Sirbik Attila

Bánki Ákos alkotói terepe továbbra is az absztrakt festészet, melyet új anyagok, technikák és formák alkalmazásával tágít. Új sorozata a festészet és tér, festmény és lokalitás konceptuális átgondolásán alapul. Az absztrakt tér szemlélete nem új keletű munkásságában, jelenlegi, a byArtban látható kiállítási anyaga nemcsak a formázott képek és a keret feszültségét kutatja, hanem feszültséget teremt a kép és megalkotásának helye között is, percepcionális feszültséget generálva ezáltal ittlét és ottlét, lét és nemlét között.

Bánki továbbra is vallja a festészet személyes voltát, tele érzelmekkel és expresszivitással, a festészet nyomát, nyomhagyását kutatja. Expresszív, „tudatos véletlen” által formált gesztusait megőrizve tesz kísérletet a terek átjárhatóságára, ugyanakkor ezek határainak megszüntetésére. Kísérletei középpontjában a festői én láthatósága áll. Az alkotó ember nyomhagyásának érzékenységére hívja fel a figyelmet. Képei a testet, a teret és az időt kötik össze: absztraktak, de egyszersmind végtelenül személyesek, benne állnak a jelen valóságában.

 A tér számodra bizonyos értelemben mindig lezáratlan, egyfajta kísérleti terep, önmagad kutatása is egyben?

Bánki Ákos: A tér minden egyes ember számára más, egyedi terep. Ugyanazt a teret két ember különbözőképpen látja: más dolgokat érzékelnek a térből, más dolgok ingerlik őket. Az én festészeti tereim is ezáltal sajátságos, személyes terek. A mindennapokban is érzékenyen viszonyulok a térhez. Hogy két példát említsek: iszonyatosan szédülök a magasban, és a bezártságot sem bírom.  A klausztrofóbia és az évről évre fokozódó tériszonyom is halálfélelemmel tölt el. Valószínűleg ezért nagyok a képeim, ezét szeretek nagyobb tereket ábrázolni.

SMALL_DSC6564

Fotó: Hegyháti Réka

 

Mit jelent számodra a szín az anyagiságán és a vibrálásán túl?

B. Á.: Számomra a szín az élet velejárója.

Hogyan hozható összefüggésbe a térrel?

SMALL_DSC6646

Fotó: Hegyháti Réka

B. Á.: A színeknek térhatásuk van. Ugyanazt a színt máshogy látjuk, ha közel van és ha távol. A színeket és formákat rétegekben használva dimenziókat tudok elérni  a képen belül, és akár installálásnál is. Engem sosem a színek szépsége érdekel, hanem minősége és hatása. Sosem akartam szép, színes képeket festeni.

Legújabb, Pszichikai tér című kiállítási anyagod létrehozása során milyen új anyagokkal, technikákkal, formákkal kísérleteztél?

B. Á.: A Pszichikai tér sorozatom legújabb, 2015-2016-ban készített képeiben most elsőként hagytam el a hagyományos olaj-vászon technikát és kísérleteztem akrillal, vizes bázisú festékekkel. Az ecsetet pedig felváltotta az ipari szórófejes festék, amivel 2015 előtt csak elvétve dolgoztam.

A kiállítási anyag megfestését a műtermemben, a képeket a földre helyezve kezdtem el, szemben az eddigi függőleges festési eljárással. A formázott képek eléréséhez a négyzetes képkeretet négy részre osztottam, és ebből használtam hármat. Ezzel az elvvel a hagyományos négyzet alakú képterek harmóniáját, stabilitását bontottam meg.

SMALL_DSC6418

Fotó: Hegyháti Réka

A különböző technikákkal megfestett hármas egységű vásznakat ezután elhelyeztem a kiállítótérben, majd úgynevezett „pszichikai erővonalakkal” összehangoltam a képeket, a kiállítótér teréhez, önmagukhoz és a felfestett vásznak színéhez képest. Az installálást kiegészítettem további négyzetes formákkal, a minél érzékibb tér eléréséhez.

