Hétköznapi rutinok

Urai Dorottya

Mitől lesz egy nap „mindennapi” vagy „hétköznapi”? Attól, ha minél gyorsabban letudjuk a napi időadagunkat, 24 olyan órát, amikor a folytonos cselekvés, a sorjázó feladatok és szokások monoton menete közben nem figyelünk a körülöttünk élőkre? Miközben a koncentráció nélküli, automatikus megszokás-halom, vagyis az élet magányos rutinja egyfajta biztonságot ad? Attól, hogy nem történik velünk semmi, ami említésre méltó, ami örömmel, félelemmel tölt el? Vagy ami arra késztethetne, hogy változzunk, esetleg változtassunk? Attól, hogy az adott napnak semmi jelentősége nincs számunkra? És így a mindennapi azt is jelentené, hogy  nem érdekes? Pedig ha a kiállítás címét elemeire bontom, akkor az első szó a minden. A hét nap monotonitása – a hétfők, keddek, szerdák – hónapokba, majd évekbe tömörülnek. Ez a mi időnk, s így bomlik ki mindennapjainkból az élet. Ebbe vagyunk zárva, ebbe a folyton pergő, zajló saját időbe.

A kiállítás témájának drámai aktualitása is van ma számunkra itt, Magyarországon. A monotonnak tűnő napok körülöttünk zajló eseményei ugyanis kirajzolják azt, ami egyszer már csak történelem lesz. Hiszen ugyanezek a napok nem mindenki számára „mindennapok”. Azoknak sem, aki úgy döntenek, kivándorolnak Magyarországról, hogy külföldön éljenek. És annak a rengeteg embernek sem, akik menekülnek, akik otthontalanok és rutintalanok lettek. Ők elvesztették a „mindennapjaikat”. Ezt látva felértékelődhetnek számunkra a hétköznapjaink, és a tény, hogy az ember egyelőre rendelkezik olyan hellyel, amelyet otthonnak nevezhet. A pályaudvarokon, parkokban felállított sátrak – ezek a kvázi-otthonok – az ember intimitásra való alapvető emberi igényét mutatják, bárhol is van, és a rendezett mindennapok utáni vágyat. Ez a helyzet hívja fel jelenleg leginkább a figyelmet hétköznapjaink esetlegességére.

Csurka Eszter: Cím nélkül, részlet

Csurka Eszter: Cím nélkül, részlet

Ez a mai is csak egy számunkra a mindennapok közül. Adatokkal pontosan leírható: szerda, szeptember 9., időszámításunk szerint 2015, közép-európai idő szerint este 7 óra. Mi pedig mind itt vagyunk egy kiállítás megnyitón. Ez talán mégsem mindennapos dolog. Hiszen a művészet akkor sem hétköznapi, hogyha a mindennapokról szól, és az alkotás aktusa mindenképpen jelentőségteljes, még akkor is, hogyha a hétköznapok sűrűjében történik.

Ha a kiállítás tematikáját tekintve előzmények után kutatva visszatekintünk a művészet történetében, akkor elsőként felidézhetjük a hétköznapoknak rangot adó németalföldi festészet alkotásait, a mindennapi élet apró örömeiben, a mindennapok rutinjában szépséget találó ábrázolásokat. E pozitív művészi attitűddel szemben a huszadik század közepének pop art mozgalma már enyhén negatív előjellel tekint a hétköznapira és a tömegkultúra a lehúzó, kiábrándító kisszerűségére koncentrál. Az Everyday c. kiállítás műtárgyai – e témakörben maradva – a hazai konceptuális művészetben találnak rokonságot annyiban, hogy gondolkodásra, szembenézésre sarkallnak, ugyanakkor az itt kiállító művészeknél a hagyományos, tradicionális műfaji keretek között való alkotás, a mesterségbeli tudás és az esztétikus megformálás is kiemelt szerepet kap.

Kiállítási enteriőr, előtérben Herbert Anikó Panicum-darabjai

Kiállítási enteriőr, előtérben Herbert Anikó Panicum-darabjai

Herbert Anikó videómunkákat, vegyes technikával készült installációkat és nagyméretű akvarelleket is alkot. Alkotásait letisztultság, finom, esztétikus kivitelezés és személyes hangvétel jellemzik. Saját bevallása szerint munkáival az érdeklő társadalmi problémákra, jelenségekre reagál. A kis üvegburokban (üvegkockában) álló házak (a Panicum sorozat darabjai) egyszerre védettek és elzártak a világtól. Ugyanakkor az üveg törékenysége, a papír sérülékenysége miatt könnyen megsemmisülhetnek, sebezhetőek. Hintára történő helyezésük a bizonytalanság érzését kelti a szemlélőben. Talán azért, mert életünk ezekhez a tárgyakhoz hasonlóan idillnek tűnhet, mégis folyton ott van az óvatlan pillanatban bekövetkező megsemmisülés veszélye is. A hét darab felfüggesztett, vízzel töltött léggömbökben lebegő fa a hét napjainak megfelelői.
A víz most súlyossá teszi az eredetileg könnyűnek szánt, levegővel telt tárgyakat. A lufi, a gondtalan gyermekkor tárgya elnehezül. Herbert munkája érzékeny reakcióként is értelmezhető a generációnkat érintő bizonytalanságérzésre. Reakcióként az élet hosszú-távon való megtervezhetetlenségére.

