Transzparencia mögött – Fürjesi Csaba kiállítása

Deák Csillag: Falhenger

Innen és túl, mutatják a vásznak. Hol előtte, hol mögötte, hol hátul, hol elől. A tér változatos dimenzióiban élünk. Jelenünk folytonosan kérdőjeleződik, amikor emlékezetünk kihagy, szándékosan vagy ösztönösen. Freudot, Jungot is idézhetjük, betegessé válhat az emlékezetünk. Fürjesi Csaba figurái nem rosszak, nem is jók, jellemükről nem tudunk meg semmit. A mai világunk vált átláthatatlanná. Egy-egy mű talánya jelzi, hogy ember és ember között felszámolódik valami, a tér bensőségessége, intimitása. Fürjesi ezt az intimitást nem töri át, csak egy pillanatra felfüggeszti, vizsgálja alanyait, térben és időben. Arcot ad nekik, hogy önmagunkra ismerjünk vagy ismerhessünk.

Fürjesi Csaba: Szerenád aperitif után, 2016, 115x180cm olaj, fa Fotó: Darabos György

Fürjesi Csaba: Szerenád aperitif után, 2016, 115x180cm olaj, fa
Fotó: Darabos György

Az áttetsző világ szimbolikus világ, jeleneteket látunk, vadászatot, pikniket, trikolórt. Nem tudjuk az előzményeket, a következményeket sem. A jelenbe vagyunk zárva, amely egyszerre lehet jövő és egyszerre lehet múlt is, eldönthetetlen, melyik térben és időben vagyunk. A vásznon látható figurák a téridő sajátos megnyilvánulásai. Tükröződések, amelyek emlékek is. Odaképzeljük őket a falakra, nyomukat beszívta a tapéta mintázata, és őrzi, sugározza, Hiánygeneráció (2015). A fiatal pár között egy gyerek látható, a kisbusz léte így okafogyott, minden tűzben ég. Ez a sugárzás a kiállítás fő jelensége. Áttetszik valami, amit csak sejtünk, amit sejtelmesnek látunk.

Fürjesi Csaba Hiánygeneráció, 2015. 150x180cm, olaj, vászon

Fürjesi Csaba: Hiánygeneráció, 2015, 150x180cm, olaj, vászon Fotó: Darabos György

Fürjesi szellemesen és expresszíven, expresszionista hévvel és lendülettel építkezik. Modern világunk a képen alapszik, a hullámokon, a rezgéseken, a látványon. Nézzük, de nem látjuk, látjuk, de nem nézzük. A képi világ szervesen beépül a városlakó életébe, fényreklámok, monitorok, filmek teszik teljessé a virtuális világot. Virtualizálódik az életünk, pszeudóvá válnak az érzések is: Telihold (2015). Nappal van telihold, kettőzöttséget látunk, akár ikrek is lehetnének, sötét az arcuk, az alakjuk, bár nem színesbőrűek. Bárányfelhők a kék égen, hullám a testen és az arcon, mintha tenger tükröződne. A figurákra tapéta nem kerül, csak foszlányait látjuk, nincs emlékezet, ébren álmodunk? A férfi páros sajátos viszonyt jelez, benne van a sport, a játékosság, a fiatalság bohósága. Leni Riefenstahl testkultuszára is utalhatna a kép.

Mintha látnánk termetes növését, mintha jönne valaki felénk, mintha valakit felismernénk, akit láttunk elmenni előttünk. “Mintha-világba” keveredtünk, sok bizonytalansággal és tévedéssel. A látszatok rabjai lettünk, még egy szobán belül is, de a külvilágban sem más a helyzet. Ítéleteink így lesznek viszonylagosak, a látszathoz kötődők, hiszen a facebookon sem mindig látjuk a másik arcát, és mi sem mutatjuk a mienkét. Hiába akarunk világosan megjelenni, mutatkozni, óhatatlanul válunk rétegezetté, elmosódottá valakinek az emlékezetében, ahogy a mi emlékezetünkben is részlegessé válik valaki vagy valami. Létezésünk töredékességére figyelmeztet Fürjesi, a folytonosság viszonylagosságára, a személyes terünk hiányaira (Majális, 2016). Nem piknikezik senki, a kocsi részben a Trabantot is idézi, plein air, a szabadban vagyunk, szabadság van, a kocsi teteje nem létezik, így cabrio is, áramlik a szabad levegő, de a focilabdába senki se rúg. Trikolór, szabadság, testvériség, egyenlőség?

