Felhengerelve, apróra vagdosva… Tasi József (TAJÓ) szobrászművész kiállítása

Váraljai Anna

kilet

Tasi József: Kilet, 2016, 43 x 28 x 28 cm, fa, bronz

A szegedi Reök-palota európai viszonylatban is a szecesszió legszebb épületei közé tartozik. Patinás hangulata ellenére városunkban szinte az egyetlen olyan kiállítóhely, ahol rendszeresen prezentálnak kortárs kiállításokat, aktuálisan Tasi József (TAJÓ) elsősorban az utóbbi években készített munkáit. TAJÓ a temesvári Bölcsészettudományi Kar festő szakán végzett 1996-ban, azóta is Temesváron él. Életformája, ars poeticája leginkább a Gödöllői Művésztelep alkotóinak szellemiségével rokon, műveinek mondanivalója azonban nagyon is mai, hiszen a jelentésképződés problematikusságát járják körül, önmaguk megértéséről, „megolvasásáról” mondanak valamit, önreflektívek. A fafaragás, szemben például a konvencionálisan női tevékenységnek titulált hímzéssel, hagyományosan mint férfi tevékenység (a pásztoroké, mesterembereké) jelenik meg a művészetben. A munkáin alkalmazott ékrovás, vésés lokálisan szűkíti az interpretációs mezőt, elsősorban a Közép-Európai népművészetre vagy éppen a romániai születésű Constantin Brâncuși művészetére.

TAJÓ objektjein olyan pszeudojeleket, kalligráfiákat, írott szövegnek tűnő motívumokat sorjáz, melyek megfejtésük kényszerét váltják ki a nézőből, holott csak jelszerűek, alapvetően pedig kép és szöveg/nyelv dialektikus kapcsolatát vizsgálják. Törekvései a posztmodernnel alkotnak szellemi rokonságot, amikor a művészi gyakorlat nem egy adott médium vonatkozásában határozódik meg, hanem egy sor kulturális fogalom mentén. Ezeket a fogalmakat gyakran ellentétesnek érezzük, lásd a művész esetében az általa használt nyelv és vizualitás dialektikus viszonyát. Művészete, akárcsak a 20. század második felének egyes strukturális művészeti törekvései, bővelkedik a művészettörténeti módszerek számára is tanulságos önreflektív („metanyelvi”) mozzanatokban.

konyvlapok

Tasi József: Könyvlapok, 2014, 33 x 122 cm, bronz

Egyik központi témája a könyv, mely többféle módon is felbukkan az életműben. Egyrészt olyan, leginkább Braille-írásra emlékeztető bronz domborműveken, melyek szent szövegeket imitálnak, ám betűk helyett egyforma, olvashatatlan rovásokat sorakoztatnak. Másrészt tényleges könyvlapok formájában, melyeket roncsoltan (felhengerelve, apróra vagdosva) illeszt bele a fába, illetve az írásra, az írás aktusának nehézkességére utaló feldarabolt ceruza által, melyet mozaikszerűen alkalmaz a felület kitöltésére. Harmadrészt a címek szintjén, mely a könyvhöz, szöveghez fűződő viszonyát akkor is kifejezi, ha az vizuálisan nem felismerhető. A könyv mint motívum vagy téma igen fontos a modern irodalomban is. Borges hősét az őrületbe kergető, soha ki nem olvasható, be nem fejezhető homokkönyve

[1] vagy végeérhetetlen babiloni könyvtára [2] a megismerés lehetőségének lehetetlenségére hívja fel a figyelmet. Itt az olvasó és a szöveg dialektikus kapcsolatáról már szó sem lehet, a könyv métely, egy pusztító lidérc. Objektjei hasonlóak Borges homokkönyvéhez: a „képet olvasni” képzavara, annak lehetetlensége a nézőt felcsigázza, játékot űz vele. Ahogyan épp elcsípnénk egy szó végét, egy-egy értelemmel bíró szövegdarabot a felcsavart vagy fába applikált könyvlapokon, az máris kitér előlünk, s még csak arra sem nyújt lehetőséget, hogy a szöveghelyeket beazonosítsuk. A néző számára a korlátozott hozzáférés miatt felfüggesztődik a közvetlen értelmezés lehetősége. Műveit újranézve mindig más lehetőségeket és sajátosságokat fedezhetünk fel bennük. A művészi jelek újra és újra kapcsolatba hozhatók egymással, ezáltal mindig új értelmet nyernek.

za-belyeg

Tasi József: ZA-bélyeg, 2012, 56 x 46 cm, fa

Érdemes megemlékezni a művész munkáinak technikájáról, anyaghasználatáról. A ceruza és a könyvlap, az újságpapír mellett, melynek bázisa rendszerint fa, gyakran használ szögeket is munkáihoz. A szöget mint használati tárgyat, a kézművesség eszközét nem csak TAJÓ ruházza fel esztétikai értékkel. Legismertebb felhasználója talán Günther Uecker, akinek fatörzsbe vert szögei arra utalnak, hogy egyszerű módon is lehet művészetet alkotni. A szög azonban, annak egyszerűségén túl, felruházódik egy újabb konnotációval, mégpedig az agresszióéval. A Kipa című relief kipát formázó, fába vert szög- és ceruzahalma nem a Mindenható védelmet nyújtó, fejünk fölé boruló egét, hanem a nyers fájdalmat, a szenvedést idézi fel bennünk, nem a véges és végtelen találkozását szimbolizálja, hanem a zsidóság 20. századi történelmének szomorú mementója.

Izgalmasak azok a konceptuális munkái, melyek térben kiterjesztettek, mint a Borges-re hajazó, kamrapolcon „tartósított” befőttesüveg-könyvtár vagy a záró darabként installált Olvasás című installáció, melyben az újságpapírból préselt libák libasorban egy kottaállványra helyezett, üres könyvet „olvasnak”. A kurátori koncepció ügyesen vezeti a nézőt a tömegszerűtől a térbeli felé, vagyis az objektektől a koncept munkákig. Ebből a kitágított interpretációs mezőből, kitágított térből aztán érdekes visszasétálni a kiállítás elejéhez, a fiktív betűk mikrovilágához, hogy megtanuljuk nemcsak nézni, hanem látni is ezeket a munkákat, s kirajzolódjon az egységes, koherens világképük.

 

 

 

 

 

 

[1] Jorge Luis Borges: Homokkönyv, in: Válogatott művei, III. köt., Európa Könyvkiadó 1999. 277–283. (Ford.: Végh Zsoldos Péter.)

[2] Jorge Luis Borges: Körkörös romok, Kozmosz fantasztikus könyvek, Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1972.

 

Reök-palota, Szeged,

2016. november 27-ig

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:34+00:00 november 25, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!