Hordozható azilum – A 63. Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjainak kiállítása

P. Szabó Ernő

A dolgok jelenlegi állása szerint alighanem kevesen vannak, s megvallom, magam sem tartozom közéjük, akik úgy vélik, hogy ez a világ a létezhető világok legjobbika. Az egyetértés azonban valószínűleg csak e tény megállapításáig marad meg legtöbbünk között, asszociációink, elképzeléseink, megoldáskereső gondolataink ezután a legkülönbözőbb irányokba ágaznak el. Vannak nyilván, akiknek, ha már műalkotások között vagyunk, a magyar avantgárd egyik legendás műve, Szentjóby Tamás Egyszemélyes hordozható lövészárka jut az eszébe, mint a jelenlegi helyzet jelképe vagy a válságos helyzetből kiutat jelentő megoldások szimbóluma. Nekem ellenben egy másik, kifejezetten kortárs mű jutott az eszembe, mégpedig Nádas Alexandra Hordozható azilum című festménye, egy olyan mű tehát, amely a 63. Vásárhelyi Őszi tárlaton szerepel. Egy olyan mű, amelyben egyszerre van benne az emberi kiszolgáltatottság, esendőség s a lehetőség a megváltásra, a helyzeten való felülemelkedésre.

Menedék, menhely, ez a magyar jelentése a görög szónak, a mű s a címe pedig nyilván arra utal, hogy minden válságos helyzetben elsősorban önmagunkra kell számítanunk, a megoldást ott és abban kell keresnünk, ahol vagyunk és amit saját magunk teszünk érte. A menedéket nekünk kell létrehoznunk és folytonosan újrateremtenünk – s persze, nem azért mondom, hogy állást foglaljak az utóbbi hónapok nagy magyar, mondhatni össznemzeti csatározásaiban, mégis hozzáteszem: és felkínálni másoknak, felebarátainknak is, nemtől, kortól, nyelvtől, bőrszíntől és vallástól függetlenül. _D3P2573-k

Természetesen, ahogyan az én szavaimban, úgy Nádas Alexandra művében sincs csöppnyi aktuálpolitikai utalás sem. Pontosabban műveiben, hiszen nem is egy alkotásról, hanem egy sorozat háromdarabos részéről van szó, olyan munkákról, amelyekért alkotójuk – és ez most a reklám helye – éppen az Új Művészet által felajánlott díjat kapta meg Hódmezővásárhelyen. Értelmezési lehetőségüket az őszi tárlaton való megjelenésük tovább tágítja, hiszen ha van város, van intézmény, megjelenési fórum mostanában Magyarországon, amelyet az azilummal, a menedékgondolattal kapcsolatban szóba hozhatunk, akkor az éppen Hódmezővásárhely, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ, amelynek egyik kiváló intézménye, az Alföldi Galéria otthont ad az őszi tárlatoknak, s emeleti termeiben nem mellesleg annak a gyűjteménynek, amely a kortárs alkotók nagy elődeinek a műveit, elsősorban az alföldi iskola nagyjainak az alkotásait foglalja magában, prezentálja az érdeklődőknek, a másik intézmény, a Tornyai János Múzeum pedig azoknak a kiállításoknak ad otthont, amelyeken az egy évvel korábbi díjazottak munkái láthatóak. Nevezetesen a 2015-ben a Tornyai-plakettet elnyert Gaál József festőművész Persona című kiállításának, Mórocz István, a 2015-ös Rudnay-díjas és a Fiatal Festők Nívódíját elnyert Bíró Botond tárlatának. _D3P2588-k

