Nagy Zopán
Isten más világokból vette a magvakat, a földbe vetette, és elültette kertjében,
s minden kikelt, ami csak kikelhetett. De minden, ami kikelt, csak azáltal él,
hogy érzi, hogy más, titokzatos világokkal áll érintkezésben.
(Dosztojevszkij)
A hely szellemének metamorfózisa.
Fekete madonnák démoni ebekkel, hibridekkel, avagy: víziók, szakrális (de)formációk a zsinagógában, melynek rejtett szerkezet-rendszere új dimenziókba, szinesztéziába öltöztetve tárul fel. A tér felavatásának (a meghívó bűvös négyzetébe rejtjelesen ágyazott) címe: A Nagy Gólem látogatása!
A beavatás ceremóniája: maguk a festmények és rajzok.
A jelképek és a zsidó-keresztény kultúrkör szimbolikáinak tovább-feszített rezonanciái, akár egy experimentális jazz-elemekre felfűzött vitustánc – és időutazásokra hangolt kotta-rajzolatok személyes kálváriája…
Toantixunsümpheron – „Az ellentétes harmonikus” – tanítja az epheszoszi Hérakleitosz. Egy szárny-megfeszített Kerub a kerti gyönyörűségek láttán
tüzes ásványokat élvez a túléretten bomló-táguló gyümölcshúsok hasadékaiba…
Az égi tűztől megpörkölt meteorkövekben „csillagistenek” laknak…
A bemetszett mákfejek sperma-könnyeket árasztanak…
S a hét baitülosz ágyéka is megremeg az átfestett kerti látomások
ópiát- és pézsma-illatától… Endorfin-láva csordul az ölekből…
Palkó Tibor: Érzékeny kényszer, 2008, olaj, vászon, 103 x 150 cm
A felkapart hámréteg mögött rejtező lidércnyomások portréi alfaállapotokban, delejes félálmokban megjelenő, sajátos korképlenyomatok, a kifordult „idillből”, az elsüllyedt „Paradicsomból” át-átkísértő jelenésátiratok. Az ősromantikus Füsslin, a szürrealista Brauneren edződött látomásoknak furcsa kontaminációja születik meg általuk. Portréinak alanyai embertestbe bújt űrlények, kiborgok, transzplantált bőrük alól helyenként kikandikáló fémfoltokkal. Vér csepeg a szemüregből, az anyai ölben pihenő kisded zombi-arcot ölt… – Írja Pataki Gábor egy 2014-es Palkó-kiállítás kapcsán.
Palkó Tibor: Szöknie kellett, 2014, olaj, vászon
Igen. A démonikusan rúzsfoltos madonnák és a Haitiről teleportált őslakos taínóleány-alakok átvérzik a jelen alkonytükreit, a búskomorságba merülők torzuló tükörképeit, úgy, hogy melankolikus hipnózisuk szinte biztos, hogy visszafordíthatatlan. – Az édenben is (időtlen idők óta) bealkonyult. A rothadó körték, fügék és gránátalmák pöttyei, pestisfoltjai fekete makulamintákkal, lepergő szemölcsökkel terítik be a Kert rozsdásodó látszóterét…
„Putamen.” Az arcok, és a testek felületei is elhagyják ismert vonásaikat. Magvaváló önhasadások, ki- és befordulások váltakoznak. Ön-reprodukáló struktúrák! A külső réteg, a hús leválik, túlérik és lebomlik a kemény csontburokról…
Palkó Tibor: Körte körtével, 2008, olaj, vászon, 105 x 160 cm
„Fosszíliák”. Metángázos rezgések, bakteriális mikromolekulák zizegése. Definiálhatatlan feltárás és szomorúság. A szemhártyákba ősalgák nyálkái ágyazódtak, és lassú bomlási folyamattal a semmibe folynak… Egek és hullámvölgyek között elkenődött (átsírt) vásznak gyűrődnek, mint dimenziók közötti leplek; válasz-, illetve siratófalak. Gyötört és csábító alakok sorakoznak: tanulmányok egy-egy túlvilági látogatáshoz, révüléshez, mágiához… Fekete felhő-foszlányok: permet, pernye és savak; sötét tintakönnyek az arcok rétegeibe is beivódva, barázdapatakokként csorogva alább (a mélyvaló színtereibe)…
Palkó Tibor: élménykapcsolat, 2015, olaj, vászon
Palkó Tibor bohócai, kutyái, önportréi… között (többnyire) nincsenek párbeszédek, mert már túl vannak a „megszokott” dialógusokon, diskurzusokon. Önábrázolásai szürreál-szakrális felmutatások, néhol ironikus grimaszgesztusok jegyeivel, amíg (kynológiailag többnyire fiktív) eblényei: feltámadt hibridek, vagy túlvilági mutánsok, de minden esetben szellemi „kísér(t)ők” is. A meghasadó terek résein át, a meg-megmerülő időutazásokban úgy, mint a magánmitológia mákonyos színtereinek feloldásában. A tudat-feletti járatokban gondokkal bolyongva, képzelgéssel exponálva, majd a gondolatot, a gond csiszoltabb, de bonyolultabb képmását: a szubjektív (és ideiglenes, változó) „szentélyek” és éjleplek felületére fixálva…
A háromlábú lovat etető leány szívcsakra-oldatával élteti a mesebeli állatot; a hárommellű leány pedig három unikornisnövendéket táplál kiapadhatatlan elixírnedűivel… A fonalak, a lelki összekötések, a kötődésrendszer és az összefüggés-szimbolikák is visszatérő „jelképei” Palkó Tibor művészetének. Ám a fonál, a fonódás, akár a nyál, a vér, a hártya vagy az elemek: testi kötelékek feloldását is óhajtó influenciák. Szellemi ki- és befolyások egyaránt.
