Ujházi 75

Várfok Galéria, 2015. IV. 25-ig
Ladányi József
Ujházi Péter:  Dugóhúzó, 2013,  asszamblázs fadobozban, fém dugóhúzó, vegyes technika,  50x70x16 cm

Ujházi Péter: Dugóhúzó, 2013, asszamblázs fadobozban, fém dugóhúzó, vegyes technika,
50x70x16 cm

A Várfok Galéria 2015-ben folytatja művészei születésnapi kiállításait. 2014-ben atootFranyó és Szirtes János, valamint a szintén 1954-ben született és 2001-ben elhunyt Mulasics László hatvanadik születésnapját köszöntötték.

2015 októberében Ujházi Péter hetvenöt éves lesz. A Várfok Galéria most őt ünnepli. Első kiállítása 1991-ben volt a galériában, melyet még tizenkettő (az utolsó 2012-ben) követett. A Várfokban február 19-én megnyílt kiállítás az előzőekhez hasonlóan összegzés ugyan, de nem törekszik teljességre. „Tortaszeleteket” ad a korai munkáktól a 2010-es évekig, így tehát a művész szinte minden korszakát bemutatja, (a „világszőnyeg-képek” kivételével), asszamblázsokkal, festményekkel, dobozokkal, kollázsokkal, kerámiaszobrokkal villantva föl eddigi pályájának összefüggéseit.

A kiállított művek sorában a legkorábban született, emblematikus mű a Szent István Király Múzeum tulajdonában lévő, 1973-ban festett Jellasics futása. A festmény a nagy történeti kompozíciók, a Fehérvár ostroma és Wathay elhurcolása (1972) és Az utolsó pogánylázadás (1972-73) közé tartozik. Ujházi kompozíciós megoldásainak, színhasználatának, az alkotásokat benépesítő alakokkal és tárgyakkal való bánásmódnak, valamint a rá jellemző variációnak minden eleme megtalálható benne, melyek kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan jelen lesznek pályája kép- s tárgyalkotó univerzumában.

A látásmód, az ábrázolási technika kialakulásáról ezt mondta Ujházi Mester Ildikónak adott interjújában: „Rendkívül nagy hatással volt rám egy 1968-ban Párizsban látott falfirka. Úgy tűnt, hogy mindent el lehet mondani ezzel az ábrázolási móddal, és alig kell hozzá eszköz… Két-három év múlva mindez szétbomlasztotta az olajfestményeket. Jelentkezett ez a narratív őrület, és korábbi eszközeimmel már nem tudtam megoldani a festményeket… Ehhez kellettek a gyerekrajzok, de kellett az ősrajz, a naiv művészet és a 20. század művészete is.”*

A Jellasics futása egyenletes fekete hátteréből tűnnek elő az élénk színekkel fölvillanó alakok, ágyúkkal álldogálva, kivont szablyával rohanva vagy lovon vágtatva. A jobb szélen pedig a vörös fejű Jellasics fut ki a képből bohócruhára emlékeztető öltözetben. Mindezt a kavalkádot domboldalak veszik körül házakkal, templommal, fákkal, kék vizű tóval (bele is van írva: Velencei tó), melyben emberek evickélnek. Hogy ne legyen kétség az eseményről: itt-ott nemzeti színű zászlók és kokárdák is előbukkannak. Az ábrázolt világ pedig a feje tetejére áll. A kompozíció a látszólagos kuszaság ellenére megfontoltan rafinált. A firkaszerű jelenetek, melyek külön-külön is bámészkodásra serkentenek, méretbeli különbségeik ellenére egyenértékűek, a részletek egybefolyó szövedéket alkotnak, a kép széleinél sincs vége a mesének.

