Velofetish

IMG_2362A Balkantango Velofetish című kiállítása Magyarország kortárs városi biciklis kultúráját mutatja be: a városi biciklizés széleskörű elterjedését és ennek a művészetre és tárgykultúrára gyakorolt, hirtelen felerősödött hatását. A kiállítás többek között néprajzi gyűjtéshez készülő fotókat, személyes emlékeket megörökítő filmeket, használati tárgyakat és fétis szobrokat felvonultató, naprakész szemléje mindennek ami kifejezi ezt a szabadságot és rugalmasságot szimbolizáló, az új évezred új város fogalmát teljesen átformáló jelenséget, amit biciklis kultúrának nevezünk.

A biciklis életérzéssel talán a környezettudatosság a legszorosabban egybeforrt fogalom. A bringánkat egyszer vesszük meg, nem kell tankolni, saját erőnkből hajtjuk. Legyen szó egy jó kis hétvégi bringázásról vagy piknikről, az ilyen programokon a fogyasztásellenesség, ha nem is vezérelv, de fontos kísérő jellemző. Az újrahasznosítás pedig a környezetet is védi, a fogyasztás fogalmát is átalakítja, főként ha DIY, tehát azonosul az alkotás élményével. A szereld magad bringaműhely (Cyclonomia), a cangán házhoz szállított friss házi ebéd (Kétker-Étkem) vagy a hajléktalanokat segítő biciklis ételosztás (BP Bike Maffia) ugyanannak a gondolkodásnak különféle kreatív megnyilvánulásai. A kerékpárgumiból készített övek (1Mind1, Felvarrom) és ékszerek (L’icorice), az újrahasznosított táska (Serin) és óra (Recyclock) pedig tárgyi illusztrációi ennek az egyre népszerűbb hozzáállásnak.IMG_2366

Bár a kerékpáralkatrészekből készített tárgyaknak közvetlenül nem tulajdonítunk varázserőt és nincs rítus, melynek kapcsán előbújna a bennük lakozó szellem, mégis mondhatjuk, hogy a bringás kultúrának erős kötődése van a fétis fogalmához. Ha istenségnél hétköznapibb értelemben is, de valamilyen szellem mégis lakik a fémalkatrészekből készített robotszobrokban (Felvarrom) és egy gumiruha fodrai között is (Aquanauta X Balkantango). Egy belsőből készített ékszer (1Mind1) nyaklánc formájában képviseli ugyanazt a szellemet, melyet mozgásban láthatunk a vetítésen (Szabó Amanda). Másként és mást mutatnak a biciklizésről, de abban mind azonosak, hogy részként képviselnek egy náluknál jóval jelentősebb egészet.

Bár városban gyakoroljuk, mégis megmaradt a biciklizésnek egyfajta extrém sport jellege, fogalma szorosan kötődik a kaland, sőt, néhol a veszélyes kaland élményéhez. Ahogy a futárokat szokás városi cowboyoknak nevezni, úgy ismeri az érzést kicsiben minden cangás: a hétköznapok bringázásának adrenalin flashét. Míg a Hollandiában dolgozó riksásokról készült dokumentumfilm (Riksaláz) egész hosszú távon mutatja ezt a kalandvágyat, úgy láthatjuk a cangával utazó stáb road-movie-ján (Cycle me Home) ugyanazt az érzést, csak rövidebb távon. Akár a hegymászók útjuk során, a városi biciklisták is elhaladnak halálos kerékpáros balesetek helyszíni megemlékezései mellett (Ghostbikes). Egy futártáska (Bagaboo) pedig jól mutatja, hogyan épült be a túrázásnál megszokott anyagból készült kiegészítő a város lakosairól alkotott képbe.
…és hogy miért koszos? Mert egy igazi futárzsákot tisztán csak a varrónője lát.

A huszadik század közlekedési kedvencét, az autót nemcsak a kényelem, de a korszerűség is jellemezte. A kortárs cangás kultúrának viszont mások a gyökerei, így más a jellemzője is: a bringa nem új találmány, új értelemben, városi környezetben, de mégis egy régit értelmezünk újra. Ennek megfelelően a biciklizés körül kialakult kulturális térben a kézzel készítettség, a tradicionális technikák és a hagyomány gyakran a technológia elé kerülnek a rangsorban. Műhelymunkában készülnek a kézileg asztaloskodott fapedálok (Woodie), kisszériásan varrt táskák (Blind Chick), bringás sapkák (Serin), pénztárcák (Balkantango) és egyedileg tervezett kerékpárvázak (Merényi) is. A biciklivel való stúdiófotózás (Én és a Biciklim) pedig úgy idézi az analóg fotográfia fénykorát, hogy közben a lóval közös portréfestészetre is emlékeztet.IMG_2503

A városi biciklizés egyre népszerűbbé válása több oldalról tesz különféle benyomásokat a művészeti életre. A bringa mint gyűjthető street art téma egy naptárban (Bringásnaptár) és betonfelfestések elmozdult elemei egy fotósorozaton (Open Eyes Series) ugyanazt mutatják: a canga hétköznapi motívumként körülvesz minket, városlakókat. Egy bicikliscég grafikai arculatának kidolgozása (Bagaboo) klasszikus alkalmazott művészeti példa, míg Buppa rappelése a legszabadabb kifejezése ugyanennek a motívumkörnek. A roma áldozatok Guruló Emlékműve pedig azt mutatja, milyen távoli mondandók is kifejezhetőek egy biciklivel.

A technikai ruházat városi viseletét egyre természetesebbé teszi a kerékpározás: akkor is hordunk már viharálló kabátot, amikor nem cangával vagyunk. A kerékpáros viseletek viszont egyre csinosabbak, így a technikai ruházat egyre kevéssé üt el nem sportolásra tervezett ruháinktól. Hétköznapi viseletünk észrevétlen összeolvad cangás ruháinkkal, kiegészítőinkkel (Urban Legend). Ezzel párhuzamosan a bringás viselet megkülönböztető a másik irányú működésére is rengeteg példát láthatunk. Megjelöljük magunkat, ahol csak tehetjük: arany kereszt mintára lánctányér alakú nyakéket (Körben) vagy bringás mintával szitázott pólókat viselünk (Torz & Merev). Míg az utóbbira példák az ékszerek és a póló, az előbbit szépen mutatja a technikai anyagokból, kényelmes bringázásra tervezett ruhák és az utcán elkapott cangás fotók (Cycle Chic).

2015. június 5-én Budapest és Berlin után Isztambulban, az Isztambuli Magyar Kulturális Központ gondozásában nyílt meg a nagy sikerű Velofetish-kiállítás, amely a magyar kortárs városi bicikliskultúrát hivatott bemutatni. A kiállítást Füsun Ipek kurátor és Frazon Zsófia muzeológus nyitották meg, az este folyamán pedig a Vázsonyi-Kardos Duó egy jazzkoncerttel szórakoztatta a négyszáznál is több érdeklődőt. A Velofetish Kiállítás július 4-ig tekinthető meg az Isztambuli Magyar Kulturális Központban.

Fotó: Pál Anna Viktória

Szöveg: Füsun Ipek

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:15+00:00 július 1, 2015|Szélesvászon|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!