Elvált levélen lebeg… – Iain Patterson kiállítása

Pataki Gábor

Nehéz szavakkal közelíteni Iain Patterson műveihez. Hiába vagyok művészettörténész, visszapattannak róluk az ilyenkor bevethetőnek vélt sztereotípiák. Maga az alkotó a természetből való kiindulás fontosságát hangsúlyozza,  Zbigniew Makariewicz  a művész egyik lengyelországi katalógusában „explicit és implicit biomorfizmusról” beszél. Ennek a fogalomnak azonban a magyar művészetben furcsa áthallása van: óhatatlanul Kállai Ernőnek a 30-as évek legelején keletkezett bioromantika-koncepciója jut eszünkbe. Kállai elképzelései szerint ugyanis mélyebb összefüggés van korának organikus nonfiguratív törekvései és a biologikum mikrokozmikus szintje, az ő szavait idézve „a csírák és sejtek világa” között, a művészet mintegy öntudatlanul megeleveníti, felidézi azok formai karakterét.

Jóllehet, kis jóakarattal a most kiállított műveken is felfedezhetnénk sejtformákat, zigótákra emlékeztető alakzatokat, mégsem gondolom, hogy Patterson elsősorban a mikroszkóp tárgylemeze alatt nyüzsgő világból nyerte volna legfontosabb inspirációit. Mint néző persze készséggel elfogadom a természeti kiindulást, hiszen ez a szempont önmagában is rengeteg megközelítési lehetőséget nyithat, lehet belőle akár konceptuális mű is, mint amikor több száz skót hegycsúcsot-dombot mintáz meg kis méretű fehér kerámialapokon.

iains-work_1detail

Festményei esetében azonban az ötlet, a geg, a koncepció elhanyagolható szerepet játszik. Esetükben sokkal személyesebb, rejtettebb indítékot kell keresnünk. Valamilyen féltve őrzött emléket, hangulatot, érzelmi rezdülést, ami valamilyen okból fontos, hogy szóismétléssel éljek, emlékezetes marad. Lehet, hogy ez a megkülönböztetett emlék elraktározódik, lesüllyed akár az öntudatlan szintjére, s csak hosszú évek múltán idéződik fel újra. Egy magyar festő, Bernáth Aurél „castrumoknak”, erődöknek nevezte el ezeket a mélyben megőrzött s az idő folyásából ekképpen kimetszett töredékeket, pillanatokat. Úgy hiszem, mindnyájan birtoklunk ilyeneket, de egy művész minden bizonnyal rendelkezik vastartalékokkal.

Mivel nem tartom valószínűnek, hogy az itt kiállított művek kivitelezését egy minden ízében gondos, precíz, kiszámított tervezési folyamat előzte meg, úgy gondolom, hogy megszületésükben fontos szerep juthat a fent körvonalazott inspirációknak. Jelet, jeleket, formákat, vonásokat, színeket kell rakni a fehér vászonra, el kell követni azt, amit Pilinszky „a gyönyörűségen ejtett örökös balesetnek” nevez.

iains-work_5

S ezt teszi Iain Patterson is, első látszatra tétován, mindenesetre leheletszerűbben, gyöngédebben és enigmatikusabban. A finom, apró vonalakkal borított felületek, a kerengő vékony vonalak, az ellenpontjukul állított lobbanó vastagabb ecsetvonások, a kecsesen szétfolyatott felületek nem szólnak túlzottan nagy hangerővel. Rebbenékenységükben is nehezen megközelíthetők maradnak – legalábbis a ráció szintjén. Meg kell érezni őket, olyanformán, mint mondjuk József Attila egy-egy versszakát a Medáliákból: „Zöld füst az ég, s lassan elpirul / Csöngess, a csöngés tompa tóra hull / Jéglapba fagyva tejfehér virág / Elvált levélen lebeg a világ”.

„Elvált levélen” lebegnek ezek a képek is. Nekiiramodnak egy-egy helyen a formák, majd újra megtorpannak, nincs előzetes koncepción alapuló, stabil kompozicionális modelljük, nem törekednek a megállapodottságra, a zártságra. Nyitott, kiszámíthatatlan műveket látunk, a művészettörténésznek Cy Twombly, esetleg Bill Jensen és Patrick Keesey juthat eszébe mint analógia. Közös velük a nagyfokú személyesség, a motívumokat körülölelő nagy fehér sík szeretete. De az említettekkel ellentétben Pattersonból hiányzik az önfeledt expresszivitás, hiába keresünk áradó szenvedélyeket, drámai, kisülésszerű gesztusokat, explóziókat. Ha jelzőket keresnék hozzájuk, sokkal inkább a meditatív, érzékeny, tűnődő, kifinomult szavak jutnának eszembe. Nem ismerem személyesen az alkotót, de művei alapján nem hiszem, hogy sedre, kizárólag indulatai által irányított ember lenne.

iains-work_8

Villanó, gyors gesztusok helyett inkább lassabban türelmesen alkot. Idegesség és sietség viszi fel a képein hol sűrűbb szövetet, hol vékonyabb függönyt teremtő festékrovátkákat, húzza meg a vékony körvonalakat. Ahhoz a csendes, eltökélt nyugalomhoz hasonlít ez az alkotómódszer, ahogy szívós munkával évek alatt helyreállított egy régi parasztházat a Hebridák egy széljárta, gyéren lakott szigetén.

Érzékenységnek és nyugalomnak, a természeti és személyes intencióknak, a gyengeségnek és gondosságnak, az őszinteségnek válnak így a lenyomatává e művek. Ez az, ami számunkra valóvá, a nézőt is gazdagíthatóvá teheti őket.

 

Out West. Ian Patterson kiállítása

Klebelsberg Kultúrkúria, március 2–26.

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:30+00:00 március 14, 2017|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!