Bartók: Mikrokozmosz – A MET tagjainak komputergrafikai kiállítása

N. Mészáros Júlia

A Magyar Elektrográfiai Társaság mostani kiállításán Bartók Béla Mikrokozmosza és a mikrokozmosz mint sokrétű és sok jelentésű fogalom a téma. Ennek megfelelően, a tárlaton igen változatos, gazdagon árnyalt művészi gondolkodást és technikai virtuozitást megtestesítő alkotásokkal találkozunk.

A Bartók alkotói elveit és zenéjének lényegét, valamint a legújabb zenei ismereteket összegző Mikrokozmosz és a mikrokozmosz mint komplex világ vagy egy adott időszakra érvényes személyes, illetve közös univerzumot építő alapkő között szorosabb a kapcsolat, mint elsőre gondolnánk. Jelen esetben, e kiállítást tekintve, a közös nevező a művészet közös metanyelve, mely folytonosan jelen van külső és belső világunkban. A személyes tér, idő és idea függvényében artikulálódik, így állandó szükségletté teszi az aktualizálását.
Bartók mikrokozmoszát a születés helye, a tanulás lehetősége, a társadalomhoz és a művészethez való egyéni viszony, a művészet iránti személyes elkötelezettség és egyéni feladatvállalás, valamint kora új iránti érzékenysége formálta.

Bálint Bertalan: Gépzongora

Bálint Bertalan: Etűdök gépzongorára, 2016

A nyugati és közép-európai zene- és a népművészet által őrzött eredetük összehasonlító elemzései nyomán, a kortárs művészeti törekvések ismeretében jutott el a metanyelv törvényszerűségeinek a felismeréséhez, melyek eredeti újításokhoz vezették.

1890-ben Maurice Denis egy írásában arra a felismerésre jutott, hogy amennyiben a költészet szavakból születik, akkor a zene az időben való hangzás szekvenciáiból, a festmény a színek sík felületre rendezettségéből, a szobor pedig a térben való kiterjedés és az egyszerű szervezés viszonyaiból, s mindezekből következően a schönbergi 12 fokú hangzásnak mindössze az a lényege, hogy más, mint a másik művészet, másképp ekvivalens vele. Maurice Denis számára a XIX. század végén a költészet, a képzőművészet és a zene ekvivalens egymással, közös ábécéből sarjadnak. Ezt a közös ábécét a festők már az 1870-es évektől, az új tudományos publikációk megismerése óta kutatják, és fizikai törvényszerűségeket sejtenek mögötte. Érdeklődésük és eredményeik továbblépésre ösztönözték a színkutatókat is. Gustav Theodor Fechner filozófus, fizikus és kísérleti pszichológus 1860-ban, majd Wilhelm Oswald 1917-ben arra a következtetésre jutott, hogy a színérzet szerinti színfokozatok és küszöbértékeik differenciál egyenletek formájában matematikailag leírhatók, a színharmónia a színérték egyensúlyától függ, illetve, maga a színárnyalat-érzékelés is mértani sor szerint változik.

Lux Antal: Bartók

Lux Antal: Bartók ’16, 2016

Egyáltalán nem csoda, hogy a XX. századi képzőművészet legnagyobb vívmánya az absztrakció olyan irányú továbbfejlesztése volt, hogy alkalmassá váljon a fizikai vagy tapasztalati, a dolgok külső képe mögötti világ, majd a mikro- és makrokozmosz, a rész és egész közötti összefüggések, a valóság mélyebb megértésére és a Goethe által a művészet új szükségleteként megfogalmazott belső, lelki, érzelmi világ, később az érzékivel egynemű, tiszta szellemi kifejezésére.  A szellemi transzformáció esztétikai periódusában, a 20-as években a művészetek szoros genetikai kapcsolatba, sőt, Kandinszkij nyomán, aki elsőként foglalta táblázatba a színbeli és zenei tónusok közötti egyenlőséget, azonos viszonyítási rendszerbe kerültek. Sok avantgárd művész már ekkor elutasította, hogy egyetlen médium kizárólagos használatára redukálják a művészetét.

Lévay Jenő: Képcsavar

Lévay Jenő: Könyvpréscsavar, 2015

Az 1950-es évek végén, 1960-as években induló posztmodern művészetet és az újrealistákat is ugyanez a mélyebb valóság iránti megismerési láz inspirálta a világ új képének a megalkotására, és fordította a művészek figyelmét a művészet saját strukturális alapjainak, az alkotás törvényeinek, belső összefüggéseinek, folyamatának, eredményének és következményeinek a vizsgálatára.

