Szintézis magasfeszültségen

Beszélgetés Fukui Yusuke képzőművésszel

Fővárosi Képtára – Kiscelli Múzeum, 2015. IV. 9–V. 31.
Molnár Eszter
A templomtér diadalívén kiállított Rai Jin triptichon a Tesla című kiállításon a Kiscelli Múzeumban

A templomtér diadalívén kiállított Rai Jin triptichon a Tesla című kiállításon a Kiscelli Múzeumban

Múlt és jelen, zene és képzőművészet, Kelet és Nyugat, tudomány és művészet, mitológia és fizika szintézise valósul meg afféle energiarobbanásként, de ezúttal nem atomkatasztrófaként pusztító, hanem lelket építő módon a japán származású magyar művész képein. Fukui Yusukéval Kiscelli Múzeum-beli kiállítása kapcsán beszélgettem.

Tokió helyett miért Budapestet választottad művészeti tanulmányaid helyszínéül?

Fukui Yusuke: Japánban a modernizáció lezajlása óta jelen van egy tradicionalista irány, mely a japán klasszikus festészet (nihonga) hagyományait őrzi, illetve a nyugati festészetet (yōga) követő oktatási vonal, amit európai mesterek honosítottak meg hazánkban. Én az utóbbi, nyugati típusú művészeti képzést választottam, de nem éreztem kielégítőnek, másra vágytam. Az egyik tokiói sugárúton, amit leginkább a budapesti kiskörúthoz tudok hasonlítani, tizenkilenc éves koromban pillantottam meg egy művészeti albumot, Barcsay Jenő művészeti anatómiáját, és abban a pillanatban tudtam, hogy ezt kerestem, ezt szeretném megismerni és megtanulni.

Hogyan jött létre a Kiscelli Múzeumban a jelenlegi kiállításod?

F. Y.: 2013 végén jártunk, Pallavicini Zita ötlete volt a kiállítás, ő ismertetett meg az akkori igazgatóval, Fitz Péterrel, aki felajánlotta a lehetőséget, amire azonnal igent mondtam. A 2011-ben elkezdett Tesla-sorozatot szándékosan tartottam vissza kiállításoktól, már nagyon készültem arra, hogy bemutassam őket. Igaz, hogy feketére alapozott vászonra készültek, de inkább grafikai jellegű munkák. A 2014–2015 során festett nagyobb méretű olaj-vászon képek már annak a tudatában készültek, hogy a Kiscelli Múzeum templomterébe fognak kerülni.

A fukusimai atomerőmű-katasztrófára azt a művészi választ adtad, hogy létrehoztad a Fukushima Hibrid Power Field (2011) című, napelemekből és szélturbinákból álló land-art-projektet, mely Japán energiaellátásának 45 százalékát lenne képes előállítani. Véleményed szerint miért nem kapott támogatást? Hogyan jutottál el Fukisimától Tesláig?

F. Y.: Az energiaprobléma és a művészet kapcsolata szerintem nagyon fontos és aktuális kérdés. Ma a gazdasági hatalom egyenértékű az energiahatalommal, és világszerte a művészet jelenlegi főtámogatói – nem kell részletezni miért – az arab országok. Nikola Tesla az én szememben azt a tudományos hatalmat képviseli, ami nem tudott, nem tud érvényesülni az üzleti erőkkel szemben, akármilyen zseniális találmányai is voltak. Az én pályázatom pontosan azért nem valósulhatott meg, amiért annak idején Tesla vívmányai sem kaptak teret. Az atomhatalom képviselőinek nem fűződik gazdasági érdeke ahhoz, hogy újrahasznosítható energiaforrásokat használjanak az emberek. Ezért nem teljesedhetett be Tesla nagy álma, a World Wireless System (a kiállított képek egy része is ezt a címet viseli) sem, ami a levegőben rejtőző elektromágneses mezőből „kiszívható” energia kihasználásával gyakorlatilag korlátlan mennyiségű áramot lenne képes nyújtani az emberiségnek.

Konkrétan mi látható, mi történik a kiállított képeken? Energiakisülések? Gömbvillámok esszenciái? Felhők, vonalhullámok mögül felsejlő japán viharistenek arcai?

F. Y.: A kiállított képsorozat két csoportra osztható. A fekete háttérre rajzolt, majdnem szimmetrikus egységekből álló, vizuálisan a Tesla-gömb energiasugaraira emlékeztető munkák (Tesla – World Wireless Sytem-sorozat, 2011–2013), amelyek az interneten található fotók alapján készültek, és konkrétabban követik azokat. A későbbi, 2014–2015-ös nagyméretű alkotások (Rai Un, Rai Ko, Rai Jin, Rai Den, Ikazuchi, Ikazuchi Fuji) már méretükből adódóan is nagyobb teret engedtek a fantáziámnak, tovább tudtam gondolni, alakítani a Tesla-gömb vizuális ingereit a saját, szubjektívabb elgondolásom szerint. Ha belegondolunk, hogy ma már mennyi láthatatlan sugárzás, energiamező vesz minket körül az internet vagy hálózat nélküli telefonok révén, akkor azt is mondhatjuk, hogy én ezeket a láthatatlan sugárzásokat próbáltam megjeleníteni, ugyanakkor az ecsetkezelésben benne van némileg a kalligráfia tudása, illetve a korábbi Tesla-sorozat tapasztalata is.

Némelyik képen mintha tényleg arcok lennének kivehetők az egyébként felhőszerű, absztraktan gomolygó felületekben…

F. Y.: Igen, ez lehetséges, de semmiképpen sem szándékos. Ha ilyet látnak bele a nézők, az inkább a véletlen műve; én igyekeztem minden ilyen konkrét szemszerű, szájszerű formát kikerülni, amikor kialakulni láttam őket a festés során. Amikor elkészült a kiállítás, nekem is eszembe jutottak a japán viharistenek, és a címadással utaltam is erre, de konkrét vizuális ábrázolás nem volt célom.

Mi a jelentése, jelentősége a vonalnak ezeken a képeken? A grafikai jellegű munkákon (Tesla – World Wireless System-sorozat, 2011–2013) a nagyobb vonalhalmazok néhol összeérnek, másutt pedig csak megközelítik egymást. Mi a szerepe ezeknek a vonalszüneteknek? Mintha ezek hordoznák a legnagyobb feszültséget képeken. A finom csendek a hihetetlen erejű vonalak között…

F. Y.: Huszonhárom évnyi magyarországi tartózkodás után megkockáztathatom azt a vélekedést, hogy a vonal felfogása egy kicsit más Európában és Japánban. Az én vonalaim például nagyon sokfélék. Néhol inkább vonalak tömegéről lehetne beszélni. A vonal erejét meghatározza a szín és a méret is. Nagyon fontos, amit említettél, a vonalak közötti „szünet” is, ami voltaképp egy láthatatlan teret is jelent. A festmény kétdimenziós síkjában a teret csak absztrakt vonalakkal lehet érzékeltetni. Nagy kérdés, hogy a vonal határolja az ürességet vagy az üresség határolja a vonalat?

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!