S. Nagy Katalin

Alig-alig kapnak nyilvánosságot azok a kulturális rendezvények, amelyek helyszínei nem a fővárosi központok és nem a hazai nagyvárosok. Az utóbbi évtizedben egyre több faluban és kisvárosban vannak színházi bemutatók, irodalmi estek és kiállítások, melyek többnyire elkerülik a média és a szakemberek figyelmét. Akárcsak a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, pályám kezdetekor, amikor perifériákon, a kulturális politika érdekeitől távol eső helyszíneken modern művészeti élményekben lehetett része az érdeklődőknek. Elég egyetlen megidézés: a rákosligeti művelődési ház, ahol három hetente a képzőművészeti lektorátus egyik nagy hatalmú vezetőjének szigorú szocialista realista elkötelezettsége ellenére kegyes hozzájárulásával a tiltott vagy tűrt kategóriába tartozó idős mestereknek és fiatal nonfiguratívoknak is lehetett egyestés bemutatója. Kocsik még nem voltak, metró sem, többszöri átszállással vagy vonattal lehetett megközelíteni a rideg hodályt, mely hamar felforrósodott az órákig tartó szenvedélyes vitáktól (1968 októberében ott volt Ország Lili első budapesti kiállítása, nekem az volt az első kiállítás, melyet rendezhettem).

Lovason a Nagy Gyula Alapítvány alapítói, Nagy Gyula (1922–1966) várpalotai rajztanár, Szőnyi-tanítvány festőművész két építész lánya édesapjuk tiszteletére tizenegyedik éve szervez kiállításokat, négyet-ötöt, leginkább a nyári hónapokban. A tizedik évfordulóra, 2016-ban online katalógust állítottak össze, melyben reprodukciókkal is dokumentálják a sokféle kiállítást. Festőművészek, grafikusok, szobrászok, fotósok, textilesek bemutatkozása mellett rendszeresen láthatók voltak a lovasi asszonyok és az alsóörsi csipkeműhely kézimunkái, a környékbeli gyerekek rajzai. Bemutatkozott a Bakonyi Fotóklub, a Palotai Festők Köre, a balatonfüredi képzőművész kör is, ami nyilvánvalóan fontos a helyi közösségnek.

 

Lieber Erzsébet

Lieber Erzsébet: Víz, digitális nyomat

Ugyanakkor a nemzetközi beágyazottság kiváló példája volt 2008 júliusában Lucien Hervé (eredeti nevén Elkán László) Párizsban élő művész itáliai és francia reneszánsz épületekről készített fotóinak kiállítása. Szeptemberben pedig Nicolas Schöffer magyar születésű francia művész grafikái voltak láthatók, a megnyitót Konok Tamás Kossuth-díjas festő- és szobrászművész tartotta. 2015 decemberében a Nagy Gyula Alapítvány az óbudai Artézi Galériában mutatta be Schöffer grafikáit.

 

Kováts Borbála

Kováts Borbála: Víz, elektrográfia

2014 májusában Nagy Mária felkérésére a Bálint Házban rendeztem kiállítást az akkor 91 éves Fekete Edit grafikusnak, aki 22 éves korában túlélte Auschwitzot, és idős korában rajzolta meg ottani emlékeit. A normális emberi létezésen kívüli állapotot dokumentálta műveiben, melyekből Hiteles hihetetlen címmel rendeztem kiállítást Lovason, és írtam a katalógus előszavát. Így kerültem kapcsolatba a lovasi alapítvánnyal.