Fürjesi Csaba: Majális, 2016, 150x220cm, olaj, vászon Fotó: Darabos György

Fürjesi Csaba: Majális, 2016, 150x220cm, olaj, vászon
Fotó: Darabos György

Fürjesi finoman idézi meg és fel az elmúlás és a megőrzés pillanatait és eredményét. Rossz emlékeinktől szabadulni szeretnénk, de nem mindig sikerül, a jókra meg nem mindig tudunk tisztán emlékezni, hiába is szeretnénk, valami mindig hiányozni fog belőle. A kommunikáció részlegessége, megszakítottsága lehetetlenné teszi az emberek közötti párbeszédet, vagy megnehezíti. Emberi próbák is Fürjesi vásznai. Mire vagyunk képesek, hány réteget tudunk a múltunkból feltárni, megérteni, szemlélni. Fürjesi bátorságát is látjuk, ahogy küzd az anyagával, ahogy filozofál az emlékezés rétegeiről és csatornáiról.

A mulandóságról üzennek a vásznak, a tér ellentmondásai, amelyek megjelennek a vásznon, erről beszélnek, a kihagyásokról, a kimaradásokról. Miként is kell a múltunkkal együtt élni? – vetődhet fel a képeket látva (Hotel Havanna, 2015). Makulátlan fehér párnák, nem fekszik senki az ágyban, a tapétán áttetszik az amerikai gépkocsi és a fegyveres harcosokkal teli terepjáró; még a falba is beivódtak a forradalom képei?

Fürjesi Csaba: Hotel Havanna, 2015, 90x90cm, olaj, vászon Fotó: Darabos György

Fürjesi Csaba: Hotel Havanna, 2015, 90x90cm, olaj, vászon
Fotó: Darabos György

Mi is kitakarunk valamit, valakit emlékeinkből, hiszen élnünk kell akkor is, amikor lehetetlen tovább élni, egy-egy társunk, családtagunk elvesztésekor, elvesztése után. Van, hogy saját döntésünk okán nem emlékszünk pontosan, holott nincs gond az emlékezetünk erejével, csak a tudatunk, az érzésünk nem engedi, hogy a valóságnak megfelelően emlékezzünk. Kihagyunk részleteket, hogy könnyítsünk önmagunkon, a túlélésen.

Kívül vagyunk, vagy belül állunk? Hol van a látott és az átélt világ között a küszöb, amelyet átléphetünk, vagy amelyet soha nem fogunk tudni átlépni? A transzparencia ma hiányzik az életünkből. Fürjesi nem politizál képeivel, de mint művész érzékenyen reagál arra a hiányra, amely áthatja életünket, viszonyainkat.

 

Kölüs Lajos: Leszállunk a tapétáról?

Fürjesi Csaba a belső teret vizsgálja, a tapéták világába vezeti tekintetünket, a mintázatokba és a rétegekbe. Kompozícióinak atmoszférája egyszerre fojtott és egyszerre nyílt. Emlékezetemben felmerül Csutak Magda és Erdély Miklós bécsi kiállítása és annak rekonstrukciója az acb Galériában. Fürjesi vásznai, miként Csutak és Erdélyi environmentjei, egy városi polgári kultúrát és az ahhoz kapcsolódó érzeteket, emlékeket idézik meg. A vásznakon megjelenő mintázatok mögött, benne, előtte különböző figurákat, tárgyakat fedezhetünk fel. Mintha függöny mögött lennének (Szerenád aperitif után, 2016), de mondhatnám, hogy egy vízesés párája mögött. Takarásban vannak. A mintázat elfed, eltakar, vagy inkább kitakar, foszló, tépett felületei és rétegei árulkodnak. A figurák ugyan beleolvadnak a felület mintázatába, mégis átlátszóvá, áttetszővé válnak. A tigris bundázata – Premier (2015) -, az állatot segíti, hogy belesimuljon a tájba, a környezetbe. Fürjesi is ezt teszi a vásznain megjelenő tárgyakkal és emberi alakokkal.

