A halálnem – haláligen – ízlés és szerencse dolga

Deák Csillag: Szín-lelt kis halál

Az Önkritikus portré című, három helyszínen, a kArton Galériában, a Latarka Galériában és a 115-106 Lakásgalériában futó projekt záró eseménysorozatának része, amelyet Borsos Lőrinc hozott létre Szenteleki Gáborral és Oltai Katával közösen.

Borsos Lőrinc 2008-ban született. Nem elírás a dátum és nem is csodagyerekről van szó. Vagy mégis? Ő Borsos János és Lőrinc Lilla képzőművészek által 2008-ban létrehozott közös entitás. A Petri Györgytől kölcsönzött cím beszédes: A Halálnem – Haláligen – Ízlés és szerencse dolga. Hogy nemet, vagy igent mondunk a halálra, bárcsak szerencse dolga lenne. A halálnem se mindegy. És gyakran nem is ízléses.

Borsos Lőrinc: Végbéllény, 2015

Borsos Lőrinc: Végbéllény, 2015

A galéria pincehelyiségében Verebics Ágnes szörnyeit ismerősként köszöntjük a Rebellious, Légszomj, Latexman (2015) triptichonján. A légszomj mindenkit elér, a pincehelyiség dugig tömve látogatókkal, nincs levegő, de jó érzés figyelni, hogy van érdeklődés. A triptichon történetet is mesél. A Latexman lenne a vég? Végre lesz egyenlőség férfi és nő közt, miért legyen csak guminő? A Mongoose vs Cobra (2011) című képen mindketten a ringben. A mongúz elbánik a kobrával is, mielőtt a nyakát elharapná, itt egybeolvadnak, szinte szimmetrikus lénnyé egyesülnek. Nem tudom, melyiküknek szurkoljunk.

Verebics Ágnes: Mongoos vs cobra

Verebics Ágnes: Mongoos vs Cobra, 2011

Borsos Lőrinc Végbéllénye (2015) mintha egy magzatpózban fekvő női test lenne, egyik végéből lábfej kandikál ki, vagy bélsár lenne? A két nyílás, mint egy trombita, tátong. Kettős lény, mint Samu Géza Kétfelé növő fája, emészteni nehéz, fekvő kígyó, kobrafejjel, csípésre kész, nagy falatra vágyik hatalmas, csavaros teste, ahogy lustán pihen. Nem úgy tűnik, hogy üres lenne bendője, de csípni akkor is akar, mert végbéllény, végtelenül az. Kibelezve.

Ember Sári Múzsa ebéd után (2007-2010) műve az öregségről szól, valaki még él, de mégis az élet után van. Már csak az evés lehet öröm, lemegy a vérnyomás, fáradtság jön, a múzsa talán az altestnél jár vagy térdel, legalább gondolatban, vagy az öreg álmában. Jóllakott, belehalhat. Gerber Pál A művész útja (2015) című videóját nézve nem látom, merre jár, talán ő tudja. Van valahol, látszik valaminek és valakinek. Meztelennek. Elveszettnek. Úton van, amelynek nincs vége. Várja, hogy vége legyen. A múzsa még éhes.

Ember Sári: Múzsa ebéd után, 2007-2010

Ember Sári: Múzsa ebéd után, 2007-2010

Győrffy László A bosszú angyala (2013) című műve a kisfiút kísérti, aki még nem tudja, mi az a kis halál. A 17. és 18. századi írók úgy említik az orgazmust, mint egyfajta halált, és a franciák mind a mai napig használják erre a la petite mort elnevezést. Kutatások felfedték, hogy minden egyes átélt orgazmus során körülbelül három másodpercre kómába zuhan az ember, így éli át a gyönyört, miközben egy kicsit meghal. Az angyal most bűnbeesést hoz?

