Az utolsó performance

Nagy Zopán

Műelemzés, no. I.

 

Kép-bontás, műboncolás (szabadon).

„Nézzük meg együtt” – ajánlotta fel, jelentette ki annak idején egy műelemzős sorozatcím az egyik folyóiratban. Ezt ajánlja most a nézőknek Krizbai Aleksz is, műalkotásának „sorsát” teljes mértékben a leíróra bízva, aki a nézők, olvasók felé összetetten, mégis fragmentumokban, lírikusan, szeszélyesen esszésítve, képzettársítások, beszélgetés-részecskék és álom-folyamok útján közvetít. Köz-vetít:

Élővilágban, jelen(lét)ben, művészeti tendenciákban is egyaránt csalódva figyelnek a társak. Egy félelmetes-élesen levágott fa csonkja emelkedik, táto(n)g. A barátok a fatönk tetejét – vagy a fölé – nézve várják Judókát, illetve: halála utáni megnyilvánulását, esetleges, mesebéli jelenését.

 

Krizbai Sándor: Az utolsó performance (Szabó Zoltán Judóka emlékére), 2013–2016, 200 x 300 cm, olaj, vászon

Land Art. – Napkereszt-formában (egy szinte láthatatlan szvasztika-ábrázolás rezonanciában), földbe vájt, vízzel feltöltött sár-mélyben, hanyatt fekszik a művész. Homlokán kő. Szellemi gyakorlat utáni, meditáció-közeli helyzetben lebeg az alkotó, pontosabban: a nagy kővel lesúlyozott (tudat) állapotban lélegzik az immár „mindent” elengedő harcos… – Judóka ezen akciójának ténye, „utolsó performance” dokumentációja tovább ihlette Krizbai Sándort, aki több éven keresztül festette és alakította át (már Judóka halála előtt elkezdve) a szóban forgó művet.

 Alig ért hozzám,

homlokomra úgy zuhant:  

áttetsző kavics…

 

Lemondtak rólam

(a követ bentről rágom):

ez virágzásom…

 

Caro salutis

est cardo. – A megváltás

alapja a Test (?)…

 

(N. Z. – Három haiku, 2004-2007.)

 

Aleksz elmondása szerint, nem sokkal a 2015-ös performance-esemény után: Szabó Zoltán vacsora közben halt meg. És nem csak az élettől: az ételtől, de az utolsó éveiben lassan megvált, megszabadult a Judóka névtől is, mintha levedlette volna köntösét, avagy „feleslegessé” váló művésznevét.

Az egyszerre mély és élénken vizionált szín-hullámzásban, hullámtér-organizációban, dimenzió-sűrítményekbe folyva, szervesen, szövet-szerűen, áttetszően figyelnek a volt barátok: Baász Imre, Ady József és Szörtsey Gábor. Mosolyognak. Már ők is másik, távolabbi szférá(k)ból tekintenek a „folyamatos jelenbe”, mosolyuk szkeptikus és (ön)ironikus, mégis olybá tűnik, hogy egyféle abszurd „bizakodás” is kirajzolódik ábrázatukon. Arcaik, alakzataik mellet még számos elem, fej-részlet, csonk, csökevény, lény-kezdemény vagy éppen (némileg még pulzáló, talán új terméseket, teremtéseket is remélő) sorvadás is rezeg és dereng a tér-időben…

A képen 2013-2016-os datálás látható, de a művész még 2017-ben is hozzátett, majd ekkor mondta ki, immár félreérthetetlenül, hogy: „legyen elég, nem kínzom tovább ezt a megfestett élőálmot”.

 Judóka rendkívül szokatlan dolgokat művelt a festészetben és a képzőművészkedésben. Nagyon hamar meghaladta az egyértelmű szürrealizmust és a metafizikus festészetet, és a kettő kombinációjaként, erős egzisztencialista meghatározottsággal tűzdelt festészetet művelt. Volt egy olyan speciális szellemi fórja, sajátossága, ami már a főiskolán megnyilvánult. – Írta róla Ady József, a fiatalon eltávozott barát.

