A forma, a szín és a tér – Ingo Glass plasztikái

P. Szabó Ernő

A forma, a szín és a tér hármas egysége, ezt a címet kapta a kiállítás, ami pontosan kifejezi azt, amit láthatunk a byArt Galériában Ingo Glass születésnapi tárlatán. De pontosan kifejezné az is, ha csak annyit olvasnánk a meghívón és a tárlat plakátján: Ingo Glass 75, hiszen valóban, nemrégiben töltötte be 75. születésnapját: 1941. április 9-én született. Münchenben, ahol több évtizeden át dolgozott szobrászként, művészetszervezőként, olykor művészettörténészként is, már meg is rendezték születésnapi tárlatát. Gondolom, sor kerül hasonló rendezvényre hamarosan a szülővárosban, Temesvárott is. Egy budapesti tárlat a születésnap alkalmából azonban alighanem éppen olyan fontos, mint a másik két helyszínen szervezett esemény, hiszen Ingo Glass, aki a 60-as években járt először Magyarországon, a 80-as évek óta egyre több alkalommal mutatkozott be itt is, munkássága, mondhatni, a kortárs magyar művészet részévé vált. A Vudak, a magyarországi német képzőművészek társasága tagjaként éppen mostanában mutatja be műveit Kaposvárott, miközben a franciaországi Chateauroux-ban a Ritmus és geometria című nemzetközi kiállításon vesz részt. Bizonyos értelemben a budapesti kiállítás sem egyszerűen születésnapi köszöntés, hanem egyféle munkabeszámoló is, hiszen jó néhány olyan mű szerepel, amely a legutóbbi években jött létre, s a két részből álló tárlat olyan problémák újragondolására biztatja nézőit a forma, a szín és a tér kapcsolatáról, amelyekkel Ingo Glass évtizedek óta foglalkozik, amelyek megoldásához azonban ma is új szempontokat talál.

Ingo Glass: Hommage a háromszögnek, 10 mm alumínium, 100 x 100 x 100 cm

Ingo Glass: Hommage a háromszögnek, 2011, 10 mm alumínium, 100 x 100 x 100 cm

Ahogyan a bejárat mellett olvasható, izgalmasan tipografizált szöveg jelzi, kiállított munkái annak a kutatásnak a folytatását jelentik, amelyet valamikor a 80-as években kezdett el. 1919-től bauhaus, 1989-től ingoglass, olvassuk a táblán, s a szöveg mellett azt a három alapformát látjuk, amelyekből a művek is felépülnek. A bauhaus felirat mellett sárga háromszög, vörös négyzet és kék kör látható, Ingo Glass neve mellett viszont sárga a háromszög, kék a négyzet és vörös a kör. Mindez összefüggésben van azzal a forma-szín elmélettel, amelynek kidolgozásával a művész a Bauhaus olyan nagy mestereivel konfrontálódott, mint Vaszilij Kandinszkij vagy Johannes Itten. Ahogyan Glass azt később felidézte, akkor felfedezte fel ezeket a bizonyos alapformákat és színeket a színházteremben a falnak támasztott festett lemezek formájában, amikor 1993-ban Rudolf Ortner professzor,  Moholy-Nagy, Itten, Kandinszkij növendéke a dessaui Bauhausban, elvitte őt Münchenből Dessauba. Az első pillanatban nyilvánvalóvá vált számára, hogy ezzel az elmélettel nem ért egyet teljesen, a különböző alapformákhoz, a kékhez és a vöröshöz más színeket társítana, mint a Bauhaus mesterei tették.  Itten például a formákról írt tanulmányában a négyzetet a piros, a háromszöget a sárgával, a kört a kék színnel azonosította hangulati jelentése alapján, ő azonban fizikai-pszichológiai szempontok alapján éppen a „szenvedély, az érzékiség, a szerelem, az élet, az energia, a mozgás” színét,  a pirosat azonosítja a körrel. Elfogadja a sárga háromszöggel való azonosítását, logikai alapon azonban – mondja –, így már csak a kék szín marad a négyzet számára.

