Szavak és más zavaró tényezők

Gerber Pál: Bennem már rengeteg világ dőlt össze

Batthyány 24 Galéria, Debrecen, 2015. III. 26–IV. 30.
Áfra János
Kiállítási enteriőr Gerber Pál tárlatán, Batthyány 24 Galéria, Debrecen, 2015

Kiállítási enteriőr Gerber Pál tárlatán, Batthyány 24 Galéria, Debrecen, 2015

Az egykor Műterem Galéria néven üzemelt, majd egy időre bezárt, s most Batthyány 24 Galériaként újranyílt debreceni kiállítótér a – nyolc évig világszínvonalon működött, ám nemrég a Déri Múzeum vezetése alá került, s bizonytalan sors elé néző – MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ szellemiségét igyekszik átmenteni, az egykori igazgató, Kukla Krisztián vezetésével. Nem meglepő hát, hogy az első, Kukla által szervezett tárlat anyaga egy, a műveivel már a MODEM csoportos kiállításain (Messiások, Istenem, Idegen anyag, Szabadkéz) is többször megjelent alkotóhoz kötődik, aki puritán, redukált formanyelvével, az egymáshoz rendelt képek és szövegek kettősében megnyilvánuló iróniával, az önkényesnek látszó képzettársításokkal erőteljesen reflektál a közéleti folyamatokra, a bennünket körülvevő világ mozgatóerőinek működési mechanizmusaira is.

Gerber Pál művészi pályafutásának indulása nagyjából egybe esett a szocializmus alkonyával. A 80-as évek közepétől egyedi hangoltságú, a képi és szöveges elemek párhuzamosságára, egyenrangúságára építő kifejezésmódjával a magyar művészeti szcéna emblematikus, iskolateremtő alkotójává vált.

Persze nem előzmény nélküli ez a fajta szöveghasználat, például sokban kapcsolódik Pauer Gyula 1978-ban készített és elpusztított, 127 szöveges elemből álló köztéri munkájához, a Tüntetőtábla-erdőhöz. A sajátos művészetértelmezésként feltűnő szövegek töredékszerűsége, az írásjelek elhagyása, a lezáratlan mondatok, a szabad képzettársítások, az önérvényűség hangsúlyozása, a líraiság éppúgy jellemzik már Pauer táblafeliratait is, mint a Gerber-szövegeket, csak mintha utóbbi művész tudatosabban kerülné a pátoszt és a didaxist, az elmúlt évtizedekben az írott elemek alkalmazásának egy nagyon sokrétű kelléktárát alakítva ki. A Batthyány 24 Galéria kiállítását is az teszi különlegessé, hogy nem az általánosan bevált kép-szöveg viszonyrendszerrel találkozunk a térben, a különféle hosszúságú és szerepű írásos részek szokatlan befogadói eljárások alkalmazására késztetik a látogatót. A címek hol előtérbe tolakszanak, hol pedig egészen elszakadnak a képtől.

A kiállítás hatvanhat elemből áll: egyrészt a jellemzően redukált színvilágú és kevés figuratív formára épülő, farostra vagy pozdorjalemezre festett, illetve lapra rajzolt képekből, másrészt a hangsúlyos, keretezett printfeliratokból. Ugyanakkor néhány kép esetén a megrajzolt formák is szövegek. A sorozatokat alkotó képek néha hagyományosabban egymás mellé/alá kerülnek, sokszor viszont bonyolultabb ikonosztázzá állnak össze. Mivel gyakran egy-egy műtárgycsoport mellett, listaszerűen szembesülünk a címekkel, nem egyértelmű a képekhez való viszonyuk. Minél bonyolultabb elrendezés szerint kerültek egymás mellé a képek, annál nehezebb hozzájuk társítani a számozott sorokba rendezett, művészi intenció szerinti címeket. A befogadó a könnyebben azonosítható kapcsolatoktól indulva jöhet rá a képek és a keretezett listákon szereplő címek elrendezése közti összefüggésekre, s ha a felsorolás vertikális logikáját sikerült visszaforgatnia a térbe, végül majdnem minden helyre kerül.

