Festés-fotózás

Palotai János

Az biztos, hogy a fotónak ugyanúgy nincs köze az objektivitáshoz, mint a festménynek. Azt hiszem, nem értesz félre, ha azt mondom, hogy nyugodtan meg tudnám rajzolni, csak hát az tovább tartana.

(Baranyay András)

A fenti mondatokat a nemrég elhunyt művész Hajdu Istvánnak mondta, s kifejtette, hogy soha nem tartotta magát fotósnak. Baranyay festő szakon végzett, utána sokáig grafikával, litográfiával foglalkozott, azután fotókat készített, amelyekbe belefestett, belerajzolt, tehát  nem konvencionális módon foglalkozott a fotográfiával. A fotót olyan dolognak tartotta, amivel az ember azt csinál, amit akar, abszolút szubjektívnek tekintette azt.(1) „Az számít, hogy ki tartja a kezében a fényképezőgépet. Ha valaki ott áll egy üres vászon előtt vagy egy betöltött fényképezőgéppel a kezében, ugyanúgy lehetséges, hogy valahová egészen máshová lyukad ki a végén, hogy teljesen más lesz, mint amit eredetileg elgondolt.”

Baranyay András vallomásához kapcsolódik másik festő, a kísérletező Károlyi Zsigmond véleménye, szerinte a fotó alapú „vegyes technika” mellett az szól, hogy a képen már eleve van valami, s nem kell a világot ismételten elölről kezdeni (defloreálni?), nem a semmiből indul ki az első lépés. Baranyay színezett fotóiról (Kéz 1-2) megállapítja: érdekes a különbség a fotó alapján rajzolt korai kezek és a fotó alapú (a fényképbe bele-, illetve rárajzolt) „vegyes technikájúnak” mondott munkái között.(2)  Károlyi a 80-as évek progresszív művészei közé tartozik, aki alkalmilag az absztrakt expresszionizmus felé fordult, mint a fotós Halas István is (Károlyi Zsigmond: Cím nélkül, 1986; Halas István: V. szonett, 1988). Voltak, akikre Kazimir Malevics hatott, másokra a konstruktivizmus, Alekszandr Rodcsenko vagy Anselm Kiefer. Baranyay véleménye általánosítható. Fotót rajzként/vázlatként korábban sokan használtak – Cézanne, Munkácsy –, mi több, Henri de Toulose-Lautrec az Étkezés utánt Paul Sescan fotója alapján festette meg (1871).

A kettős kötődést az utóbbi generációk munkáin keresztül tekintjük át – csak a típusokra szorítkozva.(4) Időközben több fordulat történt: képi; testi; digitális. A képek mérete megváltozik, szétfeszítik a keretet, s nemcsak a méretekben. Az absztrakt expresszionizmus a fiatalabbak képein is megjelenhet. Így Mucsy Szilvia Moszkva téri téli, felülnézeti felvételén a hó a vásznon alapozó fehérnek tűnhet, a nem utómunkával odakerült fekete csíkok és foltok a gesztusfestészetre emlékeztetnek. Képén a térérzés helyett a sík felület hatása érvényesül. Szalontai Ábel legújabb fotói műnemi határátlépés-kísérletek a grafika mezejére. A felület rajzlapnak vagy vászonnak is látszik,  rajta csurgatott festék. Kasza Gábor felvételei is az absztrakt festményeket idéznek.