Lételemed a kutatás és a már emlegetett lezárhatatlanság? Olyan ez mint egy igazi nyomozás?

B. Á.: Inkább megfigyelésnek nevezem, mint kutatásnak. Nem egy mérnök pontosságával vizsgálom a teret, hanem számomra annak érzékenysége a meghatározó. Az utóbbi években például a melankólia mint pszichikai állapot foglalkoztatott sokat. Ezt az állapotot először elementáris térélményként éltem meg a Tate Modern Mark Rothko-termében. Itt a színek és a formák által egy számomra eddig ismeretlen térbe léphettem be. A hétköznapokban is képesek így hatni rám terek. Imádom például Budapesten a téli ködöt, amikor a híd közepétől sem Buda, sem Pest nem látszik. Csak hangok és fények vannak, de formák nincsenek.

Te nyomok után kutatsz vagy nyomokat hagysz magad után?

01

Fotó: Hegyháti Réka

B. Á.: Formákat, kifejezési módokat kutatok, melyeket vászonra vetek, és ezek nyilván hagynak nyomot. Inkább a kifejezési vágy, a megértés utáni vágy hajt, mely festőként nagyon nehezen képzelhető el számomra nyomhagyás nélkül.

A nyom mindig utal valami olyasmire is, ami ott volt, de már eltűnt? Bizonyos módon ez jelenti a határok feloldását?

B. Á.: Nyilván. Valami mindig volt ott, ami utána átalakul és eltűnik. Az ember egyszer élhet meg valamit, másodszorra már csak hasonlót érezhet. Banálisan fogalmazva: ha valaki kedvenc festményét napról napra megnézi, mindig talál benne újdonságokat, ugyanakkor elfelejt észrevenni másokat, pedig a festményen nyilvánvalóan nem változtatott senki.

Ezért legutóbbi, a byArt Galériában megrendezett Pszichikai tér című kiállításomnál sem vagyok szomorú azért, mert a végén a falat le kell festeni, és a kiállítás nyomát csak a képeken áthaladó csíkok őrzik majd. Hiszen a csíkok tovább örökítik majd keletkezésük konceptualitását, lényegét, pillanatát, és egy másik kiállítótérben majd újabb összefüggésekre mutatnak rá.

Fotó: Hegyháti Réka

Fotó: Hegyháti Réka

Lehetséges a totális függetlenség elérése képzőművészeti értelemben?

B. Á.: Nem hiszek benne. Mindig függsz valamitől, a körülötted lévő vizualitás befolyásol. A kortárs művészetben szerintem nem létezik függetlenség (bár a galériások és a műkereskedők szeretnék ezt elhitetni velünk), csak egyetemes párhuzamosság.

Festészeted dimenzióiban hol, miben érhető tetten a személyesség? 

B. Á.: A jó művészek egyek művészetükkel. A személyiségüknek, életüknek, testüknek darabja minden egyes kép. A kép a szellem és a fizikum együttes alkotása. Épp ezért képeim hordozzák saját személyiségemet, és ezt a fajta őszinteséget akarva sem tudom leplezni.  Aki ismer engem, nem lepődik meg festményeimen, aki nem ismer, annak viszont sokszor mellbevágó élmény őket látni. Ugyanakkor senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy jók a képeim, ha nem szeretik. Számomra a kép lényege a közvetlen érzelmi hatás, az azonban, hogy jól vagy rosszul hat valakire, már ízlés kérdése.

Az absztrakt formák kavalkádjában soha sem veszik bele egyfajta metafizikus térbe? Vagy éppen ezt a „lebegést” keresed?

B. Á.: Jelen esetben ezt a metafizikus teret keresem és bele is veszek.

 

byArt Galéria

2016. április 22. – május 22.

 

 

Print Friendly