Mellette kollázsok és „ügyirat-grafikák” láthatók, melyek a festményekkel, dobozokkal párhuzamosan jelennek meg Ujházi művészetében. Papírkivágásokat, fecniket, 19. századi papírokat, régi családi fotókat, giccses olajfestményeket használ műveihez. A szépen kalligrafált ügyiratba (Bormérhetés: Igen-Nem, 1983; Horváth Pál szolgabíró, 1982) vagy a saját ofszetnyomatát és régi fotót felhasználó kollázsba (Rómaősz, 1991) éppúgy belepiszkál, belefirkál, mint a festményapplikációkba, átfesti, történetté rendezi és szöveget társít hozzájuk.

A Kis Képek (1987) című művön a durván, vakolatszerűen felvitt alapra illeszti a talált képeket. Az elsőn madár száll rózsaágra, mellette a „…büszke rózsa” felirat, a középsőn háttal álló női akt nézi magát kézitükrében. Kísérő szövege: „…illatos csütörtök reggel”. A harmadikon holdvilágos tájban két nő ül „…sűrű éj” felirattal kísérve.

A kollázsokon, ügyiratgrafikákon a tárgyi elemek és a hozzájuk fűzött, gyakran töredékes mondatok egyaránt fontosak, ahogyan a dobozokon is azok leszek. A kidobott, értéktelenné vált, valaha személyes történelmet Ujházi megmenti és beemeli saját univerzumába.

E többnyire kisméretű, a barna ötven árnyalatával létrehozott képek közül kitűnik a Festő és vasutak (1991) című festmény. Ujházi 1976-77 táján kezdett gipsz vagy homok alapú képeket készíteni. Ezen a művén is ezt a technikát alkalmazza. A plasztikus, egyenetlenül felvitt felületet élénk foltocskák tarkítják, karcolt és festett alagutakból kijövő sínek hálózzák be. Ezek között billeg hosszú lábain a fehérvári vasútfogó festő, akit, meglátván palettájának csodás színeit, hűen követnek az alagutakból kibújó mozdonyok és a kígyóként tekergőző festménysor.

Ezeknek a műveknek az intimitásába nyomul bele brutálisan az 1996-ban született, három egymásra helyezett részből álló, festett Kőedény Figura. Ujházi 1972-ben készítette első kerámiaszobrait az egervári művésztelepen. Majd az 1990-es évektől kezdett ismét kerámiával foglalkozni, melyekkel 1996-ban díjat nyert a XIV. Országos Kerámia Biennálén. A Figura Gólemként áll a játékosan könnyed grafikák és kollázsok között. (A Gólem alakja több, az 1990-es években készített festményen, dobozon is megjelenik.) Minden robusztussága, mozdíthatatlansága ellenére, drasztikus felületeivel, áttört plasztikájával, a matt barnás, homokszínű és szürkészöld alól kibukkanó agyagfelületek és a fölvillanó kék, okker, vörösbarna foltok által a holt anyag életre kel.

A Festő és vasutak párdarabja az 1990-es Szigetek, amelyen a porfestékkel, gipsszel, plextollal hozta létre a mű felületét. Színei visszafogottak, a téglavörös dominál. A képen apró jelenetekben zajlik az Ujházi-élet. Elszórtan firkaszerű, karcolt szigetecskék, sőt tortaszelet-szigetecskék úsznak festővel, akasztott emberrel, virágot szedő alakkal, házakkal, fölbukkanó nappal.

Az Itt az ellenség (1987-88) főmű. Ujházi jellegzetes, a hagyományos perspektívát fölülnézetre váltó kompozícióján a vékonyan, gesztusszerűen fölvitt szürkésfehér alapszín nem fedi a vásznat. A kompozíció négy alakja közül három föltekint. Jelmezszerű, színes ruhákat, fejfedőket viselnek. Kezükben lándzsa, láncos buzogány. Arcuk maszkra emlékeztet, csak a szemük fehérje villog. Döbbenten néznek fölfelé, hiszen mindenfelé tárgyak: palackok, poharak, egy fazék kiömlő löttyökkel, szék, sőt egy macska, autó és egy levágott láb záporoznak rájuk meghatározhatatlan helyekről. Istennyila is csapkod, és egy csőből kisugárzó fénykéve öleli körül az egyik alakot. És ha ez még nem lenne elég, Ujházi szignójával is meg kell küzdeniük, melyek betűi hegyes fegyverekként cikáznak körülöttük.

