Sirbik Attila

Dimenziókon átlépő művein Bondor Csilla a leghétköznapibb tárgyakat emeli be művészetébe úgy, hogy a műveken leginkább az időtlenség és az örökkévalóság érződik, miközben az ábrázolt tárgyak megőrzik puritán közvetlenségüket. Bondor Csillát, aki grafikusként indult és később a festészet felé fordult, a közelmúltban egyre inkább az installációkban megjelenő személyes történetek izgatják, melyeket egyetemes szimbólumokat felhasználva, legtöbbször a kiállítás terét a műbe integrálva valósít meg. 1q2a1564_2048x

A személyes történetekbe kódolt vallomásosság nem hordozza magában annak a veszélyét, hogy végül már nincs mit kimondani, csak a bizonytalanság marad vagy valamiféle ingadozás?

Bondor Csilla: Nem hiszem, hogy el tud fogyni a téma, számomra legalábbis az élet mindig hozza a következőt. Nekem az egyetlen bizonyosság a művészet, annak van értelme, és ebből a perspektívából nézve: mindig jönnek új gondolatok. 1q2a1610_2048x

Mit jelent számodra a játék fogalma a képzőművészet, ezen belül is az installáció terében?

B. Cs.: A művészetnek szinte minden ága egyben terápiás hatású is, ezt ma már sokan használják ki a pszichés betegek kezelésének során is. Az alkotás folyamata közben az ember rácsatlakozhat egyfajta közös tudatmezőre, ezt mostanság úgy hívják: flow. Hasonló a meditációhoz, annál fizikailag aktívabb tevékenység, és amikor összeáll egy kiállítási anyag, sokszor én is kívülről nézve rácsodálkozom, mi jött létre. Egyfajta pszichoanalízis ez, ugyanakkor a teremtés ereje is. A gyerekkori játékokhoz annyiban hasonlít, hogy ez is belemenés, megfeledkezés, játék a világgal, a világról, a személyes élményekről beszélve. Az installálás pedig, mivel egy efemer műfaj, szintén a játékról szól. Térrel, anyagokkal, fényekkel lehet berendezni egy helyiséget, ami mikrovilágba való leképezés a makrovilághoz képest, azé amiben élünk vagy akár a végtelen univerzumé.

 1q2a1571_2048x

Fontosnak tartod, hogy az installációid, akár az élőlények, idővel változzanak, egyre többet vagy kevesebbet tudjanak és ezáltal újabb összefüggésekben mutatkozzanak meg, újabb kérdéseket vessenek fel?

B. Cs.: Igen, sőt gyakran veszem elő korábbi munkáimat, újragondolom, átszervezem őket, más térben más összefüggések alakulnak ki, szeretem ezeket variálni, izgalmas folyamat mindez. Most például a light boxaimat lámpának használom az otthonomban, és a műteremben is. Jó lenne, ha ez az itthoni vizuális kultúrába is belefolyna, mondjuk, ha a tehetős emberek lakberendezői használnák a kortárs művészek light boxait. Ezen egyébként most dolgozunk is egy jó kis csapattal.

Hol húzódik a határ radikális valóság és az illúzió között?

B. Cs.: Nem hiszek az objektív valóságban, szerintem minden illúzió, és egyben valóság is. Minden a tudatban létezik, és az mind valóság. Ezt Laár András szokta mondani, mint buddhista tanító, és én ezzel nagyon tudok azonosulni.

1q2a1503_2048xMiért ezek a hatalmas perspektívaváltások, a fent és a lent, a magasság és a mélység egymásba oldott dimenziói, amelyeket előző kiállításaid, installációid terében tapasztalhattunk? Ehhez képest mit jelent most számodra a korlát(oltság)?

B. Cs.: Azt hiszem ez a borderline személyiségemből fakad. Végletekben élek, minden nap megélem a fent és lent, mélység és magasság állapotait, ami nagyon nehéz, de lehet, hogy szükséges. Úgy gondolom, tulajdonképpen mindenki felelős a saját életéért, a legnagyobb akadályokat, testi, lelki korlátokat magam okozom magamnak. Minden a gondolatnál kezdődik. A fizikai betegségeim, nehézségeim eredete az önkorlátozás, a gátak, amiket magam köré emeltem. Tehát a megoldás is ott kezdődik, de lehet, hogy most egy egyszerű – mondjuk – helyváltoztatás is elindítja a többi változást – pillangóeffektus, kis lépések megtétele. Nem szabad félni a változástól, változtatástól, úgyis minden átmeneti, mozgásban van.

 

Resident Art, Budapest

2017. 01. 13-ig

Print Friendly