Aranykor, aranyképek – A Belvárosi Művészek Társasága kiállítása Arany János születésének bicentenáriumán

P. Szabó Ernő

Aranykor – aranyképek címmel, 200 éve született Arany János alcímmel írt ki országos pályázatot képző- és iparművészek részére néhány hónappal ezelőtt a Belvárosi Művészek Társasága. A kiíró a pályázati idő rövidsége miatt eleve elnézést kért az érdeklődő művészkollégáktól, az idő rövidségét külső okokkal magyarázva: a kiállítást a tervezettnél jóval előbbre kellett hozni. Nos, a falakon mintegy negyven művész művei láthatóak, ami az aktuális körülményekhez képest jónak is mondható. Más kérdés, hogy Arany János költői nagyságához, a magyar kultúrában, a magyar nyelv értékeinek a megőrzésében, gazdagításában játszott szerepéhez képest viszont nem mondható elsöprő erejűnek a művésztársadalom érdeklődése. Az érdeklődés hiánya annál is inkább feltűnő, mert hivatalos emlékévet hirdettek, de hasonló kortárs művészeti kezdeményezésről nem nagyon lehet hallani. Ez azért is inkább sajnálatos, mert – elkerülve az életmű egészének irodalomtörténészekre tartozó részletes elemzését – az Arany-versek, balladák mindannyiunk élményei közé tartoznak, jó néhány mű nem egyszerűen kötelező olvasmány vagy kívülről megtanulandó volt iskolai éveink alatt, de az irodalommal és a történelemmel és a (magyar) múlttal való élményszerű találkozás lehetősége, más alkotásai, főként az Őszikék időszakának lírai költeményei pedig az emberi létezésről való gondolkodásunk tájékozódási pontjai. Ahogyan Szerb Antal fogalmazott: „Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzó központja.”

Prutkay Péter: Drága Arany barátaim

 

Arany művészete legtöbbünk számára egyszerre közös kincs és személyes élmény. És akkor még nem beszéltünk az életút számos izgalmas mozzanatáról, a csodagyerekről, ahogyan számon tartották, a legkülönbözőbb művészetek iránt érdeklődő fiatalemberről, aki a magyar nyelv páratlan mestere volt, aki öt nyelvből fordított, de akiből majdnem szobrász lett, s akit a színészi pálya is csalogatott, s a vándorszínészi pályafutás is talán csak azért ért véget, mert egy éjszaka édesanyja haláláról álmodott, s hét napig gyalogolt, hogy hazatérjen Nagyszalontára. Meseszerű, vagy éppen Arany-balladába illő elem az is, ahogy a Toldival megnyerte a Kisfaludy Társaság irodalmi pályázatát, s a plebejus ifjú egy csapásra ismert költővé vált (az eredeti 15 arany helyett pedig 20-at kasszírozhatott). Igen, a tehetség mellett az akaraterő példázata is Arany János pályafutása, amely nagyon mélyről, távolról vezetett a magasságok felé. Az indulás időszakának magabiztos fiatalembere jelenik meg Baráth Ferenc plakátján, a másik portrén, Hauser Beáta munkáján az életmű beteljesítésén munkálkodó, ugyanakkor csalódások, fájdalmak, betegségek  által megviselt idős Arany János arcát látjuk. a Toldi és a Toldi esetéje szövegének kézzel írott szövegképével megrajzolva. Kiemelkedő darabja a tárlatnak Prutkay Péter Drága Arany barátaim című munkája, a benne megjelenő humor sajnos oly ritka a kortárs magyar művészet világában.

