P. Szabó Ernő

Minden mozog – idézte egyszer műveivel, az alkotás folyamatával kapcsolatban Reigl Judit festőművész Hérakleitoszt. „Alkotás közben egy időben vagyok a vászon, a festés maga és a festés nézője” – mondta, de úgy tűnik, az állandó mozgás nemcsak a művész és a mű kapcsolata, az alkotás folyamata felől szemlélve izgalmas az ő esetében, hanem a művek, az életmű körüli történéseket illetően is. Úgy tűnik, az immár 93. életévébe lépett Reigl Judit életműve körül állandó a mozgás, alkotásai új és új érdeklődőket vonzanak – erről egyébként Makláry Kálmánnak is lehetnek friss élményei, hiszen a brüsszeli Brafán, ahol nemrégiben kiállított – ugyancsak nagy volt a mozgás a többi között Reigl műveit prezentáló standján.

Mondhatnánk, így megy ez már több mint egy évtizede. Nagyjából attól az eseménytől kezdődően, hogy alkotásaiból nagyszabású tárlatot rendeztek a Műcsarnokban. Nem ez a kiállítás volt az immár több mint hat évtizede Franciaországban élő művész első hazai bemutatkozása, hiszen 1982-ben már kiállított a Tisztelet a szülőföldnek című csoportos bemutatón, de ez volt az az esemény, amelynek komoly hazai és nemzetközi visszhangja (is) elindította Reigl művészetének a reneszánszát. Azóta itthon két nagyobb kiállítást rendeztek műveiből, 2010-ben a debreceni MODEM-ben, 2014-ben pedig a Ludwig Múzeumban, a Makláry Galéria pedig amellett, hogy képviseli az alkotót a világ legkülönbözőbb pontjain rendezett vásárokon, s egyéni bemutatókat rendez alkotásaiból, azon is folyamatosan dolgozik, hogy a képek, rajzok minél több jelentős múzeum gyűjteményébe bekerüljenek, állandó vagy időszaki tárlatán szerepeljenek. DSC_0012

S valóban, 2012-ben például Reigl Judit 1956-os Robbanás című, a New York-i Guggenheim Múzeum gyűjteményében levő festménye (összesen három képét őrzik ott) kiemelt helyett kapott a Art of Another Kind: International Abstraction and the Guggenheim, 1949-1960, azaz Egy másfajta művészet, nemzetközi absztrakció a Guggenheim Múzeumban 1949-1960 című kiállításon. Reigl Judit alkotásai iránt egyébként is igen nagy az érdeklődés a különböző Egyesült Államok-beli kortárs művészeti múzeumokban. Az elmúlt pár esztendőben alkotásai bekerültek a New York-i Museum of Modern Arts (MoMa), a buffalói Albright-Knox Art Gallery vagy a Museum of Fine Arts-Houston gyűjteményébe. A New York-i Metropolitan korábban három festményt őrzött a művésztől, közülük az egyik – egy 1956-os, szintén Robbanás című festménye – a New York-i iskola képviselői, például Jackson Pollock, Mark Rhotko és Robert Motherwell művei mellett szerepel az állandó kiállításon, a legutóbbi években pedig újabb hat képe került ebbe a múzeumba.

Magyar származású festőként messze a legjobban reprezentált alkotó az észak-amerikai múzeumokban, közben persze Európában sem csak a Pompidou Központban találhatók meg festményei, hanem többek között a londoni Tate Modern és a párizsi Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris gyűjteményében is. 2013-ban a Christie’s aukciósház londoni árverésén a Robbanás-sorozat egyik darabja 50 millió forint feletti összegért kelt el, két évig ez a festmény tartotta a legmagasabban áron eladott alkotás rekordját a ma is élő, magyar származású művészek munkái között, egészen 2015 decemberéig, amikor is a Sotheby’s árverésén 96 millió forintnyi euróért ütötték le egy másik alkotását. DSC_0005

A legújabb hírek szerint pedig újabb kiállítások szerveződnek Reigl műveiből, az Egyesült Államokban és Európában összesen hét bemutató. A sor tíz nappal ezelőtt el is kezdődött, mégpedig az Ohio állambeli Oberlin College-ban lévő The Allen Memorial Art Museumban, ahol Body of Music címmel rendezték meg az Egyesült Államok-beli első retrospektív kiállítását. Több szempontból is érdekes ez a hír. Egyrészt azért, mert ott működik az Oberlin Conservatory of Music, amelyet 1865-ben alapítottak, s ma az Államok legrégebbi folyamatosan működő konzervatóriuma, ha úgy tetszik, meghatározza a hely szellemét, amit a Reigl-kiállítás, ahogyan a cím sejteti, szintén igazolni látszik. A zene, elsősorban Bartók Béla s még inkább Bach, akinél szinte a lélegzéshez, az élet alapvető ritmusához hasonló természetességgel jelenik meg a zenei, az esztétikai érték s benne a teljes szabadság, pályája kezdetétől meghatározó jelentőségű volt Reigl Judit számára. Sosem háttérzenét hallgatott alkotás közben, hanem gesztusaival, testmozgásával, az alkotás folyamatával az így létrejött művekkel, a képzőművészet kifejezőeszközeivel mintegy feleleteket fogalmazott meg a zenei hangokon keresztül feltett kérdésekre. Éppen ezért fontos az adalék, hogy az intézmény tavaszi műsorfüzetének a címlapján egy olyan Reigl-kép reprodukciója kapott helyet, amelynek megszületésekor a zenének különösen jelentős szerepe lehetett: a Bejárat-kijárat című sorozat egyik, 1986-88-ban készült darabja.