Pecsics Mária: Cultura No. 57

Pecsics Mária: Cultura No. 57

 

Pecsics Mária: Cultura No. 8

Pecsics Mária: Cultura No. 8

Pecsics Mária Cultura-sorozata Mark Rothko képeire utal. Az amerikai festő széles színsávokat vitt fel a vászonra, monumentális műveit nagy síkságok, terek hatása ihlette. Pecsics nem az anyagtól, tárgytól elvonatkoztatva teszi ezt, az Alföldön találta meg a végtelent, az ihletet, akárcsak Hézső Ferenc, Kurucz D. István. A fotós a síkban keresi a plaszticitást, színei Cézanne-t, Van Gogh sárgáit, zöldjeit idézik, amit utómunkával, a képek további színezésével is fokoz. A fotózott felületeket „lebontva” tiszta formákat látni: az egységes horizontvonal, az enyészperspektíva mellett a szalmakockák, hengerek utalnak a land-artra. A sorozat eltávolodik a romantikus felfogástól, leíró, tárgyilagos jellege a geometriához vezet. (Ennyiben Ellsworth Kelly képeire is emlékeztethet.) A felületek, faktúrák a külső hatások lenyomatai, involválják azt a kérdést, hogy mi van a hó alatt.

Réthey: Prikkel 07

Réthey Tamás: Amerikai retus, APSZ-9

Ezzel szemben Réthey-Prikkel Tamás fegyversorozata hűvös, rideg szerkezetével a hard edge („kemény él”-) festészettel rokonítható. Misetics Mátyás éjszakai mesterséges fényei „festett” csíkjaikkal De Chirico metafizikus tereire utalnak.  Mikonya Bence fotóin beépített külső-belső terek jelennek meg ember „feletti” nézőpontokból. Távolságuk az elvonatkoztatás, a térképrajzolat felé tart. A tér síkfelületként, „palástként” jelenik meg egymás mellé helyezve, vagy szét-, illetve ráhajtással rétegzettséget ér el (folding). Mikonya fotói összevethetők Csörgő Attila gömbjeivel és Telek Balázs experimentális anamorfjaival is.

A figurális fotókon is érzékelhető az expresszivitás. Tóth György korábbi „pixillációs” fotóit a futurista képekhez, Schiele grafikáihoz lehet hasonlítani. Nem szokványosan, „normasértő” nézőpontból és gyakran más szerepben is láttatja modelljeit. Újabb, gyors exponálású képein a nő teste és arca Francis Bacon festményeit idézi fel. A szocio- vagy lírai dokumentumokat készítő Molnár Zoltán a 2016-os Fotószalonon kiállított – nem „szalonképes” – szuggesztív portréi hasonlók Fehér László fekete-szürke-sárga, gigaméretű festményeihez, melyeknek modelljei fővárosi hajléktalanok voltak. Antal Barbara vizsgaművét Berlinben készítette, „projekciós tesztként” lelkileg sérültek álmairól, szürreális, színpadias, „caravaggiós” módon.

 

 

Mikonya Bence: Westend

Mikonya Bence: Westend

 

Kudász Gábor Arion az elsők között használt digitális gépet iparművészeti egyetemistaként (ott feladat volt a festészettel „analóg” fotózás is). A technikai újítás találkozott a festészeti nyelv újításával városligeti fotóján, melynek előképe Manet Reggeli a szabadbanja volt. Japánban tudatosan használta fel Hokusai metszeteit beállított fotóin.

Kudász Gábor Arion: Piknik

Kudász Gábor Arion: Piknik

Molnár Zoltán: Utcán, Budapest, 2015

Molnár Zoltán: Utcán, Budapest, 2015

Tihanyi Anna munkája Liechtenstein „comicsainak”  állít emléket, hasonló stílusban és méretben, vegyes technikával. Minden képen más a szituáció, a szereplők és a szövegbuborékok, de rajz helyett fotókkal, raszterpontok helyett pixelekkel – tintasugaras printvásznon.