Az ifjú- és öregkori portré között négy évtized, forradalommal, szabadságharccal, Bach-korszakkal, lassú enyhüléssel, majd a Kiegyezéssel, amivel bizonyos szempontból aranykorszak kezdődött a magyarság számára, ami azonban végső soron az első világháborúba való belépésünkhöz és a XX. századi tragédiákhoz vezetett. Szóval én a kiállítás címében nem egybe, hanem kötőjellel tagolva írtam volna a szavakat, Aranykor-aranyképek helyett Arany-kort és Arany-képeket emlegetve. Mindenesetre a szójátékon túl az arany szín valóban kijár a költőnek, de nem történelmi, hanem saját jogon, egyébként meg is kapta, a felhívásnak megfelelően jó néhány kiállítótól ifjú Guti Somától és Aranyi Sándortól Sor Júlián, Olivér Arturon, Lencsés Idán át Horkay Istvánig. Utóbbinál egyébként a költő nyelvi felkészültsége, verseinek bravúros szerkezete, játékossága, s ismét csak humora, is megjelenik, ami egyébként Baky Péter és F. Farkas Tamás művein is visszaköszön. A színességgel, sokszínűséggel szemben a megmunkáltságot, ha úgy tetszik, fakturális értéket idézi meg Gáll Ádám alkotása, melyet a költő egy időskori verse ihletett, a monokrómia szépségét Krajcsovics Éva kompozíciója, a nyelvi tagoltságot, rétegezettséget emeli ki Székács Zoltán, a balladák, nagyobb versek összetettségét Segesdi Bori Allegóriája.

Akár a művek rétegezettségére is példa lehetne Nagy Gábor alkotása is. A Tájrétegek azonban elsősorban valóban a magyar táj, a magyar Alföld különleges, ha úgy tetszik, monotonitásban megjelenő gazdagságát hangsúlyozza. Nos, ez a táj éppen Nagyszalonta környékén jelenik meg. Tőle keletebbre egyre dombosabb vidék, a Fekete-kőrös völgye vezet a Bihari-hegység felé, amelynek lábánál Belényes városa áll. A magyarság arrafelé már Arany korában is valószínűleg kisebbségben volt, a költő szülővárosa tehát geográfiai és nyelvi értelemben egyaránt a magyarsággal, a magyar nyelvvel, karakterrel azonosítható, s ezen a reformáció évében ugyancsak érdemes elgondolkodni. Kis Mihály festménye mintha az ember és természet kapcsolatának általános jellemzőit hangsúlyozná,  Felsmann Tamás pedig az Akadémia épületével a nagyvárosi környezetet, amelyben a vidéki ifjú élete utolsó két évtizedét leélte.

Gyárfás Gábor: Vörös Rébék

 

Igaz, az egyre többet betegeskedő Arany János – egy évtizedig a Kisfaludy Társaság igazgatója, majd a Magyar Tudományos Akadémia titkára majd főtitkára – időről időre szabadulni igyekezett e környezettől, visszakívánkozott a természet közvetlen közelségébe. Élete utolsó éveiben, amikor többször is egész éves szabadságot kért az Akadémiától, szolgálati lakást tiszteletbeli főtitkári címet kapott az intézménytől, hónapokon keresztül a Margitszigeten lakott, s az ottani hosszú séták, a természet látványa hozták meg újra alkotókedvét, amelyet lánya halála után egy évtizedre elveszített. Itt születtek az Őszikék, itt szaporodtak meg a verssorok a Kapcsos könyvben, amelyben arra érdemes műveit összegyűjtötte. Fia, Arany László szerint készülő, félkész munkáit nem szívesen mutatta meg senkinek, s csak a véglegesen kiérleltnek ítélt versekből olvasott föl feleségének.

A pályázati kiírás azt is örvendetesnek tartotta volna, ha az alkotások Arany János valamelyik költeményéhez kötődnének. Nos, több mint fél tucatnyi ilyen munka is szerepel a kiállításon, a Szondi két aprójához kötődő Varga Patrícia Minerva festménytől  kezdve a Tetemre híváson át (Kelecsényi Csilla) a Hídavatásig (Harmathy Zsófia). Zöld Anikó annak a Szent Lászlónak az  alakját idézi meg, akinek tettei Arany több balladájában is döntő jelentőségűek a magyarság számára, Gyárfás Gábor a Vörös Rébéket az Arany János-i íráskép felhasználásával illusztrálja, az Ágnes asszony két művész, Véső Lajos és Hús Zoltán műveit is inspirálta, a Walesi bárdok pedig – talán a sajtó szabadságával, a nyilvánossághoz való hozzájutással kapcsolatos aktuális viták hatására – három alkotó, Kovács Péter Balázs, Kókay Krisztina és Harmati András képzeletét is megtermékenyítette.

 

Nádor Galéria, december 31-ig

Print Friendly, PDF & Email
2017-11-27T14:48:30+00:00 november 27, 2017|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!