Így adódott, hogy ebben a pillanatban négy, egymással szoros kapcsolatban lévő tárlat reprezentálja Hódmezővásárhelyen és Budapesten a kortárs magyar művészetet. Hogy milyen nagy az érdeklődés az őszi tárlat iránt, hogy hány kortársunk szeretne a tárlaton szerepelni, jól érzékelteti, hogy az idén 253 művész 653 alkotása került a zsűri elé, amelyek közül 133 alkotó 203 munkáját, 111 festményt, 38 grafikát, 49 plasztikát és öt, a fenti műfaji kategóriába be nem férő alkotást választottak ki bemutatásra. Ha az előbbi évek adatait megnézzük, hasonló arányokkal találkozunk, ráadásul a számok évről évre növekednek, ami mindenképpen arra utal, hogy példátlan az a folyamatosság, az a hagyomány, amelyet a tárlatsorozat megteremtett, s amely ma is évről évre gazdagodik. Nemcsak nagy múltja és szép jelene van e kiállításoknak, de a múlt és a jelen magában rejti a jövőt is, azt ígéri, hogy a sikersorozat folytatódik. Ebben pedig benne van a válasz is arra a kérdésre, hogy milyen helyet foglal el a Vásárhelyi Őszi Tárlat a mai magyar kortárs kiállítások mezőnyében: megkülönböztetett helyet. Hiszen ma már tulajdonképpen az egyetlen olyan fórumot jelentik a kortárs magyar művészek számára, ahol műfaji, stílusbeli, tematikai, életkori megkötés nélkül bemutathatják új műveiket, újra és újra körvonalazva a kortárs magyar művészet összképét. Ezzel pedig, azon túl, hogy a művészek számára nélkülözhetetlenül fontos szakmai fórumot megteremti, a közönség esztétikai értékek iránti igényét is kielégíti, s nyitottsága révén a művészetbarátok új generációinak a felneveléséhez is hozzájárul. Őrzi az alföldi iskola, a realista festészet hagyományait, amelyek Tornyai János, Endre Béla vagy a növendékeit nyári művésztelepre Vásárhelyre hozó Rudnay Gyula óta jelen vannak itt. Érvényesíti a minőség elvét, amelyről az említett művészek vagy éppen a szobrász Medgyessy Ferenc munkássága kötelezi is, ugyanakkor egyre nyitottabb is a realizmus fogalmának értelmezésében, ami megmutatkozik a meghívottak körének időnként általam lassúnak tartott, de mégiscsak folyamatos bővülésében, s amivel a fiatal művészek érdeklődését is egyre inkább magára irányítja.

_D3P2595-kHa van az idei eseménynek igazán különös jellemzője, akkor az éppen a nagyon erőteljes fiatalodás, amit jól érzékeltet az Alföldi Galéria tárlata, amelyet Nagy Imre művészettörténész, az intézmény igazgatója rendezett, s ami szembetűnő az őszi  tárlat díjazottjainak a kiállításán is. Ismét csak a könyörtelen számoknál maradva: egy idős, igen kiváló mesteren, Földi Péteren s a középgeneráció öt tagján, közöttük az idei nagydíjas, Tornyai-plakettes Kondor Attilán, továbbá a már említett Nádas Alexandrán, illetve Takács Mártonon, Lukács Istvánon, Sejben Lajoson kívül az összes többi, azaz mind a 16 díjazott a fiatalok közé sorolható, amennyiben a fiatal művész fogalmát a 35–40 éves vagy azon aluli korosztályra alkalmazzunk. S ha tovább vizsgáljuk a névsort, több olyan díjazottat is felsorolhatunk, akik még be sem fejezték vagy éppen ebben az évben fejezik be művészi tanulmányaikat. Szvet Tamás, Király Gábor, Jagicza Patrícia Linda után új neveket kell megtanulnunk, például Szabó Menyhért, Dobó Blanka, Kósa Gergely, Gheorghita Borbála nevét. Természetesen akár azt is mondhatnánk, hogy mindez a zsűri „műve”, az őszi tárlaton szereplő teljes anyag ismeretében azonban kevés ponton vitatkozhatunk a zsűritagokkal, legfeljebb – ha a díjak számát tovább lehetne növelni – újabb munkákat, neveket ajánlanánk a figyelmükbe. Persze, közöttük újabb fiatal alkotókat.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a számos fiatal művész munkáját prezentáló őszi tárlat katalógusának bevezetőjét is igen fiatal szakember írta ebben az évben. Mégpedig Fehér Dávid művészettörténész, akit – azon túl, hogy édesapja, Fehér László festőművész maga is igen fiatalon, még főiskolai gyakorlatai során került kapcsolatba Hódmezővásárhellyel, az utóbbi években pedig a tárlat állandó kiállítói közé tartozik, és 2010 óta a Tornyai-plakett birtokosa maga is – sem vásárhelyi elfogultsággal, sem pedig a kortárs magyar művészet értékeit az egyetemes törekvések eredményei elé helyező provincializmussal nem vádolhatunk. Éppen ezért örvendetes az az alaposság, elmélyültség, objektivitás, amellyel a hagyományok és a kortárs törekvések kapcsolatát bemutatja, miközben egyrészt a látványelvű, figurális festészet lehetőségeit vizsgálja általában, másrészt egy új vásárhelyi iskola kialakulásának a lehetőségét latolgatja. A kérdés – zárja elemzését – egyelőre nyitva marad, az azonban bizonyos, teszi hozzá, hogy az őszi tárlat „hosszú története egészen biztosan tartogat még újabb fordulatokat és fejezeteket”. Az idei díjazottak kiállításának a tükrében még csak azt sem kell mondanunk, hogy a próféta szóljon belőle.

 

Bartók 1 Galéria

október 6–23.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:37+00:00 október 13, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!