A digitális organikus

Margl Ferenc

A posztinternet (vagy poszt-internet) kifejezés az idei évben elkezdte berágni magát a magyar kulturális köztudatba. A Te egyenes vonalakkal álmodtál, én görbékkel, amelyeknek savas árnyékai voltak nem az első olyan kiállítás a Fenyvesi Áron vezette Trafóban, amely ezt az új keletű szakszót tűzi a zászlajára. Magyar nyelven eddig mindössze két rövidebb, fogalomtisztázó írás látott napvilágot, az egyik Német Szilvitől az OK Computer. A nagy poszt-internet art összefoglaló, a másik Rieder Gábortól A posztinternet művészetről az Artlocator magazin oldalain. Evd0PNS3ZvG3Q3EzogwJVwFGgZ6Dt5qYSjZM-15vVXY,JfU9IOtnicWzNPWne4zQMogKoWGHzjDLY3orU06-XM4,xZvvd-JmuJ4mumm_aGloreVI925TJ5TH9IdHSYu2f0U

Ahogy azt mindkét említett szöveg igyekszik leszögezni, a posztinternet művészet – szemben a posztmodern vagy a posztdramatikus jelzőkkel – nem valaminek az elmúltát, vagy a „poszt” után következő szó valamilyen meghaladását jelenti. Épp ellenkezőleg, egy benne létet és általánossá váló kondíciót jelez, amikor az online és offline lét már nem válik el élesen egymástól. Tehát amikor a web esztétikája és vizualitása visszaáramlik a klasszikus értelemben vett materialitás területére ilyen konceptuális háttérről készülő művek formájában, amelyek egyszersmind a bevett műtárgydefiníciókat is megkérdőjelezik. Vagyis olyan művészeti gyakorlatokat jelez a szó, amelyek ehhez a vizualitáshoz és formanyelvhez nem kuriózumként nyúlnak, így nem forradalmi táptalajként gondolnak rá, hanem anyanyelvként és természetes közegként.

LDi6CfMG5rFw41GsGQ-oL0OytxAfCg39vUjEkf-_oHk,W-xIKmNZxMKOI31kfhUvYvJF5SIHMybwOrB32S4A1yY,Mlz359aGo7wGrEDQjnfQxNvnwICXRHkF31TyOkcV0xM,ciGDDQw8bAQ9tJG76kaob-3YQ-nhWuVobkhZMwboKrUA Trafó aktuális kiállításán három fiatal művész, a román George Crîngaşu, Zsófia Keresztes és a finn Jaakko Pallasvuo munkái láthatók. A tér közepét Crîngaşu Fake Keygen című installatív munkája uralja, amely a komputeres képalkotás és annak printben megjelenő, rögzített, materiális kivonatát feszíti egymásnak azzal, hogy míg az apró televízión folyamatosan át- és újrarendeződve látjuk az eredetit (?), addig a látóterünket a fenséges méretbe felnagyított, de térben és kompozíciójában rögzített print tölti ki, amelyen a művész más digitális kollázsainak nyomatai is megtelepednek. Maga a falméretű mű – és egyben a videó is – egyszer használ művészettörténeti referenciákat, mint a korinthoszi oszlopfők vagy a kompozíció közepén álló Pallasz Athéné szobor, de mindeközben az egész alkotott képre kihat a digitális trash, a pixelek és textúrák darabossága, a képtorzító layerekkel történő játék, digitális organikusság jellemzi a képet; és Crîngaşu képeit általában.

S39eZ3fOpJ5Vt9jVfDgIu08h9svidYioVDorKSJFWpEKeresztesi Zsófia A felhasználói élmény című sorozatba tartozó munkáit egy materiálisabb organicitás és térbeli burjánzás jellemzi. Visszatérő elem objektjeinél, hogy a tárgyat uraló formát, színvilágot vagy közeget egy képi középpontból és eredetből lehet levezetni vagy kibontani. Ezek a képi középpontok rendre széles körben ismert, a fogyasztói kultúrával összefüggő képek, például Macintosh-készülékek dobozain látható háttérképek, idealizált tájképek. Ezek adják a sík, a képbeli alapot, az organikusnak ható, térbeli tárgy megképzésére legyen az egy papírból készült hegyszerű képződmény, feltörő vagy épp lezúduló víztömeg. Ez az organikusság legelevenebben a sorozat Merüljünk el a mélybe lassan és Csevegés a pálmák alatt című darabjainál jelenik meg, ahol az anyagkezelés hatására mintha szerves, verejtékező nyálkás szövet vagy valamiféle váladék burkolná a tárgyakat, amelyek itt is szembeötlően egy képi középpont köré szerveződnek.

Mpx8CJl3_YyatRZRMrbyg93amox3mBDub_Ez8o6R9-M,QGgBPPNP--AZKf5zbkOdH39T5Ee7ulZlvX7_etw0loY,LESnHkK_UBt6ceKh4MzgeDomubojrxVbilsIlXyyEeAJaako Pallasvuo három videója közül az egészen művészmozi méretű teret kapó, elsőre performansz-dokumentációnak tűnő EU egy steril, színházi térbe helyezett posztapokaliptikus világot jelenít meg, ahol egy magát a „cool” minőség mentén meghatározó csoport haláltáncba torkolló létezését nézhetjük végig. Az eleinte hallható narráció és magyarázó szöveg okán egy kvázi temészetfilmes, docufiction jellegű atmoszféra lengi be a művet. Aztán egy dramatikusabb jelenetsor után éles, pszichedelikus vágásokkal megörökített haláltánc bontakozik ki, mivel a zárt csoporton belül is felüti fejét a rettegett pestis – aminek a felbukkanását a középkori fekete halál illusztrációi kísérik –, és a gennyedző, véres kelések lepik el a „cool” közösség tagjainak testét. A leginkább talán new age szubkultúra jegyeit mutató közösség haláltánca egyszerre mutatja a vallási extázis és a delíriumos rave party jegyeit. Fontos, hogy ezt az extatikus jelenetet a szétziláló vágás mellett Pallasvuo az operatőrök többszöri képhatáron belülre kerülésével is elidegenítő hatásokkal bombázza. A How to internet? című videó pedig megadja Pallasvuo munkásságának ars poeticáját és konceptuális keretrendszerét, vagyis az irónia kulcsfontosságát és a művészeti piac mindenhatóságának megkérdőjelezést. „Death to the art market” – olvassuk, miközben David Cronenberg Agyfürkészőkjéből látunk egy jelenetet, amelyben valakinek a feje épp telekinetikus úton felrobban, alatta pedig a ’90-es években rongyosra játszott Bittersweet symphony midihangzású remixe szól, vagyis már ezen a samplingen keresztül is egy új, párhuzamosan már létező kánon legitimilását végzi.

A Trafó aktuális kiállítása a posztinternet művészet lehetőségeinek csupán egy részét mutatja fel, ahogy tette ezt korábbi két projektjével, Mihuț Boşcu Kafchin önálló kiállításával és a Derengés című tárlattal. Minden jel arra mutat, hogy a Trafó ezen irány mellett tette le voksát, és tagadhatatlan, hogy hiánypótló tevékenységet végeznek a kortárs szcénában.

 

Trafó Galéria

2015. XI. 29-ig

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:00+00:00 november 20, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!