Júdás ablak – Hetesi Attila kiállítása

Muladi Brigitta

Az egyenjogúság következményeit bizonyára nem így képzelték egykor a szüfrazsettek. A statisztikák szerint 2000 óta a fogva tartott nők aránya megkettőződött, s ez azt jelenti, hogy a pillanatnyilag a börtönben élő nők száma immár meghaladja a férfiakét, vagyis ez közel 700 000 nőt jelent. COOKIE2

Mark Allen Johnson, amerikai fotós, a társadalom peremén élő drogosokról, prostituáltakról, katonákról készített sorozataival vált híressé, engedélyt kapott az állapotos női rabok fotózására, Kaliforniában a Valley állami börtönben, ami a világ legnagyobb női börtöne. Számára a nők amúgy áldott állapota és a börtönben megélt kitaszítottság közötti űr megragadása, az érzelmi kötődés, ami meghatározott és ebben a közegben nem megengedett. Ebben a börtönben a bizonyos feltételeket beteljesítő nők együtt élhetnek gyermekeikkel. Alapesetben azonban a börtön magányosságra ítél, a közös zárkák olykor csak mélyítik a rabok életének nehézségeit. A magyar női börtönök hírhedtek a kíméletlen viszonyaikról, túlzsúfoltak, s az alapvető higiénés igényeket sem elégítik ki. Hetesi Attila nem feltétlenül utal mindezekre műveiben, de óhatatlanul is az emberi viszonyok felé terel bennünket az intim pillantások megjelenítésével. COOKIE2

Talán éppen az Hetesi Attila célja is ezekkel a képekkel: kimozdítani a nézőt a média által meghatározott klisékből. Megkavarja a kényelmes szemlélést, a „szép” női portrék élvezete helyett gondolkodásra késztet. A látvány pedig nekem a Júdás ablakon keresztül kirajzolódó arcrészlet, a Júdás ablak, vagyis a kémlelőnyílás, amelyen az őrök befelé, a rabok pedig kifelé szereznek információt a másik oldalon történtekről, az odahajló személyről – a nyílás ilyeténképpen csak a szemeket és az orr vonalát engedi láttatni.

Amint a művész a statementben mondja, valóban ez az emberi arc legeltérőbb vonásokat mutató része, mégis, egymás mellé több ilyen „portrét” állítva mintha a hasonlóságot hangsúlyozná. Az azonos méretű, az életnagyságnál nagyobb méretarány pedig ráfókuszál egy olyan arckivágatra, ami a személyiséget emeli ki, de mégsem teszi jobban felismerhetővé annak viselőjét. Inkább sematizál, összemos, egyformává teszi a „bent” levőket, és elkülönít, mint maga a cella, a büntetésvégrehajtó-intézet, ami a társadalomba beilleszkedni nem tudó állampolgároknak a „törvénytisztelőktől” való elválasztására szolgál. A bezártságot, behatároltságot fejezi ki az ebbe a kis négyzetbe bezárt arcrészlet, mint maga a börtön, ami bezár, elrejt, ugyanakkor besorol, átértelmez, meghatároz, akár egy éltre kizár a társadalomból, a jelenben pedig ellentmondásos emberi viszonyokat teremt, a személyiséget erősen torzítja – miközben erősen vitatható a jobbítási szándék eredményessége, mint azt számos pszichológiai vizsgálat bizonyítja. COOKIE2Egyrészt védi a kinn- és bennlevőket a bűn újraelkövetésétől, a bentieket a véres magánmegtorlásoktól, másrészt összemos sokféle embertípust – ugyanabban az elbánásban részesül az előre megfontolt gyilkossággal vagy az egyszeri drogfogyasztással vádolt nő, ami olykor lefelé húzza a bűnöst, a megtisztulás helyett. Az egyenlőség ebben az esetben lehetetlen. És ami végképp megkavarja a történetet, az az a tény, amiről az első mondatokban ejtettem szót, hogy a bűnelkövető nők aránya a jogaik érvényesítésével egyenes arányban növekedett meg.

Persze, ez nem meglepő, hiszen csak a szabadság érzése jogosít fel tévesen az együttélési szabályok teljes felrúgására. Ha a börtöntémát vagy az oda vezető utat még továbbgondoljuk, egészen messzire jutunk. Az erőszakszervezetek remek fegyvere, a politikusok körében és a körülöttük kialakuló érdekcsoportokban gyakran nem érvényesíthető, az átlagemberek ellen fordítható eszköz. Ebben azonban egy művésznek megnyilatkozni nem elegáns, és a képek nem is erről szólnak. Hetesi Attila festészeti problémákkal foglalkozik, mint ahogy felvezető szövegében írja.

„…A képek szereplői rabok, a média által közvetített világ szereplői. (…) női rabok. (…) Ezek a képek egy olyan csoportot vonnak be a portré műfajába, akik semmi esetre sem nevezhetőek a fentebb szerinti ideális portré szereplőknek. Rabokról maximum körözési fotó készül, vagy film, ami ennek az élethelyzetnek különböző szituációit mutatja be. (…) Miért ne lehetne egy műalkotás részese bárki, miért kell a hagyományos beidegződéseket követni ebben a műfajban is? Ezeknek a reflexeknek lerombolására, vagy legalábbis a finom hangolására ad lehetőséget ez a képsorozat.”

 

Hetesi Attila: Prison faces

2016. január 19 – február 5.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:54+00:00 február 10, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!