Ingo Glass: Hommage a sárga csillagnak, 6 mm alumínium, 120 x 50 x 40 cm

Ingo Glass: Hommage a sárga csillagnak, 2003, 6 mm alumínium, 120 x 50 x 40 cm

Melyiküknek van igaza, arról alighanem mi is csak azt mondhatjuk, amit Peter Volkwein, az ingolstadti Konkrét Művészet Múzeumának az igazgatója írt róla, azaz, hogy a művészettörténet feladata lesz eldönteni, hogy kinek van igaza. Az viszont máris egyféle, igencsak meggyőző válasz, hogy a szobrász immár negyedszázada művek sorát hozta létre a saját maga számára mindenképpen érvényes elmélet alapján. Itt kiállított, egymást metsző, egymásba hatoló síkokból, negatív formákból komponált alkotásai is ennek a formák és színek közötti kapcsolatra vonatkozó elméletnek a jegyében készültek. Variábilis, könnyed, olykor játékos hatású formaegyütteseket látunk a síkok, kivágott formák, az azokon belül megjelenő alakzatok találkozásának köszönhetően, hol A négyzet átváltozásával, hol a Domináns háromszöggel szembesülünk,  harmadik műve szintén a háromszög előtt tiszteleg, a negyedik a Kozmikus központot keresi, találja meg. A teremben látható legnagyobb, legösszetettebb mű pedig, amely néhány napja kifejezetten e tárlat miatt érkezett Münchenből Budapestre, az Alapformák és alapszínek mozgásban a formák és a színek közötti végtelenül gazdag összefüggésrendszer legárnyaltabb, legszofisztikáltabb kifejezése.

A kis méretű plasztikák némelyikében benne rejlik a monumentális köztéri alkotás létrehozásának lehetősége is. Számos műben pedig nem csak rejlik a lehetőség, de meg is valósult, hiszen, ahogyan a második teremben látható alkotásuk, műpárok jelzik, Ingo Glass kisplasztikái és monumentális, köztéren álló művei között igencsak szoros a kapcsolat. Ingo Glass azon kortársaink közé tartozik, akik új tartalmakkal telítik a köztéri plasztika sok évszázados műfaját, mégpedig éppen olyan módon, hogy a mű azon túl, hogy sajátos esztétikai értékként jelenik meg a néző előtt, képessé válik magának a térnek a szervezésére, jelentése valójában a befogadó tér elemeivel együttesen hatva válik teljessé, ahogyan a kiállítás címe is sejteti.

Ingo Glass: Amon Ré (Nappiramis), 2010, 6 mm alumínium, 80 x 60 x 60 cm

Ingo Glass: Amon Ré (Nappiramis), 2010, 6 mm alumínium, 80 x 60 x 60 cm

A nem ábrázoló műveknek azokhoz a hagyományaihoz kötődik fentiekben megfogalmazott szándékával, amelyek a századfordulón indultak el, elsősorban Constantin Brâncuși, Naum Gabo, Antoine Pevsner, Vlagyimir Tatlin, Georges Vantongerloo szobrászatról vallott elveinek hatására. A fémplasztikának azokat a tradícióit gazdagítja, melyeket a 10-es évek elején készített vas- és rézszobraival Pablo Gargallo és Julio Gonzales indított el, s amelyek az 1960-as évek közepétől egyre gazdagabbá váltak, köszönhetően azoknak  az igényeknek, amelyek az új nagyvárosi terek létrejöttében fejeződtek ki, s köszönhetően azoknak a lehetőségeknek, amelyeket a korszerű ipari technológia biztosít a művész számára.