Palkó Tibor: Magasra emelt illúzió, 2014, olaj, vászon
A mesterségbeli tudáson túl mindez: különleges világ is. Akár (például) a Mutinuscaninus (Kutyaszömörcsög) és a Boszorkánytojás nászának sok-sok virágzása, majd terméseinek sokszorosan összefüggő álomfolyása, szertekúszó folyondárálma…
„Angyalököl” sújt le reánk, gyomorba vág… Mellkasi rög, légzési szorongás. Száraz hörgés-fonat, sűrű görcs-indák. Hártyás, göröngyös tüdő-felhő…
A szívek látnak. Fekete szívdarabkák. Szemek és szenzibilis pigmentek is egyben. Befelé- és túlontúl is látók. Magok – és félelmes termések.
Palkó Tibor: Ablak között, 2006, olaj,vászon, 134 x 169 cm
Ontológiai kérdések. Atomi szinten: a rejtett jelenségeknek mélyebb megnyilvánulásai serkenhetnek föl vagy bontakozhatnak ki. A DNS-be ültetett teremtő aktus, mint önreprodukciós folyamat, illetve „receptákulum”: kapcsolódik az Univerzálishoz. A sejtek misztikus szeplői (anya-jegyei), mint atavisztikus pecsétek: beleégnek a kinagyított létezés feszített vásznaiba.
A keménycserép tányér-gyűjtemény egyik (progresszív-biblikus) jelenetéről:
a Körkörös időből szárnyas alakok egy feszületet igéznek, mielőtt rá- vagy kirepülnek, akár bakelitlemez barázdáiból a hangkép-feltámadások, a formákba sugárzott jel-kép-jel hangzatok. A „spirális” mellett a centrális önportré fókuszából (szimultán kiáramlással) van jelen a sugárzás, ám önironikus közönyt is vetítve, a bomlás és vitalitás tükrét is mutatva, szuggesztív-borús tekintettel, töredezett expresszív-geometrikus részletekkel. – Semmiből semmibe…
Palkó Tibor: Labdázó, 2015, olaj, vászon
Hipnotizált, burokba, idegszövetekbe varrott, infúziócső-tiarás, műtött és preparált egyedek jelenése jő! Maya-fátylak által elnyelt fény-káprázatok, neon- és seb-füzér ékszerek. Meghasonlott mágusok, Druida papnőmutációk, akik álomba ringatták a haldoklókat, foglalkoztak varázslattal, bűbájokkal, próféciákkal, gyógyítással, ismerték a szavak, kövek és növények erejét… Ám tükörrel altatott, álomban megtermékenyített kísér(te)etek sokasága is jő! Ítélet. Nap. Napra-nap…
Isten nélkül is eljön az ítélet,
hátán hozza a vén hordár-idő;
a mából a holnap akkor is kinő,
ha gyökeréről mindent lemetélnek.
(Székely Dezső)
Palkó Tibor retrospektívként is meghatározható kiállításán a jelentősebb, specifikusabb művek: de-formált vallomások. Magukba visszafolyó, „mitikus arany-spirál” minták, láthatatlan, ön-kívületi „vallatásokból” kivetülő esszenciák…
Szolnok, Zsinagóga Galéria
2016 május 1-jéig
Szólj hozzá!