De csak majdnem minden, ugyanis előfordul, hogy a listán több-kevesebb elem szerepel, mint ahány képet mellette látunk. Például egy négysoros lista három képe, a Hangos csapásokkal a gonosz ellen – A halott ébresztése, A bizonytalanság emlékműve – A tanácstalan egység és az Újra felkel – Kivirágzik – Talpra áll egymás alatt található, ám a negyedik, a Szakadékba esett szekrény ezektől távolabb, a galéria ajtajának másik oldalán van. Még nehezebb megfejteni, hogy egy másik, tizenkét képből álló, az egykori bányászvárost felidéző sorozat melletti listán miért csak tizenegy címet olvashatunk. Erre még az a különös tény sem ad magyarázatot, hogy az egyik képen kalapáccsal megjelölt, másikon fejre állított Tatabánya elefántja 2015. április 8-án, azaz a debreceni kiállítás közben váratlan aktualitást nyert, ugyanis a városban az olasz Ramiro Maximus Cirkusz előadásának reklámozása céljából az egyik állatgondozó kivonult az utcára egy elefánttal.

A képcsoportok mellett olyan munkákat is látunk, amelyekhez egy-egy különálló keretezett sorként társul a cím, mint annál az egyforma bőr focilabdákat megjelenítő triptichonnál, ahol a képek alá kerültek az összeolvasható címek: A század által mindig rúgott, Sokat gyötört, és állandóan üldözött, mintha a labda itt a magyarság ironizált szimbólumává válna. A kultuszképek hagyományát játékba hozó IKON esetén maga a táblakép van fekete pólóba öltöztetve, képkeretek alapanyagaként is használatos lécekből álló kezei közt pedig egy bekeretezett, szögletes arcot tart, s a műtől balra a címfelirat látható. A Leszakadt függöny esetén egészen zavarba ejtőnek tűnik a címben hordozott tautológia, azonban az installáció szimbolikus értékét hangsúlyozza, hogy éppen a a három helyiségből álló galéria központi falára került az elferdült karnisról lelógó vörös függöny, némileg idegenül hatva a tárlaton.

Szöveges táblák tűnnek fel a térben képi elemektől függetlenül is, mint például A művészúr elbarmolta. Ezek a sorok mintegy önmaguk jelölői, gyakran metareflexív szerepük van, a befogadási folyamat során felmerülő lehetséges gondolatokat idézik. Van továbbá egy digitális kijelző, amin sorban futnak az ehhez hasonló gondolatok, például a Feladat: „Itt van egy halom betű. Rakd megfelelő sorrendbe, és irodalom lesz belőle!”

Hosszabb, önironikus szövegek is találhatóak a kiállításon, amelyek határjelölőként vannak jelen. Az első rögtön a kiállítótér előszobájában található parafatáblán tűnik fel, és egy modell portréfotója mellé társítva fogalmazza meg, miért nem járna a szöveg beszélője a képen látható lánnyal. A két további hosszabb írás a térrészek közötti átjárókba került: a baloldaliba a művészeti túltermelést környezetvédelmi problémává emelő A mű mint szemét – A mű mint hulladék, a jobb oldaliba pedig a megnyitószövegekből ismerős közhelyeket ellentétükbe átfordító negatív Méltatás.

Bennem már rengeteg világ dőlt össze – vallja a kiállítás címe, s ez a csalódottságot jelző szófordulatból keletkezett Gerber-sor nem csak a nyelvi és képi világok közötti viszonylatok bonyolultságára, de a történelmi, társadalmi folyamatok és egyéni sorsok ideológiáknak való alávetettségére is utal. A művészetnek pedig kezdeni kell valamit ezekkel az összedőlő világokkal. Erre utalhat a kiállítás fainstallációja, a Rendet rakni a művészet körül is. A nagy doboz bezárul, a kis doboz kinyílik. De a lényeg nem a doboz, hanem ami benne van, benne történik.

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!