Centrifugális erők hatnak az Éjjel körkép (1973) és Nappal körkép (1973) című műveken is, melyek tere megfoghatatlan. A meghatározható, bár sokszor feje tetejére álló tér eltűnik. Nincs fent és lent, csak lyuk van. Az ürességében vonalszerű, ismeretlen lények úsznak, vagy tapadnak a körök széléhez. Ahogy a tér, a fölismerhető figuralitás és a narráció is köddé válnak. Ez a kompozíciós téma tér vissza a 2012-es Külföldi szellemek című festményén is.

A plasztikák sorát folytatják, akár építményként fölfogva, a külön falon elhelyezett dobozok. Ha a tér lyukká válhat a festményen, akkor létre kell hozni a háromdimenziós valóságot. Ujházi az 1970-es évek óta készíti sokszor emeletes, színpadszerűen berendezett, tákoltnak tűnő dobozait, melyekben mindenféle kacatot, hulladékot fölhasznál. Az 1976-os Kék szoba fehérre festett dobozának falai kék pöttyökkel, ecsetvonásokkal vannak teleszórva. A tér közepén asztalszerű tákolmány áll. Előtte nem nélküli, fából faragott, hajlott testű alak látható. A doboz jobb oldalán feje tetejére állított aranyszínű műanyag hőmérő függ a hévízi fürdőt ábrázoló fotóval, ingaóra képzetét keltve. A bal oldalon fadarabokból összetákolt figura, a főfalhoz, fehérre festett idolszerű meztelen nő támaszkodik. Föltárul a kék budoár szentsége.

A Fényes nap (1982) című dobozon Ujházi tobzódik a felhasznált kacatokban. Vesszőkoszorú, kerámia, tükör, üveg, csont, homok, festett vas, kréta, kóc, kavics alkotják ennek a kultikus térnek az elemeit. Fölső részén két csont szarvacska van elhelyezve, mely közrefogja a napkorongra emlékeztető vesszőkoszorút. A koszorúban aranyra festett fém háromszög (Isten szeme) függ aranyszállal az oldalfalakhoz és a tetőhöz rögzített kóccsomókhoz erősítve. A koszorú alatt kis emelvényen (oltár) kavics. Rajta karcolt „Fényes nap” felirat. A háttér vörösbarnára festett (a test rituális bekenése), plasztikusan mintázott homok, melybe tükör van illesztve (tükröz és sugároz), sárga fénysugarakkal, kék foltokkal övezve (napkultusz). Szent, ami szent.

A kiállítást a hat darab 100×100-as táblából álló Nagy Nap (2014-15) című festmény zárja. A szivárványszínű ívekből összeálló kép közepe vöröses, rózsaszínű kör, melyre napkitörésre emlékeztető foltocskák vannak festve. A középső részt narancsvörös gyűrű veszi körül, melyen kék, zöld, lila, sötétvörös, sárga, smaragdzöld foltok tarkállanak, becsapva a szemet. Távolról szemlélve, elmosódott alakokká állnak össze.

A kiállítás végül a kozmoszból visszatér a földre. Itt Ujházi kertjei, virágai láthatók (Sárga kert, 2014; Irisz, 2014), melyek harsány színeikkel, izgatott-expresszív ecsetvonásaikkal tűnnek ki. Festőiségük a Nagy Napéra rímel. Csak a festőiség létezik. Nem az azonosítható helyszín (sok képét Nadapon festette) a fontos, hanem az, hogy a festő keresi a nyugalmat. A dobozokban, festményeken zajló hétköznapi élet vagy éppen a lehetetlen események, a kert és a bolygók világa között tágulhat-e még az Ujházi-univerzum?

Jegyzet
*    Új Művészet, 1994/7-8, 43
Print Friendly