Karácsonyi László I Wanna (Never) Grow Up (2013) című munkája nem mese, ezt már mondta Peter Pan is, de egy törpe minek nőne fel? Méghozzá hupikéken? Tornászik, emeli a lábát, tartja a kondiját, itt a fiúk nem a bányában dolgoznak, fenyegető gomba nő fölöttük. A Szent Sebestyén Darts (2015) feje fölött a céltábla glóriaként csillog, mégis jut testére is elég nyíl. Mazochista lenne? Keze nem a gatyájában, nem kis halál lesz.

Kis Róka Csaba Humanlike Fragment in Grey and Purple (2015) című műve első impresszióra a Sikoly parafrázisa. Színesben, de nagyon is emberszerűen, miközben kutya is lehetne, füle-farka lóg. Erekció mutatkozik? Mintha egy mesterséges cső meredne ki testéből. Aztán jön a Forcible Entry (2015), erőszakolt behatolás, minden a fejben történik, itt is, és hány bőrt lehet még lehúzni erről?

Győrffy László:

Győrffy László: A bosszú angyala, 2013

Szalay Péter Kígyója (2015) kobratáncot jár, szoborrá merevedik, mégis fenyegető, férfiak fojtogatója, a konformizmusé. Aztán hurokká válik, kanyargó kígyója szívet formál, átlátunk rajta, Möbius szalagként csavarodik, önmagát fojtogatja. Szemző Zsófi Men’s work, Women work, 2010-2011, részlet, munkamegosztás? Ti csak szőjetek, kössetek lányok? Aztán jön a szalmazsák, összenő, ami összetartozik. De mintha nem csak kötne a fekete kéz, hanem bontana is. Pénelopé csak vár, és visszabontja művét, de hol vannak a kérők? Ott kérődznek a szalmán, alom, szénaboglya, ezt rakd össze, puzzle, sós, rózsaszín süteményekből, nem is kell rózsaszín szemüveg, itt az élet sója, de nyugi, ez csak egy részlet.
Halálnemeket láttunk. Feljövünk a friss levegőre, nincs haláligen. Ízlésünk tiltja, hogy beszámoljunk, mi a helyzet a kis halállal.

 

Kölüs Lajos: A csönd is beszéd

Ember és állat kalandos történetét látom viszont Verebics Ágnes festményén. A dzsungelben érzem magam. A felnőtt Maugli dart-céltábla lett. Sir Kán, a tigris távol maradt, talán nem nézné jó szemmel Győrffy művét, amelynek témája nem a naplemente, de nem is a világ vége. Erekció, spontán. A vágy titokzatos tárgya előtt állunk. Kép a képben, az installáció a hatást mutatja, amit a képek kiváltanak egy ártatlan szőke gyermekből. Győrffyt a mechanizmus foglalkoztatja, az organizmus és az orgazmus, mire is indulunk be és hogyan, beindulunk-e valójában bármire is (A bosszú angyala, 2013).

A Latarkában játszanak az alkotók. A jászolt idézik meg (Szemző Zsófia: Men’s work, Women work, 2010-2011), már nincsenek napkeleti bölcsek, elmentek, némi ajándékot is hoztak, de akiknek hozták, nem tartottak rá igényt. A szent család útra kelt. Egy kéz kötöget, mintha párka lenne, nem tudjuk, milyen eredménnyel jár a munkája. Moizer Zsuzsa foltokkal építkezik, alakjai elmosódnak, mintha búcsúznának (A búcsúzás, Az elmosódó arc, 2014).

Lényeket látunk elemeire bontva, zúzva, trancsírozva, lepusztítva, lecsupaszítva. Véglényként, mintha vírus lenne (Borsos Lőrinc: Végbéllény, 2015). Szorongunk, mert esendőek és halálra ítéltek vagyunk. Kudarc lenne a halál? Egy nyakkendőben is ott az akasztás motívuma, rejtettsége, áthallása. Benne a görcs, a csomó, a kibogozhatatlan fonál, göcs. Személytelenít, nem más ez, mint a halál lehallgatása, kötetlenné tétele. Egyszerű és könnyen érthető, átlátható. (Szalay Péter Kígyó, 2015).

