Az önmagába visszatérő fény

LUMINA ‒ Hommage à Kepes György

Mészáros Flóra

Franciaországban, Moholy-Nagy László absztrakt tevékenységének dokumentumai között bukkantam olyan eddig ismeretlen levelekre, amelyben a magyar mester az amerikai Chicago School of Designba, az úgynevezett új Bauhaus intézményébe elismert párizsi alkotókat invitált meg úgy, hogy a Fény és szín részlegvezetőjének, az új szellemiséget képviselő Kepes Györgynek a jelenlétével próbálja  meggyőzni őket a csatlakozásra. Kepes, ha a téves információkkal ellentétben a német Bauhausban nem is vett részt, de német területen, Berlinben éppen Moholy-Nagy fedezte fel és vonta be fényinstallációk tervezésébe. Sőt Moholy-Nagyot követte Londonba és Amerikába is. Ide nemzetközi karrierjének elindításaképpen a harmincas éveiben érkezett meg, éppen annyi idősen, mint a Deák17 Galéria kiállításnak, a Lumina ‒ Hommage à Kepes György fényművészeti tárlatnak fiatal kiállítói, Mátrai Erik, Szabó Amanda, Szigeti G. Csongor, Szvet Tamás. Sőt, a Deák17 Galéria ifjúsági profiljához könnyen társítható, hogy a chicagói intézmény Fény Tanszéke tudományos diskurzusteremtő hatóereje helyett elsődlegesen reformpedagógiai program lett.

Fotó: Molnár Levente

Fotó: Molnár Levente

Ma már nemzetközi tanulmányok sokasága cáfolja a korábbi feltevéseket, miszerint a fényművészet skandináv gyökerekkel rendelkezik. A fényművészet eszerint magyar eredetű, pontosítva, hazai találmány. Nem véletlen Moholy-Nagy László korábbi említése, mellette Kepes György, Schöffer Miklós bizonyítják a magyar forrásokat és folytonosságot. Bár, a nemzetközi színtéren alkotó művészek is a szokásos ördögi kör áldozatai. Internacionális alkotóinkat ugyan felfedezte és javarészt feldolgozta a nemzetközi művészettörténet, ám szerepük és az általuk képviselt művészeti vonal itthoni tárgyalása periférián maradt. Igaz éppen a rendszerváltás utáni periódus és különösen a 2015-ös Fény éve segítette a gyors hazai eszmélést, amely láthatóan előtérbe hozhatja, hozza a mai tárlaton bemutatkozó magyar kortárs alkotók helyzetét.

Szigeti G. Csongor: SUPERFLUOUS LIGHT 1.0, 2015 /  Fotó: Szigeti G. Csongor

Szigeti G. Csongor: SUPERFLUOUS LIGHT 1.0, 2015 /
Fotó: Szigeti G. Csongor

Ebbe az új keletű, megkésett aktivitásba tartozik, Orosz Márton terjedelmes és a nemzetközi színtéren is elsőnek tekinthető Kepes-monográfiája, Paksi Endre Lehel fényművészetre koncentráló összefoglaló tudományos írásai és kurátori munkája, az egri Kepes Intézet pár évvel ezelőtti megnyitása. Tovább sorolhatjuk az eseményeket: a Ludwig Múzeumnak A fényjátékosok című tárlatát (2010), Csáji Attila idei Fényút című kiállítását a Műcsarnokban, vagy ugyanebben az intézményben a jelenleg futó Schöffer-életműkiállítást. Ha nemzetközi szinten tekintünk szét, akkor pedig idén a Tate Liverpoolban rendezett Kepes György-kiállítást érdemes megemlíteni, amely a fényművészet alapjainak bemutatása mellett Kepesnek az angliai kanonizálását is megcélozta.

