Pályázati felhívás a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ főkurátori megbízására

modem1A debreceni Déri Múzeum igazgatója pályázatot ír ki a Déri Múzeum MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központja közérdekű muzeális kiállítóhely főkurátori megbízatására 5 éves időtartamra.
A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (továbbiakban: MODEM, 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.) főkurátorának meghatározó szerepe lesz a MODEM szakmai tevékenységének kialakításában.
A főkurátor főbb feladatai:
Elkészíti a MODEM középtávú szakmai koncepcióját, ennek mentén évről évre meghatározza a kiállítóhely kiállítási tervét, kiválasztja az időszaki kiállítások kurátorait. (A kiállítóhely 2016. évre vonatkozó kiállítási terve már körvonalazódott. A kurátor szakmai koncepcióját és kiállítási terveit az ezt követő, 2017-20-as évekre vonatkozóan szükséges megalkotni.)
Szakmailag felügyeli a MODEM kiállítási tevékenységét, a kapcsolódó rendezvényeket és a kiállításokhoz készülő kiadványok megjelentetését.
Meghatározza a Déri Múzeum modern és kortárs gyűjteményezési stratégiáját.
Szakterületét illetően vezeti és irányítja a külföldi és hazai társintézményekkel való kapcsolattartást.
A főkurátor munkáját önálló hatáskörrel, de az igazgató jóváhagyása mellett, vele szorosan együttműködve végzi. A főkurátorral a múzeum megbízási szerződést köt. Munkája során köteles betartani a költségvetési szervekre vonatkozó szabályokat és előírásokat. Szakmai és gazdasági vonatkozású döntéseit az intézmény igazgatójának egyetértésével hozhatja meg.
A pályázat benyújtási határideje 2015. december 15.
Pályázati feltételek: a modern és kortárs művészetben való magas szintű jártasság, többéves kurátori, kiállítás rendezői gyakorlat, felsőfokú végzettség. A szakterületnek megfelelő szakirányú felsőfokú végzettség előnyt jelent.
A pályázatnak tartalmaznia kell a MODEM szakmai koncepcióját és a megadott időszak kiállítási tervét költségtervvel, kapcsolódó rendezvényekre vonatkozó elképzelésekkel, a pályázó végzettségéről és szakmai munkásságáról szóló szakmai önéletrajzot és a megbízási díjra vonatkozó igényét.
A pályázatot írásban a Déri Múzeum igazgatójának (Déri Múzeum 4024 Debrecen Déri tér 1.) kérjük benyújtani „ MODEM főkurátor pályázat” megjelöléssel. A döntésről a pályázókat írásban értesítjük.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:08+00:00 október 22, 2015|Szélesvászon|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!