Herbert Anikó: Dive-bomb

Herbert Anikó: Dive-bomb

Szakál Éva festményeinek és rajzainak fókuszában a mindennapok tárgyai állnak – ez lehet egy pohár, egy villanypózna vagy éppen egy buborékfújó. Ezek az objektek jellemzően letisztult, semleges térben jelennek meg. A figyelem így maximálisan rajtuk összpontosul, a művész vizsgálatának, vizuális elemzésének tárgyain. A fonott méhkas pár, a művész mindennapi tárgysorozatának, véleményem szerint, egyik legizgalmasabb darabja is megidézi a mindennapi munka monotóniáját. A méhek szervezetten működő közössége a munkamániás, megállni képtelen társadalom tükörképe is lehet. A művész egy másik alkotásán a természet egy meghitt részlete, a zöldellő növénycsomó a geometrikus kivágat révén beszabályozott, merev keretek közé kényszerül.

Szakál Éva: Hajlásszög I-II.

Szakál Éva: Hajlásszög I-II.

Csurka Eszter akvarelljei esetében a bizonytalanság érzése talán az alkalmazott technikából adódó. Az elfolyó hétköznapi jelenetek az elmosódott határok miatt álomszerűvé, megfoghatatlanná válnak. E hatás, valamint a sötét és világos színhasználat kontrasztja révén úgy tűnhet, mintha múlt század eleji fotográfiák megfakult kópiáit szemlélnénk. Ez az asszociáció ugyancsak a mindennapok mulandóságával szembesíthet bennünket.

Kondor Attila Splendor Solis – A figyelem útjai című munkájával a művészi alkotás evolúciós folyamatát vizsgálja. A kép megteremtődésének menetét mutatja be a sajátos hangulatú animációs film és a hozzá kapcsolódó festmény/rajzok segítségével. Az ezeken szereplő, ember alkotta terek – kertek, városképek, épületrészletek – nélkülözik az emberi alakokat. Ürességük, elhagyatottságuk mégsem szorongást kelt, inkább egyfajta meditatív állapotba ringatja a nézőt. A képsoron keresztül megtett utazás képzettársításokat szül: emlékezetünkbe idézheti Tarkovszkij vagy Tarr Béla filmjeinek hosszú snittjeit, a távol-keleti metszeteket. A film lírai hangulatára ráerősít Arvo Pärt Litany című zenedarabjának III. tétele.

Kondor Attila műve

Kondor Attila műve

A Tranker Kata által kiállított sorozat, a Napi rutin megóvás párbeszédet folytat Herbert Anikó házaival. A fényképeken látható épületek lakói számára a bedeszkázott ablakok védelmet biztosítanak. Céljuk, hogy minél inkább kirekesszék a kívülről érkező ingereket, melyek megzavarhatnák a bent lakók mindennapjait. Ugyanakkor értelmezhetők szembenézésre való képtelenségként, érzéketlenségként vagy a környező világtól való elzárkózásként. A házak belső szerkezeti makettjein – a belső tereket nyírfatörzsek tartják. Az az érzésünk, hogy ha a támasztást biztosító konstrukcióból akár csak egyet is kivennénk, az a belső szerkezet megbomlásához, a ház összedőléséhez vezetne.
Ugyanígy, az emberi psziché is igyekszik az őt érő negatív külső hatásokat kizárni, elfedni. Az élet kialakult rendjét védve, szokásokhoz ragaszkodva törekszik a tudat épségét megőrizni, hiszen egy túlságosan megterhelő élmény hatására ez az érzékeny rend összeroppanhat, ami kiszámíthatatlan viselkedéshez vagy teljes pusztuláshoz is vezethet.

Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényének egy részletével szeretném zárni a gondolatmenetemet, amely a kiállításon végigvonuló gondolatokhoz kapcsolódónak érzek. „Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy odalennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Jézus Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek (das schwerste Gewicht). Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat.”

Tanker Kata: Napi rutin megóvása (részlet)

Tanker Kata: Napi rutin megóvása (részlet)

 

(A szöveg a kiállításmegnyitón elhangzott beszéd szerkesztett változata.)

 

Center of Contemporary Art Budapest

2015. október 8-ig

Print Friendly