Fotó: Szigeti G. Csongor

Fotó: Szigeti G. Csongor

Összességében észlelhető, hogy a fényművészet nagy trendjei a harmincas évek, a hetvenes évek és a kétezres évek körül összpontosulnak, s mindezt elsődlegesen az optikai látás változásával, új tudományos megközelítések megszületésével magyarázzák. Mindazonáltal háttérbe szorul az a tény, hogy mindhárom felívelést hozó korszak első fényművészettel kapcsolatos mozzanatai nagy világméretű gazdasági válságok és újjászülető társadalmi rendszerek hatásához köthetők, amelyeket érdemes lenne mélyebben megvizsgálni, és ennek összeköttetéseit elemezni az itt kiállító Szvet Tamás fénykutató tevékenységében és Szigeti G. Csongor „felesleges fény” megközelítésének definiálásakor. Szvet Tamás itteni fényszeánsza bizonyítja, hogy kiállított műtárgyai tökéletesen illeszkednek az ifjúsági kiállítótér imázsához, minthogy a fiatalkornak a padlások és pincék sötétjében zseblámpával megkísérelt kincskeresésének aktusát idézik. A gyermeki felfedezés élményén és a kutató attitűdön túl a látogató maga szabályozza a fényforrás voltát, és ezzel akinetikus szobrászat nyelvezetére lefordítva, ő válik az időjárási tényezővé, ami beindítja a műtárgy megelevenedését, „megmozdulását”. Szvet Kepesnek az egyik legfontosabb kérdését, a tudomány és a művészet viszonyát is felveti, hiszen ezek a tárgyak csak itt, ebben a térben léteznek, így a tárlat dokumentációját nyújtó felületté minden esetben – egyedi módon rögzítve – ismételten a befogadó válik.

Mátrai Erik: Keresztelőkút (2012) és Tál (2012) / Fotó: Szigeti G. Csongor

Mátrai Erik: Keresztelőkút (2012) és Tál (2012) /
Fotó: Szigeti G. Csongor

A fényművészet dokumentációs kérdéseire kiváló példa a média designer Szabó Amanda munkája ‒ aki rögvest nemzetközi porondon próbálta ki magát ‒, s dán tervezőkkel megvalósított bécsi Wagner- és Mozart-operaelőadásokhoz alkotott színpadi fénnyel való kísérleteit egy videomunkában foglalta össze. (Különösen fontos itt a dokumentáció, mert a nemzetközi előadások hazai tervezőanyaga elzárva maradna a magyar közönségtől.)

Szabóhoz hasonlóan Szigeti G. Csongornak a Felesleges fény című munkájánál egy gerillaakciónak tekinthető videós dokumentációt láthatunk, amelyben a gyermelyi művésztelep egy lassan elenyésző épületére spontán módon kivetített „felesleges fény” felirat változásait szemlélteti. Szigeti eljátszik a fény tünékeny természetével, és mesterséges fény híján a természeti viszonyokra való kiszolgáltatottságra utal vissza. A Felesleges fény című munka nemzetközi továbbgondolása az itt bemutatott Superfluous Light című konceptualista mű, ahol, akárcsak a magyar verziónál, a felesleges szóban megjelenik a túlzó „leg”, itt a valami feletti, valamin túli pozitív jelző a „super” kerül szembe az összességében negatív kontextust „supefluous light” fogalommal, amely így ironikusan figurázza ki napjaink túláradó fényhasználatát és technikaközpontúságát.

Szvet Tamás: Fényidézés 2., Szabó Ágnes: Szabadság-szobor sziluett, 2000-2008 / Fotó: Gombos Boglárka

Szvet Tamás: Fényidézés 2., Szabó Ágnes: Szabadság-szobor sziluett, 2000-2008 /
Fotó: Gombos Boglárka

Mátrai Erik ezzel szemben nem a 21. század, hanem a korábbi évszázad fényművészeti megközelítéséhez nyúl vissza, amelyet a szín, színfény uralt, így a színekkel gazdagított fény spirituális, misztikus erejére és a klasszikus ikonográfia kifordítására helyezi a hangsúlyt. Korábbi monumentális megoldásaival szemben most kisebb léptékben, fénynyalábszerűen pillérek mentén festi meg fénnyel a galéria falait, ókori templomterek, paloták klasszikus tereinek illúzióját keltve, amelyek folyamán – többek között szakrális eszközökre – kehelyre, tálra emlékeztető szimbolikus tárgyak rajzolódnak ki.

Az itt kiállító művészek, bár nem Kepes konkrét tevékenységére reflektálnak, a kepesi szellemiség örökösei, és arra törekednek, hogy a magyar eredetű fényművészet nemzetközi elismertségét, folytonosságát igazolják és továbbvigyék.

 

(Elhangzott a kiállításmegnyitón.)

 

Deák17 Galéria, XII. 31-ig

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:00+00:00 november 29, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!