett említést érdemel: ennek a figyelemnek a folyamatossága, kitartó mivolta. Sokan őrzünk emlékeket egy-egy biennáléról, nagy külföldi kiállításokról. Néhány erre szakosodott kurátoron, menedzseren, galeristán kívül viszont aligha akad olyan művészettörténész, kritikus, aki immár 25–30 éve programszerűen végigköveti a biennálékat, a fontosabb művészeti vásárokat, ott van a Pompidou, az Albertina vagy a Martin-Gropius-Bau (vagy akár a debreceni MODEM) egy-egy összefoglaló tárlatán, mindegyre friss szemmel tud ránézni egy-egy újonnan épülő, nyíló múzeumra, s el tud mélyülni valamely gyűjtemény keletkezéstörténetében.

S ezen a szálon léphetünk tovább: feltehetjük s meg is válaszolhatjuk a kérdést, hogy a művészeti világ kínálatából milyen alapon választ, mit tekint igazán lényegesnek? Természetesen vannak kötelező körök, mert lehet ugyan fanyalogni az éppen aktuális velencei mustra vagy documenta felhozatalán, de mégis mindenki az ott látottak alapján próbálja felmérni az eljövendő művészeti hosszokat és besszeket. (Tudom, hogy a kötet terjedelme s a válogatás jellege nem engedte volna meg, de érdekes lett volna például egymás után olvasni 10–15 tudósítást Velencéről.) Ilyen esemény még a vásárok legrangosabbikának számító Art Basel. Könnyen magyarázható Bécs szerepe, közelsége, fajsúlya s közép-európai attitűdje miatt. S felfigyelhetünk néhány személyes vonzalomra: így Olaszország, Velence mellett Rovereto s múzeuma, a Mart iránt. S ha módja nyílik rá, svájci útjai során aligha hagyja ki, hogy látogatást tegyen a Bázel melletti Beyeler Foundation üvegfalú tereiben. Ne várjunk azonban tőle önvallomásokat, önéletrajzi intimitásokat, ritka személyes megjegyzései (pl. egy régi velencei Pink Floyd-koncert élményéről) mindig a főtéma felvezetéséül szolgálnak.

Kerülni igyekszik a szubjektív megközelítési formákat, leginkább informálni, orientálni szeretne. Egyfajta Kunstkenner módjára közvetíteni akar, s bár kedves művészei, például Giacometti, Nolde, Bill Viola esetében felforrósodik kissé a hangja, érzékenyen s objektíven tud írni a hozzá távolabb álló alkotókról is.

Sőt, néha egyfajta furor pedagogicus is működik benne, mikor írásaiban minél több információt kíván közölni, például a nagy gyűjteményalapítókról, Tescheni Albert hercegről vagy Bruckenthal Sámuelről. Általában véve is feltűnően sok adatot, évszámot, nevet, műcímet kap az olvasó a szerzőtől, akinek figyelme Közép-Európára is kiterjed, Prágától Nagyszebenig, a cseh fotósoktól Zmijewskiig, s aligha ismerik sokan nála jobban a kortárs indiai művészetet.

Sokoldalúsága, „mindenevése”, az építészettől a fotóig, a klasszikusoktól a neokonceptualistákig terjedő látóköre egyértelműen pozitívum. Példái, beszámolói egyértelműen azt bizonyítják, hogy milyen álságos, önnön magának hazudó az utóbbi időben sajnos néha a „nemzetinek”, „hitelesen magyarnak” kinevezett jelenségek kultúrpolitikai preferálása, az „Extra Hungariam non est vita” szemlélet riasztó mérvű terjedése. Pedig a magyar művészet teljesítményeit nemzetközi közegben, globális versenyben kell megmérettetni, még ha – esetleg jogosan – gondjaink is lehetnek a verseny feltételeinek korrektségével.

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!