Lovas a Balaton északi partján, Alsóörs fölött a balatonfüredi-csopaki borvidékhez tartozik. Nevezetessége az őskori festékbánya, a XIII. századi Árpád-kori templom és a Lovasi-Séd partján a malmok. A Nagy Gyula Alapítványnak otthont adó kert a környékbeliekhez hasonló élményt nyújt fáival, virágaival, madaraival. Ezért is rendeztünk 2016 nyarán KERT címmel kiállítást, melyen tizenegy képzőművész különböző műfajú, technikájú, stilárisan eltérő munkáját állítottuk ki. Ahány művész, annyiféle megközelítése az évezredek óta nagyon gazdag, szerteágazó, összetett szimbolikájú kert tematikának. Absztrahált virágok (Gábos József), elhalt fák lenyomatai (Dárdai Zsuzsa), mindent átfonó organikus formák (Kováts Borbála), mitologikus kollázsok (Lakner Zsuzsa), tájelemek (Láng Eszter, Torma László), álom és ébrenlét határa (Mózes Katalin), geometrikus alakzatok (Szaxon-Szász János) és így tovább. A Zsubori Ervin által tervezett igényes katalógus az interneten olvasható, benne Géczi János, Láng Eszter, Turbuly Lilla és Zsubori Ervin versei. Géczi, Láng, Zsubori képzőművészeti alkotásaikkal is szerepeltek. A lovasi kertben installációként állítottuk ki Tenke István színes rajzait (Állati Növényi Ábécé). Külön kiemelendő, hogy a kiállítást megnyitó hobbikertész, gasztroblogger Draskovich Edina készített egy kert ihlette „zöldségképet”, mely tizennégy ehető elemből állt, és felülről nézve különleges kollázsnak látszott. A különböző műfajú, kivitelezésű, szellemi felfogású művek legfőbb közös jellemzője a szakmai igényesség, művesség és a nem kevés ínyencség, humor.

 

Láng Eszter: Tájelemek I-II., 2016

Láng Eszter: Tájelemek I-II., 2016, akril, farost, 100×60 cm/db

Az együtt kiállítók közül kettőnek 2015 nyarán önálló kiállítása is volt a Nagy Gyula Alapítvány jóvoltából. Júniusban Gábos József képzőművész elektrografikáiból nyílt kiállítás, melyet Kováts Borbála képzőművész nyitott meg. Gábos 2011 óta foglalkozik számítógépes képalkotással a hagyományos eszközök (festés, kollázs) mellett. Honlapján olvasható: „Az Európában informelnek, Amerikában absztrakt impresszionizmusnak nevezett irányzatok vonzáskörzetében dolgozom.” Munkái rengeteg apró részletből állnak össze és idéznek fel emlékeket, keltenek többrétegű asszociációt.

2015 augusztusában Mózes Katalin Műterem az emeleten című kiállítása volt látható, melyet dr. Cseuz Regina főorvos, műgyűjtő nyitott meg. Valószerűtlen valóság, szürreális és geometrikus elemek, kollázstechnika még az olajképeken is. Groteszk humor és líraiság, intellektualizmus és érzékiség, bonyolult dimenziójú terek és rétegzett idő. Kedvelt visszatérő elemei, motívumai segítik a képértelmezést.

Zsubori Ervin: Víz, no 2–4

Zsubori Ervin: Víz, no 2–4

2017 augusztusában VÍZ címmel látható kilenc képzőművész kiállítása a lovasi Nagy Gyula Alapítvány termeiben. Közülük hatan a tavaly nyári KERT-kiállításon is szerepeltek, hárman (Faragó Ágnes, Lieber Erzsébet, Székely Kati) új résztvevők. Nemcsak a Balaton közelsége és a kert szimbolikus értelmezései indokolták, hogy idén a víz legyen a közös hívószó. A víz az élet szubsztanciája, bölcsője, a legfontosabb őselem egyike, amelyhez minden kultúrában szimbolikus jelentések kapcsolódnak (mint erre a kiállított anyagban Mózes Katalin és Faragó Ágnes munkái utalnak). Bonyolult éltető eleme az organizmusoknak, ezért őrzi szakrális jellegét a modernitásban is (Kováts Borbála, Gábos József). Metamorfózisa, változatossága, sokrétűsége, rezdülése szinte felfoghatatlan, követhetetlen (Lieber Erzsébet). Ugyanakkor alapszükségletként hálózza be mindennapjainkat (Zsubori Ervin, Géczi János) és kiapadhatatlan örömforrás (Láng Eszter, Székely Kati). A kilenc kiállító újrateremti, újraértelmezi, amivel az emberiség a kezdetek óta tisztában van: víz nélkül nincs élet. Ugyanúgy tisztelik a víz szentségét és hétköznapiságát, mint kezdettől fogva a képzőművészet tanúsága szerint mindazok, akik hittek a víz megtisztító erejében, a víz állandó körforgása révén a természet rendjében. A kiállított művek révén átélhető a vízben rejlő életerő, transzcendens érték, s talán azon is érdemes elgondolkodni, hogy testünk és agyunk nagyobbik része is vízből tevődik össze, s hogy személyes létünk kezdete is úszkálás az anyaméh vízében.

Print Friendly