A modern festészet elsődleges alapjává az impresszionisták óta az asszociatív elemeitől megszabadított szín vált, melyet a zenei hanggal egyenértékűnek tartottak, ahogyan Bartók is (lásd a Kromatika és Kromatikus intermezzo című darabjai a Mikrokozmoszban).
Bár Delacroix az impresszionizmust a festészet zenéjének nevezte, az új művészet kompozicionális alapja a strukturális logika, a koherencia, a szerkesztés és a kiterjedés, azaz a képzőművészet hagyományos konvencióitól való teljes megszabadulás lett.
Már az absztrakt festészet úttörőinek dönteniük kellett arról, hogy a színt és a szabad formát vagy a geometriát választják-e. Előbbi antropometriát és a realizmus eszközeivel elérhető spiritualitást, utóbbi a szellemivé való teljes átlényegítést és egyetemest jelentett, melyek eléréséhez mindkét utat választók tudatosan építettek a színkutatások legújabb eredményeire.

Koroknai Zsolt: Bartók

Koroknai Zsolt: Bartók Béla. Szférák zenéje két kutyával

Kandinszkij egyike volt azon művészeknek, akiket a festészet nyelvtana szenvedélyesen foglalkoztatott, amit a zene nyelvtanával azonosnak gondolt. Felismerte, hogy a képzőművészeti és a zenei alkotás hasonló törvényszerűségeken alapul, s hogy a képzőművészetben nem az ábrázolás és a szöveg, hanem az ábrázolás és a tonalitás egymás analógiája. Delaunay szimultaneizmusa a színek mozgását fedezte fel és a színhatásokat tette festészete alapjává. Schopenhauer a zene és az építészet, a verbális tartalmakat elutasító Schönberg a zene és a költészet, az amerikai absztrakt művészet Brancusihoz mérhető, úttörő jelentőségű alkotója, Isamu Noguchi a szobrászat és az absztrakt design közötti ekvivalenciát emelte ki, Theo van Doesburg pedig már 1924-ben közös esztétikai alapot teremtett az építészet és a képzőművészet fúziójához. Ez a pezsgő szellemi élet, tudomány és művészet közötti diskurzus jelentette Bartók Béla művésszé válásának és alkotói kiteljesedésének egyetemes hátterét, s tudjuk, hogy milyen komolyan érdekelte őt a magyar progresszív irodalom, film-, fotó- és képzőművészet is.

A XX. századi absztrakció kiteljesedésével a hagyományos formák szétbomlottak, ami együtt járt a különböző művészetek közötti különbségek elhomályosodásával, az addig használt médiumok határainak a kiterjesztésével, a művészetek közötti átjárhatósággal, a művészet új alapokra helyezésével, melyet a XX. század végén az összes ismert médium nyelvét és formalehetőségét magába integráló digitális eszközhasználat általánossá válása és a tömegmédia által táplált képigény napjaink elemi fontosságú szükségletévé tett. A film, videó és újmédia közös művészeti metanyelv nélkül nem lenne más, mint a megelőző művészet.

A mostani kiállítás Bartók Bélára emlékezik, aki a legkülönfélébb zenék és a népzene közös gyökereit és nyelvi elemeit kutatta, és a magyar népzene eltéréseit, sajátos jegyeit analizálta, hogy a tanulságokat hasznosítsa művészete megalapozásához és kiteljesítéséhez, mellyel a XX. századi zeneművészet egyik megújítója lett.

Az itt bemutatott képzőművészeti alkotások a Mikrokozmosz összefoglaló címet kapták, melyet a nagy zeneszerző azonos című, kiemelkedő jelentőségű alkotásától kölcsönzött a kollektív tárlatot indítványozó és szervező HAász Ágnes Munkácsy-díjas képzőművész és társasági elnök.

A kiállítás arra keresi a választ, mit jelent a részt vevő képzőművészek számára a bartóki zene, a művész életműve, világlátása és merész újításai? Képes-e hatást gyakorolni a képzőművészetünkre? Milyen új kapcsolatok, kontextusok, dialógusok születhetnek Bartók, illetve a bartóki modern zene és a mai képzőművészet között, s mely közös nyelvi elemek, kifejezési eszközök aktualizálhatók a mai komputerművészek számára mindezek kifejezéséhez.

A kiállítás témája, a mikrokozmosz, legalább annyiféle jelentést hordoz a mai képzőművészek számára, mint Bartók nagylélegzetű zenei műve együtt és külön-külön. Fizikai és természeti törvényekre vezethetők vissza a zenében és a képzőművészeti kifejezésben is használatos nyelvi elemek és stilisztikai eszközök, melyek a XX. századtól napjainkig a művészet által teremtett és a tágabb, kozmikus világot is döntően meghatározzák.

