P. Szabó Ernő

Ha Debrecen, akkor a MODEM – kortárs képzőművészetről szólva magától értetődőnek tűnik a képzettársítás, ahogyan a XX. század művészete és a város is többnyire egy-egy művész nevével azonosul: a szobrászat Medgyessy Ferencével, a festészet Gáborjáni Szabó Kálmánéval, a grafika Vadász Endréével. Ők valóban a század debreceni művészetének a legnagyobbjai voltak, ahogyan – viszonytagságos sorsa ellenére – a MODEM is kiemelkedő helyet foglal el a kortárs magyarországi intézményrendszeren belül. Arról azonban például nem érdemes megfeledkezni, hogy az intézmény és a vele egy épületben lévő Kölcsey Központ között közvetlen az átjárás, így az előbbi kiállításainak látogatói minden különösebb nehézség nélkül betérhetnek a Kölcsey Központ Bényi-termébe, amelynek tárlatain többnyire a városban élő alkotók munkáit állítják ki. Néhány nappal a MODEM Gémkapocs II. című kiállítása előtt itt nyílt meg a Megidézett örökségünk című bemutató, amely, ha úgy tetszik, azt a nem csak regionális szempontból fontos hátteret mutatja meg, amelyet a városban és a megyében élő művészek teremtenek meg az országos jelentőségű kiállításokhoz.

Le Kadar: Térgeometria 2.

Le Kadar: Térgeometria 2.

Első pillantásra akár szalonkiállításnak is nevezhetnénk a bemutatót, hiszen a legkülönbözőbb stílusú festmények, grafikák, textil- és zománcmunkák függenek a falakon, szobrok állnak posztamenseken a térben. A művek alatti évszámok azonban meglehetősen változatosak, vannak munkák, amelyek tíz, tizenöt, húsz évvel ezelőtt születtek, márpedig a szalonkiállítás fontos jellemzője, hogy csak friss műveket illik beküldeni. Általában így van a debreceni Tavaszi Tárlatok esetében is, amelyekre többnyire csak a legutóbbi évben, a korábbi tárlat óta született műveket fogadtak el a rendezők, a Megidézett örökségünk azonban – két igazi szalonkiállítás, a 2016-os és a 2017-es Tavaszi Tárlat között – válogatást ad a kiállítássorozat elindulása óta eltelt huszonöt évben bemutatott és az egyes kiállításokon díjazott művekből. Afféle Best of-válogatás, ugyanakkor pedig dokumentálása is annak, ami a város és a régió képzőművészetében negyedszázad alatt történt. Harmadrészt pedig egyféle példázatként is felfogható, ha úgy tetszik példájaként annak, ami a vidéki magyar városok képzőművészeti életét jellemezte a rendszerváltozás utáni időszakban. A debreceni Tavaszi Tárlatok és a hozzájuk hasonlítható rendezvénysorozatok, ha vannak egyáltalán még ilyenek másutt Magyarországon, ugyanis egyszerre jelentettek, jelentenek bemutatkozási fórumot a régióban élő művészek számára, és jelentik a művészeti nevelés fontos színtereit, ahol a kortárs képzőművészet majdani közönségét, illetve a mostani közönség irányultságát, preferenciáit formálni, alakítani lehet. Természetesen sokféle – olykor színvonalában is nagyon különböző – anyag szerepel egy-egy Tavaszi Tárlaton, annak ellenére, hogy csak a MAOE, a MKISZ és a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjainak a műveit mutatják be, de aligha túlzás a megállapítás, hogy az ilyesféle bemutatók nélkül nem termelődne újra az országos érdeklődésre szánt kiállítások közönsége sem. A zsűrik számára a díjazás jelenti a látogatók orientálásának a lehetőségét – a negyedszázad tárlatainak fődíjas, illetve díjazott műveiből rendezett tárlat tehát azt érzékeltetheti, hogy kik voltak azok a művészek, akiknek a munkássága a leginkább a figyelem középpontjába került.

Varga Máté munkája

Varga Máté munkája

Kurucz Petra munkája

Kurucz Petra munkája

Például Bényi Árpád és Bíró Lajos festőművészek. Az indulás évei nemcsak a két, 1956 után elítélt mester politikai rehabilitációját jelentették, de munkáik előtérbe kerülését is.  Azután felnőtt nem is egy, de két nemzedék, hiszen akik a középnemzedéket képviselték a kilencvenes évek elején, mára maguk is mesterekké váltak, az akkori fiatalok pedig mára a középgeneráció tagjai lettek. Burai István, E. Lakatos Aranka, Horváth István, Makoldi Sándor, Fátyol Zoltán, László Ákos, Madarász Kathy Margit, Szilágyi Imre művei folyamatosan a Tavaszi Tárlatok fődíjas vagy díjazott munkái között szerepeltek, az utóbbi években a több évtizedes párizsi működés után Hajdúszoboszlón letelepedett La Kadar festményei gazdagították új színekkel a tárlatokat. És volt a szervezőknek egy szerencsés döntésük néhány évvel ezelőtt, nevezetesen az, hogy – látván a középnemzedék egy részének a távolmaradását – meghívták kiállítani a legfiatalabbakat, a művészeti egyetemek hallgatóit is. Így lett fődíjas az utóbbi években Győrffy Ádám és Kurucz Petra szobrász, valamint Varga Máté fotográfus. Ez a nyitás sikeres jövőt ígér a Tavaszi Tárlatok újabb negyedszázadára is, és talán azt ígér a 2017 telén bevezetett szakosodás is: minden második évben a festészet, illetve a grafika műfajában hirdetik meg a tárlatot. De hogy ez az újítás valóban jónak bizonyul-e, azt majd a hamarosan megnyíló 26. debreceni Tavaszi Tárlat láttán dönthetjük el.

 

MODEM, 2017. március 5-ig

Print Friendly