Fürjesi Csaba: Premier, 2015, 100x150cm, olaj, vászon Fotó: Darabos György

Fürjesi Csaba: Premier, 2015, 100x150cm, olaj, vászon
Fotó: Darabos György

Picasso, Braque, Gris, Léger képsíkjai mint negatív tér jelennek meg, és a ráhelyezett formák azonos stimuláló képességgel rendelkeznek. Fürjesi mintázata és rétegei is stimulálnak, formailag és színükben változatosak, mindenkor a szobát birtokló ízlését tükrözik. Mintha egy tó tükrét látnánk a mintázatok mögött, amely visszatükrözi a fényt, az árnyékot, a tó mélyét. Itt a tó átvitt értelemben az emlékezet, a lélek tükre. Fürjesi él az illúziókeltés eszközével, portréja lehetne akár egy pompeii polgár arca vagy saját portré is, ahogy a művész és alakja, valamiféle magasságból tekint le környezetére (A bölcsesség közelsége, 2015). A vele párhuzamba állítható női portré fejtartása feszült és talán vádló is, elfordul nézőitől. Semmi könnyedséget nem árul el a fejtartás (Levél otthonról, 2016).

Fürjesi Csaba: A bölcsesség közelsége, 2015, 90x60cm, olaj, vászon Fotó: Darabos György

Fürjesi Csaba: A bölcsesség közelsége, 2015, 90x60cm, olaj, vászon
Fotó: Darabos György

Több képen Fürjesi gesztusai lazák és várakozással, nyugalommal teliek. Miként a vadászok is, lefelé tartott fegyverrel látjuk az egyik alakot, kezdődik vagy már vége is a vadászatnak, vagy megtalálták a szarvasgombát (Tisztaszoba III., 2015)? Fürjesinél a tér állandóan fluktuál, létrejönnek a térbeli ellentmondások, ezek egyben optikai tükröződések is, különböző térhelyzetek egyidejű észlelését teszi lehetővé mintázataival. Egyik képe szellemalakká válik, a nézői tekintet teljesen elbizonytalanodik, mit is lát (Szerenád aperitif után, 2016). Lát-e valamit, vagy netán csak a felület foltosodásával állunk szemben? Összezárul a függöny, a mintázat nem segít, inkább eltakar.

Fürjesi az építészet és festészet közötti határterületet keresi, és vizsgálja, miként is lehet a síkot mélyíteni, miközben végig a sík tulajdonságai uralják a képet. A rétegződések ellentmondásai, szaggatottsága a régészet, a feltárás felé tett lépés is. Ennyiben Érmezi Zoltán művészetét is megidézi, a föld emlékezetét. A föld helyett a fal emlékezetéről és feltárásáról beszélhetünk. Búcsút vesz a múlttól, jelenné varázsolva az emlékezetben megbújó érzéseket és gesztusokat, arcokat. Heroikus feltárást végez. Emlékezni szeretne, és rájön, ez néha már lehetetlen. Késő, nincs elég adat, tény, emlék. A foszladozó emlékezet jelenik meg a vásznain. A hiányok. Hiába látszódnak át az alakok, az arcok, valami nem teljes, valami csak részleges. Birkás Ákos bécsi és budapesti kiállításán a rész és egész viszonyát vizsgáló képein is egy oda nem illő elem, egy arc jelenik meg. Az emlékezet arca, amely ugyan teljesnek tűnik, de a kép felülete viszont hiányossá, megszakítottá válik.

Fürjesi Csaba: After party, 2016, 110x100cm, olaj, vászon Fotó: Darabos György

Fürjesi Csaba: After-party, 2016, 110x100cm, olaj, vászon
Fotó: Darabos György

Az After-party (2016) című festményen az árnyék is megjelenik, a görnyedő alak és a büszkén lépő férfi testtartása két élethelyzetről árulkodik, a régi slágerszöveget idézve: az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Véletlenül sárga és okker a kép felülete? Túl kézenfekvő lenne, hogy a művész a sárga irigységre utal ezzel a színnel. A két figura testtartása más időt hordoz, túllépünk az elődeinken? Fürjesi képeinek sajátossága, hogy több olvasatuk lehetséges, titokzatosak, transzparenciájuk ellenére. A külső és a belső tér dichotómiáját, az idő és a tér hiányait nem oldja fel a művész, az átfedések, az áthatások, a vonatkoztatási erővonalak, a térrétegek képein egy virtuális világot hoznak létre, film, tv és fénykép nélkül. A valóságban sincs vége a partinak?
2016. 02. 05. – 2016. 04. 05.
The ArtYard Gallery and Studio

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:52+00:00 március 3, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!