A szobor, fogalmazta meg későbbi pályáját végigkísérő felfogását már indulása idején, igazi jelentését meghatározott, vele összefüggésben lévő környezetben kapja meg, onnan kiemelve elveszíti jelentését, „csak plasztika” lesz belőle, amelyből hiányzik a térrel, épülettel való kapcsolatnak köszönhető többlet. Teret hagyni a szellemnek – átszellemíteni a teret. Ezt a mondatot pedig annak a kötetnek a címlapjára írta, amely 1980-98 között keletkezett műveinek egy csoportját, a München melletti Vaterstettenben felállított fémplasztikákat mutatta be. A mottó azonban nemcsak a városka főtere, főútja mellett fölállított tizennégy alkotásra vonatkozóan érvényes, hanem a művész munkásságának egészére, és, ahogyan a másik teremben látható válogatás jelzi, a legutóbbi évek tevékenységére is.  Megjelenik a 13 méter magasságúra húzott Nagy piramis és annak kisplasztikai változata is, nemcsak a méretváltásnak köszönhető aránybeli elmozdulásokat érzékeltetve, de azt is, hogy Ingo Glass monumentális szobrászatának egyik alappillére a gótika, a másik a 19. század végi vasszerkezetű építészet. A 2009-es temesvári Kapu Szerbia felé című alkotásán a háromszög és a kör pozitív, a négyzet negatív formája alkotja a kompozíciót, amelynek mobil elemei a 20. század végi kelet-európai változásokat modellezik. Az Ábrahám öröksége, az Amon Ré piramis, a Hommage a sárga csillagnak a különböző vallások, világnézetek közötti párbeszéd fontosságára utal, közvetett módon egyébként a tavaly Nagybányára készült plasztika is, amely egy olyan térben kapott helyet, amely a különböző felekezetek templomai között helyezkedik el.

Ingo Glass: Kozmikus központ, 2011, alumínium, 100 x 100 x 100cm

Ingo Glass: Kozmikus központ, 2011, alumínium, 100 x 100 x 100cm

Megint a tér. Kiváló példája a forma a szín és a tér szerves egységének, az arra való törekvésnek a Hommage a Brâncuși című plasztika, amely társával, a Hommage a Vasarely című művel együtt elkészülte után a vaterstetteni szoborparkba került. 2002 nyarán azután a szoborparknak ez a két műve,  a magasra nyúló háromszögbe vágott negatív négyzetébe komponált vörös körből fölépített Hommage a Brâncuși  és a sárga háromszög  kör negatívjába állított kék négyzetből komponált Hommage a Vasarely átkerült Neu-Ulmba, ahol egy útkereszteződésnél állították föl őket.

A szobrok immanens értékének érvényesítésén túl az alkotó ebben az esetben is arra törekedett, hogy úgy helyezzék el a négy méter magas alkotásokat, hogy azok mintegy párbeszédet folytassanak a térrel és nézőikkel, a mellettük elhaladó autósokkal. „A sárga háromszöget úgy helyeztem el – fogalmazta meg a Hommage a Vasarelyvel kapcsolatban –, hogy a város felé autózók mintegy tölcsér nyílásaként érzékeljék.  A város felé haladó a vörös kör mellett halad el, az élet színe mellett. Aki kifelé utazik, az a kék négyzet mellett halad el, a kék pedig a nyugalom színe, a hazafelé haladó embereknek nyugalomra, ellazulásra van szükségük.”

Ingo Glass: A nyugodt háromszög, 2012, 4 mm, 60 x 90 cm

Ingo Glass: A nyugodt háromszög, 2012, 4 mm, 60 x 90 cm

Nos, elkelne egy-két ilyen plasztika hazai, jelesül budapesti köztereken is, a vörössel, az élet színével, vagy a kékkel, a nyugaloméval, elkelne néhány olyan forma, amely a különböző világok találkozásának, a párbeszédnek a fontosságát szimbolizálja. Gondolom, sokan egyetértenek velem abban, hogy szívesen látnánk  egy-két Ingo Glass szobrot abban a városban is, amely az utóbbi években mondhatni választott otthonává vált. Reméljük, a következő, kerek születésnapig sor kerül erre is.

 

byArt Galéria

2016. május 26. – június 25.

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:47+00:00 június 6, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!