Herendi Péter: Bíbor köd

Herendi Péter: Bíborköd X., 2015

A mikrokozmosz szó első jelentése e tárlaton Bartók Mikrokozmosz című művére reflektál. E mű felépítésének, tartalmának és nyelvi kifejezési eszközeinek a komputerművészet sajátos eszközeivel való összevetése és egyes zenei elemek vizuális kontextusba ültetése alkotja a legnagyobb műtárgycsoportot. A kiállítók közül legtöbben ezzel a témakörrel kívánják közvetlenül kifejezni Bartók iránti tiszteletüket, munkássága, zenei újításai és egyéni eredményei elismerését (pl.: Bátai Sándor: Földírás, 2016; Büki Zsuzsanna: Ostinato, 2016; Csízy László: Mikrokozmosz I.; Detvay Jenő: Hommage à Bartók, 2016; Lux Antal: Bartók’16, 2016).

Péter Ágnes: Mikrokozmosz, 2016

Péter Ágnes: Mikrokozmosz, 2016

Az idetartozó munkák között olyanokkal is találkozunk, amelyek Bartók műveinek vagy a Mikrokozmosznak a hallgatása, közvetlen élménye alatt születtek, s a művészek tudatosan törekedtek arra, hogy a rájuk legnagyobb hatást gyakorló zenei megoldásokat valamely szinten hasznosítsák műveik megalkotásában (pl.: Bálint Bertalan: Etűdök gépzongorára, 2012; Szirmay Zsanett: Metropolight, 2014; Horkay István: Bartók Béla/Mikrokozmosz c. videófilmje).

Két művész a Bartók művészetével kapcsolatos személyes élményeinek a rekonstruálására vállalkozik (Pál Csaba: Párbeszéd, 2016; Paul Ter Wal: Levelek Bartóknak, 2016). A tárlaton szereplő alkotások egy másik csoportja a mikrokozmosz szó tágabb jelentését vette alapul és alkotójuk személyes világába vezet bennünket. Kompozícióikban saját művészetük, képi és nyelvi elemeik és alkotói rendszerük alapjait gondolják át és helyezik új kontextusba (pl. Barti Magdolna: Mikrokozmosz 2016; Dávid Vera: Mandarin, 2016; Enyedi Zsuzsa: Saját kozmosz II., 2013; Gergely Nóra: Szövegfilm, 2016; HAász Ágnes: Szonatina, 2016.; Kántor József: Hommage à Bartók c. animációs filmje, 2016).

HAász Ágnes: Szonatina

HAász Ágnes: Szonatina, 2016

A kiállítók egy szűkebb csoportját a mikrokozmosz és a világegyetem kölcsönhatása, illetve kapcsolata, azaz a mikrokozmosz szó átvitt értelme, vagy maga a mikrokozmosz fogalma, jelentése, makrokozmoszhoz vagy egy másik világhoz, a művész személyiségének a művészet egészéhez  való viszonya foglalkoztatja (Herendi Péter: Bíborköd X., 2015; Kemény György: Mikrokozmosz, 2016; Nagy Bernadett NADE: Bartók, 2016; Péter Ágnes: Mikrokozmosz 1., 2016; Sándor Edit: Explosit című videója, 2016).

A következő alkotáscsoportban a zene és a képzőművészet közös formai, nyelvi elemeivel dolgoznak a művészek (Bózsa Evelin: Kozmosz-szonáta; Gábos József: 9 CD, 2015; Kelecsényi Csilla: Képátirat; Lonovics László: Ritmus. Hommage à Bartók Béla; Lévay Jenő: Könyvprés csavar, 2015; Olajos György: Szövedékek 1-2., 2011; Ország László: Inspiráció, 2018; Sós Evelin: A zene hangjai, 2009).

Gergely Nóra:

Gergely Nóra: Szövegfilm, 2016

Végül olyan izgalmas egyedi művekkel is találkozunk, amelyek a bartóki életmű magyar recepciójával (Mayer Éva: Találd meg az otthonod, 2011-2014) vagy a Bartók szellemiségével való azonosulás kérdésével, egyszersmind a mai művészet vagy saját világlátásuk kérdéseivel foglalkoznak (Ázbej Kristóf: Bartók Béla, 2016; Czető Beaty: Bartókia, 2016; Daradics Árpád: Lelkigyakorlat, 2016; Koroknai Zsolt: Bartók Béla. Szférák zenéje két kutyával).

A Bartók Béla emlékére rendezett tárlaton a Magyar Elektrográfiai Társaság tagjai vesznek részt belső pályázat és saját szervezés alapján. E társaságra alapvetően jellemző, hogy rendkívül aktív a jelenléte a hazai művészetben, rendszeresen szervez országos, nemzetközi, csoportos és egyéni tárlatokat. Valamennyi tagja nyitott minden olyan témára és kiállítási részvételre, mely a megszokottól eltérő gondolkodást, új nézőpontot igényel, ezáltal új meglátásokhoz vezethet, szellemi felfrissülést, a korábbi nézetek újra- és továbbgondolását eredményezi. A vízivárosi kiállítás kiváló példa erre.

 

Vízivárosi Galéria

2016. augusztus 8-ig

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:41+00:00 augusztus 9, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!