Az elektronika újabb eredményei hatnak a művészetre is. Példaként említjük Krajcsó Lászlót, akinek a Google street wiew szolgált forrásául újabb munkáihoz, melyek álomképként jeleníthetők meg. Felhasználta a Google auto lehetőségét, amely rövid távon és időn belül 360° fokos képet készít a fotós helyett, akinek a dolga annyi, hogy számítógépe segítségével kiválaszt a félgömbön egy képkivágást, fragmentumot, s lefotózva a monitort, feldolgozza a digitális képet, majd az így szimulált világot többszörösen újraképezi: a szimulákrum szimulációját (Baudrillard) hozva létre. Eredménye a festményszerű színes nyomat. A monitorsík forgatásával festői hatást tud elérni. Képei felidézik a plen-air festészetet, nem csak a szabad tér miatt. A 19. századi festő ecsetjének pontjai mint pixelek szórják a fényt, s teszik markánssá az árnyékokat. A színek érvényesülnek Krajcsó kettőzött képein: a falfelületekre festett street-artos graffitik beillenek „újrealista” festménynek, leginkább a ligetben ülők „fauve-ista” képén, melyen a zöld színskála különböző árnyalatai a mélység illúzióját keltik.

 

Krajcsó László és mindazok a fotósok, akik a Google-lal „játszanak”, akarva-akaratlanul is azt keresik, hogy az ezredfordulón megjelenő technokultúrában hogyan lehet a képdömpinget kezelni, és ebben a fotót hogyan lehet elhelyezni. Továbbá hogy hogyan lehet meghatározni a fényképészet haszná(latá)t, miután az eredeti viszonya a tárgyához már megváltozott, az objektív valóságról már nincs szó (és kép). Máshogyan fogalmazva: Jean Baudrillard szimulákrumelve után ki lehet-e még indulni Ludwig Wittgenstein megállapításából, miszerint a kép azt jelenti, amire használják?

Krajcsó László: Edit

Krajcsó László (Edit 8564)

 

Krajcsó László (Edit 8531)

Krajcsó László (Edit 8531)

 

Fest és fotóz

A túloldalon a festők közelednek a fotó felé. Kísérleteiket ugyan a másik oldalon néhányan „nyelvbotlásnak” tartják, – ahogy korábban az avantgárdot is. Baranyay András és Károlyi Zsigmond mellett fontos szólni Birkás Ákosról is. Vele újabb szempont jelent meg a festészet-fotó viszonyban. 1975–78 között épített, üveges felületekről készített fotókat városi környezetben. Vizuális – optikai, tükröződési – kísérleteit filmkamerával is folytatta. Ez egyben a festészet mint „a hatalom diskurzusához tartozó nyelvezet” elleni tiltakozás volt. Az „alternatív fotóhasználat” volt az, amit a hatalom képviselői rosszallottak, nem is értették, eleve nem tekintették nyelvnek. Birkás Ákos a fotózást alkalmasabbnak látta a festészetnél az új problémák megközelítésére. Ezzel egy időben jelentkeztek a képzőművészeten „kívülről jöttek” a radikalizmusukkal. Közvetlenségükhöz képest Birkás saját művészi álláspontját bonyolultnak és mellékesnek tartotta. Birkás későbbi figurális festészetében megjelent a „fotószerűség”. Ide tartozott Halász Károly festő, szobrász, konceptualista művész. Foglalkoztatták az optikai térproblémák, s a kelet-európai művész státuszára is reflektált: elveszik a művésztől a társadalmi teret, aki azután a privát térbe szorul. Önmagát mint testszobrot tévékészülékbe zsugorítva fotózta le (Privát adás). Nyitott geometria című műve a festészet és a fotó ötvözete.

Baksai József, 2012

Baksai József, 2012

Baksai József szinte egy időben kezdett rajzolni és fotózni. Festészetében nagyobb a távolság térben és időben alakjai és tárgyai között, mint fotóin. Festményei jórészt figurálisak, fotói az absztrakt felé tartanak. Mindkét esetben a múltra „fókuszál”, de fotóin a jelenben lévő múlt, az erózió, az idő a faktúrára tett hatása látható. A régi kultúrák tárgyi jelei lenyomatként vannak jelen a fotóin, és arról adnak számot, hogy milyen a világ állapota távollétünkben. Baudrillard-ra utalva, a legjobb azt fotózni, amik/akik számára a másik nem létezik, vagy megszűnt létezni. (Csak az emberietlen fotogén.)

