Irányvesztés és kiút – Kováts Albert képei

 Sinkó István

nincs_vigasz_2011-k

Kováts Albert: Nincs Vigasz, 2011, farost, ragasztás, vegyes technika, 60×80 cm

A freudi nyugtalanító idegenség (Unheimliche) állapotában dezorientálttá válunk, kénytelenek vagyunk azt a labirintust bejárni, ahol minden ajtó előtt el kell szenvednünk irányvesztettségünket… “míg semmi más nem marad, mint a kereső ember”. Farkas Zsófia idézi Georges Didi-Hubermant egy MODEM-beli Ország Lili-kiállítás kapcsán (2013). Milyen érdekes egybeesése a kiállításpolitikának, hogy míg 2016 decemberében a Magyar Nemzeti Galériában az eddigi legátfogóbb Ország Lili-kiállítás nyílt, eközben, napokkal korábban Kováts Albert 80. születésnapja előtt tisztelgő tárlatot nyitottak a Műcsarnokban. Mindkét alkotó egyik központi motívuma és problematikája a Labirintus, az elveszett és kereső ember, a lélek kiúttalansága.

Kováts Albert a labirintusfogalmát a vonal-gubanc-fonal rendszerekben vezeti le, mintha nem is az épület, maga a labirintus, hanem Ariadné onnan kivezető fonala mutatná a néző szemének is az utat. A szépen, méltóságteljes tömörséggel és kellő arányokkal bíró kiállítás (és rendezés, mely Szeifert Judit kurátor munkáját dicséri) az elmúlt évtized anyagából mutat be fontos és az egész gondolatsor összefüggéseire rávilágító darabokat. (Ilyen fontos darab az Alkony vagy a Széthúzás, ahol a fonalrendszerek vastagabb, vékonyabb kötegei adják az elveszettségérzés hangulatát, hatását. A Van kiút és a Három kijárat antropomorfizált vagy épp géplényszerű ábrázolásai a bennünk lévő szörnyeteget, a riasztóan emberarcú csapdát idézik meg.

Kováts Albert: Szabadság, 2011, farost, ragasztás, vegyes technika 60x80 cm

Kováts Albert: Szabadság, 2011, farost, ragasztás, vegyes technika 60×80 cm

Kováts Albert grafikus alkatú festő, számára a kontúr, a vonal legalább olyan fontos eleme, tartozéka a képnek, mint a szín. Ez a Klee-, Dubuffet-, Buffet-féle festészeti vonal, no meg az Estés és Bissiére korai műveit jellemző, festői rajzos kettősség meglehetősen egyedülálló a mai magyar festészeti palettán, nagy hatású és összetéveszthetetlen alkotóvá teszi Kováts Albertet.

ma_kohalom_2015-k

Kováts Albert: Ma kőhalom, 2015, farost, akril 80×60 cm

A műcsarnoki kiállítás Kováts alapvetően ironikus alkatának kevesebb darabját idézi meg, mégis, nem mondhatnánk, hogy egy pesszimista tárlatot, egy a labirintusból kivezetni nem tudó, nem akaró szemléletet látunk. Kováts érzékeny rózsaszínei, néhol drámai vörösei, kékjei egy diszharmonikus állapotból a harmónia iránti elmozdulást sugallják. Ilyen például a 2011-es Szabadság, mely egyszerre figyelmeztet a kiérdemelt megszabadulás örömére és veszélyeire. Ide sorolnám a Két torony fenyegető, mégis felfelé törő, vörös-fekete plasztikáját, mely a Kováts Albert-életmű ilyen építkező, térrendező szándékait is megmutatja.

A 80 éves alkotó életművének fontos része az általa 20 éve létrehozott Magyar Festők Társasága, melynek mind a mai napig elnöki tisztjét is viseli. A tisztelgő tárlatnak mintegy kiegészítéseként 27 MFT-tag munkáiból is láthat válogatást a kiállítást megtekintő látogató.

 

 

 

 

 

 

 

Műcsarnok

2016. december 6. – 2017. január 8.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:32+00:00 január 5, 2017|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!