A másik, amelyet az enteriőrfotókat szemlélve veszünk tudomásul, az az, hogy a tárlat anyagán belül kiemelt helyen szerepeltek az 1970-80-as évek alkotásai. Azok tehát, amelyekből a Makláry Galéria legújabb tárlata is válogat. A két évvel ezelőtti, a korai művek, a Robbanás, a Dominanciaközpont-sorozat darabjait prezentáló s a tavalyi, a friss papírmunkákat bemutató tárlat után most három, az 1970-80-as években született sorozathoz tartozó festmények kerültek falra. Az 1974-80 közötti Folyamat, az 1980-82 között született A fúga művészete és az 1984-86-os Tekercsek, csavarodások, oszlopok, fém című sorozat darabjai. Mellettük még néhány olyan kisméretű, 1974-es, illetve 2009-es mű látható, amely mintegy összeköti egymással az említett sorozatokat, illetve a korszak műveit más időszakok termésével. Reigl Judit művészetében ugyanis újra és újra felbukkannak bizonyos művészi problémák, megoldási módok, folyamatosan párbeszédet folytatnak a figurális, illetve nonfigurális művek, az egyes periódusok alkotásai. A korai posztimpresszionisztikus, majd szürreális figurális műveket a Robbanás-sorozattal elindított nonfiguratív korszak követi, amely után az Ember című sorozattal tért vissza figurához a 60-as évek közepén néhány évre, hogy a Folyamattal újra elszakadjon tőle, egészen a 80-as évek végén indult Szemben című sorozatig. DSC_0007

Bizonyos ritmusok, színkontrasztok, dinamika, az eruptív erő és a mozgást megelőző meditációs állapot nyugalmának egyensúlya azonban minden Reigl-műben benne van, ugyanúgy ahogyan a zenei indíttatás is érződik művészetének minden korszakában. Van azonban egy a zenével egészen közvetlen kapcsolatban álló korai sorozata, amelynek darabjai mintegy zenei jegyzetekként, stilizált kottalapokként jelennek meg, elsősorban grafikáiban, ahogyan az utóbbi évek tusképeinek is jó része is felfogható zenei indíttatású rögtönzés lenyomataként. Hasonló rögtönzéseket vélünk felfedezni a 70-es, 80-as években született sorozatok esetében is, noha az is nyilvánvalónak tűnik az első pillanatban, hogy ez a rögtönzés, spontaneitás nagyon is megtervezett, átgondolt, valóban egyrészt egy belső meditáció, másrészt az anyag és a technika tökéletes ismeretének, az eszközök birtoklásának a kölcsönhatásából születik meg. A Folyamat című sorozat darabjainak és A fúga művészetének szaggatott jelrendszere a vászon előtt elhúzott, a test egészének mozgását kísérő ecset és a felület folyamatos kölcsönhatásának eredményeként jön létre. A Tekercsek, csavarodások… sorozatnál pedig a kétoldalt megfestett, illetve kezelt vásznon az egymást taszító-vonzó anyagok kölcsönhatásának következményeként. Spontán mozdulat és a tudomány vagy éppen az alkímia műhelyeihez illő, bonyolult, titokzatos műveletek – e két véglet találkozásának az eredménye az a varázslatos összhatás, amely a tárlaton szereplő műveket, illetve az általuk képviselt sorozatokat jellemzi. Vagy mondjuk úgy: amely jelen van Reigl Judit mindegyik művében, legyen szó nagyméretű festményről vagy kisméretű rajzról. DSC_0010

Festmény vagy papírmunka esetében ugyanis ugyanaz a folyamat játszódik le Reigl művészetében: a papír fehérjén, a vászon semleges felületén, azaz a semmi végtelenjében az egymást követő gesztusoknak köszönhetően, a konstrukció és a dekonstrukció szüntelen egymásra ható fázisain keresztül olyan mű születik, amely a néző számára revelatív esztétikai élmény forrását, tárgyát jelenti, az alkotó számára pedig a felfedezés, a létezés megtapasztalásának, az egyetemességgel való eggyé válásának az eszköze és egyben dokumentuma. Mondhatni, az élet maga, annak szüntelen mozgásával, dinamikájával. Egészen addig, amíg a festéket hordozó ecset, a festő által elindított kémiai folyamat vagy éppen a tussal átitatott szivacs a vászon vagy a papír széléhez nem ér. A mozgás akkor egy pillanatra véget ér, de azután újrakezdődik a festményen, a rajzon az írás, az ecriture automatique, amelyet a szürrealizmus művészei találtak ki, de amelynek igazi értelmét a mozgalommal szakító, az absztrakt expresszionizmus, a tasizmus mestereiért, elsősorban Mathieau művészetéért lelkesedő Reigl Judit fedezte föl, amikor nem az elméleti meggondolások mentén, hanem elemi emberi, alapvető művészi igényei alapján fejlesztette tovább, az írás eszközei közé saját testét és a testen keresztül lényének egészét is beleértve. Sőt, elsősorban azt.

Makláry Fine Arts, március 18-ig

Print Friendly