Kozák Csaba

Zuzu képzőművészeti pályafutása során bármihez is nyúlt – legyen az grafikai, kollázs, (hiperrealista)festmény, kisplasztika, szobor, földre terített vagy falra applikált installáció –, azt mérhetetlen műgonddal, szakmai felkészültséggel tette. Mindig is sorozatokban gondolkodott, ezek tematikája és motívumainak rendszere a spirál kanyargását leírva többször visszatért művészetében. Már pályája kezdetén megérintette a pop art szellemisége és a konceptualizmus, melyek alapvetően különböző gyökerekről eredeztethetők, nem beszélve a fotórealizmusról. Zuzu képes volt arra, hogy ezek esszenciáit magába szívja, majd úgy vetítse elénk a saját átiratait, hogy azok egy mással össze nem téveszthető stílussá álljanak össze. Mehes-kicsi

A művész gyakorlatilag azt ábrázolja, amit megél: a lét és a teremtés hétköznapiságát és misztériumát. Tematikája igen változatos, színvilága pazar, formarendje kimeríthetetlen. Motívumait, szimbólumait váltogatja, többször visszacsatol egy-egy korábbi művéhez. Művészetszemlélete, műveinek üzenete lehet földközeli és éteri, materiális és transzcendentális, improvizatív és következetesen átgondolt, miközben felvonultatja kelléktárát a játékosságtól a humorig, a szakralitástól a politikumig, a szerelemtől a szexualitásig és mindezeken túl terjedő parafrázisait. Van, hogy realistán ábrázol, van, hogy figurákat telepít a síkba és a térbe, és van pedig, hogy absztrahál, sőt konkrét geometrikus elemekkel is képes dolgozni. A fotó – direktben vagy felülírva – mindig is jelen volt művészetében. Gondoljunk csak a hetvenes évek fotórealista portéira (pl. Marietta mosolyog), a hússzínű százas alsó szélét égető villanykörtére (Energiatakarékossági plakátterv), a jobb kézfejét a tűznek felajánló fotóra (Fáklya), a feleségéről, Csilláról készült számtalan festményre vagy éppen
az apja emléke előtt adózó műre (Apáink) – ezek mindegyikének alapja egy-egy fotó volt.

986A fényképezéssel való kapcsolata viszont magánügynek indult. Zuzu édesapja fotóalbumba gyűjtötte a családi fényképeket. Ahogy kell. A művésszé érett fiatalember több mint negyven éve folytatja a hagyományt; könyvespolcain kronológiában sorakoznak a barátairól, művésztársairól, kollégáiról készített, hétköznapi és lehetetlen helyzeteket dokumentáló fényképekkel zsúfolt almanachok. Azt hittem, hogy a fotó kapcsán már nem tud meglepni, de a byArt Galéria tárlatán szereplő 2015-ös négy sorozata mégis újdonság, dinamikát és frissességet sugalló. A kettős osztású tér első terme lehetne akár a fények terme, hiszen blokkokba rendezett sorozatainak mindegyike a fényről (is) szóló egységes installációvá állt össze. Ez az anyag nem jöhetett volna létre a fény nélkül, ahogy semmilyen emberi lét és semminemű alkotó tevékenység nem létezhet a fény nélkül. A 6 táblás Kaleidoszkóp kép izzik, vibrál, pulzál. Fragmentumaiban egyszerre ismerjük fel a korábbi művek kedvenc részleteit: a motívumban gazdag repetíciót, virágok, szirmok láncolatát, apró pontok, pöttyök, csillagok villogását, szikrázását, a kör, a négyzet, a háromszög, a hatszög geometrikus elemeinek lüktetését, a fények és árnyékok ellenpontját, miközben a hatszor hat kör mindegyikének peremvidéke sötétedni kezd, úgy olvad a háttérbe és úgy tör ki onnan, hogy a kör a szemünk előtt válik gömbbé, ahogy azok a síkból a harmadik dimenzióba lépnek.

992A dekoratív ornamentika felmagasztosul, túllép a karácsonyfa díszeinek temporális esztétikáján. A sárgás-aranyló Fények a falon blokk minimalizált színvilága szeles rezonanciába csap, hajlong a fény, csápjai-erei vitálisan lüktetnek, egy pillanatra sem állna meg a hártyás, pókhálós központi motívum. Az öt táblaképbe zárt hatos osztású Fények a falon színvilága már új dimenziókat nyitogat. A dübörgő koloritás, a vörös, a piros, a sárga, a narancs, a zöld, a kék színek (és ezek átmenetei) általában a kép közepén nyílnak ki és onnan hatolnak a szélek felé. Bárki bármit beleláthat ezekbe a képekbe, hiszen a teremtő erők úgy vannak felvonultatva, hogy megpillanthatjuk a fényt és meleget adó napkitöréseket, a vulkánok izzó, tüzes bugyrait, a fehéren világító, égető fénycsapdákat, a kristályok kékes csillogását. A háttér/alap feketéjéből süvítenek elő ezek az amorf, zilált, széttört, szeles, elszabadultan csapongó, a saját útjukat járó, leheletfinom mikrouniverzumok, ismeretlen létformák, azonosíthatatlan rendszerek. Csak annyit árulhatok el, hogy Zuzunak a fény megragadására, egyenkénti lefényképezésére csupán a napnak azon kb. háromnegyed órája állt rendelkezésére, amíg nappalijába besütött nap. A felvétel gyakorlatilag egy mutatvány volt: egyik kezében a digitális kamerát, míg a másikban egy lapot tartott, amivel terelte, irányította, mintegy mandinerrel a falra küldte a fénysugarat. Aztán elkapta az egyszeri, megismételhetetlen pillanatot. 994

A belső terem záró blokkjában kilenc Füst-kép található. A fekete-fehér munkák a füst költészetéről, annak végtelen formai szabadságáról szólnak. A változatosság gyönyörködtet. A véletlen, a kiszámítgatatlan manifesztumai ezek a füstös képek. Ám azt mindenképpen tudnunk kell – és ez vonatkozik az összes itt kiállított munkára is – , hogy a kiállítási anyag sokszorosa állt a művész rendelkezésére. Tehát Zuzu munkamódszere szerteágazó: két digitális kamerát használ, válogat, komponál, szerkeszt, elvesz és hozzáad a képekhez, a számítógépén pedig beavatkozik, manipulál. A művész – még 65 évesen is – kísérletezik, esztétizál! Jó látni, hogy Zuzu hogyan látja és láttatja a dolgokat.
byArt Galéria

2016. február 9-ig

Print Friendly