Dallos Ádám: Cím nélkül, 2015

Dallos Ádám: Cím nélkül, 2015

Sodródások is ezek a művek, a valahová való tartozás igényével, érzésével és szándékával. A valóság egésze helyébe egy-egy valóságszelet lép. Az abszolút valóságot keresik és helyette a valóság abszurditását fedezik fel, leplezik le. Kis Róka sárga színei a sápkórságot juttatják eszembe, de valahol van Gogh napraforgói is jelen vannak. Kis Róka képei csöndesek ugyan, de tele a kiáltás hangjaival, önragadozóan, önpusztítóan (Forcible Entry, 2015).

Az elmúlás bizonytalansága lebeg a képek fölött. A haláligen. A végzet sorszerűsége és kínos elkerülhetetlensége. Keresem a művek mögötti filozófiát, de lehet, hogy nem is mögöttük, hanem bennük. Dallos Ádám Cím nélkülje (2015) mozgalmas, felkavaró csendélet. Színorgiát látunk, magát az életet, annak gazdagságát. Ez lenne A nagy zabálás? Itt már nem ül senki az utolsó vacsora asztalánál. Nincs is asztal.

Karácsonyi László: I Wanna (Never) Grow Up, 2013

Karácsonyi László: I Wanna (Never) Grow Up, 2013

A halál nem más: minden lehetséges tapasztalat lehetősége megszűnésének tapasztalata (Király V. István: A halál és a meghalás tapasztalata, 2003). Mert az ember a leghátborzongatóbb torzszülött. Kiállításokra járunk, nézzük a képeket, fogyasztjuk őket, mint a metafizika csillapító piruláit (algocalmin). A halhatatlanság az isteneket illeti meg, akikkel szemben viszont az itt jelenlévő művészek és nézők csodálkoznak, kételkednek, megdöbbennek a végességük tudatától.
A libidó, a morál és a transzcendencia-érzék keveredik a művekben, eltérő aránnyal. Látni a veszélyt, miként válhatnak rövid idő alatt konvencionálissá még a legradikálisabb felvetések, képek is. A kiállítás hierarchiaellenes, horizontalanításában rejlik a hatása és az ereje. Nincs kitüntetett irány, cél, eszköz. Egyéni módok és utak vannak. Összegzésük pillanatnyi állapot és helyzet, mutat valamit korunkról, helyzetünkről, de nem maga a korunk és nem maga a helyzetünk. Több annál, de kevesebb is. Szükségünk van rá, látásmódunk karbantartása, flexibilitása miatt.
Mondják, hogy a diszkréció a megkülönböztetés művészete. Mikor és hogyan tudjuk megkülönböztetni a kedvező pillanatot az elvesztegetett időtől, kérdés. És ez hárul a nézőre is. A kedvező pillanat elkapása, hogy ne érezze, elvesztegetett idő volt a kiállításon lenni. A megkülönböztetés nem jelent kizárást, és az összetartozás nem minden különbség nélkül való (Hannes Böhringer – Gondolatok filozófia és művészet).

Kis Róka Csaba: Forcible Entry, 2015

Kis Róka Csaba: Forcible Entry, 2015

A kép közöttiségben (analógiája: szöveg közöttiségben) élünk képtelenül, képekre hagyatkozva, képekre vágyva. Átírunk, átértelmezünk valamit, a múltat, jelenünket, önmagunkat. Ismételten és sokoldalúan. A formai szigor és a sűrítés jeleit látjuk a kiállításon. Az eltérő életformákat, az excentrikus alakokat, amelyek és akik magukban hordozzák a nem- képesnek-levést és a nemtudás szokatlan dimenzióit. Valahol Szókratész is jelen van, nem dönt el semmit, csupán gondolkodik, kérdez. A méregpohár üres?

Részt vevő művészek: Borsos Lőrinc, Dallos Ádám, Ember Sári, Gerber Pál, Győrffy László, Karácsonyi László, Kis Róka Csaba, Moizer Zsuzsa, Szalay Péter, Szemző Zsófia, Verebics Ágnes

Fotók: Skajra Astrid

2016. 01. 13. – 2016. 02. 04.
Latarka Galéria

 

Print Friendly