Koronczi Endre is beépíti munkáiba, installációiba a fotót. Maga készít fényképeket, többek között Testnyomatokat, s a hozzá tett tárgyak a testre, annak melegére utalnak. Szabics Ágnes köztéri – befogadó intézménytől független – installációihoz használ saját fotókat, nagyítva, épületekre, tárgyakra helyezi azokat, alkalmassá téve a továbbgondolásra. Érzések, emberi kapcsolatok, helyzetek motiválják e fotókat, nem fűz hozzájuk magyarázatot, hátterükben fényforrással „light boxként” működnek. Szabics tükröt is használ, luminált fotót, röntgent, végtelen képet, és zenét is. Az építészettel együtt sajátos Gesamtskunstnak is tekinthető: a hangok ütemei vizuális elemekkel kapcsolódnak, illetve kottarajzként láthatók, vagy a színek hangmagasságokhoz kötődnek.

Szabics Ágnes: Paks 2

Szabics Ágnes: Paks 2

Hecker Péter munkáiban más szerepe van a fotónak. Nem hiperrealista személytelenséggel nyúl a képhez, alakjai lesznek személytelenek, jelek, státuszszimbólumok. Megmutatja a banálisban a leleplezőt, a patetikusban a nevetségest, a „kivagyiban” a kicsinyest, a paternalizmusban az infantilist. Az esetlegességet művészi szintre emeli. Munkáiban egyszerre kap „falsot” a hiperreál a szocreál is. A „Művészet halott” esetében Rippl-Rónai, Gauguin, Grosz és Hopper sírját festette meg – utóbbi stílusa közel áll hozzá.

 

Hecker Péter: Untitled

Hecker Péter: Untitled

A fiatal Tranker Kata(5) másként használja a fotót, ismerve terápiás hatását. Újabb képe, fura és töredékes „kerettel” az emlékezésre utal (Családi rom), arra a tapasztalatra, hogy identitásvesztést, Alzheimer kórt lassít a családi albumok nézése.

Tranker Kata: Családi rom

Tranker Kata: Családi rom

 

A fotót használni a figurális festészetben modell helyett – ma elfogadott gyakorlat. Ami azért figyelemreméltó, mert a fotográfia sokak szerint  elvesztette hitelességét, ezért definiálják a jelent posztfotografikus kornak (Hrabusicky). Ezt tematizálják Illés Barna szimulált képei, melyeken „megtévesztésként” a víz helyett kék zselét mutat. A tévhitet használja fel Szabó Dezső is, a médiából vett képekkel. Ezek makettjeit építve álvalóságot teremt, modelleken rekonstruálja a szituációkat, ezt fotózza le sorozataiban. A fotóra  dokumentumként tekintő felfogást kérdőjelezi meg, másrészt a kép alapvető tulajdonságaira kérdez rá. Archetípusokat keres (többször hagyományos fotó-technikák segítségével, speciális emulziókkal), kutatva a – fotografikus kép fogalmának végső határait.

 

Jegyzetek

  1. Balkon, 2016/4, 13.
  2. Uo. 5.
  3. Vélhetően más írás foglalkozik – többek között – Balla András, Bozsó András, Csontó Lajos, Gerhes Gábor, Hegedűs 2 László, M. Horváth Judit, Stalter György, Szacsvay Pál munkáival.
  4. Birkás Ákos. Fotómunkák 1975–78. Knoll Galéria, é. n., Budapest/Bécs
  5. Kiállítása a Paksi Képtárban Hiányzó végtelen címmel (Albert Ádám Dekonstruált jelentés melankóliája című kiállításával párhuzamosan) 2017. február 4. – március 26. között látható.

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:30+00:00 március 16, 2017|Ez nem kunszt, ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!