 

Szabó Zoltán Judóka: Utolsó performance, Gernyeszeg, 2015

Az újra és újra átfestett kép(b)en visszatérés-jelenések zajlanak. Élők, lidércek, túlvilági személyek, (mű)tárgyak vagy éppen bábok járnak át egymás szervein, illetve asztrális testein. De a rétegesen megnyíló, rejtőző elme-járatok, mint egyféle „közlekedőedények”, szintén lehetőséget nyújthatnak a tovább-gondol(kod)áshoz.

Sőt! Egyéb (konkrétabb) festészeti alkotások is bekúszhatnak a mű atmoszférájába, mondhatni, ecsetelt idegszálain keresztül: a kép zsigeri jelenlétébe. Krizbai Sándor évek óta festi (sok más mellett, szimultánban): Kortársaim című sorozatát. Azon művek részleteiből, illetve Az utolsó performance festményével párhuzamosan készített: Valamikor mind együtt voltunk munkájából is átáramlanak fájdalmas és groteszk, csont-hideg lebegésekkel találkozó, forró nyershús-színű (néhol pedig penészedő, álmatlanságokból, másvilági energiákból is átköszönő) motívumok…

További jelenések: ismét egy Nagy Kő fölnyitása: „deum…”, ááá, zúzódások…

Látom – emlékezett a férfi – „morituri te salutant”, mintegy magának motyogva,

egy föld alá (vagy hatalmas gyomor-barlang-belsőbe) épített boltban tétovázva,

tükörbe tekintve, talán a fölöslegesnek vélt vásárlást is késleltetve:

Lényem mandragóragyökér hasonmása; kormos, plasztikus tükörbe nyomom be homlokomat s haldoklók köszönnek rám a belső folyosókról. Megfontoltan (mégis követhetetlenül) fordulnak el a sötét sarkokon, lábnyomukban mintha hamu rajzolódna, de távozásuk előtt ajkon csókolnak mindahányan… – Némelyikük kislánynak tűnik (de fátyol-zsákba van varrva), némelyik vén szépség, vagy légies béna, van fiatal roncs is, s kétlábú disznó, áttetsző szajha – és nyomják felém fehéres-lilás ajkaikat… Androgün-szerű Janus-arcom lüktet az izgalomtól, majd mindkét nememet beléjük lehelve: nyelvüket harapom ki, kíméletlenül. 

A haldoklók (vagy élő-holtak) saját nyelvüket próbálják visszakapni, visszaharapnak, kapkodnak ugyan lélegzetem után is, de az átfordulás már visszavonhatatlan… Ábrázatom egyik fele virágszirom párolgású, másik oldala durva kő és érc, arcomról a kormot kaparom…

Ismét ideát vagyok, a tükör dermed, repedés mentén merevedik, lassan összeforr…

És a képek (a képekben): minket álmodnak tovább…

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-12-08T19:56:49+00:00 december 8, 2017|ONLINE|4 hozzászólás

4 hozzászólás

  1. Sipos Sandor 2017-12-11 at 16:06 - Reply

    …jo elemezni Nagy Zopan tol /altal…de sajnos keves …Szabo Zoltan kiallitas volt (halalarol utan)Sepsziszentgyorgyon,az Erdélyi Művészeti Központ ban/EMUK.,mely emlitesre erdemes…etc…gratulalok a cikk hez!

  2. Sipos Sandor 2017-12-11 at 16:08 - Reply

    …es sokkal tobb munkat erdemes lett volna megmutatni!

  3. Schneller Mária 2017-12-11 at 21:48 - Reply

    Kedves Aleksz! kedves Nagy Zopán! Szép dolog, a barátról, barátokról megemlékezni, szép dolog emlékükre képet festeni, vagy annak kapcsán megemlékező és elemző szakszöveget irni! De nagyon határozottan kérlek, ne irjatok valótlanságokat! Szabó Zoltán Judóka nem vacsora közben halt meg.És nem hagyta el a Judóka nevet! És nem az Új Művészet folyóirat hivatott halálának okait fejtegetni. És ha valamit nem tudunk, de beszélünk vagy irunk róla, előbb tessék tájékozodni! Én Szabó Zoltán Judóka özvegye vagyok.Te nagyon jól tudod ezt Aleksz

  4. hun.szj 2017-12-29 at 09:48 - Reply

    Az mit jelent, hogy képzőművészkedés? Imitálja a képzőművészetet, mint Bada Dada a kakilást?

Szólj hozzá!